Tolnai Népújság, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-17 / 191. szám
2 «ÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1993. augusztus 17., kedd Idegenforgalmi kincsünk: Gemenc Mitterand Bosznia megtámadásáról Párizs - Francois Mitterrand francia elnök szerint a boszniai szerb állások elleni légitámadásokat csak akkor lehet megkezdeni, ha az ENSZ főtitkára mellett az egykori Jugoszlávia területén állomásozó békefenntartó erők parancsnoka is jóváhagyja az akciók tervét. - Semmiféle katonai akciót, főleg légitámadást nem lehet végrehajtani az ENSZ főtitkárának és a kéksisakosok parancsnokának jóváhagyása nélkül - közölte Mitterrand elnök a Sud- Ouest című lapnak adott nyilatkozatában. Német túszok Törökországban Düsseldorf - Kurd sze- paratisták Törökország keleti részén vasárnap túszul ejtettek két német és egy új-zélandi turistát - jelentette be a Kurd Munkapárthoz (PKK) közel álló Kurd-Ha hírügynökség. A Törökországtól való elszakadásért küzdő kurdok arra hivatkozva ejtették foglyul a külföldieket, hogy azok nem kértek engedélyt a kurd ellenőrzés alatt lévő terület meglátogatására. A Kurd-Ha közleménye szerint a turisták nincsenek veszélyben. Líbia nem adja ki a titkosügynököket Tunisz - Líbia hivatalosan is elutasította, hogy október 1-ig kiadja Nagy- Britanniának, vagy az Egyesült Államoknak azt a két líbiai titkosügynököt, akiket azzal vádolnak, hogy 1988-ban a skóciai Lockerbie fölött felrobbantottak egy amerikai utas- szállító gépet. A közlemény megismételte, hogy Tripoli hajlandó tárgyalásokat folytatni, hogy a gyanúsítottakat elfogulatlan - nem amerikai, vagy brit - bíróság elé állítsák. Pokolgép robbant az olimpiai faluban Barcelona - Öt ember megsebesült a barcelonai olimpiai falu két étterme ellen vasárnap este elkövetett pokolgépes merényletekben. A spanyol rendőrség közlése szerint a merényleteket a Baszkföld függetlenségéért küzdő ETA követte el. A rendőrség arról is beszámolt, hogy a két robbantást követően a rendőrök hatástalanítottak egy gépkocsiban elhelyezett 45 kilogrammos pokolgépet. Éhségsztrájk Kubában Havanna - Mintegy negyven kubai hívő folytat éhségsztrájkot az Egyesült Államok havannai érdek- képviselete előtt. Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint a csoport így kívánja szolidaritását kifejezni a „Lelkipásztorok a békéért" nevű amerikai vallási szervezettel, amelynek tagjai harmadik hete folytatnak éhségsztrájkot a texasi Laredo városban, mivel az amerikai határőrség nem hajlandó átengedni a Kubának szánt segélycsomagjukat. Az amerikaiak ezt azzal indokolják, hogy az katonai célokra felhasználható. (Folytatás az 1. oldalról.) A kormány az elmúlt héten hagyta jóvá a Népjóléti Minisztérium, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, valamint az Ipari és kereskedelmi Minisztérium által közösen beterjesztett új koncepciót, melyet tegnap Téglássy Tamás, az Országos Idegenforgalmi Hivatal (OIH) elnöke sajtótájékoztatón ismertetett az újságírókkal. A turizmus és a gyógytu- rizmus fejlesztési koncepciója megállapítja: a kedvező hatások ellenére az idegenforgalomban rejlő gazdasági előnyöket Magyarország ez idáig nem használta ki. Ebben közrejátszott, hogy az elmúlt évtizedben a mennyiségi fejlődés, vagyis a tömegjelleg volt a meghatározó. A beutazók többsége a szerény fizetőképességű körből került ki, akik Juan Carlos Wasmosy, Paraguay vasárnap beiktatott elnöke az elnöki palotában hangos „szervusz" köszöntéssel üdvözölte Major László nagykövetet, amikor bekonferálták a magyar delegációt. Markó Gabriella, az MTI tudósítója szerint az elnök körül álló politikusok meglepetéssel figyeltek fel a magyar szóra. Wasmosy apai őse, Vámosy