Tolnai Népújság, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-03 / 127. szám
4 »ÚJSÁG PAKS ÉS KÖRNYÉKE 1993. június 3., csütörtök Szervezettség felsőfokon A Felkelő Nap országában A magyar atomtechnika képviselői nemrégiben egy a Japán által indított tízéves képzési program keretében tanulmányozhatták a Felkelő Nap országának nukleáris iparát. Ezt a képzési programot a volt Szovjetunió utódállamai és a volt szocialista országok atomerőműveinek szakemberei vehetik igénybe, főként a biztonság növelésének tanulmányozására helyezve a hangsúlyt. A képzés indító programján vett rész az a magyar delegáció, melynek vezetője Vigassy József, az Országos Atomenergia Bizottság elnökhelyettese volt, tagjai pedig Szőnyi Zoltán, az Országos Atomenergia Hivatal nukleáris biztonságtechnikai felügyeletének vezetője, Bakács István, a Magyar Villamos Művek Rt. fejlesztési igazgatója, egyben a PÁ Rt. igazgatótanácsának elnöke, dr. Trampus Péter, a PA Rt. vezérigazgatói törzsének vezetője és dr. Rónaky József, a PA Rt. balesetelhárítási vezetője. A Japánban tett látogatás tapasztalatairól dr. Rónaky Józseffel beszélgetünk. — Japán egy különleges ország. Röviden talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy Japánban sikeresen felépítették a szocialista társadalmat, ugyanis ez egy nagyon kollektív társadalom. Kapitalista, és mégis kollektív. Hihetetlenül fegyelmezett embereket ismertünk meg, rendkívül jól szervezett minden, nemcsak az atomerőművekben, mindenütt. — Véleménye szerint miben rejlik ennek a szervezettségnek a titka? — Több tényezőből áll ösz- sze. Ebből egyik a hagyomány. Hogy jól meg lehessen érteni, ismerni kell a japán történelmet. Tudott dolog, hogy nagyon kicsi helyen nagyon sok ember él ebben az országban, melynek földrajzilag csak 30 százaléka lakható. A lakosság lélekszáma 130 millió ember. S ezeknek az embereknek messzemenően alkalmazkodniuk kell, hogy elviselhetően éljenek. Ez tehát az egyik oldal. A másik az, hogy az ország igen szegény természeti erőforrásokban, mindössze a tengerrel „dicsekedhetnek". Nincs szén, nincs urán, nincs olaj, semmiféle nyersanyag. Van viszont emberi erőforrás, s ezt messzemenően ki kell, és ki is tudják használni. — A fent vázoltakból következően bizonyára drága pénzért szerzik be a hiányzó nyersanyagokat. — Így van, s mivel meg kell becsülni azokat, a feldolgozó- iparuk egyszerűen fantasztikus. A megvásárolt nyersanyaghoz olyan hatalmas értéket adnak hozzá a feldolgozás során, hogy ezzel biztosítják az ország gazdagságát. — Térjünk rá a szakmai tapasztalatokra. — Nemrégiben indított el Japán egy újabb nagyszabású nukleáris energia-programot, mely a jövő évezredre hivatott az ország energia ellátását biztosítani. Ottjártunkkor kezdte meg üzemelését az ország 42. amtomerőművi blokkja. A világ más tájaival ellentétben nem fogják vissza az atomerőművek bővítését, sőt, az első, úgynevezett fokozott biztonságú atomerőmű itt fog beindulni néhány éven belül. — Mit takar a fokozott biztonságú atomerőmű elnevezés? —; Felhasználva a világ atomerőműveiben szerzett tapasztalatokat olyan biztonsági rendszerek gondoskodnak majd a balesetek elhárításáról, a biztonságos üzemeltetésről, melyek szinte semmilyen ember által elkövethető hibára nem adnak lehetőséget. A japánok az ilyen erőművekben látják a jövő évezredben az energia biztosítását. Eördögh A „pavizmus" alkonya? A közelmúltban fórumot rendeztek a Paksi Atomerőmű Részvénytársaságnál a paksi városi televízió és a PA Rt. tájékoztatási irodájának közös szervezésében. A cég menedzsmentjéhez intézett kérdések közül a műszaki igazgatónak, Tóth Györgynek, csak egy jutott: igaz-e a hír, hogy a cég Szekszárdon házat vásárolt? — A hír igaz. A