Tolnai Népújság, 1993. május (4. évfolyam, 101-123. szám)
1993-05-08 / 106. szám
1993. május 8., szombat HÉT VÉGI MAGAZIN MÉPÚJSÁG 9 Kimenőt kapnak az elítéltek Forradalmasított büntetésvégrehajtás „A börtönből nem leszgamis szálló" miatt bezárt ember életén, akire a korábbi munkahelye a történtek ellenére is számít.- Lehet, hogy ezek a törvényadta lehetőségek az állampolgárok egy részét jogosan irritálják, mondván ennyi kedvezmény láttán, mi a visszatartó erő a bűnözésre hajlamos egyéneknél?- A törvény szigorú garanciákat épít be. Például ha valaki ittasan jön vissza a 24 órás eltávozásról, az intézet vezetője javaslatot tesz a BV bírónak az eltávozási jog felfüggesztésére. Ezek a kedvezmények nagyon könnyen elveszíthetek, ezért nem érdemes visszaélni velük.- Itt, Szekszárdon a börtönben hány fogvatartottra vigyáznak?- Az intézet jellegéből adódóan az előzetesen fogvatar- tottak száma a több, itt úgy 100 körül vannak, az elítéltek pedig 25-30-an. A nálunk elhelyezettek jogerős szabadság- vesztése az 5 évet nem haladhatja meg. A súlyosabb bűn- cselekményt elkövetőket Sopronkőhidára, Szegedre vagy Budapestre szállítják.- Említette, hogy a büntetésvégrehajtásban dolgozók hatásköre is kibővült. Mit jelent ez?- A BV intézet parancsnoka is adhat jutalomként kimaradást az elítéltnek. Sőt az is elképzelhető, hogy csoportosan színház látogatásra, focimeccsre kapnak kimaradási engedélyt kísérővel vagy anélkül. Ennek ellenére úgy érzem nem kell megijedni, mert nem lesz garnis szálló a börtönből. A törvény célja az, hogy segítse az elítéltek szabadulás utáni beilleszkedését és erősítse a családhoz fűződő kapcsolatokat.- Az elítéltek mennyire vannak tisztában törvényadta jogaikkal?- A törvény megjelenése után leültünk velük beszélgetni. Felhívtuk a figyelmüket mindazokra az elvárásokra amelyeket teljesíteniük kell ahhoz, hogy az említett kedvezményekben részesülhessenek. Azzal is tisztában vannak, hogy ezek nem „járnak", de kiérdemelhetők és nem érdemes a lehetőséggel visszaélni. mau Április 15-vel lépett életbe az 1993. évi XXXII. törvény, amely a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szól. Vajon milyen változást jelent ez a gyakorlatban? A kérdést Kertész Sándornak, a Szekszárdi Büntetésvégrehajtási Intézet parancsnokának tettük fel.- Az új törvény hatálybalépését mind a büntetésvégrehajtásban dolgozók, mind az elítéltek egyformán nagyon várták. Az előbbiek azért, mert eddig a rendelkezések alacsonyabb rendű jogszabályokba és nem egységes szerkezetbe foglalva kerültek kiadásra. Miután ez most törvény szinten került megfogalmazásra, ezzel a büntetésvégrehajtási munkát is felértékelték. A fogvatartottak oldaláról nézve pedig minden újat, ami egy kis változást hoz az életükbe, nagyon várnak.- Mi jellemi a most életbelépett törvényt?- Ha röviden akarnám ösz- szefoglalni, azt mondanám, forradalmasította a büntetésvégrehajtást. Olyan előremutató elemeket is tartalmaz, amelyek a majd csak májusban életbelépő, újraszabályozott BTK-ra épülnek. Például a javító-nevelő munka megszűnik, helyette lesz az úgynevezett közérdekű munka. A bíróság hozhat olyan ítéletet, hogy a büntetést egy kijelölt munkehelyen kell letölteni. Otthonról jár be a büntetett, szabad állampolgárként él. Ha indokolatlanul nem jelenik meg a kijelölt munkahelyén, akkor a közérdekű munkát átváltoztatják szabadságvesztésre.- Úgy tűnik, az új törvény sokkal humánusabban kezeli a fogvatartottak jogait.- Az Európai Börtön Tanács ajánlásait alkalmazták a törvényalkotók, így sokkal emberközpontúbb rendelkezések születtek. De az is új jelenség, hogy a büntetésvégrehajtásról szóló törvényt most első ízben nyilvánosan kihirdették.