Tolnai Népújság, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-29 / 175. szám
1993. július 29., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP '"íÉPÚJSÁG 3 Nemcsak Páljáról van szó Magánlevél közügyekben Lugosi vendégek Domboriban A Gyermek és Ifjúsági Alapítvány Fadd-Dombo- riban lévő táborában tölthetnek el egy hetet azok a fiatalok, akik a romániai Lúgosból érkeznek augusztus 8-án. Szekszárd a tavasszal létesített testvérvárosi kapcsolatokat Lúgossal, ennek eredményeként jöhet ma- gyarországra, Fadd-Dom- boriba a 25 gyermek. A táborba utazók között 15 magyar nyelvű és 10 román nyelvű, nagyrészt 11- 14 éves fiúk, lányok vannak. A cseretáborozás jellegéből adódóan magyar gyerekek pedig romániába utaznak. Ok egy Lúgostól hetven kilométerre lévő hegyi-gyermektáborban lesznek elszállásolva. Mindkét táborban nagyrészt szabadidős elfoglaltságot biztosítanak a fiataloknak, de ezenkívül megismerkedhetnek egy közeli várossal is. A dombori tábor lakói természetesen Szekszárdra tesznek látogatást, mégpedig augusztus 11-én, szerdán. Az utazás érdekessége, hogy a magyar, illetve a román buszok csak a nagylaki határátkelőhöz mennek, hiszen itt „cserélik" ki a gyerekeket. Redl ezredes Bátaszéken A bátaszéki művelődési ház filmklubjának következő programja július 30-án lesz. ■ Este 7 órai kzdettel Szabó István „Redl ezredes" című filmjét vetítik. Kazánház a dalmandi iskolában Az dalmandi polgár- mesteri hivatal jegyzője arról adott hírt, hogy a helyi iskolában megkezdenék a fűtőrendszer felújítását. A hivatal kiírta a pályázatot a munka elvégzésére, mely a kazánház kialakítása és a fűtőrendszer kiépítése lenne. A pályázatok visszaérkezésének határideje július 31, így tehát a munkálatok kivitelezőre várnak. Azért választották a dalmandiak ezt a megoldást, mert a gázkazán fűtésével négy-öt éven belül megtérülne a beruházás költsége, melyet a helyi önkormányzat finanszíroz. A véradás életet menthet A Tolna Megyei Kórház Vértranszfúziós Állomása véradási napot tart augusztus 2-án Szekszárdon. Az intézeti váradásra, mely reggel nyolc órától délután háromig tart, minden egészséges 18 és 60 éves állampolgárt várnak. A pénz mozgatórugói, Pakson „A pénz mozgatórugói" címmel előzetes ismertető előadásra kerül sor a Dia- netika Misszió épületében, Pakson július 30-án, este 6 órakor. Az előadást követően lehet jelentkezni arra a tanfolyamra, amely a meggazdagodást és sikerességet ígérii. A tanfolyam július 31- augusztus 1-ig tartana, naponta 9-21 óráig. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük dr. Ban- kovics Lajos orvos levelét, két okból. Egyrészt, mert a stüus maga az ember, másrészt pedig mert eddig is közöltük minden érdekelt és illetékes álláspontját, s ettől a gyakorlattól ezután sem kívánunk eltérni. Viszont nem értjük világosan, hogy mely hamis tény(eke)t kellene helyreigazítanunk, illetve mely valós tény(eket) tüntettünk fel hamis színben. A helyreigazításnak ugyanis ezek lehetnek a tárgyai. a szerk. Tisztelt Asszonyom! Mélységes felháborodásomat és tiltakozásomat fejezem ki az Önök lapjának 1993. július 16-i, pénteki számában Ihárosi Ibolya aláírással megjelent „A törvényesség és a népharag című cikke miatt. Indokolás: 1. Ihárosi Ibolya az önkormányzati ülésen nem volt jelen, annak hangulatáról és tartalmáról csak mástól tájékozódhatott, esetleg félretájékozódhatott. 2. Személyemnek tulajdonított kijelentések nem felelenek meg a valóságnak. 