Tolnai Népújság, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-26 / 96. szám
4 »ÚJSÁG SZEKSZÁRDÉS KÖRNYÉKE 1993. április 26., hétfő Erdélyi utazás, bírósági perrel Átalvető * és Eletfonal A szekszárdi Nagy János, a Gemenc Tours utazási iroda tulajdonosa tavaly decemberben egy igencsak figyelemreméltó hirdetést fedezett fel. A pécsi székhelyű Taunus Torus utazási iroda ugyanis Erdély szívében eltöltendő szilvesztert reklámozott, olcsón. Nagy János felvette a kapcsolatot a pécsi céggel, s megbeszélte velük, hogy szervez egy szekszárdi csoportot is erre az útra, melyet az ő cége szállít majd. Az egyezség megköttetett, Nagy János összetoborozta az utasokat, zömmel barátait és ismerőseit, s a 32 szekszárdi utas egy felejthetetlen szilveszter reményében december 28-án kora reggel útnak indult Szekszárdról. Nagy János dr. Horváth Kálmán ügyvéd irodájában mondta el úti élményeit, s hogy miért, arra a történtekből hamarosan fény derül. Útnak indult a három busz: a szekszárdi és a két pécsi, hamarosan átlépték a határt, s megejtették első éjszakájukat, Kolozsváron. Másnap Marosvásárhely volt a déli megálló, tökéletes volt az ebéd is, a kiszolgálás is, némiképp beárnyékolta ugyan a kellemes élményeket, hogy a két pécsi busz lefagyott, s nem tudott tovább menni. Nem volt hátra más, a szekszárdi busz elindult egyedül a végállomás, Borszék felé, ahová este fél kilenc körül meg is érkeztek, s megkeresték a vacsorázó helyként feltüntetett épületet is. Itt volt az első „mellbevágó" élmény, ugyanis a vendéglátóipari üzemegység a falusi „késdobáló" színvonalán állt a beszámoló szerint, már ameny- nyit a sűrű füst miatt láttak belőle. Hamarosan kiderült, hogy a szekszárdi csoportnak a szilveszteri mulatságot is ebbe az egységbe szervezték. Az utasok nagy része kimenekült ennek hallatán a buszba. Éjjel 11 óra körül aztán feltűntek a pécsi buszok. Nagy János utánuk eredt, mivel a szekszárdi csoportnak szállás dolgában semmi konkrét információja nem volt. Nagy János tehát bevonult a borszéki szálloda halijába, ahol már „állt a bál". Felháborodottan kiabáló pécsi utasok rohangáltak a hallban, s mikor odalépett, s megkérdezte, hogy mi a helyzet, két pécsi hölgy nekiesett, s magából kikelve ütlegelni kezdte. A jelzők közül, amivel illették a „szemétláda" volt a legszalonképesebb. Mielőtt elfajulhatott volna a dolog, kiderült, hogy a zaklatott pécsi utasok azt hitték, ő a szálloda fűtője, s az is kiderült, hogy ő igazából a szekszárdi busz sofőrje! A felháborodásra meg igencsak volt okuk, mivel az épület átlag- hőmérséklete plusz 8 fok körül mozgott. (Később kiderült, hogy technikai baleset történt, későn érkezett meg a fűtőanyag, s senkinek nem jutott eszébe, hogy a mínusz harminc fokos éjszakában a központ fűtési rendszerről leeressze a vizet, s mikor végre fűteni kezdtek volna, az egész rendszer szétrobbant a fagydugóktól.) Nem volt fűtés a szekszárdi csoport számára kijelölt villában sem. Éjjel három felé aztán nyugovóra tért a társaság, nyolc szekszárdi utas a szállodában, a maradék egy úgynevezett vülában. A 8-10 fokos szobákban a fűtést a maradék otthonról hozott pálinka testesítette meg. Mielőtt nyugovóra tért volna a csapat, a pécsi cég vezetője közölte, hogy másnap visszafordulnak. Felvirradt tehát december 30-ának hideg reggele a szobákban, ahol - mint