Tolnai Népújság, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-10 / 159. szám
1993. július 10., szombat XI. DUNA MENTI FOLKLÓRFESZTIVÁL »ÚJSÁG 11 „Lánybarátim, tőletek búcsúzom.. A Duna Menti Folklórfesztivál hazai csoportjainak együtteseinek programjából szinte sehol nem hiányzott a lakodalmas. Ez ősi szokásban sok a hasonlóság. Valamennyiben szerepel a menyasszony kikérés, amit általában vőfélyek végeztek. Ők mondtak és mondanak napjainkban is búcsúzó gondolatokat. Decsen Tarjányi Pál végezte a vőfély dolgait, ő maga alsónyéki születésű, de bátaszéki lakos és Teleki János bácsitól tanulta azokat a versezeteket, melyek az alkalomhoz illően szedték csokorba a főszereplő gondolatait. Miután a menyasszony elköszönt anyjától, apjától, lánybarátai következtek: Kedves lánybarátim, elválok tőletek, nem lesz már többé játszóhely köztetek. Nem leszünk már egy kompániában a vasárnapokon tartott mulatságban. Mert nekem párom lesz, annak kell kedvezni, annak a kedvét kell mindenben keresni, így hát lánybarátim azon imádkozzatok, hogy az Úristentől jó élettársat kapjatok, kivel boldogul teljék éltetek. Vettétek csókomat, Isten tivéltek.. Tarjányi Pál sokadszor áll meg ünneplők körében akkor is, ha nem nagyszámú, és nem nemzetközi a közönsége.-decsiA boldog pár Lukács Miklós és felesége, Lukács Ilona kézenfogva sétáltak a városközpontban, amikor megpillantottuk őket. A csodálatos népviseletbe öltözött pár - a györgyfalvi csoport táncosai - Kolozsvár mellől érkezett Szekszárdra. — Korábban csak hitegettek bennünket, hogy jöhetünk táncolni is, de eddig csak magánemberként lehettünk Magyarországon - mondta Lukács Miklós, majd hozzátette, hogy ma jobb a helyzet, de még mindig kevés a pénz a kultúrára. Az együttesük 1945-ben alakult meg, Erdélyben sokat léptek fel azóta, de az igazi mégiscsak itt Magyarországon. Meghatódás nélkül nem is tudnak válaszolni: Leírhatatlan az örömük, hogy eljöhettek, s ha hívják őket, máskor is itt lesznek.- háj - Fotó: Gottvald Nyereg, cipőtalp és disznóhús A fesztiváliroda mindent megold A szekszárdi Babits Mihály művelődési házban a folklórfesztivál ideje alatt reggel nyolctól - ha az események úgy kívánják - késő éjszakáig tart ügyeletet a fesztiváliroda. Pék Jánosné és munkatársai igyekeznek a felmerülő igényekhez, az esetleges gondokhoz rugalmasan igazodni, legyen szó akár szervezésről, akár átszervezésről, s netán extra kívánságokról. Merthogy ilyenek is akadnak. A görög együttes például 8 darab szűrrátétes mellényt akar, ám eddig csak hatot sikerült számukra beszerezni. A kutatás még tart a hiányzó két darab után. Ugyancsak a görög csoport egyik tagja lovaglónyerget szeretne szuvenírként haza vinni, s nem volt könnyű kideríteni, Tamásiban akad olyan szíjgyártó mester, akinek eladó nyergei vannak. Hogy a dolog ne legyen azért olyan egyszerű, a görög vendég bérelt autóval kíván a helyszínre utazni, s Szekszár- don ezt az óhajt sem tűi köny- nyű teljesíteni, de biztos, hogy lesz megoldás. Voltak a kedélyeket kissé felborzoló események is, például a kalocsai megnyitó ünnepség végeztével a nagymá- nyoki csoport hiába kereste autóbuszát, ami annál is inkább kínos volt, mivel vissza kellett érniük a szekszárdi fellépésre. Megkeresték a kalocsai fesztiválirodát, az felhívta a szekszárdit, itt meg tudták mondani, mi a busz rendszáma. Ám hiába keresték Ka- locsa-szerte a járművet, nem sikerült a nyomára bukkanni. Később kiderült, az ominózus busz csak vitte a táncosokat, utána visszafordult. A hazautazáshoz egy másik járművet küldtek Kalocsára, ám azt nem mondta senki a sofőrnek, hogy a nagymányokiak nem tudnak erről. így aztán kölcsönösen hiába keresték egymást. Végül létrejött a találka, a csoport hazaindult, s még a szekszárdi fellépést sem kellett lemondaniuk. Izgalom jutott a külföldi vendégeknek is. Az olasz csoport egyik tangóharmonikája például nem arra a repülőgépre került, amelyikre kellett volna. Fellépésük előtt nem sokkal ért ide vele - némi izgalmas keresgélés után - egy futár Budapestről. S hogy maradjon még izgulni vaíó, az egyik olasz táncostól megvált a cipőtalpa is, ám ez nem akadály, az iroda expressz talpa- lási munkát kért, és kapott. A mindenre kiterjedő, aprólékos szervezés során valahogy kife- lejtődött egy fontos dolog: a törökök vallási okokból nem esznek disznóhúst. így aztán gyors átszervezésre volt szükség az étrendjükkel kapcsolatban, szerencsére a vendégek számára dolgozó konyhák igen rugalmasak, megoldódott az ügy, csirke és marhahús várja a török csoportot. Ez a néhány kis történet bizonyára jól érzékelteti, hogy az iroda munkatársai igazán nem unatkoznak a fesztivál idején. Nem