Tolnai Népújság, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-26 / 96. szám

1993. április 26., hétfő

SZEKSZÁRDÉS KÖRNYÉKE

KÉPÚJSÁG 5

Betonozzunk?

Kérdésstaféta

Mi sok, mi kevés?

Néhány nap elteltével tért vissza a tett színhelyére az ötven év körüli férfi, kíséretében - talán- üzlettársával, netán rokonával. Utóbbié a szó:— Mondtam én neked, hogy nincs értelme. Nem olyan világot élünk.

Csalódottság, zavar, félszeg mosoly tükröződik a leckét hallgató arcán. Talán további napok múlva is azt reméli, hogy jóképű diplomata táskáját - amiben semmi az égvilágon nem volt a vállalkozóként végzett munka dokumentumain kívül - visszahozza, aki szerinte véletlenül elvitte.

— Nem kellett volna letenni a táskáját - kapcsolódik a leckézte- tésbe egy közelükben álló, közölve, hogy ő bizony beviszi a csomagját - legyen benne akármi- az önkiszolgáló boltokba. Vele nem történt még meg, hogy el- csakliztak tőle valamit, de pont eleget hallott, hall arról, hogy manapság csak azt nem lopják el, ami le van betonozva.

Most már többen is bekapcsolódnak a kárvallott számára kínos disputába. Fogja is magát a táskavesztett, odaszól a közeli pénztárban ülő pénztároshoz, hogy ó azért még visszajön, mert hátim mégis van becsület a föld színén. Már nem a táskát bánja, pedig a gyerekeitől kapta születésnapi ajándékként.

Telik a nap, nem megy ki a fejemből a mimagunk gyalázatáról szóló epizód, amiből mostanság ezerszám akad kicsi és tágabb hazánkban. S jut eszembe, milyen

vakmerő remények vertek fészket a szívemben azt konstatálva, hogy elszaporodtak rádióban, televízióban a jóra intő szakrális műsorok és hát az írott sajtó sem akar kimaradni lelki nemesítésünk missziójából. Mindez csak borsó lenne a falra? Lepereg? Minél több a borsó, annál láthatóbban, hallhatóbban, elkeserítőbben.

Azon kapom magamat esti szöszmötölés közben, hogy feldereng előttem a táskája megkerülésében, kisfiús naivitással reménykedő férfi arca. Volt! Igenis volt már, hogy nagyobb értékek is visszakerültek tulajdonosukhoz! Tessék? Hogy akkoriban még a rablók is adtak magukra, s ha behatoltak valahova páncélszekrény kirámolás céljából, olyan briliáns technikával fúrták meg a kiszemelt mackót, hogy a rendőrségi urak csak ámulni tudtak. Újabban semmi remeklés, csak pancser rombolás. Gyakran nem is bíbelődnek a helyszínen a mackó ki- rámolásával. Viszik a „cakom- pakkot". A gutaütés, epeömlés kockázatával persze, mert megesik, hogy pénzből őriznek legkevesebbet a páncélszerények.

Hát... nem tudom, hogy abban a helyzetben, amitől mind többen nyögünk, elegendő-e ingó és ingatlan javaink lebetonozása. Az kérdés, van-e annyi cement, amennyi elegendő? Sóder, az van, pedig ebből fölötte sokat használnak politikusaink a közvagyon magán-betonozására is.- lászló Buda Ferenc vállalkozó Haász Lászlóhoz, az APEH megyei igazgatójához tette fel kérdését: Tervezik-e, hogy a vállalkozók adminisztrációját csökkentik a közeljövőben?