- Lesznek-e olyan jogosultságai az elítélteknek, amilyenekkel eddig nem rendelkeztek?- Igen. A 4. paragrafus az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását teszi lehetővé. Ez azt jelenti, ha az elítélt fogház fokozatban 3 hónapot, a börtön fokozatban 6 hónapot eltöltött, akkor az intézet javaslatára a büntetésvégra- hajtási bíró enyhébb végrehajtási szabályokat rendelhet el, például havi négy alkalommal 24 illetve 48 órás eltávozást is engedélyezhet. Civil ruhában hagyják el a börtön területét az elítéltek és a saját pénzükből, személyes szükségletüknek megfelelően igényelhetnek költőpénzt is. Másik lényeges változás, a fogvatartott a büntetésvégrehajtási intézeten kívül is dolgozhat, a munkába való járása felügyelet nélkül, civil ruhába történik. Sokat segíthet ez az intézkedés például az ittas vezetés Vöröskereszt és faluközösség Egy vöröskeresztes alapszervezet feladata elsősorban a véradás, és a szervezet tevékenységére jellemző egyéb akciók, gyűjtés, stb. szervezése. Kajdacson mindezek mellett egyfajta közösségi élet megteremtése is a vöröskeresztes alapszervezet keretein belül zajlik. Erről beszélgetünk Szabó Józsefnével, a kajdacsi vöröskeresztes alapszervezet titkárával, aki hat éve látja el ezt a funkciót társadalmi megbízatásként. — Hány tagot számlál az alapszervezet, s miképpen látják el feladatukat? — A helyi vöröskeresztnek körülbelül 100 tagja van, ebből mintegy 20 fő az aktivisták száma, akik élen járnak mindenféle szervezési feladatban. Minden évben legfontosabb munkánk a véradás megszervezése. Április 8-án volt a legutóbbi akciónk, 53-an adtak vért Kajdacson. A szekszárdi vértranszfúziós állomásról jönnek ki lebonyolítani a véradást, mi biztosítjuk a helyszínt, az akció meghirdetését, stb. A gondozási központban (régi nevén idősek klubja) rendezzük a véradást, ahol szociális gondozóként dolgozom. Minden alkalommal igyekszünk szépen megvendégelni a véradóinkat, mert a köszönet kevés azért, amit embertársaikért tesznek. A polgármesteri hivataltól és a tsz-től kapunk ehhez segítséget, egy jó kis vacsorát készítünk a véradóknak, össze lehet ülni, beszélgetni egy kicsit. Nagy dolog az, ha valaki vért ad, ezért tesszük ünnepélyessé, meghitté ezt a vacsorát. — Úgy tudom, nemcsak ezt a rendezvényt ismétlik évek óta nagy sikerrel. — Az alapszervezet központilag juttatott pénze nagyon kevés. Már arra sem lenne elegendő, amit a fentiekben elmondtam. Ezért minden évben szervezünk egy jótékonysági bevételes rendezvényt, az idén például pótszilvesztert tartottunk, ahol a tombolán kisorsolt nyereményeket úgy adtuk össze, a bevételből pedig mindig vásárolunk valamit az alapszervezet számára. Szépen gyarapodik a felszerelésünk. Június 5-én utcabált rendezünk, ami mostmár évek óta nagy siker, már délután kezdődik, a gyerekeknek is szervezünk programot, a felnőttek is jól érzik magukat. Évente egyszer kétnapos kirándulásra megyünk, az idén Deb- recen-Hajdúszoboszló lesz az útvonal. Meg kell valljam, kicsit félve kezdtünk idén a szervezésbe, mind a pótszilveszter, mind a kirándulás tekintetében, hiszen nehezen élnek az emberek, kevés a pénz. Örömmel tapasztaltuk, hogy ha nehéz is a helyzet, bőven volt jelentkező. Úgy látom, minél nehezebb a helyzet, annál inkább igényelnek az emberek egy kis kikapcsolódást, egy kis melegséget, összetartozást. — Úgy tűnik, a falu közösségi életét is szervezik, nemcsak a Vöröskereszt akcióit. — Természetesen elsőrendű feladatunk, hogy részt