Tolnai Népújság, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-03 / 127. szám

1993. június 3., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP MÉPÚJSÁG 3 Vasútmodell-kiállít ás Vasútmodell és mozdony­kiállítás nyílt Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Központban. Az Utazzon ve­lünk kicsiben és nagyban című kiállítást a Rétszi- las-Szekszárd helyérdekű 110 éves vasútvonal, és a fennállá­sának 125. évfordulóját ün­neplő Magyar Államvasutak tiszteletére rendezték. A művelődési ház társalgó­jában megrendezett vasútmo­dell és mozdonykiállításra az ország különböző tájairql ér­keztek modellek. Terepasztalt a szekszárdi Bánki Ede és Bú­zás Mihály, valamint az Or­szágos Vasútmodellező Egye­sület állított ki. Vasútmodellekkel Veszp­rémből Letenyei Tamás, Sze­gedről Domonkos András, Csonka László, Hódmezővá­sárhelyről Zakar Ödön, Bu­dapestről Szűcs Zoltán, Hosz- szú Lajos, Öcsényből Guchlik Ferenc, Paksról Somogyi Géza, Szekszárdról Bánki Ede és Schoeck Ádám jelent meg. Az aprólékos, gondos mun­kával készült terepasztalok mindegyike kész csoda, a va­lóság miniatűr másolatának láttán még annak is kedve tá­mad vasútmodellezéssel fog­lalkozni, aki ezt soha nem tette eddig. A kiállítás június 6-ig te­kinthető meg, 10-19 óráig. /. kováts fotó: ótós Minden működik, akárcsak egy igazi vasútálomáson Az általa készített alapszabály szerint zárták ki Két hete még elnök volt, ma már tagnak sem kell? Arról tájékoztatott Szefcsik Sándor - a tolnai Gemenc Ipari Szövetkezet felügyelő bizottságát ellátó személy -, hogy cégüknél először a mun­kaviszonyát szüntették meg, majd egy újabb közgyűlésen a tagsági viszonyától is meg­fosztották Stróbl József elnö­köt, valamint a főkönyvelőt és a TMK-lakatost. A tagság úgy látta, hogy ezek a személyek ténykedésükkel veszélyeztet­ték a szövetkezet működését, létét. (A témával már foglal­koztunk.) A vizsgálat még nem zárult le, mert az érintettek nem nyugodtak bele a döntésbe. Pedig - Szefcsik Sándor sze­rint - az elnököt és társait, a saját maguk által készített alapszabály (III. szakaszának 11. pontja, és IV. szakaszának 18. pontja) szerint zárták ki. A Gemenc szövetkezet volt el­nöke, Stróbl József így nyilat­kozott: :— Hármunknak szüntették meg a tagsági viszonyát. Mi ezt nem tartjuk jogosnak. Ha megjön a határozat, bíróság­hoz fordulunk. Kérni fogjuk a tagsági viszonyunk visszaállí­tását.-Wy­Évzáró kavalkád Tolnán Talán nem mindennapi él­ményben lesz része azoknak a gyermekeknek és az őket elkí­sérő szülőknek, akik június 6-án, vasárnap ellátogatnak a tolnai művelődési házba. „Évzáró" kavalkád" címmel rendeznek színes programo­kat az idei tanévet befejezni készülő diákoknak. A rendez­vénysorozat programjai dél­előtt fél 10-től kezdődnek, me­lyek között kézműves foglal­kozások, kiállítás, kutyaszép­ségverseny szerepel. Ez utób­bira fajra és nemre való tekin­tet nélkül várják a kedvence­ket, természetesen gazdáikkal együtt. Mindenki viheti és be­nevezheti szeretett állatát a versenyre, melyet nagyság szerint: törpe, közép és óriás kategóriában indíthatnak. Természetesen a nevezés ingyenes és a verseny helyszí­nén lehet leadni. A délutáni események kö­zül csak néhányat emeltünk ki a bizonyára érdekes és színes programból: lesznek tréfás ügyességi versenyek, videó­programok, majd az 1-es és a 2-es számú iskola, valamint a 7-es számú óvoda