József Magyarországon született és Debrecen környékéről vándorolt ki öccsével együtt Dél-Amerikába 1828-ban. A testvérek először Rio de Janeiróban telepedtek le, Legalábbis reméljük, hogy írják, azaz megírják azokat a híreket, amelyekből a többi olvasó értesülhet egy-egy, a szűkebb vagy tágabb környezetét érintő eseményről. Mondhatnánk úgy is, hogy ossza meg velünk örömét, osszák meg egymással örömüket. Hogyan? Úgy, hogy az alább látható, bekeretezett részt kitöltik, kivágják az újságból és beküldik a szerkesztőség címére. Milyen hírekre számítunk? Például arra, hogy valakinek megszületett a gyermeke, unokája, dédunokája, hogyan hívják a kis jövevényt, mennyi kevés szolgáltatást vettek igénybe. További akadályt jelentett és jelent az infrastuk- túra fejletlensége. Az új koncepció mindezeken a területeken változásokat ígér. A legfontosabb teendők egyike a turizmus állami és területi irányításának újjászervezése. E szerint a helyi és megyei önkormányzatok, az üdülőkörzetek, a magánszektor, az érdekképviseletek és az OIH egymás közötti kapcsolatában a zökkenőmentes együttműködésre kell helyezni a hangsúlyt. Ugyancsak kiemelten szükséges kezelni az egységes - vonzó, de reális - országkép kialakítására vonatkozó törekvéseket. Téglássy Tamás szerint 1996-ig, vagyis a világkiállítás és a honfoglalás 1100 éves évfordulójára az országot teljes mértékben fogadóképessé leazonban a fiatalabb Vámosy hamarosan visszatért Európába és Hamburgban állapodott meg. Vámosy József azonban néhány év alatt sikeres üzletemberré küzdötte fel magát és Paraguay fővárosában Asun- ciónban telepedett le. A családban később volt költő, távirdász, ügyvéd és lapkiadó is. A Vámosy névből - az elbeszélések szerint - egy hivatalos dokumentumba került elírás után lett Wasmosy. Juan Carlos Wasmosy 1938- ban született Asunciónban, s pár szót tud magyarul. a súlya, milyen a haja stb. Vagy hogy X és Y eljegyezte egymást, házasságot kötött, megülte arany-, ezüst-, gyémántlakodalmát. Helye lesz ebben a rovatban az olyan híreknek is, amelyekből arról értesülhetünk, hogy X városban, faluban osztály- vagy érettségi találkozót, más jellegű összejövetelt szerveznek. Klubok, egyletek, más kisközösségek is ismertethetik programjukat, beszámolhatnak rendezvényeikről. A sort lehetne folytatni, de ezt olvasóink fantáziájára bízzuk. Kérésünk mindössze annyi, hogy a rövid kis hírben, tudóhet tenni, ám ennek természetesen ára is van. Az OIH a jövőre évre vonatkozó tervei megvalósításához például 3-4 milliárd forintos költséggel számol. Bár Téglássy Tamás annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a kormány nemcsak elfogadta, de megértette és „magáévá tette" az új koncepciót, ennek némileg ellentmondani látszik az a tény, hogy a jövő évi költségvetés tervezete csak 2 milliárd forintot - tisztán költségvetési pénzből az ideinél is kevesebbet, csupán 200 milliót - jelöl meg idegenforgalmi célokra. Ennek ellenére az OIH vezetője optimista, hiszen mint mondotta: az évezred végére az idegenforgalom a világ legnagyobb iparágává válik, s ezzel a ténnyel nem lehet nem számolni. Reméljük így lesz ez Tolna megyében is. (Folytatás az 1. oldalról.) A gyárak becslése szerint 1994-ben mintegy 2,6 millió tonnás cukorrépatermésre lehet számítani Magyarországon, melyből 310-320 ezer tonna cukor készülhet. Ez azonban nem lesz elegendő a hazai, átlagosan 400-420 ezer tonna körüli cukorfogyasztás kielégítésére, így 100 ezer tonna cukrot importálni kell. A behozatal a felmérések szerint a legkedvezőbben Ausztriából, Németországból, Franciaországból és Lengyelországból oldható meg. A hazai cukorellátás biztonságához szükséges 3,2-3,3 millió tonna cukorrépát elvileg a