az egyik károsult' levelében írja - olyan hőmérséklet uralkodott, mely csak az örök alváshoz ideális. Reggelit csak az a nyolc ember evett, akik a szállodában aludtak, mert a többiknek a már este megismert egységben Jett volna az étkezés, de erről köszönték szépen, inkább lemondtak. Nagy János mindent megpróbált, hogy mentse a helyzetet, hiszen ezek az emberek felejthetetlen szilveszterre jöttek ide, ami ha úgy vesszük meg is valósult, de nem egészen úgy, ahogy elképzelték. Felhívták a marosvásárhelyi Grand Hotelt - ahol igazán jó kiszolgálásban volt részük idefelé jövet hogy tudná-e fogadni a csoportot, de sajnos csak 20 főre volt helyük, így aztán 30-án 12 órakor a szekszárdi busz hazaindult, egy pécsi házaspárral együtt, aki kérte, hogy vigyék haza őket, mert az ifjú asszonyka terhes, s úgy érzi, nem igazán tesz jót neki, ha marad. Szüveszter reggelén Szekszárdon volt a társaság, még mindenkinek volt annyi ideje, hogy vásároljon valami ennivalót, és befűtsön otthon az óév utolsó napján. Nagy János január elején kérte a pécsi utazási irodától, hogy ígéretük szerint fizessék vissza az utasok pénzét. Egy levelet kaptak a pécsi fél ügyvédjétől, mely többek között azt is tartalmazta, hogy azokban a napokban egész Európában igen hideg volt. Dr. Horváth Kálmán foglalkozik az esettel, merthogy per lesz a dologból. Az utasok a pénzüket akarják. A hallgattassák meg a másik fél is elve alapján megkérdeztük Kovácsné Török Editet, a Taunus Tours tulajdonosát, aki az üggyel kapcsolatban elmondta lapunknak, hogy amikor Nagy János felkereste irodájukat elmondta neki, hogy Romániába történik az utazás, tehát az ottani viszonyok ismeretében számítani kell kellemetlenségekre. Igen sajnálatos ami történt a fűtési rendszerrel, ők már akkor éjszaka intézkedni próbáltak, hogy legyen fűtés a szobákban, másnap pedig saját költségükön fűtőanyagot vásároltak, hogy csoportjaik szállásán éjszaka is legyen fűtés, ne csak nappal, s az út további részében ez meg is történt. Nem az iroda tehet arról, hogy a román fél nem tartotta be amit ígért, lehetőségeik szerint mindent megpróbáltak, a későbbiek bizonyítják, hogy sikerrel. Ha a szekszárdiak maradnak, nem kellett volna fázniuk. A szekszárdi utasok étkezésére és szilveszteri mulatságára kijelölt hely- lyel kapcsolatban az volt a probléma, hogy ez egy nagy étterem, s a helyi szokás szerint a 32 ember kedvéért nem zárták le az éttermet a vacsora idejére, a helybeliek is ott tartózkodtak. Azért itt lett volna az étkezés és a bál, mert az eredeti szerződés így szólt - a szállodában az egész csoport, együtt nem fért volna el. Az ottmaradók is helybéliekkel együtt szilvesztereztek. Nem kellett volna visszafordulni, mindent meg lehetett volna oldani, mint ahogy ez meg is történt. Mint mondja, az eset nagyon megviselte, főként a személyét ért vádak, hiszen nem vitte volna magával a családját, ha tudatában van a nem éppen kellemes viszonyoknak, ami fogadta őket. Az iroda azóta is szervez utakat, sítúrákat, sem azelőtt sem azóta tevékenységükre panasz nem érkezett. Perre megy tehát az ügy, a túra szekszárdi résztvevői a pénzüket akarják, ha már erdélyi szilveszterük nem volt, a másik fél pedig azzal érvel, hogy ennek a nem egészen kilenc ezer forintba kerülő útnak a során több rugalmasságot kellett volna tanúsítani a romániai