vegyünk a szervezet munkájában, tőlünk telhetőén legjobb tudásunk szerint. Az alapszervezet azért főként a falunak él. Ezt a közösséget támogatjuk, tartjuk össze, úgy tapasztaljuk, sikerrel. Venter Marianna Az Organa Transsylvanica Alapítvány Az Organa Transsylvanica Alapítvány 1991-ben alakult a kultúrtörténeti értékű erdélyi orgonák felújítására, megőrzésére és az orgonaművészet támogatására. Az alapítványnak 100 millió forint alaptőkére lenne szüksége ahhoz, hogy kamataiból évenként egy orgonát teljes egészében restauráljanak. Tíz templomban már megkezdődtek az orgonajavítási munkálatok, illetve azok előkészületei. Erdély területén hozzávetőlegesen 1500 templomi or- gonaípontos adatok nincsenek) található. Régi és új noteszlapok » A május és anyáink halhatatlansága Az áll 1993-ra érvényes asztali naptáramban, hogy május 1 a munka ünnepe, egyúttal Fülöp és Jakab nevű embertársaim névnapja. Óhajtanám, hogy ez jövőre és azutánra is maradjon így, mert semmiben sem vagyok olyan bizonyos, mint abban, amiben váratlanul befutó vendégeim. A munka ünnepe vissza kell hódítsa az őt megillető helyet - Juhász Gyula szavaival élve - mostani nehéz helyzetünkben még inkább, lévén a munka az Élet anyja és a kéz, a szív, az ész egységében cselekvő, teremtő ember jogosult évente egy alkalommal önmagát éltetve megülni ezt az ünnepet. A váratlan emberpár Szegedről termett nálam, mintha csak azért, hogy évődve ketten vessenek kérdéseik pergőtüze alá, s jókat kuncogjanak azon, hogy Deákné vásznánál - és náluk - én se vagyok jobb, azaz mentes a nosztalgiától. No nem, nekik se, nekem sem a transzparenserdős, harciasán zászlókat lengető, kényszerű felvonulások hiányoznak, hanem a májusfás készülődések, a majálisozás, annak vidámító, megfiatalító eseményével. Meséltem is nekik, hogy minap, amikor telefonon hívott a húgom Budapestről, próbáltam rábeszélni, hogy jöjjön le hozzám májusozni. Csábígéreteim között szerepelt még az is, hogy fölfizetem a ringlispilre, ehet annyi virslit, amennyi belefér, ha akarja benevezünk a zsákbanfutásra, lepényevésre, s annyit fogunk nevetni, amennyi hónapokra szólóan immunissá tesz bennünket a szomorodásokkal szemben. — Hát ez az - mondotta volt János. - Ez az, ami hiányzik. Hozzátette még azt is, hogy kedvére lett volna, ha reggel a rádiót bekapcsolva újra hallhatja azokat a régi, kedvcsináló dallamokat, amelyek az otthoni készülődés zenei kíséreteként visszatérően is új varázzsal bírtak, s még tán a betegeket is rá tudták venni arra, hogy legalább néhány órára odahagyják az ágyat. Le is kötelezném őket nagyon, ha próbálnék valahonnan szerezni nekik egy kazettát, vagy akármilyen öreg lemezt, hogy május 1-re várva, kedvükre nosztalgiázhasanak. Megígértem, hogy próbálkozom és ennyi elég volt, hogy villámlátogatásuk végén hálásan hussanjanak tovább, budapesti unokanézőbe. Jó pár nap eltelt május 1 óta, s nem tudok szabadulni a be- toppanás emlékétől. Házaspárom túl van már ötvenes évein, soha semmi közük nem volt ahhoz az állampárthoz, amelyik a munka ünnepét arcához igazította és névsorol- vasásos indítású felvonulásain sokkal inkább magát, mint a munkát, a munkásokat ünnepeltette. Julika, ha ijedős, egyik rémületéből eshetett volna a másikba szabadszájú- sága miatt. Valóságos csoda, hogy nem kötöttek útilaput a talpára. Erre csak három évvel ezelőtt került sor, amikor a vállalatának koldusbotra juttatói már szét-káeftésítették - változatlanul vezérürükként - a vállalatot. János? Húsz évesen elkapták a határon, amikor Hollandia úticéllal vágott neld a világnak. Leültették. Évekkel