műsorát láthatják az érdeklődők. Tré­fás táncversenyekkel tarkított gyermekdiszkó lesz a nap zá­róeseménye. A könyvtár és a Guns N' Roses klub egész nap nyitva áll az érdeklődők előtt. Ter­mészetesen itt is elmaradha­tatlan a tombola. Egy négy­személyes családi fagylalttálat sorsolnak ki a tombola fődíja­ként. Garay ELőd Kiállítás Bátaszéken Európai emberek A Mohácsi Művészeti Tár­saság képzőművészeinek kiál­lítása nyűik Bátaszéken a mű­velődési házban, június 4-én, pénteken 15 órakor, Európai emberek - Mohács címmel. Boris Salamaha festő, Grebe- nár Andor szobrász, Jakubecz György szobrász, Kedves Já­nos festő, Németh Zoltán gra­fikus, Szigeti Szabó János gra­fikus műveinek kiállítását Ko­vács József költő nyitja meg. Délután 5 órakor a könyvtár­ban találkozhatnak a költővel. Közreműködik Körtvélyessy Zsolt, a Nemzeti Színház tagja. A költővel Ócsai Barna­bás lelkész beszélget. A tárgyalóteremből Fejbelőtte a barátját Idősebb Vörös László ügyé­ről már rendőrségi szakasz­ban is tudósítottunk, éppen az ügy megdöbbentő volta miatt. Ilyen gátlástalanul, mintegy kivégzésszerűen végrehajtott emberölés korábban nem for­dult elő Tolna megyében. A fegyver még a szovjet hadsereg maradéka, a baráti társaság tagjait döntően az orvvadászat tartotta össze. A puska az áldozat Dombóvár melletti Dárai dűlőben lévő tanyájánál volt elrejtve. A brutális emberölés motí­vuma a bosszú, vagy félté­kenység. A halálos végű tör­ténet 1991. szeptember 28-án kezdődött az áldozat tanyájá­nál, ahol halászlét főztek és iszogattak. Mikor a bor elfo­gyott Vörös László ment el utánpótlásért a szomszédba, a lánya pedig halászlét vitt a nagymamájának. Ezért ma­radt kettesben a vádlott fel­esége és a házigazda, a ké­sőbbi áldozat. Hogy mi hogyan történt, azt már sosem fogjuk megtudni, mert a férfit néhány nap múlva a férj fejbelőtte, az asz- szony meg korábbi vallomása­ival ellentétben semmire sem hajlandó emlékezni. Ezért az­tán nem tudni, hogy a házi­gazda megerőszakolta-e ba­rátja feleségét, vagy a dolog önként történt. Mindenestre az asszony a borral visszatérő férjet azzal fogadta, hogy menjenek haza, mert a házigazda szemtelen- kedett vele. Később családtag­jainak, köztük a férjének is elmondta, hogy megerősza­kolták, majd kórházba került idegösszeroppanással. Kór­házi vallomása még nemi erő­szakról szól. Vörös Lászlóban fortyog­hattak az indulatok, mígnem október harmadikáról negye­dikére virradó éjjel, tudván, hogy korábbi barátja kint van a tanyánál, a fiával együtt el­indultak, hogy számonkérjék a történteket. Á fiú a tárgyalá­son nem tett vallomást, de ép­pen az előzetes letartóztatás­ban elejtett szavai terelték is­mét a gyanút az apjára, majd terhelő vallomást is tett ellene, csak a tárgyaláson hallgatott. Félreértés ne essék ifjú Vörös Lászlót nem ebben az ügyben tartóztatták le, az egy másik gyilkosság volt, ami miatt időközben őt is elítélték. Az áldozat a szóban forgó puskát elrejtve tartotta az ól­ban, a vádlott magához vette, s mikor a barátja szólítására kijött, minden teketória nélkül fejbelőtte, majd másnap reggel ő „találta meg" a holttestet. A tárgyaláson mindenki mást mondott, mint korábban: a feleség például alibit igazolt a férjének a gyilkosság éjszaká­jára, de ezen túl semmilyen konkrét tényre nem volt haj­landó emlékezni. A vádlott és a védelem rendőri presszióval indokolta a vallomások