viszonyok iránt. Venter Marianna Miről irtok ti? Tények bizonyítják, milyen igény van a kisebb és nagyobb közösségek, munkahelyek, falvak, városok helyi, belső információinak, saját, nyomtatott formában megjelenő ilyen-olyan terjedelmű időszaki kiadványaira. Kettőt lapozzunk most a közvetlen környezetünkben olvashatók közül: az Atalve- tőt és a Tolnai Életfonal címűt. Az Atalvető az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületének kislapja. Ez Szek- szárd város önkormányzata művelődési bizottságának támogatásával jelenik meg. A márciusi számban arról adnak hírt, hogy tizenöt erdélyi megye tanulóinak részvételével tavaly Szekszárdon rendeztek tanulmányi versenyt, most, április közepén pedig hasonló volt Sepsiszentgyörgyön, ahol szekszárdi iskolások voltak. (Erről, később részletesen is szólunk majd.) Arany János: Rendületlenül című költeményét is közli a lap a harmadik oldalon. Az egyesület tagjait bemutató sorozatban ezúttal a Bonyhádon élő Darabont házaspárral találkozni. További gondolatok indítója a „Márciusi töprengéseim". Varró Ilona író, 1933-ban született és 1993 januárjában halt meg. Legtöbben, mint a drámaíró és költő Székely János (1929-1992) feleségét ismerték. Balló Osvát Ágnes „In memóriám Valló Ilona" című emlékezésében többet is megtudhatunk az írónőről. Ezt a lapszámot a szekszárdi Beda László grafikái díszítik. Az utolsó előtti lapon a II. Gyimesi Tánctábor (1993. júl. 17-25.) felhívása olvasható. A Tolnai Életfonal, az ÁNTSZ Tolna Megyei Intézetének lapja. Az áprilisi számot természetesen húsvéti hangulatú üzenettel indítja. Dr. Sudár Géza városi tisztifőorvos, a természetgyógyászatról mondja el - írta le - gondolatait. A vitaminokról dr. Mayer Klára gyógyszerész írt. A szekszárdi kórház szülészetének újdonságáról a Roo- ming-in, vagyis a baba+mama szobákról számol be Csontos Judit védőnő. A szekszárdi kismama klubról pedig Markó Aranka védőnő tájékoztatja az olvasót. A vérszegényeknek szóló étrendi tanácsok harmadik részében segít immár az érdekelteknek. Sugáregészségügyi és sugárvédelmi alapismereteket ad közre dr. Túrái István sugáregészségügyi szakorvos, kandidátus. Akár egyik, akár másik kiadványt lapozzuk is, gazdagabbak leszünk néhány információval, ami csak ezekben a lapokban látott napvilágot. Kérdés lehet, miért nem kaphatnak ezek nagyobb példányszámú nyilvánosságot? A főállású újságírók kevésbé találják „utcán heverő témának"? Aligha! Talán a függetlenség, a demokrácia legapróbb csirájának birtoklását érzik a felelősséget vállaló kiadók? Amíg megfelelő válasz is születik egyik-másik kérdésre, szívesen „lapozgatunk" e periodikákban, mások figyelmébe is ajánlva valamennyit. - decsi A természet, ha hív Van-e, aki nem szereti, ha a tavaszi langy meleg végigsimítja bőrét, a ravasz áprilisi szél belebúvik a hajába? Ilyenkor még a gondterhelt felnőtteknek is eltűnik a redő az arcukról. Ki ne szeretné, ha gyermeke mosolyog, vagy elmerül a játékban, tátva marad a szája, ragyog a szeme. Ellesett - és megőrzött - pillanatok az elmúlt hét végéről, amikor a szekszárdi gyermekek szüleikkel, tanáraikkal Sötétvölgyben múlatták a kedves perceket, illetve amikor a természetes alapanyagból készült játékokkal foglalatoskodtak a Gyermekek Házában. -hájA felvételeket Degré Gábor készítette. Lugosi tanfelügyelőként a szekszárdi