Tolnai Népújság, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-12 / 160. szám
1993. július 12., hétfő SZEKSZÁRD ÉS KÖRNYÉKE «ÚJSÁG 5 Kérdésstaféta Emberségben kellene gazdagodnunk T anyabetörések, lopás-sorozatok Frigyesi András, a Német Színház igazgatója azt kérdezte Hafenscher Károly evangélikus esperestől, hogy a gazdasági rekonstrukció közepette nem feledkeztünk-e meg a humánumról? A kérdésnek örülök, hiszen a témáról beszélni kell. Feje tetejére állt a világ sok szempontból. Lehet, hogy észre sem vesszük, mert vele együtt a látásunk is megfordult; de akkor sem jó ez, ha már megszoktuk ... Miről is van szó? Arról, hogy egyoldalú módon úgy látjuk: csak az a fontos, amit megfoghatunk, csak az a miénk, ami vagyontárgyként a tulajdonunkat képezi, csak az a miénk, amit megehetünk, csak az anyagi életszínvonal az érdekes, csak a gazdagodás számít. S közben megfeledkezünk arról, hogy a mai magyar valóság, s benne egyéni életünk legnagyobb problémája nem gazdasági jellegű, hanem emberi tényezőkkel kapcsolatos. Hiányzik belőlünk a tartás - tudva-tudatlanul, akarva-aka- ratlanul eladjuk megunkat, mert minden a pénz; s ha majd elérjük a nyugati árakhoz a nyugati béreket, akkor minden sokkal jobb lesz, akkor lesz igazi az élet. Kijózanító hírek érkeznek Nyugat felől, s mi mégsem vesszük észre magunkat. Kiderül, hogy a jelentősen magasabb életszínvonalú országokban tovább nő a bűnözés, kimondhatatlanul nagy az emberek közti feszültség, embertelenségig fajult az idegenekhez való viszony, a munkanélküliség megaláz - hiába a tisztességes megélhetést biztosító segély -, tönkretesz, üressé tesz embereket. Hiányzik belőlünk az önzetlenség. Csak akkor fogunk bele valamibe, ha az megéri, nekem is hasznot hoz. Másokért, netán a közösért ellenszolgáltatás nélkül ma nem sikk dolgozni. Ki ér erre rá - kérdezik, s ha belefér az időbe, akkor bolondnak néznek, miért fárasztom magam. Hiányzik belőlünk a türelem. Félelmetesen éli meg ezt mindenki. Aki közlekedik, aki bevásárol, aki ügyeket intéz. Türelmetlenek, mogorvák, barátságtalanok egymáshoz az emberek. Az anyagiakkal kapcsolatban is érvényes ez: most azonnal meg kellene gazdagodni, minden bőrt le kell húzni a kuncsaftról. Nem hosszútávon gondolkodom, hanem „adj uramisten, azonnal ... " S mivel ez az esetek többségében nem megy, hát türelmetlenek - s ezért azután használhatatlanok vagyunk. Hiányzik belőlünk az igényesség. Az, hogy több akarok lenni, mint aki vagyok - nem csak forintban kifejezhető módon, hanem emberként. Talán ezért olyan kevés a színház- és koncertlátogató, talán ezért kerül több ki nem olvasott könyv a polcra, talán ezért nem kerül sor tartalmasabb, értelmet használó, érzelmeket gazdagító szórakozásra. Helyette úgy dübörög a diszkó, hogy nem tudunk a táncpartnerünkkel szót váltani, s forgalomba kerülnek olyan értéktelen zenekazetták, amiket inkább szégyelni kellene. Valójában rég nem pénzkérdésről van itt szó (bóvlira is kidobunk éppen eleget), hanem igényességről. Hiányzik a felelősség: önmagunkért és másokért. Munkával, élvezeti cikkekkel, rossz életmóddal kitartó önpusztítóvá váltunk; de legalább másokra vigyáznánk. Ne tennénk a másik életterét is jelentő környezetet szemétdombbá, ne füstölnénk tele cigaretta és hanyagul beállított autók segítségével a másik ember levegőjét rákkeltő anyaggal. Hiányzik a kultúrált