is csoda, hiszen majdnem 50 együttes vesz részt a rendezvényeken, ez összesen mintegy 2 ezer embert jelent, s egy-egy csoport átlag 6-7 alkalommal szerepel különböző helyszíneken. Mint mondják, a hangulat nagyon jó, és egyre jobb lesz, jelzi ezt az is, hogy az esténként megrendezett fesztivál klub egyre később ér véget, legutóbb például hajnali háromkor indultak szállásukra a vendégek;, hogy' azért aludjanak is valamennyit. Venter Marianna Lackenbachi rézfúvósok Csacsi Vorba Villanófényben apa és fia A Duna Menti Folklórfesztivál egyetlen együttese mutatott be cigánydalt és táncot, ez a Csácsi Vorba. Balázs Gusztávról három évvel ezelőtt írtunk lapunkban. Ó néprajzkutató, aki most ért haza nyugat-európai tanulmányújáról, ahol ösztöndíjjal volt. Fia, Ri- chárd is táncol az együttesben, ő most harmadikos középiskolás. Minderről olyan természetességgel beszél, mint aki elfeledte, milyen akadályokat kellett leküzdenie, amit az előítéletek állítottak. Balázs Gusztáv, Guszti tanár bácsi - mert egyetemi végzettsége erre jogosítja - mindent akar tudni népének életéről és ma élő hagyományainak őrzéséről. Ezért rengeteget dolgozik és minél több embert szeretne bevonni abba a gyűjtőmunkába, ami egykor hiteles forrása lehet utódjainak. Úgy gondolja, ma még nem késő. Nyíregyháza mellett él és éppen családi házat épít. Kell-e magyarázni, ilyen helyzetben mennyire lehet kedve egy embernek dalolni, táncolni. Balázs Gusztáv és fia, Richárd ezekből a hétköznapi gondokból nem visz a közönség elé semmit. Úgy állnak meg a színpadon, hogy valóban szórakoztató legyen, ami bennük éltető erő is. Apa és fia. Egy örökség örökösei. Teher? AÍ- dás? Jó nézni produkciójukat és hallani a közönség tapsát, amint újra meg újra a függöny elé kérik az együttest szereplés után. A „Ki mit tud?" televíziós vetélkedőn képernyőn is találkozhatunk Balázs Richárd táncossal, aki igazolja apja szigorát, a sikerhez vezető úton. - decsi -gottvald A napi rendszerességgel megtartott kóstolók - azaz az együttesek bemutatkozása - idején általában mindenki megtalálja a neki tetsző programot. Csütörtök délelőtt nemcsak a tánc, hanem a zene kedvelői is válogathattak a csemegék között: ezek egyike volt a lackenbachi csapat bemutatkozása. A Jugendmusik tagjai, azaz az ifjú német rézfúvósok kitettek magukért, messzire zengett a trombiták és a dobok hangja, túl a fellépés helyszínén, a szekszárdi Liszt téren. -száFotó: Gottvald Károly Carle, a svéd Csak ez vissza ne jöjjön! A Sió-parton vonuló érsek- csanádi, bogyiszlói, sióagárdi, romániai és svédországi együttesek tarkaruhás tagjainak pompázatos látványa visszatükröződött a folyóban. Ők voltak, akik az aratóversenyt nézték, dallal, muzsikával és kurjongatásokkal bíztatták az aratókat. A hídon is megálltak az emberek. Mindenkinek volt egy-egy emléke a paraszti élet egyik legáldottabbnak vélt munkájáról: az aratásról. Mindenki, aki hangosan idézte egykori élményét, jótanácsot is kiáltott az élenjáró kaszásnak, a kötél- terítőnek, a marokszedőnek. Két férfi hajolt a híd korlátja fölé. Csöndesen tréfálkoztak, amikor az egyik megjegyezte: — Csak ez vissza ne jöjjön! Ez a régi kaszás világ. — Bizony ne! - hagyta rá a társa, majd megerősítette az óhaj igazát. — Ugyan, ki akar ma ilyen verejtékes kaszás aratást. Egy közepes kombájn is pillanatok alatt elvégzi azt, amit ezek itt negyvenen. És akkor már a szemet is markolni lehet. Jó ezt nézni, mint múzeumi képet... No, de hagyjuk - legyintettek, aztán elindultak a leányvári pincék felé.-DKJ Vízhordó leány a sióagárdi aratóversenyen Stockholm mellől jöttek Babits Mihály Művelődési Ház munkatársait azok a svéd vendégek, akik egy Stockholmhoz közeli településről, Jevléből érkeztek hétfőn délután Szekszárdra. Azaz pontosabban Sióa- gárdra, hiszen vasárnap első állomásként a hideg északról érkezett csoport egy meglehetősen forró elfoglaltságon, nevezetesen aratóversenyen vett részt. A svédek ugyan nem fájlalták a derekukat, jóllehet a táncosok vezetője Carl-Olov Dandanell - becenevén Carle - megjegyezte: amikor elindultak hazájukból, ott még csak 10 fokot mutatott a hőmérő higanyszála, ide Magyarországra, Tolna megyébe viszont már valóságos trópusi hőség 30 fokos kánikulába érkeztek. Mint kiderült, a skandináv vendégek, azaz a Rille nevű csoport tagjai gazdag programot kínálnak az érdeklődőknek. Számunkra különösen érdekes lehet az az eredeti svéd tánc, mely módfelett hasonlít a magyar csárdásra.- szá Fotó: Gottvald Hangos skol, azaz magyarul egészségedre felkiáltással köszöntötték egy-egy pohár jóféle szekszárdi megemelésével vendéglátóikat, azaz a Carl-Olov Dandanellnek nem fájt a dereka