iskolákban Francisc Boldea, a romániai Lugos tanácsának tagja a hét elején tanfelügyelői minőségében járt Szekszárdon. A leendő testvérváros pedagógiai szakembere nagy érdeklődéssel tanulmányozta az oktatási intézmények, az általa látott általános és középiskolák módszereit. Közben természetesen a megyeszékhellyel is ismerkedett. — Nagyon tiszta, gondozott városnak tűnik Szekszárd - összegezte az itt töltött két nap benyomásait Francisc Boldea. — Szerencsés az is, hogy mentes a nehézipari létesítményektől. Kiváltképp értékelendő, hogy a város megbecsüli a múltját, bár jól tudom, a több helyen látott „betonkockákra" is szükség van. Francisc Boldea — Szakmai szempontból miként értékelné a látogatást? — Az általános iskolák anyagi, technikai ellátottsága sokkal jobb, módszertana, tanrendje pedig „szellősebb", mint nálunk. Ä felső tagozatok esetében érdekes volt számomra a specializálódás, s ez a tendencia szemmel láthatóan nem megy az általános műveltség rovására. — Úgy tudom, több középiskolába is sikerült eljutnia. — A gimnáziumokban és a szakközépiskolában a látottak alapján úgy tűnt, hogy itt sokkal jobban igénybe veszik a tanulók idejét és energiáját, mint nálunk. Napi hét-nyolc óra folyamatos koncentrálás - s ezt tapasztaltam a szekszárdi középiskolákban irigylésreméltó teljesítmény a diákoktól. -száFotó: Gottvald Károly Szálkáim Káinok és Ábelek? Középiskolai tanár ismerősöm mesélte, hogy három éve osztályfőnök és van két diákja, akik örök gondot jelentenek számára. Egyszerűsítve a történetet, Kainra és Ábelre emlékeztetik őt. Egyik csöndesebb, a másik harsányabb. Ez utóbbi sokkal többet mozog, nyüzsög, ott van minden rendezvényen és valami oknál fogva ki nem állhatja a másikat, aki teszi a vállalt dolgát, és minden rendben látszik nála. Mind a kettő a közösség, az osztály érdekében cselekszik. Nem is volna semmi baj, ha nem tudná, hogy az a nyüzsgőbb néha mennyire keresztbe tesz a másiknak. Mind a kettőnek van tábora. Érdekes módon ha a csöndesebb szól valamilyen délutáni eseményre, akkor mindig többen vannak, mint a harsányabbnál. Próbálta már figyelmeztetni őket, mert észrevette, hogy rossz verseny alakult ki közöttük. A csöndesebb, mintha szerencsésebbnek tűnne, azaz jobban elfogadják az osztályban. Az is feltűnt az osztályfőnöknek, hogy a nyüzsgő, mondjuk a Kain, Ábel előtt barátnak mutatkozott, aztán pár nap múlva éppen nála - a tanárnál - jelzett árulóként valamit. Ekkor döntött az osztályfőnök és elhatározta nem hagyja tovább, mert nem első eset volt ez. Osztályfőnöki órán elővette a Bibliát és rövid történet után fellapozta Mózes Könyvénél, Kain és Ábel történetét olvasva tanulságul: „Ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz ..." Azután az osztályfőnök diákjai soroltak néhány az életből merített történetet, ami a 10 emeletes panelben és a szomszéd falubari is ... de „tanárnő kérem, hiába tetszik nekünk a Bibliával példálózni, amíg lesznek sikeres és még sikeresebb ember rek, pedig féltékenység, irigység is lesz. Nagyon jól értettük, miért tetszett nekünk elmondani ezeket, mi is látjuk. Elkönyveltük mi ezt már elsőben, ki-kivel van. Beállítottság kérdése, de gyanítom, hogy míg ember él, mindig lesznek Káinok és Ábelek, Ázt azért kösz hogy „ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz ..." Decsi Kiss János