tárgyalási és kompromisszumkészség. Nem tudjuk elviselni a másik másságát, s csak olyat fogadunk el, aki hajlandó a mi nótánk szerint táncolni. Parlamentben és közigazgatásban, munkahelyi és családi kapcsolatokban egyaránt érzünk ilyet. Elég hosszú a hiánylista, nem is kísérlem meg az egészet felsorolni. Csak jelzésértékkel írtam le néhányat. A bibliában olvassuk: nem csak kenyérrel él az ember. S folytathatnánk a közmondással: a pénz nem boldogít... Nem egyszerűen a több pénztől lesz szebb, boldogabb az életünk! Tudom, hogy égetőek a .gazdasági kérdéseink, kulcskérdés az, hogy rendbehozzuk országunkban a termelést, a kereskedelmet, s emeljük - legalább emberi szintre - az életszínvonalat. De a legizgalmasabb mégis ez: a magasabb életszínvonalon, a rendezett gazdasági helyzetben lesz-e, aki emberként tud majd élni, s élvezni munkája eredményét. Elsősorban emberségben kellene gazdagodnunk, s még áldozatok, s lemondás árán is kiirtani környezetünkből azt, ami embertelenné teszi vüágunkat. A sorrend - megítélésem szerint - döntő. Csak akkor lesz gazdasági rekonstrukció, ha előbb és egyidőben a humán rekonstrukció is beindul, s előrehalad. Hafenscher Károly kérdezi dr. Józan Mihály kardiológustól: Hogyan vigyázhatnánk jobban testi-lelki egészségünkre? Tanyabetörés sorozatát követte el valaki - azonos módszerrel - a szekszárdi Tótvölgyben és Cinka környékén. A tettes elég nagy rongálást vitt végbe. Ezen kívül viszont csak evett, keveset ivott, s apró szuvenírokat vitt magával. A rendőrség már a tettes nyomában van. Divatos holmik Divat lett mostanában a babakocsilopás, mióta egy valamirevaló járgány belekerül harmincezer fointba is. Egy másik értékes jármű, amiből legalább 15-öt loptak el Baján, Bátaszéken és Szek- szárdon az utóbbi időben, a Montén Bite kerékpár. A tolvajok közül ketten már a rács mögött várják további sorsukat. Nyolc kerékpárt meg is találtak a házkutatások során. Tulajdonosaik örülhetnek. Pétiké nagy fogása Az utóbbi időben nem „dolgozott" Pétiké, a gyerekkorú besurranó tolvaj. Mint kiderült, nagy tévedés volt a feltételezés: csak arról volt szó, hogy áttette székhelyét. Mindez azért derült ki, mert nagy fogása volt a kisfiúnak. Egy német állampolgártól másfél milliós értéket zsákmányolt aranyban és valutában. A család a pénz jelentős részét már el is herdálta, mire a fonyódiak a nyomára jutottak. Különös szerelmi történet Mözsről Egy tolnai kisebbségi asz- szony meglátogatta Mözsön a vetélytársát, aki albérletben lakik. Mivel nem talált otthon senkit, valamilyen módon bejutott a lakásba, és várt. Mikor a két hölgy megérkezett, a háziasszony torkának kést szegezett és vetélytársát igen különös módon - többek között - arra kényszerítte, hogy meztelenül mutassa be, miként szerették egymást a közös férfival. A lehetséges vádak között szerepelhet veszélyes fenyegetés, testi sértés, személyes szabadság megsértése és más bűncselekmény. -ihiÉtterem helyett pékség Még csak tervek vannak Étterem helyett pékség lesz a Skála árúházban. A nemrégiben bezárt Karaván étterem helyén saját sütödét nyit a Sárköz és Vidéke ÁFÉsz. A kérdésre, hogy mikor, nem tudtak még választ adni a szövetkezetnél, merthogy a tanulmánytervek készültek csak s»W mHMM m«>? el. A Karavánnal egyidőben megszűnt Marcipán büfé hasznosításáról is csak a későbbiekben tudhatunk meg részleteket. Rejtett értékeink