Tolnai Népújság, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-17 / 191. szám
VILÁGJÁRÓ BÁTAI TÁNCOSOK (5. oldal) 1993. AUGUSZTUS 17. KEDD ÁRA: 13,80 FORINT IV. ÉVFOLYAM, 191. SZÁM Én az összes kárpótlási jegyemet földben veszem ki, mivel meggyőződésem, hogy lesz értéke. Magam művelem majd. Ösztön és életkedv című írásunk a 4. oldalon olvasható. A zarándoklat szomorú vége Négy idős asszony vesztette életét, 42 személy sebesült meg vasárnap Franciaországban egy autóbuszbalesetben. Ä Vendée megyei hívők egy csoportja egy zarándokhelyre látogatott el. Onnan vasárnap kora reggel tértek vissza, három autóbusszal. Útközben az egyik busz vezetője elaludt a volán mellett, s egy hatalmas fának vezette a járművet. Ti- zenketten súlyos állapotban kerültek a környék kórházaiba. Vándorúton a kőfaragónő Bécsben járt a segédlevele megszerzése után a középkori eredetű hagyományt követve, a vándorlásra indult Sandra Bender húszéves német lány, tanult mesterségét tekintve kőfaragó. Ma is él még a „vakolás" hagyománya: az a még a századelőn is elterjedt szokás, hogy az iparostanulók segédlevelük megszerzése után szakmai tudásuk tökéletesítésére vándorútra indulnak. Sandra egész útipoggyásza egy kis táskából áll. Terrorista őrizetben Tizenhárom órás alkudozás után hétfő hajnalban a német rendőrség Düsseldorfban őrizetbe vette a KLM holland légitársaság gépét eltérítő egyiptomi terroristát. A német rendőrség szerint az 55 éves géprabló két utolsó túsza észrevétlenül kiszökött a gépből, s ezt követően a rendőrök megrohamozták a légijárművet. A rendőrség szóvivője szerint a kommandósok nem használták fegyvereiket és sértetlenül fogták el a géprablót. A terroristánál nem találtak robbanóanyagot. A géprabló előbb New Yorkba akart tovább repülni, majd azt követelte, hogy az amerikai hatóságok engedjenek szabadon egy Egyesült Államokban őrizetben tartott fundamentalista vallási vezetőt. Egy francia miniszter halála Életét vesztette egy közlekedési balesetben a délfranciaországi Calmont közelében egy volt miniszter. André Méric hosszú közéleti pályafutása során volt szenátor, a szenátus szocialista frakciójának elnöke, s három éven át a háborús veteránok minisztere a szocialista párti kormányban. Sajátos tragédia, hogy Méric éppen arról az ünnepségről volt hazatérőben, amelyet nyolcvanadik születésnapja alkalmából rendeztek Calmontban. A politikus hosszú évtizedekig volt a település polgármestere. Kocsijával frontálisan ütközött egy másik járművel. Idegenforgalmi kincsünk: Gemenc Alinak a Mahart ha j ói A szerb hatóságok intézkedése alapján nem hagyhatja el Belgrádot a Mahart Vác nevű hajója, mely szombaton indult el a gradistei határállomásról, ahol a rakomány környezet- védelmi vizsgálatának ürügyén közel egy hétig vesztegelt. A társaság vasércet szállító Csepel nevű hajóját Belg- rádnál ugyan továbbengedték, valószínű azonban, hogy a szerb hatóságok ezt a járművet is feltartóztatják. Nem kapott engedélyt a továbbhaladásra az Adony sem, amelyet a magyar határhoz közel tartóztattak fel, közel egy hete. Egyházzenei fesztivál A Budavári Zeneművészeti Alapítvány másodízben rendezi meg az Egyházzenei Fesztivált szeptember 2. és 8. között. A fővároson kívül - két másik, a zenéhez sok