Tolnai Népújság, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-12 / 135. szám
10 KÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1993. június 12., szombat Lázár Ervin és az öregség Avagy: találkozás egy elégedett íróval író - olvasó találkozón vett részt az ünnepi könyvhét rendezvénysorozata keretében Faddon és Tamásiban Lázár Ervin. Amikor a faddi művelődési házban a találkozó előtt arról faggattuk az Alsó-Rácegres- pusztán 1936-ban született írót, a Dunántúli Napló és az Elet és Irodalom egykori munkatársát, hogy miként vélekedik a könyvhéti rendezvényekről, Lázár Ervin először csak legyintett. — Nem szeretem az ünnepi könyvheti rendezvényeket, öreg vagyok én már a rohangáláshoz, az ilyesfajta magamutogatáshoz. Egyébként is szerintem az a jó, ha az író otthon ír, az olvasó meg otthon olvas és eképpen találkoznak. — Akkor mégis, hogyan került ide, vidékre? — Tudja, az új, „kapitalista szellemű" kiadók megkötik az író kezét, szerződésben rögzítik, hogy hány találkozón kell részt venniük, ha egy könyvük megjelenik. Persze ettől függetlenül Tolna megyébe mindig szívesen jövök, hiszen itt nőttem fel. Faddon eddig mindössze egyszer jártam, a feleségem nagyapjának a sírját látogattuk meg az öreg temetőben. — Honnan veszi mesefigurái lehetetlenül kedves neveit? Itt van például Tuppakka manó A manógyárból. — Dohányzom, és a családon gyűlöli ezt a szokásom. A lányom Finnországban járt, hozott nekem egy dohányzás ellen szóló plakátot. Nos, finnül a dohányzás tuppakka. De mondhatok egy másik példát is. Egyik reggel, ahogy álmosan körülnézek a konyhában, a derengésben látok egy igen szép címkéjű dobozt RU- TOLDÓ felirattal. Milyen gyönyörű név, mi lehet ez, mondom, és odébb rakom a dobozt takaró üveget. Ekkor lárom, hogy HURUTOLDÓ tea a felirat. De akkor már a Rutoldó név belopta magát a szívembe. — Az ünnepi könyvhét alkalmából, a Századvég Kiadó megjelentette legújabb mesekönyvét, A manógyár-at. Az igen szép rajzokkal illusztrált kötet ára 280 forint. Sok ez egy mesekönyvért, vagy kevés? Összehasonlításként csak annyit, hogy tíz évvel ezelőtt A hétfejú tündér kötete 18 forintba került. — Az, hogy egy mesekönyv 280 forintba kerül, az jó dolog, mert végre árán adják az irodalmi műveket. A rossz az, hogy az embereknek kevés a pénzük és nem mindenki tudja megvenni az őt érdeklő könyveket. Egyébként az sem volt jó, amikor az állam dotálta a könyvkiadást, mert senki nem becsülte meg az olcsó kiadványokat. Én is megvettem a gyerekeimnek a mesekönyveket, ők meg tornyot építettek belőle. Annak idején Rácegrespusztán kincsként becsültek meg minden könyvet az emberek. — A mai gyerekek tévén, videofilmeken nevelődnek. Mit gondol, szükség van még mesekönyvekre? — Az ember fő manifesztációja a beszéd. A szavak nyomán születnek a könyvek, melyek az emberek közötti kapcsolatot szolgálják. Ezért aztán megygőződésem, hogy ma is kellenek a jó könyvek és a mesekönyvek. — Mennyi idő telik el ma egy mű megírása és megjelenése között? — Öt perc. Látja, a fiatal költők megsértődtek, hogy nem vették be őket a Szép versek kötetbe és két hét alatt összevágtak egy könyvet. Régen is csak azért volt olyan hosszú az átfutási idő, hogy altassák az írókat 100 évig. Akkor ha az ember legépelt egy könyvet, boldogan ült a fenekén, és várta, hogy megjelenjen másnap, aztán két év múlva került csak rá a sor. Most ha megírtam az egyik könyvet, máris hozzáfoghatok a következőhöz. Engem nagyobb szorgalomra ösztökél a könyvem gyors kiadása. — Ezek szerint Lázár Ervin meg van elégedve a jelenlegi helyzettel. Végre az ember találkozik egy boldog íróval. — Ha erre kiváncsi, hát nekem minden jobban tetszik ami most van, mint ami régen volt. — Ez ellentmondani látszik annak, amit a beszélgetés elején az öregedésről mondott. — Dehogyis mond ellent! Tudja, milyen kényelmes állapot öregnek lenni? Nem kell olyan dolgokkal foglalkozni, mint fiatal koromban. Az mind nagyon időigényes tevékenység volt. Minden kornak meg van a maga öröme. Ha egy fiatal öreget játszik, az még hagyján, de nincs annál rondább, mint amikor egy öregember fiatal akar lenni. F. Kováts Éva Fotó: Gottvald Károly Gyönki gyökerekkel, Kanadában A történet talán akkor vehetett nagyobb lendületet, amikor Forster Jakab - a megyénkből elszármazott festőművész - tíz évvel ezelőtt arra gondolt, megkeresi a Kanadában élő nagybátyját. így is történt. Az ott élők viszontlá- togatásával elevenebbé vált a Forsterek kapcsolata. Tudni lehet, hogy a családfát 1820-as évekig vezették vissza és ennek egyik ága Gyönkhöz nyúlik. Nagy népszerűségnek örvend és -szinte tradíció a családban, hogy a fiú gyermekek a János vagy Jakab nevet kapták. A