Tolnai Népújság, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-24 / 95. szám

1993. április 24., szombat HÉT VÉGI MAGAZIN »ÚJSÁG 11 írás közben (Farkasfog) Legkorábbi emlékemben is haj­lotthátú, időtlen öregasszony a dédanyám, s mindig így látom: botjára dőlve botorkál az udvaron, időnként az égre pillant, de szíve­sebben gyönyörködik a virágokban, melyek alázatos szépségükkel díszítik a kis kertet. Számomra az örökkévalóságot jelentette, te­hát a csodát, már az is mesébe illett, amikor kislány koráról beszélt, mert nehéz volt el­hinni, hogy ő is volt valaha kislány. Pedig élete legizgalmasabb kalandja eben a való­színűtlen régmúltban játszódott le, amit újra meg újra elmeséltettem vele. Hét-nyolc éves volt, amikor falujuk határában elvonult dí­szes kíséretével a császár, s ez olyan eleven borzalommal maradt meg emlékezetében, mintha tegnap történt volna. Pedig 1852-ben történt, Ferenc József akkor utazta be először a letiport Magyarországot, s dédanyám ott állt a lovasi országúton, sápadtan nézte a fé­nyes menetet, s azt mondta, annyi idő után is, „a gyilkos". Ilyenkor lehúnyta szemét, öreg teste megborzongott. A történelemből más nem érdekelte, pedig hosszú élete során sok mindent látott, háborút, forradalmat, csa­ládja széthullását, de szentül hitte, hogy a rontás akkor jött ránk, amikor a császár ma­gyar földre tette lábát. Esténként, mielőtt elaludt, zsoltárokat énekelt, egy zsoltáros könyv maradt is utána. Ő ajándékozta édesanyámnak 1910 karácso­nyán. Én örököltem, egy kis rozmaringvi­rággal, ami együtt élt a címe szerint „közis­teni tiszteletre rendelt énekes-könyvvel" és a történelemmel. Ezen kívül megmaradt korán elhunyt férje fotográfiája az 1880-as évekből, metszett ivópohara a füredi kút ábrázolatá­val s márványtentatartója a porzóval, amibe azonban mosóport tettem, nem lévén más a háznál. S maradt utána számos történet, ba­konyi betyárokról, akik télen, a hideg elől ol­talmakat kértek a kisnemesi udvarházakban, üldözőikről, a pandúrokról, akiket, ha le­csaptak rájuk, saját szuronyukkal szegeztek a fagyott földhöz. Kálvinista hitének bele­nyugvásával beszélt ezekről, s arra intett, ne szövetkezzem a gonosszal. Védelmet is adott, vékony ezüstláncon függő farkasfogat akasztott nyakamba, s azt mondta, bűvös ereje van, az ördögök nem szeretik, az pedig bizonyos, hogy amíg nyakamban hordom, nem mernek megkömyékezni a boszorká­nyok. Én már csak az állatkertben láttam farkast, de dédanyám korában még akadt belőlük a Bakonyban s emezt talán dédapám ejtette el kovás puskájával. A farkasfogon nem volt semmi különös látnivaló, mégis szívesen né­zegettem s elégtétellel gondoltam arra, hogy ezzel tépett szét óvatlan Bach-huszárokat az ordas. Csak az volt a bökkenő, hogy erre nem volt bizonyíték, mert jámbor utast is fölfalha­tott, prédikátort, aki a szomszéd faluba vitte Isten igéjét vagy szorgos zsidó kereskedőt, aki színes pántlikát, vállkendőt kínált a lá­nyoknak. A sötét erdőben vagy napvilágnál az ég angyalain kívül csak a varázslat segí­tett, a titkos erő, amit sok minden rejtett ma­gában, fű, csont, gyökér, ám pontosan kellett tudni titkukat, nehogy megzavarjuk a termé­szet rendjét. A farkasfoggal sem volt más­ként. Az Édenkertben - a szent hagoymány sze­rint - zavartalan boldogságban élt az első emberpár. De a bűnbeesés után a haragos angyal pallosa mutatta az utat a bizonytalan­ságba és a szorongásba. A kinti világ ellensé­ges volt, az oroszlán egyszerre nekiugrott az ártatlan báránynak,pedig nem sokkal előbb még együtt legelésztek a szépséges kertben, az ég elborult, a fekete felhők villámokat szórtak, árvíz pusztított, másutt sivár