PA Rt. az elmúlt évben vásárolt egy egyszintes ingatlant a szekszárdi önkormányzattól, abból a célból, hogy a vezérigazgató számára lakást biztosítson. Régi épületet venni mindig kockázatos, s a kitűnő fekvésű telken álló házat érdemesebb lebontani és újjáépíteni. Az írásban benyújtott kérdések alapján a legtöbb munkája a közeljövőben dr. Szo- mor Péter humánpolitikai főosztályvezetőnek lesz. A dolgozókat igencsak érdekli a létszámgazdálkodás, az új bértarifa, a sugárártalmi pótlék, és az egyéb jövedelmekkel ösz- szefüggő kérdés. Dr. Szomor Péter elmondta, hogy az erőmű igazgatósága három év alatt 12 százalékos létszámcsökkentést tervez végrehajtani. Ezek tulajdonképpen irányszámok, idén 6 százalék, jövőre 4 százalék, 1995-ben pedig 2 százalék a tervezett leépítés. Jelen pillanatban a végrehajtási koncepció még nem tisztázott. Egy biztos - s ezzel mélységesen egyetért dr. Petz Ernő vezérigazgató is -, hogy a humánus létszámleépítés lehetőségeit fogják keresni. A korkedvezményes nyugdíj igénybevételével - ami a cégnél mínusz öt évet jelent - az idei létszámleépítés megoldható. A bérfejlesztést firtató kérdésekre dr. Petz Ernő válaszában elmondta: ma például (a fórum napja egybeesett a bérkifizetés napjával) a dolgozók közel másfél havi mozgóbért kaptak pluszban. Ily módon 200 millió forint került kifizetésre. A cég üzleti terve egyébként 15 százalékos bér- fejlesztést tervez az idei évre. A bérekkel kapcsolatban elhangzott még, hogy tavaly a PA Rt.-nél a bruttó átlagbér 70 százalékkal magasabb volt, mint a többi erőműben. Dr. Petz Ernő úgy vélte, hogy a cég átszervezésének rövidebb időn belül kellett volna megtörténnie, ám egy atomerőműben nem lehet vállalni forradalmi változásokat. A nukleáris biztonság az elsőrendű szempont. Itt nem lehet álmokat kergetni. Felmerült kérdésként, hogy atomos szakemberek miért nincsenek a villamosenergia iparág igazgatótanácsában, illetőleg felügyelő bizottságában. A „pavizmus" az oka - hallhattuk a vezérigazgató válaszában. Ezt tudomásul kell venni, ám a tanulságokat is le kell vonni. Az erőmű fejlesztését firtató kérdésekre válaszolt Vámos Gábor termelési igazgató. Elmondta, hogy idén februárban látott napvilágot az a koncepció, mely szerint 2005. és 2010. között léphet üzembe nagyobb atomerőmű kapacitás. A következő évben kezdődnek az Magyar Villamos Művek Részvénytársaság részéről azon vizsgálatok, melyek a telephely felkutatására irányulnak. A több lábon állás szükségeltetik, az atomerőmű szintjén is. Jelenleg az ország villamosenergia termelésének 44 százalékát a paksi atomerőmű szolgáltatja. Nem biztos, hogy növelni célszerű ezt az arányt. Egy új atomerőművet a társadalomnak el kell fogadnia. A már üzemelő paksinak társadalmi elfogadottsága 70 százalékos, míg egy új atomerőmű elfogadottsága csak körülbelül 45 százalékos. Ma, egy új atomerőmű programjával nem lehet kiállni az emberek elé - szögezte le Vámos Gábor. Eördögh Gabi Volt egyszer egy fesztivál Az alábbi összeállításban az elmúlt héten lezajlott paksi Tavaszi fesztivál és a 3. sör- fesztivál néhány epizódjára térünk vissza, s bizonyára a fotók is olvasóink kedvére lesznek. Ismét bebizonyosodott, hogy mennél zordabb világ vesz minket körül, annál fontosabb a kikapcsolódás, a nívós, jókedvet biztosító szórakozás. Jól esik összejönni, barátkozni, ismerkedni, mert nemcsak (folyékony) kenyérrel él az ember, társas lény is, akinek szüksége van közösségre ahhoz, hogy teljes lehessen. Pakson mindez adott volt, reméljük, az alábbiak kellőképpen igazolják ezt. Grillcsirke, Späten sör, tömeg, hangulat Derekasan helytálltak a paksi konzervgyár konyhájának dolgozói, akik arról gondoskodtak, hogy a sörfesztivál ideje alatt legyen mire inni