Mint azt lapunkban megírtuk, az igazgatót a múlt héten a hivatalban folyó vizsgálat idejére felfüggesztették. A kérdésre ezért Markó Ignác ügyfélszolgálati vezető válaszol. Imigyen:

Ezt a kérdést igazából a Pénzügyminisztérium illetékeseinek kellene feltenni. A törvénytervezeteket a PM készíti, és az Országgyűlés hagyja jóvá. A hivatalnak az adózás jelenlegi struktúrájában (önbevallás) széleskörű információra van szüksége az adóbeszedés biztosításához. Meg kell mondanom, hogy a hozzánk beérkező bevallások, adatok feldolgozása nekünk is gondot okoz. Támogatom az ésszerű keretek közötti adminisztráció-csökkentést. Az adóhivatal e témában legfeljebb javaslattal élhet a Pénzügyminisztérium felé. A kisvállalkozói körben a kivetéses adózás (1988. előtti módszer) lényegesen kevesebb adminisztrációt igényelne. Az ilyen adózásnál a szabályok figyelembevételével az adózó és az adóhatóság állapodik meg a

befizetett adó mértékéről. Arról nem tudok, hogy ennek kidolgozásáról műhelymunka folyna, de szakmai körökben felvetődik ennek szükségessége.

Az adminisztrációs teher bármilyen hihetetlen az adóhivatalt is sújtja, és törekvések vannak ennek csökkentésére. Sőt, eredményt is ért el a hivatal, ugyanis elfogadtatta, hogy az adószámmal nem rendelkező magánszemélyek a mezőgazdasági úgynevezett „kompenzációs ÁFÁ"-vissza- igénylési lehetőségét a személyi szám alapján érvényesíthessék, az eredeti tervezetben szereplő adóigazgatási azonosító szám helyett. Ez a megyében az jelentette, hogy kb. 100 000-150 000 mezőgazdasági kistermelőnek 1993 januárjában nem kellett adóigazgatási azonosító számot kérni. A költségvetés folyamatos bevételének biztosítása érdekében bevezetésre került, hogy az ÁFA-alanyoknak (aki nem alanyi, vagy tárgyi mentes) havonta AFA-bevallást kell tennie, az un. 65. számú bizonylaton. A havi bevallás bevezetésével lényegesen csökkenteni lehet az elmúlt években köztudottan elburjánzott ÁFA-visszaélések számát.

Az adóbevallások tartalmának bővülése is jelentősen növeli az adminisztrációt. A bővülés elsősorban a statisztikai adatgyűjtést (amit az APEH a KSH számára ad át) szolgálja, és csak másodsorban az adóbeszedést és -ellenőrzést. Hiszen adóvizsgálat esetén ezek az adatok úgyis a rendelkezésünkre állnak.

A vállalkozások által legjobban sérelmezett adminisztrációs teher növekedése a nyugtaadás általánossá tétele 1993. év július 1. napjától. Ez alól csak a szerencsejáték-szolgáltatás (totó, lottó, sorjegy, stb.) és az újság, folyóirat-árusítás a kivétel. A nyugtaadás általánossá tétele a bevétel-eltitkolás csökkentése érdekében történik. Az általános forgalmiadó-fizetési kötelezettség az árbevételhez szorosan kapcsolódik. így a nyugtaadás általánossá tétele az adóbevétel növekedését fogja eredményezni, hiszen ezért is vezették be.

Az előző rossz hírem után azonban egy pici jóval is tudok szolgálni. A nyugtaadást helyettesítő típusjóváhagyott pénztárgépek ingyenesen, az alábbi feltételekkel továbbra is beszerezhetők:

— az adóalany a pénztárgép beszerzése után annak adót is tartalmazó vételárát a korábbi ÁFA-törvény 72. §-ában előírtak betartásával igényelheti vissza, azzal az eltéréssel, hogy az előzetesen felszámított adóként figyelembe vehető összeget legkorábban forgalmazó által kiállított számla alapján veheti figyelembe.

— a visszaigénylési lehetőség végső határideje 1993. június 30.

— a kedvezmény minden nyilvántartásba vett adóalanyt megilleti, amely pénzátvételi helyenként 1 db pénztárgép beszerzésére még nem vette igénybe a kedvezményt, így azokat is, akinek/amely- nek az ÁFA-törvény értelmében csak 1993. július 1-től kötelező nyugtát adniuk.