hazai mezőgazdaság is megtermelhetné - mondta Fábián Károly - ám a jelenlegi körülmények ezt nem teszik lehetővé. Itt nemcsak az aszályos időjárásra, hanem az elsításban feltétlenül legyen benne, hogy ki, hol, mikor, mit csinált illetve, hogy kivel, hol, mikor, mi történt. (Természetesen ez tetszés szerint jövő időben is érthető.) Néhány példa: „Kovács János és felesége, született Kiss Mária az elmúlt szombaton, szeptember 5-én Bátaszéken tartotta aranylakodalmát. Az ünneplők között ott volt három gyermekük, öt unokájuk és két dédunokájuk." Vagy egy másik példa: „Tóth József és Asztalos Mária az elmúlt vasárnap, szeptember 13-án a bátai nagyvendéglőben tartotta eljegyzését. Az eseményen mintegy ötven rokon, ismerős vett részt." Tehát várjuk az olvashatóan kitöltött szelvényeket, és ígérjük, hogy a híreket, tudósításokat betesszük az újságba. Keresik a megbüntetett autóst Kérjük, hogy jelentkezzen annak a piros színű Lada 1200-as típusú személygépkocsinak a vezetője, esetleg utasa, vagy utasai a Kaposvári Ügyészségi Nyomozó Hivatal Szekszárdi Kirendeltségénél (Szekszárd, Augusz Imre u. 1-3. III/311. tel: 319-415) - más bűncselekmény elkövetése miatt folyó nyomozás kapcsán - amely 1993. július 8-án, 13 óra körül Dombóváron, a Szabadság utcát (négysávos utat) a Kossuth Lajos utcával, a Posta és az Iskola-közt összekötő úton szabálytalanul parkolt, s emiatt a vezetőjét egy járőröző rendőr megbüntette 200 forintra. maradt tápanyagvisszapótlásra és különböző tulajdon- jogi kérdésekre is utalt a szakember. A biztonságos ellátás érdekében a gyárak mintegy 15-20 százalékkal növelni szándékoznak a cukorrépa jelenlegi 2005-2800 forintos tonnánkénti felvásárlási árát. Ez azt jelenti, hogy a termelők a jövő évben már több mint 3000 forintot kapnak a répa tonnájáért, így termelésük már nyereséges lehet. Emellett a gyáraknál általánossá válik a zöldhitel intézménye, amely ugyancsak a termelést kívánja ösztönözni. Ám, ahogyan arra a Cukorterméktanács elnöke utalt, az új cukor megjelenésével elkerülhetetlen lesz a cukor árának emelése. Ez véleménye szerint mintegy 10-15 százalékos fogyasztói árnövekedést jelenthet már idén október- ben-novemberben. Sugárvizsgálat Kijevben A korábbinál jóval szigorúbb sugáregészségügyi intézkedéseket vezettek be a kijevi hatóságok az élelmiszerek és a vizek tisztaságának fokozása érdekében. A már eddig is alacsony, úgynevezett megengedett szennyezettségi értékeket átlagosan 10-20-szor alacsonyabb szinten állapították meg. AustriaLottó A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 32. játékhét nyerőszámai a következők: 4, 11, 13, 17, 34, 40. Pótszám: 37. Jokerszám: 236143. Az Austria Lottó szelvényeinek ellenőrzése során 3 darab 6 találatos szelvényt találtak, ezekre egyenként 8 506 887 schillinget kapnak a fogadók. A 14 db 5 plusz 1 találatos szelvényre egyenként 355 842-, az 519 db 5 találatos szelvényre egyenként 14 398-, a 4 találatos szelvényekre egyenként 385-, a 3 találatos szelvényekre egyenként 29 schülinget fizetnek. A Jokerben telitalálatos szelvény nem volt. A következő játékhétre átvitt nyereményalap 5,4 millió schilling, így kb 9,5 millió schilling vár a jövő heti szerencsés nyertesre. Kérdőjelek Kié az államadósság? Az elmúlt napok egyik nagy port kavart kijelentése szerint az állam minden magyar állampolgárnak mintegy háromszázezer forinttal tartozik. A Pénzügyminisztérium „főkönyveinek" tanúsága szerint jó húsz esztendő alatt gyűlt ossz ez a rengeteg tartozás. Mi változott az elmúlt négy évben? Alapvetően a bank és az állam viszonya. A Nemzeti Bank ma már nem kiszolgáltatott a kormányzatnak. Mára kialakult a hazai pénzpiac, ahol államkötvényekkel - szigorúan