Csatár, a hőskölteményi rajzolat Életmódtábor támogatással Hogyan egészségesen és másként? Kevés város dicsekedhet azzal, hogy egyik dűlőjéről külön eposz szól, amely egyben első jelentősebb műve költő fiának. Szekszárd Csatár nevű határrésze megannyi történelmi és irodalmi nevezetességgel szerepelhet rejtett értékeink között, s ezen az sem változtat, hogy Garay János Csatárja, amelynek megírásához 160 éve kezdett hozzá, tulajdonképpen jóhiszemű tévedésen és népi szólásmagyarázaton alapul. Garay néhány krónika állításának feltétlenül hitt, amikor az 1440-ben Hunyadi János és Garai László bán között lezajlott ismert csatát Szekszárd mellé helyezte. Ebből a valós eseményből - csata-ár - származtatta Csatár nevét. Ez valójában a várjobbágyok fegyverrel szolgáló válfajának megnevezése, s róluk Tóbiás szekszárdi apát óta tudjuk, hogy egyházi nemesi kiváltságokat élveztek. A csatári szilfa, amely már a török hódoltság idején is megvolt, később pedig Béri Balogh-gal lett híres, nevezetes tájékozódási pontnak számított, a félutat jelentette Konstantinápoly és Bécs közt. Itt kezdődik Garay műve is a Bemenetel szavaival: „Áll gyönyörű síkság dúsan koszorúzva vetéssel, És koszorúzva vidám fűvel Szegszárdnak alatta. Ottan az ős hegyláncz mint fáradt saskeselyű ül S délre határt őriz; keleten kanyar árku mederben Sárosán és feketén höm- pölyg-el fürge halakkal S holtok után piruló rákokkal gazdagon a Sár; Közben a róna Csatár terjed, s közepette Csatárnak Százados ágaival terebély nagy szilfa tenyészik... Sokszor alád ülnek fáradtan tiszteletes fa!" Garay kilenc képben, 3810 hexameterben írja le a Hunyadi-család sorsdöntő csatáját, annak előzményeivel és a saját korára levonható következtetésekkel együtt. Sokan értéktelen, olvashatatlan műnek ítélik a költeményt, de az irodalomtörténet más ítélete szerint az eposzi korszak utolsó darabja, s ezzel lezárulása a Csatár. Kétségtelenül nem hibátlan munka, Vörösmarty Zalánjá- nak árnyékában kevésbé jelentős is, de néhány részletében megcsillan már a későbbi költő ereje, fogékonysága a világ apró csodái iránt. Megfigyelései ma is élettel teliek az ilyen képekben: „Láttátok? mikor a pajkos gyerkőcze karóval/ Parti darázsfészekbe leszúr, mint zúg-ki reája/ Szörnyű zsibonCSATÍR. n tu z Ei/i jioijuT.r.1 nüaaoiLA/j, «*.*** mCFOKITK, ..............Bitgtm F6 lv«r «* elmúlt icép tótieknek gondja. t’íríimartf. 'f It ATTNÜ RK A U OliTI' NYOMTATÁSA Útit UT**A 612. ICÁM. 18 3-1. gással mindünnen a sárga darázsnép?/ S ellepik arczát, és kezeit, s lábszárait egyben;/ Az pedig elbődül, kirúg, üt, ver, s híves iszappal/ Dörzsöli a fúlánk sebeit fájdalmai közben." Lát ő persze nagyobb darázsfészket is: „Párt pártot nyom, erő az erőt, s nincs szünete végig/ A riadó zajnak, melly egymást fojtva üvöltöz" ... S mindezt akkor írja, amikor az Országgyűlés hiábavaló vitái egyre nyilvánvalóbbá válnak a kortársak előtt, s, „kevesen, kiket a haza gondja/ Ébren tartana még". A szándék nemességét kívánta jutalmazni Csapó Dániel, megyénk jeles reformpolitikus alispánja, amikor elfogadta Garay ajánlását. Csapó - a régi mecénások szokásához illően - tudta kötelességét: titokban kifizette a 100 forint nyomtatási költséget, s így 1834. július 28-án megkezdődhetett a munka. Mindez Garay (saját szavaival élve „határtalan hálára s életem fogytáig adóssának kötelez le") újabb hazafiú