— a pénztárgép vásárlójának az előzetesen felszámított adóként figyelembe vehető összeget a 65. sz. ÁFA-beval- lás 16. sor (Egyéb) d/ oszlopában kell feltüntetnie. Az „Egyéb" szöveg mellé „Pénztárgép" bejegyzést kell beírnia.

A vállalkozóknak az adminisztráció mindig sok, a költségvetésnek a bevétel mindig kevés, itt kell a kompromisz- szumot megtalálni.

Kérdés Antal Pálhoz, a Társadalombiztosítási Igazgatóság megyei elnökéhez:

Közismert, hogy sokan a magas társadalombiztiosítási járulék miatt titkolják el jövedelmük egy részét. Ennek következtében az állami költségvetésbe kevesebb adó folyik be.

Tud-e Ön arról, hogy az illetékes szaktárca csökkenteni készülne a tb-terheket?

Akinek a foci sem volt játék

Interjú dr. Bonnyai Józseffel, Bátaszék jegyzőjével

Rejtett értékeink

A szekszárdi rabsegélyzők

— Bevallom, nem tudtam kihagyni azt a ziccert, hogy megkeressem az egykori edzőjét, Teszler Vendelt, és megkérdezzem, milyen volt a focista Bonnyai Józsi. Azt mondta, Ön volt az első olyan játékosa, aki a focit nem elsősorban játéknak, hanem munkának tekintette.

— Végül is jól tájékozódott. Számomra a labdarúgás valóban csak addig volt játék, amíg itt Bátaszéken játszottam, illetve előtte a grundon. Amikor elszerződtem '73-ban az NB I/B-s Dózsához, attól kezdve kenyérkeresetnek számított. Keményen kellett dolgozni és úgy fizetgettek érte. Egyértelmű volt, hogy én ezt vállaltam, ennyiért vállaltam és Szekszárdon vállaltam, ahol azóta gyökeret is eresztettem.

— Szóval a labdarúgás akkor ugyanolyan munkának számított önnek, mint amikor most reggelente bemegy, mint jegyző a hivatalba?

— Igen. A labdarúgás területén szerintem hamarabb kialakultak a piac törvényei, mint máshol. Meg is mondom, miért gondolom így. Egy jó NB Il-es csapatnak mondjuk volt 20-22 szerződtetett játékosa, ebből 11 játszott. A dotáció, a pontpénz is úgy volt megállapítva, hogy általában az oroszlánrész annak jutott, aki a 11 között van. A többieknek csak morzsák jutottak.

— Huszonnyolc évesen ismét váltott. Következett a rendőrség.

— Nem volt olyan hirtelen az átmenet, mert én már '80 január 1-én a rendőrséghez kerültem és csak '83-ban hagytam abba a focit. Abban az időben el szerettek volna vinni Székesfehérvárra, az NB I-be. Az akkori szekszárdi klubvezetés úgy döntött, hogy megpróbál nekem hosszabb távra egzisztenciát biztosítani. Hivatásos állományba vettek és egyben biztosították azt, hogy a rendőrtiszti főiskolára menjek. Ez '86-ig, amíg a főiskolát el nem végeztem, mindenképpen odakötött a rendőrség berkeibe. Ezután - mivel már annyi energiát fektettem a rendőrségbe - nem láttam értelmét a váltásnak. Inkább a jogi egyetemen próbáltam tovább tanulni, '92-ig a jogtudomány egyetemre jártam Pécsre és ott szereztem meg a második diplomámat.

— A rendőrségen még kevesebb alkalma lehetett a játékra.

— Kemény munka volt, de nagyon jó kollégák közé kerültem. Á gyakorlat megszerzése volt a döntő, igyekeztem ellesni azokat a fogásokat, amelyektől egy főiskolát végzett ember nyomozóvá válhat. Ismerkedési körök kialakítása a felsőbb régióktól egészen a putrikig, e nélkül egy nyomozó nem létezhet. Később jött ez a rendszerváltoztatás, akkor egy garnitúraváltás is végbement a BM-nél, így lettem előbb bűnüldözési osztályvezető-helyettes, majd osztályvezető.

