Tolnai Népújság, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-03 / 153. szám
12 NÉPÚJSÁG XL DUNA MENTI FOLKLÓRFESZTIVÁL 1993. július 3., szombat * t Szekszárdi Művészetek Háza Találkozás Interjú Baky Péter igazgatóval — Mi módon tud résztvenni a szekszárdi Művészetek Háza a Duna Menti Folklór fesztiválon? — Ez a kérdés vetődött fel a rendezők részéről is, amikor megkerestek. Ma már talán nem fontos, hogy kinek az ötlete volt, de tény az, hogy a kortárs művészetet és a népművészetet próbáljuk meg összekapcsolni egy kiállítás, vagy egy koncert keretében. Azt akarjuk bemutatni, hogy a képzőművészetben miként találhatók meg az autentikus népművészet motívumai, a szellemisége. — Erre számtalan példát lehet sorolni, kikre gondoltak először? — A hatvanas évektől kezdve a magyar képzőművészet jelentős részénél található, fellelhető a népművészethez való kapcsolódás. Ha a kiállításunk műtárgyjegyzékét lapozzuk, a festmények alkotói között Anna Margit, Bartl József, Bálint Endre, Berki Viola, Breznay József, Cs. Pataj Mihály, Erdélyi Miklós, Hézső Ferenc, Hincz Gyula, Keserű Ilona, Korniss Dezső, Moldován István, Schéner Mihály, Simon Béla, Szabados János, Szekeres Emil, Tóth László nevével találkozhatunk. — Ezek szerint külön vannak a grafikusok és a szobrászok? — A grafikusok között is megtaláljuk Bálint Endre nevét, de ott van Bognár Zoltán, Czinke Ferenc, Csohány Kálmán, Diskay Lenke, Dómján József, Erdős János, Feledy Gyula, vagy a már említett Hincz Gyula, Korniss Dezső is. Kass János, Konecsni György, Jakovits József, Kovács Tamás, Rékassy Csaba, Szunyogh András lapjai is megtalálhatók. A szobrászok közül Kő Pál, Samu Géza, Jakovits József, Szervátiusz Tibor alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. — Ez a tematikuson válogatott anyag hol volt jelen? — A Magyar Nemzeti Galéria mai magyar osztályáról származik, ahol Jobbágy Zsuzsa művészettörténész válogatta. — A találkozást jelölő kiállítás népművészeti részét ki gyűjtötte és válogatta? — Ebben dr. Németh Pálné, Juckó volt a segítségünkre és természetesen kollégáimon kívül a Babits Mihály Művelődési Ház illetékes munkatársai. A bemutatott fazekas edények, hímzések, szőttesek, népviseleti ruhadarabok egy-egy népművész, vagy népi iparművész nevéhez kapcsolódnak, akik jól ismertek megyénkben. — Például? — Kozák Éva, Hemedemé Tóth Sára, Mellár Béláné, Vörös Mihályné, Báli Istvánná, Komjáti Szabados János: A pásztor álma Sióagárdi ünnepi viselet Ági, Egyed Mihályné, Dunkel Lehelné, dr. Fisi Istvánná, Szűcs Istvánné, Tarr Zoltánná, Lő- rincz Aladárné, Bíró Annamária, Horváth Imre, Steig István, Steig Ágnes és Jaszenovics Géza, Teszler Ella, Farkas Józsefné, Nagy Jó- zsefné, Szatmári Tamás. Tehát a viselettől kezdve a fafaragásokon át a kékfestőig szeretnénk bemutatni az autentikus népművészet megyénkben fellelhető kincseit. — A Művészetek Háza életében ez egy újszerű bemutatkozás. Vannak-e tervek, elképzelések ennek folytatására? — Azt hiszem országos tekintetben is újdonságnak számít e mostani kiállításunk. Ha valaki a művészettörténészek közül felfigyelne erre a témára, akkor itt nálunk olyan rendszeres bemutatkozási lehetőséget kapna, ami folyamatot is jelezne, bemutatva a háromévenkénti változást, fejlődést, formálódást. — Ez a háromévenkénti jelentkezés mindig a Duna Menti Folklór fesztiválhoz kötődne? — Nem feltétlenül, de a fesztivál egy keretet biztosíthat. Ettől függetlenül