szállal kötődő település - Fertőd és Martonvásár ad otthont a koncerteknek. A hangversenyek fókuszát ebben az esztendőben a XVIII-XIX-XX. század szakrális zenéje alkotja - hangzott el a programokat ismertető tegnapi tájékoztatón a Budapesti Történeti Múzeumban. A nyitóhangversenyen Liszt Ferenc: Esztergomi miséje és Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus című műve csendül fel a Budapest Kongresszusi Központban. Van elegendő cukor Biztonságos lesz az elkövetkezendő hetekben a hazai cukorellátás, mivel elegendő cukor van a raktárakban - mondta tegnap Fábián Károly, a Cukorterméktanács elnöke. Fábián Károly a Petőházi Cukoripari Rt. elnök-igazgatója elmondta: a raktárakban levő 67 ezer tonna cukorból 32 ezer tonna a cukorgyárak tartaléka, míg 35 ezer tonnát az állami tartalékból szabadítottak fel. (Folytatás a 2. oldalon.) Gyorsan emelkedtek a fogyasztói árak Júliusban a fogyasztói árak 0,6 százalékkal, az előző hónapokhoz képest valamivel gyorsabban emelkedtek. A Központi Statisztikai Hivatal tegnapi jelentése szerint az utolsó 12 hónap alatt 21,3 százalékkal nőtt az árszínvonal, míg tavaly az egy éves áremelkedés ebben az időszakban 20,1 százalék volt. A havi áremelkedés júniusban 0,3, májusban 0,4, márciusban és áprilisban 0,8-0,8, februárban 1,7, januárban pedig 6,8 százalék volt. A statisztikai hivatal szerint várhatóan e viszonylag alacsony áremelkedési folyamatot megszakítják az augusztusi újabb áfa-intézkedések. Hatásukról szeptemberben ad tájékoztatást a hivatal. A júliusi fogyasztóiár-nö- vekedés elsősorban azzal magyarázható, hogy az előző hónapokkal ellentétben nem történt további kiárusítás jellegű sertéshús- és étolaj-árcsökkenés. A zöldség és gyümölcsfélék ármérséklődése kisebb volt az utóbbi évek átlagánál. A hónap folyamán elsősorban a szolgáltatások és a közlekedés drágultak nagyobb mértékben. A falusi turisták irodája A közeljövőben megnyitják a Magyar Falusi Tanyai Vendég- fogadók Szövetségének központi információs irodáját a fővárosban, a Szoboszlai utcában. A Magyar Falusi Tanyai Nyaralóhelyek Központi Irodája azoknak az érdeklődőknek kíván hasznos információkat nyújtani, akik a magyar falusi turizmus szolgáltatásait szeretnék igénybe venni hazánk határain belül, illetve azon kívülről. Sertések és sértések Nem csoda, hogy megsértődtek a gazdák, hiszen rajtuk csattant az ostor. Akaratukon kívül a húsipar hitelezőivé váltak, amikor a szekszárdi gyár öncsődöt jelentett, s a mai napig nem fizetett a hónapokkal ezelőtt átvett, feldolgozott, s azóta már bizonyára értékesített sertéseikért, szarvasmarháikért. Megbeszélést hívtak össze ezért az állattartók egy hónappal ezelőtt Szedresben (tudósítottunk róla), melyen petíciót fogalmaztak a miniszternek, dr. Szabó Jánosnak. Ismertették a helyzetet, és kormányzati beavatkozást kértek a kilábaláshoz. Azt is kilátásba helyezték, hogy ha a földművelésügyi tárca nem szentel kellő figyelmet az ő problémájuknak, akkor figyelmeztető demonstrációt tartanak. Hisz a Duna két partján több mint ezer kistermelőnek adósa a Szekszárdi Húsipari Rt. A további fejlemények. A beadványra Boda Tamás, az FM főosztályvezetője válaszolt. Levelét a közvetítőnek, dr. Hadházy Árpádnak, a Tolna Megyei Földművelésügyi