a habzó italból jelentős kortyokat. Volt ennivaló bőven, a pirosra sült grillcsirkék és az illatos sültkolbászok szinte hívogatták maguk után a sört. A „folyékony kenyeret" biztosító Pálosi László vállalkozó és csapata az utolsó pillanatig állta a sörsátor vendégeinek rohamát. A fesztivál vége felé azonban a hűtőkapacitás már nem tudta felvenni a versenyt a paksi torkok „sörleeresztő" képességével, így aztán előfordult olykor, hogy mint a valamikor népszerű sláger is mondta: „langyos a sör, de nekünk így is jó". Tényleg jó volt. e. g. Fotó: gottvald Csúcsforgalom idején a sörcsamokban Éljen a királynő! Kétségtelen, hogy Paks szépének megválasztása volt a fesztivál legnagyobb közönségsikert arató eseménye. A fiatal, szép hölgyek látványa minden szemnek kellemes, valódi esztétikai élményt nyújt. Tíz ifjú hölgy közül kellett a szakértő szemű zsűrinek kiválasztania a város szépét, aki - mint már arról keddi számunkban írtunk - a 23 éves Orbán Tünde lett. A szépségről sokféle, és olykor homlokegyenest ellentétes „szabályok" születtek az emberiség történetének során. Minden kornak más-más az ideálja, de ha úgy vesszük minden népnek is. Az elmúlt évszázadokban a - finoman szólva - teltkarcsú idomok hódítottak. A jelenlegi európai ízlés, ha mondjuk a manökeneket nézzük, a - szintén finoman szólva - igencsak vékony hölgyeket tartja a legszebbnek. A magyar férfiak többségének a legkedvesebbek a karcsú hölgyek, akiken azért „van mit fogni". Persze más egy szupermodell választás, vagy egy divatcég által kiírt verseny, de az igazi közízlés alapján való megmérettetést az olyan „háziversenyek" jelentik, mint például a Paks szépe választás. Ilyenkor a külső mellett a nézők a nőiesség, a kedvesség, az egyéniség hatását is „mérik", nem csupán centik és kilogrammok, no meg a fotogén arc alapján döntenek. Szerencsére! Mert a szépség összetett dolog. Legalább annyira a belső tulajdonságok eredménye, mint a külsőké. S mindenki szemében más az igazi szépség. Maradjon is ez így. Szomorú világ lenne, ha minden embernek ugyanaz tetszene, legyen az zene, divat, vagy akár hölgy. vm - gk A tíz versenyző fürdőruhás bemutatkozása Pünkösdi szentmise Egyházi ünnep volt a hétvégén, s a paksi Szentlélek templom előtti szabadtéri misén a város lakói lelkűk épülésére is méltó módon fordíthattak időt, s gondot. Fotó: gottvald Benzinláz Rendhagyó módon, az ÖMV benzinkút avatásával vette kezdetét a paksi sörfesztivál az elmúlt hét péntekjén. Az osztrák cég, mivel a 19. magyarországi töltőállomás átadására került sor, mindenféle üzemanyagnak 19 forintért mérte literjét, két órán keresztül. Az olcsó üzemanyagra „éhes" járművek gazdái már kora délelőtt kör- beállták a benzinkút környékét, várva az akcióra. Nos, 12 ezer liter üzemanyag fogyott ez alatt a két óra alatt, közel 400 autó „csontszáraz" tankjába, majd 600 ezer forint megtakarítást eszközölve a gépko- csitulajdonosoknak. Bizonyára ez a két órás üzemanyag-akció okozta, hogy kissé hézagosán ültek a népek a sörfesztivál kezdetén az ASE sportcsarnokában. Persze aztán a paksiak belelendültek a fesztiválba, bizonyítja ezt a szépségkirálynő választás és a tombolasorsolás, ugyanis mindkét alkalommal teltház volt a sörsátorban. Ez is fontos volt! „Akció" közben Kis hazánk lakói - sajnos - nem arról híresek, hogy sosem szemetelnek, s kulturált módon vigyáznak arra, hogy környezetük tiszta, gondozott legyen. El lehet képzelni, hogy a „technikai személyzet" munkája nélkül hogyan festett volna az ASE sportcsarnoka a több ezer ember részvételével zajló programok után. Igazán megérdemlik, hogy róluk is szót ejtsünk, mert lehet, hogy nélkülük is lett volna sörfesztivál, de hogy milyen környezetben, arról ne beszéljünk! 1