is el tudom képzelni, hiszen nagyon érdekes, izgalmas kérdés, hogy a népművészet mi módon találkozik az ipar-, vagy képzőművészettel. Ez az egész magyar képzőművészet olyan jelentős részét fogja át, amivel hosszú távon is lehet foglalkozni. — A kiállítás mellett milyen zenei eseményre hívja fel a figyelmet? — A Méta együttes július 7-én, szerdán , a Vujicsics együttes július 9-én ad népzenei koncertet. Július 8-án, csütörtökön délelőtt a Bar- tina zenekar közreműködésével népi hangszerek bemutatása és készítése szerepel programunkban. Úgy gondolom, hogy sikerült jó kapcsolatot teremteni ezzel a kiállítással ahhoz, hogy a jövőben a Művészetek Háza még többet tehessen megyénk vizuális kultúrájáért, vagy éppen színesítse a zenei életet is. Decsi Kiss János Akár egy tehenet is kaphattak volna érte Népviseleti kiállítás Alsónyéken Azt nem lehet mondani, hogy Alsónyék a folklórfesztivál egyik centruma lenne, de azért csütörtökre a programok ebbe a faluba is begyűrűznek. Este a művelődési házban lép fel több külföldi táncs- csoport, s ez bizony a valamivel több mint 800 lelket számláló faluban már AZ ESEMÉNY kategóriába tartozik. Ugyanitt egy kiállítás is nyílik, mely a fesztivál hetében lesz megtekinthető. A népviseleti ruhákat bemutató tárlatot egyébként vasárnap 15 órakor nyitják meg a polgármesteri hivatalban. Mi még az előkészületek idején jártunk Alsónyéken, ahol kultúrház igazgatójával, Töttös Sándornéval, Papp Zol- tánnéval (Sárikával) és Adorján Mihálynéval (Bözsikével) beszélgettünk. — A kiállításon látható lesz többek között az a ruha is, amely a szüreti bálon a bíróné ruhája szokott lenni, ez kassai selyem két sor pántlikával - hallhattunk egy kis előzetest az igazgatónőtől. - Már negyven-ötvenéves is lehet, de lesznek ott olyan ruhák is, melyek a százéves kort is meghaladják. Látható lesz bársonyvirágos selyemszoknya, rö- pike, többféle kendő, terítő, tekerőző, menyasszonyi párta, vitézkötéses kabát és még sok minden, amit sikerül összeszednünk. Egyébként, azt hiszem, az egész Sárközben nem táncol senki ilyen eredeti ruhákban, mint a mi tánccsoportunk. Azért, hogy ez a táncs- csoport működjön, rengeteget tett a helyi önkormányzat és persze a szülők is. — Az én időmben Alsónyéken nem nagyon voltak ilyen fesztiválok, a tánccsoportok is inkább alkalomszerűen jöttek össze - emlékezett vissza Sárika néni. - Talán a harmincas évektől indult be jobban, akkoriban mindenki népviseletben járt. Ez volt a természetes, itt Bátaszéken az üzletben is meg lehetett vásárolni ezeket az anyagot. Külön ruha volt a templomba, külön a bálba, kinek milyenre tellett. Egy-egy ilyen ruha legalább öt-hat darabból állt, én is most vasalom éppen az unokámnak. — Sárika néni, elmegy majd'a fesztivál programokra? — Nézőként. A lányom szokta egy-egy fellépés előtt öltöztem a lányokat, most az unokámat fogja, aki a táncs- csoport tagja. Áz a ruha, amelyikben majd az unokám táncol, már 51 esztendős: kassai, amikor felszabadult a Felvidék, akkor került ez az anyag az üzletekbe. — Mi volt az ára akkoriban egy ilyen ruhának? — Hat pengő volt körülbelül egy méter. Ezért körülbelül egy mázsa búzát kaphattunk, vagy ha ezt mondom, hogy az Papp Zoltánné Adorján Mihályné Menyasszonyi párta egész akár egy tehén ára, akkor sem hazudok. — Ma már húsz mázsa búzáért sem lehetne megkapni - vetette közbe az igazgatónő. — Mennyi ideig tarthatott egy-egy ilyen ruhadarab elkészítése? — Két