később sikerrel disszidált és ha özvegy édesanyja meg nem betegedik, s hajlandó kimenni utána, most csak látogató lenne idehaza. Kizárt tehát, hogy „titkos komcsik" lennének. Május 1 számukra soha sem azt a harci ünnepet jelentette, amit szovjet mintára ránk erőszakoltak. Nekik ez a nap a majálisozás napja volt, a fölszabadult együttlété, ami megérdemli, hogy énekszó és tánc köszöntse, szolidaritásra ébresztendő a magyar népet. Ugyan hányán gondolkodhatnak, érezhetnek így? Gyanítom, hogy tengersokan. Lám még én is, aki újságíróként évtizedeken át munkával ünnepeltem állami és mozgalmi ünnepeinket, de május egynél maradva, a majáliso- zók jókedvű és hangos forgatagában évről-évre elfelejtettem fáradtságot, bosszúságot, a minden jó, ha jó a vége jegyében. S van egy nagyon személyes emlékem is, amit minél idősebb leszek, annál szívesebben idézek föl. Bevallottan azért, mert édesanyánkkal kapcsolatos. Ő, „csak" htb. volt öt gyerekkel, nyolc fős családdal. Ahogy templomba sem járt a szegedi dóm tövéből, vonulásokra se. Mindig el kellett mesélni, mi, hogyan volt, amikor farkaséhesen hazavergődtünk ebédelni. így történt akkor is, amikor kisöcsénk - akkor éppen hetedik évesen - nem érte be a bámészkodással, kisodródott a tömeggel Újszegedre, ahol fülig merülve a ligeti örömökbe tökéletesen elfelejtette, hogy otthon lenne a helye. Ahogy múlt az idő, úgy nőtt a pánik, még az ebéd se olyan volt, mint máskor, ha együtt ültük körül az asztalt. Két óra után szét kellett szé- lednünk a szélrózsa minden irányába, hogy fülöncsípve hazahozzuk Pistit, aki éppen akkoriban kapott rá a Tisza híd alatti tiltott horgászatra. Nem volt hát oktalan a legrosszabbra is gondolni miután kiderítettük, hogy a tömeg nem taposott agyon egyetlen kisgyereket se. Egyikünk se járt sikerrel, pedig akadtak segítőink, akik napközben látták itt is, ott is. Egyikük virslivel, másikuk fagyival vendégelte meg, volt aki körhintára ültette. Esti harangszóra toppant haza kimerültén és koszosán a fiú és ha divatja lett volna nálunk a sorpofozás- nak, anyánk után tőlünk, a már felnőttektől is kapott volna félelmet, idegességet legalább utólag oldó füleseket. Valami egészen más következett, demonstrálandó édesanyánk veleszületett pedagógiai érzékét. Úgy kezdődött ez, hogy kemencemászó kis- bence küllemű öcsénket beparancsolta a fürdőszobába. Utána: — Éhes vagy kisfiam? - A szepegő igenre, a folytatás: — Akkor most nagyon gyorsan elmégy aludni. Es ... „Amíg meg nem bocsátók, nem szólíthatsz anyukának! Neked csak nénike vagyok!" A verdikt szigorát hallva és lesújtó hatását látva, ahányan voltunk, annyi felé rohantunk kinevetni magunkat. Kiderült később, hogy a mamának is nehezére esett megőrizni zor- donságát és igenis észrevette, amikor ketten is besurrantunk egy-egy szelet vajas kenyérrel,' hogy a büntetés alatt álló gazfickó legalább addig ne szipogjon, amíg eszik. Egy hétig tartott már a né- nikézés, amikor apánk bizalmasan megkérdezte legkisebb fiát, hol tart az engesztelés, amikor a kópé vigyorral az orcáján fülébe súgta, hogy „Szólítottam már anyukának, de nem vette észre." Dehogynem, dehogynem! A „nénike" mindig a szívével tudta hol a büntetés határa, s amiről addig a határig hallani sem akart, Pistikénk megtarthatta nagy beszámolóját bűnbeeséséről, a majálisról. Élete első népünnepélyéről. Legutóbb, amikor odahaza voltam Szegeden, sok egyéb mellett fölidéztük ezt a történetet is. Hányadszorra már? Százegyedszer is új volt és jóízű. Ezért is hiszek olyan nagyon a május elsejék és anyáink halhatatlanságában. László Ibolya