felbuzdulásra serkentette, s talán el is feledte borúlátó sorait a mű nyolcadik képéből: „Fürteimet rózsák koszo- rúzzák ifjú gyönyörben; S üssön végórám félelmes hangja? Sötétség/ Lesz lakom és fele- dékenység... s ki marad? ki eszében/ Fennmarad a köl- tész? s ha lesz, és ki lesz a rokon érző,/ A ki hideg sírján állván ráhintse virágát?" Talán a mai átalakult Csatár lakói közül akad, aki emléktábla formájában képes lesz kifejezni mindezt. Dr. Töttős Gábor Beszámoltunk arról, hogy Szekszárdon a Garay téri I. Sz. Általános Iskola speciális tagozata tavaly januártól önálló iskolaként működik. A 125 diákkal foglalkozó intézmény most nyári táborba vitte tanulói egy részét. A Balaton melletti szabadi-sóstói táborba a megye hasonló iskoláiból egybegyűlt gyerekek tanári felügyeletét dr. Garay Zoltánné, Győri Margit és Hunyadi Józsefné vállalta. A táborlakók száma 25. Életkoruk változó, 10-23 évesig. Aligha kell magyarázni, hogy milyen felelősség terheli 160 éve, 1833 júliusának közepén kezdte írni Garay János költő a Csatár című hosszú eposzát. 145 éve, 1848 júliusában Tolna vármegye örömmel nyugtázta, hogy 11-én az Országgyűlés megszavazta a Kossuth által kért 200 000 újoncot és 42 millió forintot. 100 éve, 1893. július 16-án a Tolna vármegye című helyi lap felháborodott vezércikkben emlékezett meg arról, hogy egy Tolnán tartott hadgyakorlat során három huszár lelte halálát a Duna habjai között: „Szakítani kell azzal a régi fela felügyelő felnőtteket, de azokat is, akik támogatásukkal segítik az iskola nyári tevékenységét. Éppen ezért érdemlik meg, hogy név szerint is megemlítsük a szekszárdi és bonyhádi városi önkormányzatokat, a paksi atomerőművet, a Szekszárdi Mező- gazdasági Kombinátot és a húsipari részvénytársaságot. A pénzben és természetben eljuttatott adományaik sokkal többet jelentenek, mint bárki gondolná, hiszen tudnivaló, hogy a speciális iskola növendékei sokkal több figyelmet és törődést igényelnek, mint Haj dán fogással, hogy a legénység csak anyag, csak ágyútöltelék. Akkor nem fog annyi ember- áldozatba kerülni minden egyes hadgyakorlat, akkor nem lesz majd annyi öngyilkosság a hadseregben, nem lesz a Dunán újabb hullámsír. Csak művelt, önérzetes katonákból lehet vitéz, merész, győzhetetlen hadseregünk!" 85 éve, 1908. július 18-án tudatta a Közérdek, hogy Székely i József „helybeli törekvő iparosunk ártézi kristályvízegészségesebb társaik. Az életmódtábor programja a szabadidő hasznosabb eltöltését szolgálja a személyi higiénia, a környezethez, az embertársakhoz alkalmazkodás legfontosabb szempontjainak figyelembevételével. Hogyan kell viselkedni különböző szórakozóhelyeken, éttermekben, múzeumokban? Az év közben tanult ismereteik gyakorlati alkalmazására nyílik mód. Erkölcsi, érzelmi, esztétikai fejlődésüket motiválja e nyári tábor, ami életre szóló élmény helye, ideje is. gyárat állított fel, hol vegytiszta, folyékony szénsavval vegyíti az ártézi vizet, amely így pompás üdítő ital s maholnap kiszorít minden régi módi szódavizet". 80 éve, 1913. július 17-én a helyi sajtó közölte, hogy felfüggesztett a mozi építésének engedélyét, mert tűzveszélyesnek ítélték az emeletről tervezett csigalépcsőt; Bodnár István így gúnyolódott ezen Mozi prológ című versében: „ ... a terminus nem záros,/ Sietni nem célarányos .../ Szegény mozi, szegény város!" Krónikás- decsi k k k
