Tolnai Népújság, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-12 / 160. szám
4 »ÚJSÁG MEGYEI KÖRKÉP 1993. július 12., hétfő Fesztiválzárás, égi áldással (Folytatás az 1. oldalról.) második része délután fél háromkor kezdődött, s végeztével a táncosok és a közönség a Béla király térre, a záróünnepség helyszínére vonult. Fél öt tájban már igencsak beborult az ég Szekszárd felett. A mintegy ezer néző, és ugyanannyi táncos, akik a fesztiválzáró ünnepségre gyülekeztek, bíztak benne, hogy nem nyílnak még meg az ég csatornái. A templom elé kivonultak az ökumenikus záróistentisztelet résztvevői, ám alig szólaltak meg a fanfárok, az addig csak „pásztázó" esőcseppek zivatarrá sokasodtak. így aztán - már akik befértek - bevonult a tömeg a katolikus templomba, mely végül is a záróünnepség helyszíne lett. Elsőként Hafenscher Károly evangélikus esperes szólt az egybegyűltekhez, mondván: gazdagon megajándékozott emberekkel találkozhattunk az elmúlt napokban. Múltunk kincseit hordoztuk magunkkal, s oszthattuk meg egymással. Farkas Béla római katolikus plébános ezután többek között arról szólt, hogy a helyes önismeretre építeni lehet, s a megismert igazsághoz való hűség igaz emberré tehet. Szilvássy Géza református lelkész meditációjában azért fohászkodott, hogy a szeretetnek és ne a gyűlöletnek légkörében élhessünk együtt mindenkivel. Takács Gábor római katolikus lelkész szavai szerint azért imádkozunk józanságért, mert ez a reménynyel telített magatartás küldetés. A meditációk elhangzása után a résztvevők közösen imádkoztak. Kocsis Imre Antal, Szekszárd polgármestere tartott ezt követően beszédet, köszöntötte a vendégeket, a barátokat, s mint mondta, a fesztivál fő üzenete hozzánk a következő: együtt kellene élni ebben a világban, mindannyiunknak. A Duna Menti Folklórfesztiválnak hivatalosan 12 ország volt a résztvevője, s példaértékű lehet a jövőre nézve, mert megmutatta a kisközösségek, régiók összefogásának erejét, s hozzájárult ahhoz, hogy az a kultúra, melyből mindannyian táplálkozunk, még sokáig megmaradjon. Megmutatta ez a fesztivál, hogy ahhoz, hogy megértsük egymást, elég az is, ha kezet fogunk és egymásra mosolygunk. Megmutatta azt is, hogy a kultúrában nincsenek „tiszta képletek", mert előfordul, hogy a több száz kilométerre lévő nép zenéje, tánca olyan, mintha csak a szomszéd településen járnánk, az amit tiszta forrásnak emlegetünk, valójában egy kút, mely sok forrás vizéből táplálkozik, s mi mind ebből merítünk. Még valamit megmutatott ez az egy hétig tartó rendezvény. A „népi diplomácia" - már ha létezik ilyen fogalom - erejét. Talán még sosem volt olyan eredményes a hétköznapi emberek „diplomáciai tevékenysége", mint ezalatt a fesztivál alatt. Bízzunk abban, hogy a világ olyan irányba halad, hogy ez a „diplomácia" a politika köréig hat, s megvalósul az a cél, amit minden ember szeretne: a békés, boldog világ. A fesztivál most hivatalosan véget ért ugyan, de az üzenete ott van az emberek szívében, s tovább él. Kocsis Imre Antal beszéde után a záróünnepség résztvevői együtt énekelték el a Himnuszt. S az utolsó hangok után az emberek még egy percig némán állva búcsúztak el lélekben is a fesztiváltól, s attól, amit jelent számunkra. Venter Marianna Fotó: Gottvald Károly Fut a „török had"! Ám most az eső elől. A kalocsaiak első ízben voltak a záróünnepség résztvevői Csárdás, Szabadi módra A fesztivál ideje alatt a külföldi és magyar vendégeknek módjukban állt a magyarországi táncok lépéseit megtanulni, a nagyobb helyszíneken. A csárdást, az ugróst, a szatmári és a bácskai táncokat neves szakemberek oktatták. Képriportunk Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Ház 23-as termében készült, ahol Szabadi Mihály, a bogyiszlói zenekar közreműködését a csárdás mozdulatait mutatta be. G.K. polgármester nyitotta meg a művelődési ház mögött felállított szabadtéri színpadon. A külföldieken kívül felléptek a váraljai, a szigetújfalui és a bonyhádi hagyományőrző együttesek. A lakodalmasból nem maradt ki a szakácsok tánca sem. A napot nemzetközi bál zárta. A nagymányoki rendezvényen részt vett - a közönség soraiban - Hambuch Géza, a Magyarországi Németek Szövetségének ügyvezető elnöke. Móser Jánosék lakása - ahol a menyasszony öltözött - olyan, hogy azonnal mindenestül népi műemlékké lehetne nyilvánítani. A magas tomácos, illetve ez esetben - lévén sváb-házról szó -, gangos házban mintha a gyerekkoromba csöppentem volna. A tiszta szoba ágya felett ugyanaz a Jézus és Szűz Mária kép, mint a húsz éve halott Mausz néninél a szomszédban. A középső szobában ugyanaz az olajnyomat, mint a másik szomszédéknál. Szinte kísérteties, hogy ugyanott tartják a konyhában a szódavizet mint a Trábert néniék, szemben édesanyám házával, Véménden. S ugyanaz a patyolattisztaság mindenütt. Áz ilyesmit nem lehet előállítani egy hét alatt. Itt minden nap ugyanaz a rend fogadja a betérőt. S nincs bezárva semmi sem, mint gyerekkoromban, a szülőfalumban. Ha az ember átszaladt a szomszédokhoz, vagy otthon voltak, vagy nem, de mindent tárva-nyitva lehetett találni, éppúgy, mint szombaton, Nagymányokon. Ihárosi Fotó: Gottvald Károly Elindul az ifjú pár Sváb lakodalmas N agymány okon (Folytatás az 1. oldalról) A fiús és a lányos házban külön-külön gyülekeznek a „rokonok", barátok. A násznagyok tiszte a keresztapáké, s ugyanolyan szívszaggató a lány kikérése, mint a magyar lakodalmakban. Németül mondják természetesen, s csak aztán fordítják magyarra. A gangon néhány idős ember szemét anyanyelvének hallatán elfutja a könny. Ugyancsak saját emlékeik lehetnek meghatóak azoknak, akik el- érzékenyülnek a templom előtti ének hangjai hallatán. A lakodalmas menet már nemzetközi volt. A norvégok büszkén magasra tartott nemzeti zászlójuk alatt, a lengyelek jellegzetes csipkefőkötőbe öltözötten vonultak. Az osztrák ifjúsági zenekar Lacken- bach-ból már a vőlegény érkezése előtt adott ízelítőt repertoárjából. Az össznépi ünnepséget - a vendég-együttesek fellépése és a menyasszonytánc bemutatása előtt - Teleki István A nagymányoki fúvósok A lengyel együttes menettánca ■on Ir,v A szabadtéri színpadon a műsor négy óra körül kezdődött Norvég lányok a napon •v i