— Mit tart a rendőri munkája csúcsának?

— Szerintem, akkor voltunk mi a csúcson - ezt is úgy kaptuk örökségbe -, amikor Tolna megye területén felderítetlen életellenes bűncselekmény nem volt. Én így vettem át ezt az osztályt, és ezt még sikerült jó három évig fenntartani. Utána viszont olyan mértékben megszaporodtak ezek a bűncselekmények, hogy szinte lehetetlenné vált optimális mutatókat elérni.

— Azt mondják: mért jött el a rendőrségtől, mert életveszélyes fenyegetést kapott a családfa.

— Közvetett fenyegetés volt „csak". Egyik kollegát fenyegették meg, akinek az ügyét mi vittük tovább. A fe- nyegetettségi állapot így ránk szállt. De nem ez volt a döntő motívum... Kezdtem elfáradni, a családra is egyre kevesebb idő jutott. A nagyobbik lányom is úgy lett 15 éves, hogy szinte alig találkoztunk.

— Mintha a döntő okot nem akarná kimondani.

— Elképzelhető ... Vannak olyan dolgok is, melyek az emberben mélyebben megmaradnak, de ez már az embernek a legbelsőbb magánügye.

— December 16.-a óta már Bátaszék jegyzője. Azt kapta, amit várt?

— Körülbelül. Nagyon szép és összetett feladat. Egy dologra viszont nem számítottam, arra, hogy pont olyan időszakban kerülök ilyen pályára, amikor a pénzeszközök nagyon beszűkülnek. Most a spórolás a felső fokon a téma, és ez elsősorban a jegyző feladata.

— Még mindig nem jöttem rá, mi jelentvaz Ön számára a játékot.

— Régi szenvedélyem a horgászat. Abban a pár órában elfelejtek mindent, feltöltődöm és akkor jöhet a következő menet, a következő mérkőzés.

KRZ

A reformkorban külföldet járt hazánkfiai, különösen a későbbi centralisták (Eötvös, Szalay és Trefort) vették észre először, hogy a honi ember- nyomorítással szemben másutt már azon fáradoznak, miként lehetne ismét a társadalom hasznos tagjaivá formálni az elítélteket. A tetté vált gondolat nyomán épült már 1845-ben Szekszárdon a rabdolgoztató posztógyár, amelynek vezetője 1849 őszén arról panaszkodott a vármegyének, hogy a kiválasztott munkások helyett csak „rövid időre bebörtönzött kedvencz ifjak küldetnek - kik a gyári munkaházat Cassinonak nézve - ottan mulatnak, a munkálni akarókat a dologba hátrálják, a dolgozóknak jutalmul rendelt vatsorát meg eszik ugyan, de gyári foglalatosságnál nem alkalmazhatók".

A fogház mindenkori vezetőjétől függően hosszú ideig semmi sem változott alapjában: az elítéltek - bűnük súlyától függetlenül - együtt tengették életüket, gyakran évekig saját ruhájukban, a fenyítésnek csak az emberélet védelme szabott korlátot, a nevelés pedig csupán eméleti- leg létezett. Ezen a bajon kívánt segíteni a 105 éve, 1888. március 24-én alapított Szeg- zárd-Tolnamegyei Rabsegélyző Egylet, amely céljait és eredményeit tekintve egyaránt többnek bizonyult egyszerű jótékonykodók csapatánál. A helybeli értelmiség - beleértve az orvosokat, jogászokat, tanárokat és tanítókat - elhatározta, hogy „a fogházban oktatásban részesítik a rabokat", emellett erkölcsnemesítő előadásokat és népszerű fölolvasásokat tartanak számukra, sőt, ha erre mód nyílik, gazdasági ismeretekre, szakmák alapfogásaira is megtanítják őket. (Pécsett a század elejétől szőlőmunkásként is alkalmaztak elítélteket, amit itt is helyesnek tartottak, de megvalósítani nem tudtak.)