Hivatal helyettes vezetőjének címezte. Azt írta, hogy a csődöt követő 60 napon belül adós-egyezségi tárgyalást kell kitűzni, melyre célszerű a gazdáknak hitelezői választmányt alakítaniuk. Egyébként az FM vizsgálja a Szekszárdi (Folytatás a 3. oldalon.) Francia segélyszállítmány a menekülteknek A Magyarországon tartózkodó menekültek ellátásán kíván segíteni az Avignon-i Vöröskereszt azzal a segélyszállítmánnyal, amely tegnap késő délután érkezett Franciaországból a Magyar Vöröskereszthez - mondta Légrády Eszter szóvivő. Az öt kamionnyi szállítmányt - amely javarészt tisztálkodási és mosószereket tartalmaz - a menekülttáborokba továbbítja a magyar humanitárius szervezet. Az akcióval valamelyest javul majd a helyzet a menekülttáborokban, mivel mostanra szinte teljesen kiürültek a raktárak. Ruha és cipő ugyan még jócskán akad, ám tartós élelmiszerből, illetve tisztálkodó- és mosószerekből kifogytak a készletek. Ezért ilyen jellegű felajánlásokat a hazai intézményektől, szervezetektől és a lakosságtól is szívesen vesz a Magyar Vöröskereszt. Őszi búza: második Tolna megye Tolna megyében az idei esztendőben összesen 47 ezer hektáron termeltek őszi búzát - tudtuk meg a fölművelésü- gyi hivatalban. A betakarítás szinte még sohasem kezdődött ilyen korán, mint most, ez „köszönhető" az időjárási tényezőknek, melyek alaposan felgyorsították az érést. Gyakorlatilag az idő rövidsége a mennyiségi adatokban mutatkozik meg igazán. Egy átlagos évhez viszonyítva legalább egy, de inkább másfél tonnával kevesebb őszi búza termett átlagban, mint ahogy ez az itteni talaj, az éghajlati adottságok és termesztési technológia mellett megszokott és elfogadható. Talán nem meglepő, de megállapítást nyert, hogy az aszályos időjárás az oka mindennek, de az őszi búza termésátlagcsökkenésének mindenképpen. A megyén belüli termésátlagok egyébként nagy szórást mutatnak. A hattonnás átlagtól a két tonnáig minden megtalálható. Döntően a dombóvári és bonyhádi járásban születtek az öt tonna feletti eredmények. A jó teljesítményt hozó üzemekben sikerült az optimális vetési időt tartani, sok helyütt viszont csak igen késői vetésekről beszélhettünk. A gyengék a homokos fekvésű talajon gazdálkodók között találhatók: például Györköny, Nagydorog, Pusz- tahencse. Ezzel együtt kenyérhiányra senki ne gondoljon, hiszen - mint megtudtuk - az átlagosnál kevesebb termés is bőven több Tolnában, mint amennyi kenyérszükséglete van a megyének. Tolna megye mindig is kiszállító volt, és itt nem is kis mennyiségről van szó. Az kétségtelen, hogy a jobb években a búza megközelítette a 320-350 ezer tonnát, jelenleg pedig 270 ezer tonna a betakarított mennyiség. Ezzel az országban a második helyen van Tolna megye. A megyei átlag 4,5 tonna hektáronként, csak Baranya megye előz meg bennünket. A minőséget a szakemberek jó közepesnek mondják. Fotó: Ótós Réka A központi vezérlőterem a szekszárdi malomban 4 újragondolását követelte meg az illetékes állami szervektől. (Folytatás a 2. oldalon.) Az utóbbi néhány évben jelentősen megváltoztak a hazai idegenforgalom körülményei és feltételei, hiszen Magyarország a piacgazuasag utjara lelett, határai pedig teljesen át- árhatóvá váltak. Mindez a turisztikai ágazat feladatainak