3. Az általa kezdeményezett telefonbeszélgetés során szó sem volt interjú kéréséről, nyilatkozásra fel sem kért, tudtom és beleegyezésem nélkül cikket jelentetett meg lapjukban, idézve engem (Az 1993. Gyakorta felmerülő probléma, hogy a kistelepüléseken élő fiataloknak nincs hova menniük szórakozni. Nincs egy hely, ahol megbeszélhetik a napi eseményeket, vagy egy discót tarthatnának. A miszlai fiatalok kezdik érezni és érteni azt, hogy ők azok, akiknek súlyos és nehéz örökségük és egyben feladatuk falujuk létének a megmentése, továbbvitele, kultúrájának újjáélesztése és elfogadtatása a külvilággal. Kovács Tiborné, a miszlai ifjúsági klub vezetője ezúttal a klub megalakulásáról, munkájáról és terveiről számolt be lapunknak. Az ifjúsági klub megalakulását követően, 1992 novemberében az önkormányzattól a művelődési házban kapott egy helyiséget, ahol az összejöveteleiket megtarthatták. Az ifjúság nagy lelkesedéssel és szorgalommal fogott neki a munkának, ügyeskedéssel, leleményességgel berendezték, otthonossá tették és birtokba vették a számukra biztosított helyet. Később az önkormányzattól kapott - pályázaton elnyert pénzből vásárolt - hifi-toronnyal, színes tévével Zombán keresztanyám, Rózsa Márta július 29-én ünnepli névnapját, ez alkalomból jó egészséget kíván neki: keresztlánya, Amália Tabódról * Tabódon drága, jó édesanyám, Gera Józsefné július 29-én ünnepli névnapját. Jó egészséget és még hosszú, boldog családi életet kívánunk neki: szerető lánya: Ildikó, szerető unokái: Amália, Krisztofel, Norbert, és szerető férje: Jóska * Édesapánk, Kiss Gyula Ma- gyarkfesziben július 29-én ünnepli 66. születésnapját. Szívjúlius 10-i számban megjelent Kártya-csata Pálfán cikkhez kért tőlem interjút, amelynek megjelenéséhez, az interjú visszaolvasása után hozzájárultam.) 4. A telefonbeszélgetés tartalmának egy részét elferdítette, egy részét elhallgatta. 5. Az általam elmondottnak tulajdonított (Közben ő maga mondja el, hogy kire mit kiabáltak,. . . nem hangzott el, az általa feltett kérdésre javasoltam, hogy kérdezze meg a község lakosságát, vagy érdeklődjön az ülésen jelen volt újságírótól, aki az elhangzottakat rögzítette.) Tisztelt Főszerkesztő Asz- szony! Kérem az ilyen és hasonló, etikusnak éppen nem mondható újságírói módszerek mellőzését, valamint kérem lapjukban helyreigazításként levelem közlését. Pálfa,1993. július 16. Tisztelettel: dr. Bankocics Lajos, orvos Tisztelt Doktor Úr! Valóban nem voltam jelen a képviselő-testületi ülésen, éppen ezért kérdeztem meg például Ont is arról, hogy mi történt ott. Mi még sohasem találkoztunk egymással személyesem, el sem tudom képzelni, hogy miért gondolta, hogy az érdeklődésem magántermészetű lenne. Nem interjút kértem, hanem a véleményét kérdeztem. Ez meg is jelent. Sűrítve, rövidítve, de lényegét tekintve pontosan. Egy újságcikk és videóval is gazdagodhatott a klub. De már az is óriásinak számított, hogy van egy hely, ahol együtt lehetnek, beszélgethetnek, zenélhetnek, táncolhatnak, egyszóval egymással, együtt jól érezhetik magukat. A programokról szólva: rendeztek discót, vendégül láttak más ifjúsági klubosokat, beszélgettek a FIDESZ képviselőivel. Aztán volt szilveszteri és jelmezes farsangi bál, de emlékeztek az 1848. márciusi eseményekre. Teret adtak a katolikus egyház híveinek egyházi témájú videofilm megtekintésére, az óvodásoknak mesefilm levetítésére biztosítottak lehetőséget, de a farsangon ajándékot is kaptak a legkisebbek a klubosoktól. Május utolsó vasárnapján egésznapos programot szerveztek a falu gyerekeinek, amikor volt falufutás, kötélhúzás, lovaglás és gyerek- discó. A rendezvényt - a többi programjukhoz hasonlóan - teljes egészében a fiatalok