Másfél évtizeddel az alakulás után, akkor már 600 koronás igazságügyminiszteri támogatással, az egylet elhatározta: „a jövőben nemcsak a letartóztatottakat, hanem azok nyomorban maradt hozzátartozóit is segélyben részesíti". Az előző évben 56 szabadulót pénzbeli segéllyel indítottak útnak, a rabiskolában Kálmán Károly vezetésével gyaparí- tották ismeretiket. A beiratkozott 115 egyén közül 99 tudott olvasni és írni, a fennmaradó 16-ból 10 megtanult, „míg 6-nál a tanítás az idő rövidsége miatt sikertelen maradt". Ekkor az egyesület kamatozásra betett vagyona 4600 korona, ami igen jelentős összeg.

Ebből - egyéb alkalmi adományok mellett - karácsonyra szoktak ruhát és más ajándékot adni az ország akkori egyik legkorszerűbb fogháza lakóinak. (Érdemes megemlítenünk, hogy az 1895-ben épült intézményben először volt városunkban központi fűtés!)

Nyolcvan éve, 1913. április 3-án a Tolna vármegye és a Közérdek Elismerés - a fogháznak címmel érdekes bizonyítékát adta az eredményeknek. „Kis András Ferenc ma- gyarkeszi földmíves szerdán szababdult ki a szekszárdi fogházból, ahol egy kis hiba miatt kerek egy esztendeig ült. (Fejszével eltalált ellenfele belehalt sérüléseibe ...) A fogházban Kis András igen jól viselte magát, és kiszabadulva megkért bennünket, hogy fejezzük ki köszönetét azért a jó bánásmódért, amelyben részesült. Hálás érzelmeit egy hosszú versbe foglalta, amelyet legközelebb beküld szerkesztőségünknek ..."

Ez - legnagyobb sajnálatunkra - úgy látszik, elmaradt, de aligha kétséges, mi állhatott benne. Természetesen a rabsegélyezőknek és a társadalomnak is nagyobb elégtétel volt, ha valaki munkájuk nyomán inkább csak kívülről tisztelte, mint belülről szerette a fogházat. Dr. Töttős Gábor

475 éve,

1518. április végén a II. Lajos által Bácsra összehívott Országgyűlésen a kiéleződött ellentétek miatt a köznemesek újabb Országgyűlést hívtak össze Tolnára, Bácson azonban döntenek a szekszárdi nemesek szabadságáról.

260 éve,

1733. április 27-én Trauts- hohn József szekszárdi apát elűzi Szekszárdról a reformátusok papját és oskolamesterét, s ezzel fél évszázadra megsemmisíti vallásszabadságukat.

100 éve

adta hírül a Tolnavármegye: „Guyot franczia bicyk- lista, ki Konstantinápolyól

Hajdan

Párizsba kerékpározik, hétfőn délelőtt 9 órakor érkezett Szekszárdra. Itt a nagyvendéglőben 2 pohár sör elköltése után tovább nyargalt vasparipáján Budapest felé".

90 éve,

1903. április 29-én Budapesten meghalt Szár- novszky Ferenc szobrász, megyénk első teljes alakos világi szobrának, a Ga- ray-szobomak alkotója.

85 éve,

1908. április 30-án Szekszárdon meghalt az 58 éves Etl József mérnök, aki az

1880-as években a Csörge-tót elsőként tette népszerű fürdőhellyé.

80 éve,

1913. árpilis 26-án meghalt szülővárosában Hermann Frigyes szekszárdi szőlőbirtokos és okleveles sörmester, aki számos gazdasági és közéleti cikket publikált a korabeli sajtóban: mindössze 38 éves volt. Április 27-én a polgári fiúiskola (ma: Garay téri általános iskola) tornatermében képkiállítás nyílt a kor kedvelt festőinek alkotásaiból, köztük a helyi Miklósi (Mutschenbacher) Ödön műveiből.

Krónikás