üzleti alapon -, kincstárjegyekkel lehet hitelt kérnie és kapnia a költségvetésnek. Ezen a piacon -legalább is elméletileg - nem a hatalmi pozíció, egyedül a megbízható adóspozíció diktál. Valóban olyan vészesen eladósodott az állam? A kormány szerint nem jobban, mint amennyire a mai gazdasági körülmények közepette el kellett adó- sodnia. Az államháztartás belföldi tartozása ebben az évben várhatóan 642 milliárd forinttal növekszik, amiből 100 milliárd forint a pénzünk árfolyam-csökkenéséből keletkezett, 200 milliárdot a gazdaság hitel-konszolidációja emésztett fel, és mintegy 70 milliárd a társadalombiztosítás felgyülemlett hiányának rendezéséből keletkezett. A többi - a költségvetés hiánya. De anélkül, hogy további számokkal terhelnénk az olvasót: az állam összesített bankszámlája nem annyira üres, mint gondolnánk. A külföldi nettó adósságot az elmúlt években 20 milliárd dollárról sikerült 13 milliárdra mérsékelni, a számla tartozik rubrikájában sorakozó tételek 80 százaléka korábban felvett hitel. Summa sumárum: az úgynevezett konszolidált - vagy más szóval: tiszta - adósság 961 milliárd forint. Szó se róla, nem kevés. De hol van ez az összeg attól, amivel egyik-másik gazdag ország tartozik önmagának, polgárainak? Ha nekem tartozik - igenis sok ez a pénz. (somfai) Ferenczy-Europress KÉPÚJSÁG Az Axel Springer-Magyaxország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYUR1CZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. Levélcím: 7630 Pécs, Engel J.u. 8. Telefon: 326480. Fax: 332-099. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Előfizethető bármely hírlapkézbe- sítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HEUR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: havonta 319 Ft, negyedévre 957 Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Név:.......................................Cím:....................................................................Telefon:.................. Kijelentem, hogy a közölt szövegben tudomásom szerint valótlan, másokat megtévesztő, sértő információ nincs. Kelt:..................................................... ......................................................... aláírás Magyar származású Paraguay új elnöke Júliusi létminimum értékek A Központi Statisztikai Hivatal létminimum adatai azt mutatják, hogy az átlagos, két felnőttből és két 15 éven aluli gyermekből álló városi családok létminimuma júliusban 44 100 forint. Ez egy családtagra számítva 11 030 forint. Az áremelkedések következtében a létminimumérték növekedése az előző hónaphoz képest e családtípusnál körülbelül 200 forint, egy főre számítva 50 forint. A létminimum egy személyre jutó összege a legalacsonyabb a két felnőttből és négy gyermekből álló családoknál. Van elegendő cukor Ha gondunk van az APEH-al Az elsőfokú adóhatóságok 1993 első felében 24 ezer határozatot hoztak, amelyek kapcsán 743-an fordultak bírósághoz, közölte Nagy János, az APEH főosztályvezetője. Az APEH elsőfokú határozatai ellen először az adóhatósághoz fordulhat az adózó, idén erre 3 ezer esetben került sor. A fellebbezések többsége ugyan eredménytelen marad, hiszen másodfokon az első hat hónapban a határozatoknak csupán 12 százalékát törölték és 15 százalékánál tartottak szükségesnek valamilyen változtatást. Az APEH jogerős döntései ellen 743 bírósági keresetet nyújtottak be. Idén az első félévben 456 elsőfokú és 163 másodfokú bírósági döntés született az APEH határozatai ellen indított perekben. Az ítéletek 62 százaléka az adóhatóság döntését hagyta jóvá, de 38 százalékuk a döntések változtatását vagy hatályon kívül helyezését tartalmazta, vagy új eljárást írt elő. Ossza meg örömét! Olvasóink írják