már említett festőművész a kilencedik Jakab. Érdekesség, hogy a Kanadában élő Benjámint - mivel legkisebb gyermek - egyszerre Jakabnak és Jánosnak is keresztelték. A vele való találkozásról lesz szó az alábbiakban. Benjamin Forster szülei 1944-ben a történelem sodrában jutottak Németországba, Magyarországról. Ó 1949-ben született. Kanadába, Bradfordba 1953-ban költöztek. Otthon magyarul és németül beszéltek a szülők. Benjamin a magyar nyelvet a mai napiq nagyon nehéznek tartja, de felnőttként is igyekszik megtanulni elődei nyelvét. A torontói egyetemen végzett, gazdaságtörténettel foglalkozik. Felesége orvos. Két gyermekük van. Mit mond a gyönki gyökerekről? Különös élményként élte meg az első magyarországi látogatását. Szinte mindent tudott az egykor elhagyott gyönki házról, a szépen bebútorozott szobákról, a szomszédokról, ismerősökről, rokonokról. Kialakult a kép, amit szinte álmában is látott. Aztán a megérkezéskor elindult ennek nyomán és... Rendben volt minden, csak közben eltelt 40 év. A valamikori fiatal arcok megváltoztak és bizony nagyapa korba léptek. A ház egykori fényéből annyit veszített, hgoy csak árnyéka maradt valamikori önmagának. Talán ez a változás, vagy a személyes élmény varázsa tette, de mégis ettől az időtől kezdve érezte Benjamin, hogy magyarországi gyökerei fogva tartják. Nehéz erről beszélni, de hangsúlyaiból következtetni lehet őszinte érzéseire. A dunántúli barangolásai mellett az alföldi tájjal, is szeretne megismerkedni. Idei látogatásakor jutottak Kalocsára, Kecskemétre. Vonzónak tartja az Eszaki-középhegységet is. Szeretne eljutni a romániai magyar lakta településekre. Gazdaságtörténész szemmel, a híreket olvasva, látva úgy gondolja, Magyarország nincs rossz helyzetben. Azt fogalmazta meg: „történelmi ország, tele tradíciókkal, így nem lehet összetörni". De nem tetszik neki, hogy az egész országot szinte beborítják az óriási reklámok. Az sem, hogy nálunk több a Mc'Donalds mint náluk! Az, hogy minden csupa nyugati mintára készül. Egy ponton természetesen megérti ezeket a törekvéseket is. A Forster családban tapasztalható a művészetek iránti fogékonyság, érzékenység, ami olyan aktivitást vált ki némelyiküknél, hogy művelője is egy-egy szakágnak. Benjamin Forster esetében is így volt ez, ám párosult egy mélységes önkritikái érzékkel, ami azzal a következménnyel járt, hogy középszerű nem akart lenni! Ha kiemelkedőre nem képes, akkor maradjon inkább szemlélője, pártfogója. így modott le írói és festőmúvészi elképzeléseiről, álmairól és így apja törekvéseivel, akaratával sem szállt szembe. A múlandósághoz szorosan tartozik, hogy a családfa egy-egy hajtása hervadásba indult. Az újabb rügyek magukban hordozzák ugyan az éltető ereket, de még nem tudatos bennük a kötődés egy olyan hazához, amelyből őseik vétettek. Élnek, erősödnek, boldogan, Kanadában, gyönki gyökerekkel. Decsi Kiss János Nem, meg nem leragott csont - nem is akarjuk annak látni - a nagysikerű szekszárdi pünkösdi fesztivál, de mivel a kellemes dolgok nehezen felejtődnek, érdemes még képben és szóban visszaemlékezni rá. Volt egy nagyszerű fesztivál pünkösdkor. Egy olyan, ami igen gazdag kulturális programjával, jó hangulatú báljaival, sör melletti beszélgetésekkel parányi lépés megtételét jelentette azon az úton, amely a népek testvériségéhez, egymás segítéséhez, megbecsüléséhez vezet(het). A cél világos, az út is járható, csak el kell indulni rajta, és hinni kell, hogy mások is jönnek velünk. Erre volt jó ez a rendezvény. A pünkösdi fesztivál a rideg számok nyelvén 4545 eladott jegyet, 700 meghívott vendéget - testvérvárosi delegációkat, a kormány képviseletében megjelenteket, támogatókat, akik közül sajnálatos módon kimaradt az 58., az Y Kft. által szerkesztett Szekszárdi Képújság -, húszezernél több pünkösdölőt jelent. Olyan nagyrendezvény volt, amelyen 16000 korsó sör, 6200 pohár üdítő, 100 egész grillcsirke, 400 csirkecomb, 600 pár virsli és 600 zsíroskenyér fogyott. A szervezők kiadása közel 1,5 miiló volt. Hallottam a fesztiválon List polgármester úrtól, hogy Bietigheim-Bissingenben évente kétszer - tavasszal és ősszel - rendeznek fesztivált, s mindkét alka- lomihal természetes, hogy a rendezők ingyen kapják meg a szükséges helyiségeket, mivel a városért teszik, amit tesznek. Nos, nálunk ez még nincs így. Sajnos. Most, amikor a fesztivál sajtófőnökeként megköszönöm figyelmüket, érdeklődésüket, a támogatásokat, figyelmükbe ajánlom kollégám mindennél jobban beszélő képriportját. Kérem, őrizzék meg a képeket, s az emlékeket, aztán találkozzunk jövő pünkösdkör egy újabb, nagyszerű fesztiválon. Ékes László Gottvald Károly képriportja Volt egy fesztivál