pusz­tasággá változott a termékeny föld. „Uram! rettentő látások gyötörnek" - kiáltja Adám kétségbeesve Madách Tragédiájában, s a ret­tentő látások keserű tények lesznek az utó­dok számára, remények törnek szét, életek hullanak a porba, az irracionális erők az em­ber fenyegető társaivá válnak. Van-e véde­lem a rontás ellen, hogyan lehet elhárítani az esztelen pusztítást? A védekezést nem az ész sugallja, hanem a félelem. A világban rejtett erők működnek, titkukat senki nem ismeri, de ha így van, a védelmet is hasonló erőktől lehet remélni, a természet ezen a téren sem fukar. Sok mindenben lehet reménykedni, az ajtó elé állított vasvilla is hatásos lehet, szemmelverés ellen pedig jónéhány mód­szert ismernek a bölcs falusi öregasszonyok. Az akasztott ember kötelét is érdemes meg­becsülni, s Krúdy azt írja, aki nősülni akar, legjobb ha akasztott ember özvegyét veszi feleségül. A természet titkos jelekkel üzen. A görö­gök a babérfában Daphnéra ismertek, aki el­utasította az isten szerelmét, ezért kellett így bűnhődnie. Arethuszát a szűz Artemisz fo- lyóvá változtatta, hogy megmentse az erő­szakos Alpheiosztól, Orion, a vadász ma is az égbolton ragyog, mert csillag lett belőle. A magyar néphit is megszemélyesítette a ter­mészetet, elég a lidércre emlékeztetni, mely­ről köztudott, hogy szívesen változtatja alak­ját és segíteni, ártani egyaránt tud. Éjjel száll a levegőben, egyesek úgy gondolják, lólába van, de erre nincs bizonyíték. No és a bo­szorkányok! Arany János megírta Vörös Ré- bék tanulságos történetét, de más híradása­ink is vannak róluk. A németeknél a Brocke- nen gyülekeznek, nálunk a Gellérthegyen, s talán még ma is vannak falusi öregasszo­nyok, akik két szemükkel látták a szomszéd szülét, amikor a kéményen át, söprűnyélen indult a szombat esti találkozóra. Dédanyám biztosan látott ilyent, de erről nem szívesen beszélt. A gonoszt szóba hozni se jó, mert a szónak bűvös ereje van, akár meg is lehet vele idézni az alvüágiakat. Vé­dekezni azonban mindenképp kellene, erre pedig legalkalmasabb a farkasfog. A kétely meg se környékezett, dédanyám minden szavát elhittem. Meg is védett, sokáig bizton­ságban éltem. Aztán egyszer csak eltűnt a farkasfog, a vékony ezüstlánccal együtt. Ma is fájdalmasan gondolok rá. Vele együtt el­tűnt védettségem is, amikor abba a kavar­gásba kerültem, amit Életnek hívnak és ün­nepélyesen nagybetűvel írnak, kiszolgálta­tott lettem, prédája gonosz erőknek. Néha arra gondolok, milyen más lenne minden, ha nem veszítem el a bűvös farkasfogat. De már nem lehet tenni semmit. A pusztuló magyar erdőkből a farkasok is kivesztek régen. Csátiyi László Fusz György portréja mellé Képernyőn a katalógussal Tamási Galéria Festmények, jazz improvizációkra Gyémánt László és Urbán György kiállítása Urbán György festménye Rendhagyó kiállítási meg­nyitónak lehettek tanúi, akik jelen voltak Gyémánt László és Urbán György festményei­nek bemutatóján. Bontovics Kati (ének) Vukán György (zongora) zenei bevezetője tette ihletettebbé a tamási ga­léria mostani tárlatát. A szavak nélküli köszöntő után a színek tavaszi kaval- kádja között barangolhattak a nézők, és mindazok akik ér­deklődve kísérik nyomon a város képzőművészeti ese­ményeit. A bejárat mellett a művészeket bemutató élet­rajzi adatok olvashatók. A két művész a szakmai képesítés megszerzése után külföldi, európai tanulmányutakon járt. Gyémánt László és Urbán György festőművészek alko­tói módszeréhez elengedhe­tetlenül párosul a jazz dal­lam-, ritmusvilágának, festés közbeni hallgatása. Napjaink­ban rendszeresen megjelen­nek pl. a Budafoki Jazzgaléri- ában, ahol közönség előtt, zene