finanszírozták, támogatás nélkül. A kezdeti lelkesedésen fel- búzdulva a fiatalok úgy gonből köszöntjük, jó egészséget, boldogságot kívánunk: Leányai, fiai, menyei, vejei, unokái és dédunokája * Nagydorogon Czigler Mihály júl. 31-én ünnepli 55. születésnapját. Sok boldogságot és jó egészséget kívánnak: felesége, lányai, vejei, és unokái * . Péter Máriának Zsók Andrással kötendő házasága alkalmából gratulálunk, nagyon sok boldogságot, hosszú, egészséges életet kíván: apu, anyu, testvérei: Tamás és Zsuzsa nem jegyzőkönyv. Amikor interjút írtam, azt be is olvastam, s bizonnyal emlékszik rá, hogy én ajánlottam fel, mert interjú esetében ehhez a riportalanynak akkor is joga van, ha ő maga nem tud róla, s mert végtelen etikát- lanságomban is fontosnak tartom, hogy minden érdekelt fél pontosan elmondhassa a saját véleményét, érveit, s értelmezhesse saját álláspontja, s érdekei szerint a tényeket. Véleményét viszont jogom volt szembesíteni a valósággal, az olvasók hiteles tájékoztatása okából. Amit elhallgattam - mert valóban volt ilyen -, azok a másokat gyanúsítgató utalások voltak, amelyek ráadásul nem is tartoznak a tárgyhoz. Ha akar, emlékezhet rá, mit mondott arról, ki kinek a „pereputtya", illetve miként menne el a faluból, ha Önre kiabálnának olyanokat, mint ami a képviselő-testületi ülésen elhangzottak. Ezek elhallgatásáért inkább köszönettel tartozik, mint ahogy az interjúban is én beszéltem le egy becsmérlő kifejezés használatáról, mert az etikus újságíró megvédi a riportalanyát, ha kell, akár saját magától is. A cél sosem egy ember bírálata, hanem valamilyen jelenség vizsgálata. Kár lenne nem beszélni arról a nyilvánosság előtt, hogy milyen az önkormányzati- ság gyakorlata ma, s ki hogyan értelmezi - érdekei szerint - a helyi népképviseletet, s milyen érdekviszonyok mozgatják a falvak közéletét. Miként alakulnak ki olyan helyzetek, amikor már mindenről van szó, csak az egészdolták, hogy önálló, külön alapszabállyal rendelkező ifjúsági klubot hívnak életre, és az alapító okiratot is elkészítették. Ennek bírósági bejegyzése folyamatban van. A fiatalok most fejezték be a Miszla Ifjúságáért Alapítvány tervének a kidolgozását is. Ennek célja a fiatalok lakáshoz jutásának és munkahelyek teremtésének a segítése. Ám a miszlaiak nemcsak önmagukra gondolnak, hanem szeretnének segíteni az itt élő öregeken is. Úgy döntöttek, hogy megszervezik az idősek gyógyszereinek a kiváltását - ami állandó gond, miután patika csak a közeli nagyközségben van -, a bevásárlást, esetleg a javításra szoruló háztartási gépek szervizbe szállítását és igény szerint mindent, amit az idősek kérnek és persze megvalósítható. Ezen szolgáltatások természetesen vonatkoznak azokra a kisgyermekes családokra is, ahol esetleg gond a gyermekek elhelyezése miatt az utazgatás. Lengyelen Péter Máriának és Zsók Andrásnak esküvőjük alkalmából nagyon sok boldogságot kívánunk, szeretettel: Szabó János és felesége: Mari, gyermekeik: Gábor, Zsolti és Lidiké * Lengyelen Rakiczki Zoltán- nénak névnapja alkalmából nagyon sok jó egészséget és sok boldog névnapot kívánnak szeretettel: szomszédai * Bonyhádon Csegezy Zsolt és felesége július 23-án ünnepelték 5. házassági évfordulójukat. Kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel ezúton kívánunk nekik sok örömet, és boldogságot: szerető szüleik Nagymány okról ségügy, a betegek, a település lakosságának valódi gondjaira, érdekeinek képviseletére marad kevés idő. Szakmai tanácsait köszönettel vettem - hogy kit, és miről kellene még megkérdezni -, de körülbelül annyit fogadok meg