nap, attól függ, mennyit dolgoztak rajta - kapcsolódott be Bözsi néni is. - Drágának drágák, viszont amit most hordanak az is drága, mert a divatot kell követni ... — Itt a faluban milyen nagyobb ünnepek voltak régen? — Alsónyéken inkább csak szüreti bálok, lakodalmak voltak. Majdnem az egész falu ott volt egy-egy üyen eseményen. A lakodalom a hívogatással kezdődött. Akkoriban általában szerdán tartották a lakodalmakat, hétfőn-kedden a készítők már a tyúkokat pucolták, rétest készítettek, tésztát gyúrtak, sőt régen tehenet is vágtak. Emlékezetes számomra még az is, amikor a Tildy Zoltánt vártuk Szek- szárdon a megyeházán. Ez valamikor '45-46 környékén lehetett. A köztársasági elnök jött Szekszárdra látogatóba, és akkor volt egy ilyen nagyobb fesztivál féle a megyeházán, kiállítással mindennel együtt. A népviseleti kiállítást jövő vasárnapig lehet megtekinteni Alsónyéken. KRZ Fotó: Degré Gábor Egy kihalt mesterség újraéled A Sárköz jellegzetes, speciális csipkedíszítése, a gabóca elsősorban az úgynevezett bő ingek váll-, és nyakrészének díszítésére, valamint lepedők, térítők, stb. darabjainak ösz- szedolgozására szolgált. A feljegyzések szerint századunk elején már csak két idős asz- szony tudta „kötni a gabócát", egy decsi és egy őcsényi, s aztán, mikor ők meghaltak, meghalt a sárközi csipke is. De nem örökre. Az őcsényi Hammer Andrásné nemcsak a hagyományos kézimunka, a hímzés, riselés, stb. iránt érdeklődött, meg akarta tanulni a csipkeverést is. Természetesen a hagyományos minták érdekelték legjobban, ám hiába próbált felkutatni valakit, aki megtaníthatná rá, nem járt sikerrel. Tavaly azután újságon keresztül tanulta meg a csipkeverés titkait, majd mint a csipkeverők országos egyesületének tagja, az elnökasz- szonytól, Mátrai Magdolnától is megtanult néhány sárközi motívumot. — Azt hiszem, nagyon keveset tudunk a csipkeverésról, s az sem igazán közismert, hogy önöknek országos egyesülete van. — Mintegy ötvenen alkotjuk az egyesületet, az ország minden részéről vannak tagjaink. Tájegységi hagyományok mintáit készítjük el, évente tábort is szervezünk, ahol a csipkeverés mellett nagyon színvonalas és érdekes művészettörténeti, népművészeti témájú előadásokat hallgatunk. A csipke kimeríthetetlen forrása a kézimunkának. Azt hiszem nem véletlenül nevezik a „kézművesség királynőjének". Nagyon bonyolult, nehéz, időigényes foglalatosság. — Vajon miért tűnt el a sárközi csipke? — Nem volt túl elterjedt a csipkeverés, talán pont az idő- igényessége, bonyolultsága miatt. Mindössze néhányan tudtak gabócát kötni, s a hagyomány nem folytatódott. Szívesen mondanám, hogy helybélitől tanultam a mesterséget, de könyvből és a néprajzi múzeum gyűjteményének fotói alapján támadt fel a sárközi csipke. Eredeti gabócát még csak felkutatnom sem sikerült. — Lesz aki folytatja a hagyományt? — Decsen a faluházban tanítok csipkeverést, s közben magam is tovább tanulok, mert nem lehet azt mondani, hogy mostmár mindent tudok, nincs tovább. Saját magam is tervezek mintákat, térítőkét, párnákat lehet a csipkével díszíteni, gallér, szegélycsipke, sok minden készülhet belőle. Ez a régi hagyomány mesterségesen lett feltámasztva, s bízzunk benne, hogy nem tűnik el újra. (Hammer Andrásné csipkeverő népművész munkái a decsi faluházban tegnap nyílt kiállításon tekinthetők meg.) Venter Marianna ,Fotó: Degré Gábor A csipkeverés eszközei: a verőpáma és az úgynevezett cérnatartó babák i i