megváltoztatá­sát, aminek csak egy szépség­hibája van. A vádlott a Ma­gyar Televíziónak is nyüa tko­zott az ügyről, és ez mint tud­valévő csak a vádlott belee­gyezésével történhet. A tele­vízió pedig ritkán kényszerít börtönben lévőket a közsze­replésre, még kevésbé beis­merő vallomásra. A rendelkezésre álló bizo­nyítékok alapján a Tolna Me­gyei Bíróság dr. Vass Gábor vezette büntetőtanácsa Vörös Lászlót tíz év börtönre ítélte. A vádlott és védője felmenté­séért fellebbezett, tehát az íté­let nem jogerős. Ihárosi Ibolya Mégsem lesz tandíj! Felröppent a hír, miszerint a középiskolákban a jövő tanév­től bevezetnék a tandíjat. Utá­nanéztünk: mi is a helyzet ezen a téren? A Művelődési és Közokta­tási Minisztérium Középisko­lai Főosztályának munkatár­sától, Horváth Gyulától sike­rült választ kapni a kérdésre: — Egyáltalán szó sincs olyan közoktatási törvényről, illetve törvénytervezetről, mely az említett tandíjat köte­lezővé tenné. Tehát ingyenes az oktatás -, ha erre irányult a kérdése. Sőt, elmondhatom, hogy rengeteg, az óraterven kívüli foglalkozás, szakkör is ingyenes egy bizonyos hatá­rig. Ezt a határ egy meghatá­rozott óraszámban „húzták meg". Árra a kérdésemre, hogy elképzelhető-e a tandíj beve­zetése, az, hogy erről egyálta­lán tárgyalnak, határozott „nem" választ kaptam. Garay Előd Nyerges Tibor a közoktatásról Ossza meg örömét! Olvasóink írják Nagydorogon Ambrus Szandra Kitti június 4-én tölti be 4. születésnapját. Ez alka­lomból sok boldogságot és jó egészséget, vidám gyermek­kort kívánunk neki. József fiam 20. születésnap­ját ünnepli június 3-án. Sok boldogságot kívánok neki: Cáné Gáspámé Nagydorog * Szekszárdon szüléink, Ko­vács Miklós és Heimann Edit 1993. május 31-én ünnepelték házasságuk 13. évfordulóját. E kedves nap alkalmával tiszte­lettel és szeretettel köszöntjük kedves szüleinket. Erőt egész­séget és hosszú boldog családi életet kívánnak gyermekeik: Orsika, Miklóska Tizenöt évvel ezelőtt Amb­rus Pétemé osztályfőnökkel végzett az az óvónőképzős osztály, akik 1993. június 5-én tartják találkozójukat. Azokat, akik nem tudnak eljönni, kö­szöntőm sok szeretettel: Pölöskei Zoltánná (Nici) * Hagyományőrző egyesületek bemutatkozása Az őcsényi Hagyomá­nyőrző Egyesület és a Bá- taszéki Német Nemzeti­ségi Csoport közös műso­ros esten mutatkozik be I június 5-én, szombaton, 19 órai kezdettel őcsényben, a Református Gyülekezeti Házban, (volt művelődési ház). A fellépést hajnalig tartó bál követi. Kiállítás a Dombóvári Galériában Saáry Éva alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap dél­után a Dombóvári Galéri­ában. A kiállítást dr. And- rásofszky Barna, mosdósi nyugalmazott kórházigaz­gató nyitotta meg, közre­működött Hajós Zsuzsa, az Illyés Gyula Gimná­zium tanulója és a Kapos Táncegyüttes. Bábszakkörök táncosok Faddon, a művelődési házban ma, csütörtökön délután 6 órakor bemuta­tót tartanak a bábszakkö- rösök és az általános iskola alsótagozatának néptánco­sai. Az est bevételét a szer­vezők jótékonysági célra, iskolai oktatást segítő esz­közök vásárlására fordít­ják. Ingyenes továbbképzés Német szakos tanárok­nak rendez ingyenes to­vábbképző tanfolyamot a Bajai Eötvös József Főis­kola. A nyelvgyakorlás cél­jából szervezett tovább­képzésen ludwigsburgi tanárok is közreműköd­nek. Jelentkezni levélben vagy telefonon lehet: Kő­műves Pétemé szakértő­nél: 6239 Császártöltés, Tavasz