belőle, amennyit Ón tudna hasznosítani az én orvosi tanácsaimból. Amit leírtam, az nem ez én véleményem - bár természetesen az is van -, hanem a megyei tisztiorvosi szolgálat, az Országos Tiszti főorvosi Hivatal és az Országos Háziorvosi Intézet szakmai álláspontja az ügyről, az orvos személyétől teljesen függetlenül. Az Ön etikai magatartásáról szintén nem én, hanem a szakmai felettesei nyilvánítottak véleményt, nálam sokkal jobban ismerve a tényeket. Véleményem változatlan a tekintetben, hogy népszavazással nem lehet gyógyítani, sót azt sem lehet eldönteni, hogy ki milyen orvos. Ez a szakmai fórumok dolga. Végezetül emlékeztetném még arra közhelyre is, hogy az igazság sem népszavazás kérdése. Valamikor az emberiség egésze meg volt győződve arról, hogy a Nap forog a Föld körül, mégis Keplernek volt igaza ellenkező vélekedésével, ezért az Ön szakmai munkáját sem lehet mérni a személye mellett tüntetők számával. Végül éppen azért voltam Önhöz mindvégig kíméletes, mert tisztelem azokat az embereket, akiknek van bátorságuk harcolni az igazukért, legfeljebb sajnálom, hogy jelen esetben csak rész-, vagy vélt igazságról van szó, s a vita valódi tárgya tulajdonképpen a pénz és helyi hatalom. Mivel nekünk semmiféle személyes ügyünk nincs egymással: tisztelettel üdvözlöm: Ihárosi Ibolya A Hőgyészi Állami Gazdaság Horgász Egyesülete 1993. augusztus 7-én 9 órakor a taA tamási művelődési központ programja A művelődési házak és központok sok helyen nyári szünetet tartanak, mivelhogy ezekben a hetekben mennek nyaralni a házak dolgozói. A színházi előadások is szünetelnek, így gyakran észlelhető pangás a művelődési intézmények körül. A tamási művelődési központ augusztusban is szervez rendezvényeket, kiállításokat. Jelenleg a Csikéné Mayer Katalin festményeiből összeállított anyag tekinthető meg. Ez a kiállítás augusztus 1-ig látogatható. A tamási galériában Szath- mári Tamás fazekas, a népművészet ifjú mestere kiállításának megnyitója július 29-én, délután négy órakor lesz, melyet Szabadi Mihály nyit meg. Á eseményen közreműködik Által Tamás, aki énekével teszi ünnepélyesebbé az aktust. A Szathmári Mihály által készített tárgyak augusztus 29-ig tekinthetők meg. Még egy kiállításról: a tamási diákcentrum tűzzománc tanfolyamára járt fiatalok munkáiból állítanak ki egy csokorral a művelődési köz- potban augusztus 3-án. A kiállításra ellátogatok ezzel ízelítőt kaphatnak a diákok fantáziadús ötletvilágáról, valamint kiváló forma- és térérzékéről is. vak privatizációjával kapcsolatos közgyűlést tart a hőgyészi művelődési házban. ____ÚJRA INDUL... Ajá nljuk magunkat, ajánljon bennünket barátainak, ismerőseinek és mindenkinek! Előfizetőinket kérjük, hogy szerezzenek újabb előfizetőket a 31.000 példányban megjelenő r r r Ajánlja alapunkat, s ha megnyerte ismerősét a előfizetésre, töltse ki és borítékban küldje be az itt következő szelvényt, valamint az előfizetési díj befizetését igazoló postai csekket vagy másolatát a TOLNAI NÉPÚJSÁG Kiadója (7100 Szekszárd, Pf 71.) címére. Előfizetési díj egy hónapra 319.- Ft o“v..................ca'r-...................íx“r-...................S*r-. SZ EREZTEM EGY ÚJ ELŐFIZETŐT r r r BARÁTAIM, ISMERŐSEIM KÖZÖTT Az új előfizető neve: Cime (ahova az újságot kéri): A beküldő neve: Címe Kiről szeretne olvasni a lapban’ AKIK A LAPUNKBAN MEGJELENT SZELVÉNYT BEKÜLDIK, AZOK KOZOTT AUGUSZTUSBAN EGY ÉBRESZTŐS RÁDIÓT SORSOLUNK KI Ez a szelvény részt vesz az 1993. novemberi rendkívüli sorsolásunkon is!-Gé.EIfjúsági klub Miszlán Horgászközgyűlés- p. Teri Ossza meg örömét! Olvasóink írják