utca 7. Telefon: 78/343-304. Tanulmányi verseny Sióagárdon Ma, csütörtökön kerül sor Sióagárdon, a Kisisko­lák Tolna megyei Szövet­sége szervezésében ma­gyar nyelvből és matema­tikából tanulmányi ver­senyre, a helyi általános iskolában. A megmérette­tésre a szövetség 12 általá­nos iskolája nevezte be 3-8. osztályos tanulóit. Lomtalanítási akció Simontornyán Lomtalanítási akciót szerveznek jó idő esetén június 7-én, hétfőn Simon­tornyán. Az akcióval kap­csolatban kérik a lakossá­got, hogy a házak elé kü­lön rakják ki a vashulladé­kot és külön az egyéb lim­lomot, mivel ezzel nagy mértékben megkönnyítik a vashulladékot összegyűjtő iskolás tanulók munkáját. A gyerekek az ócskavasat a Kossuth térre, az Áfor melletti területre és a Pe­tőfi utcai iskola udvarára viszik, ahonnan Szántó László vállalkozó fogja el­szállítani mindezt. Az általános iskolában ezen a napon iskolai szü­net lesz, de kérik a felnőt­teket is, hogy segítsenek. A parlament plenáris ülésén tegnap Nyerges Tibor, me­gyénk MDF-es országgyűlési képviselője átfogó elemzéssel válaszolt a közoktatási tör­vényjavaslatot ért bírálatokra. A javaslatot kidolgozó munkacsoport vezetője az el­hangzottak alapján nyolc pontba foglalta válaszát. Szólt az előkészítés nehézségeiről, az érdekegyeztetés folyamatá­ról, a feldolgozás előzményei­ről. A tanszabadság témakö­réhez érkezve rámutatott arra, hogy a javaslat biztosítja a szülő szabad iskolaválasztási jogát, s ezzel összefüggésben a tanítás szabadsága is megjele­nik a tervezetben. A lelkiisme­reti és vallásszabadság gya­korta számon kért kérdéseit említve leszögezte: állami és helyi önkormányzati neve­lési-oktatási intézmény egyet­len vallás, vagy vüágnézet mellett sem kötelezheti el ma­gát, ugyanakkor az iskola pe­dagógiai programjának bizto­sítania kell az ismeretek, a val­lás, illetve a világnézeti in­formációk tárgyilagos és töb­belvű közvetítését. Az iskolaszerkezet tárgya­lásakor Nyerges Tibor a tíz év­folyamos iskola mellett tette le a voksot, bár a rendelkezés szerint az ennél kevesebb év­folyamos intézmény is általá­nos iskolának tekinthető. A minisztériumnak közvetlenül az intézmények életébe való beleszólási joga nincs, s utasí­tásokat sem adhat - nyugtatta meg a képviselő mindazokat, akik centralizációs félelmeiket hangoztatták. Az ingyenesség továbbra is érvényben marad az óvodákban s az általános iskolákban, s felsőbb szinte­ken is csak az elviselhető mér­tékű térítési díj megfizetése lenne szükséges. Az oktatás finanszírozási rendszere - az önkormányzatok esetében - többcsatornás, egy-egy feladat ellátásához nem egy jogcímen jut el a költségvetési támoga­tás. Felszólalása befejezéseként a törvényjavaslat hatályba lé­pésének időpontját adta meg Nyerges Tibor, ami a tervek szerint 1993. szeptember el­seje. Ám a teljes átalakulás az átmenethez szükséges idő mi­att csak 1996. szeptember else­jével várható. Ezúton szeretném megkö­szönni annak a csaknem ezer gyerek nevében a Tolnai Her- bária, az AGROKER, a Szek­szárdi Nyomda, a PIÉRT, a Gabonaforgalmi Vállalat, a FORD-Szalon, az ALISCA- VIN, a Söripari Vállalat, a Damjanich utcai Szatócsbolt, valamint a Szekszárdi Mozi vezetőinek és tulajdonosainak azt a támogatást, amellyel se­gítették felejthetetlenné tenni a tűzoltóparancsnokság által szervezett gyermeknapot. Velencei István tűzoltóparancsnok

Next

/
Thumbnails
Contents