mellett komponálnak - nyilvánosan festenek. A tamási galériában látható alkotásaikon érződik az im- provizatív hangulat, de az egyéni karakterük különböző­sége is. Míg Urbán Györgynél az amorf formák színharmó­niája dominál, addig Gyémánt Lászlónál a vonalak határo­zott élesen vibráló ritmusa a kompozíció alkotóeleme. Egyikük inkább kvartett lét­szám zenei erejét adja színei­vel, a másik a nagyobb számú fúvós hangzását is transzpo­nálja képeire. A tamási közön­ség is tapasztalhatta, hogy az élőzene megszólalásakor a festmények hangulata is ele­venebb lett. Úgy mozdultak, ahogy a jazzos, a rögtönzött ének és zongoradallam járta át a terem légkörét. E kiállítástól függetlenül ér­zékelhető a jazz térhódítása hazánkban. Ismert, hogy a ko­rábbi évtizedek bezártsága után most felszabadultabban állnak muzsikusok, a pillanat szülte alkotásaikkal közönség elé. Ehhez a változáshoz az is párosul, hogy a képzőművé­szeti alkotásokat felgyűjtő képcsarnok vállalat monopol­helyzete is megszűnőben van és a különböző galériák meg­jelenése már jelzi e terület sok­színűbbé válását. Minden bi­zonnyal a minőség, a kvalitás lesz a döntő. Még pontosab­ban a forgalom, a pénz hatá­rozza majd meg a kínálat mi­lyenségét is. Ki, mit vásárol! Gyémánt László és Urbán György munkásságának má­sik közös színtere az Óbudai Festőiskola. Ók teremtették meg. E téma érdeklődői a te­levízióban találkozhattak az iskola működését bemutató sorozattal. Mint minden új kezdeményezést, ezt is elle­nérzések és értékelések kísér­ték, kísérik. Szabad iskoláról van szó, ahova meglehetősen komoly felvételi köveltemé- nyek után lehet bejutni. Első lépcsőnél egy repro­dukciót - mondjuk egy Hol­bein művet - kell reprodu­kálni ceruzával. Ezután egy önarcképet rajzolnak, majd két oldalon szavakkal fogal­mazzák meg mindazt, amit a jelentkező számára a művé­szet jelent. Mit miért akar tenni a jövőben, kiket ismer a pályán és ehhez hasonló kér­désekre adott válaszokat vár a két művésztanár. Az Óbudai Festőiskola a reneszánsz isko­lák példáját követve foglalko­zik a tanítványokkal, nem többel, mint tíz emberrel. Na­ponta tanulmányokat, stúdi­umokat rajzolnak élő modell után portré, vagy álló, ülő, fekvő, akt mozdulatait kö­vetve. Természetesen a szak­mai korrektúrák adják az út­mutatók jellegét. Mindehhez a jazzos zenei háttér - stflsze- rűbben - aláfestő hangulat tar­tozik. Elengedhetetlen a pon­tos rajzolás, az alkotói fantá­zia, szabadságának alapja. Az iskola rendszeresen jelen van nyári művésztelepeken. Alko­tásaik hazai és külföldi kiállí­tótermekben is megjelentek már. Hét éve tartó folyamat a szabadiskolában a szoros együttműködés baráti kapcso­lat példája is. Gyémánt László és Urbán György festményei május 9-ig tekinthetők meg a tamási ga­lériában. D. K. J. A Magyar Televízió regio­nális műsora a közelmúltban mutatta be a Szekszárdon élő és alkotó kerámikusművészt, Fusz Györgyöt és feleségét, Kis Ildikót. Házigazga beszél­getőpartner Schubert Péter grafikusművész volt. Egyik legújabb - most ké­szülő - köztéri szobrának szü­letését is megtekinthették a nézők. Ez az alkotás a II. vi­lágháború áldozatainak állít majd emléket a kaposvári Jó- kai-ligetben. Ma még idegenül fogadják egyes körökben a ke­rámiát, mint köztéri alkotást, hiszen a hagyományosan el­fogadottabb anyag a bronz vagy a kő. Fusz György téma- választása határozta meg az anyagát is. Az utóbbi időben nagyméretű plasztikák, szob­rok jellemzik alkotói korsza­kát, A portréfilm bepillantást engedett a készülő szobor sta­tikus megalkotásába is. Kis Ildikó színezett porce­lánjainak, fa-, növényalakokat idéző formái sem ismeretle­nek. A nézők arról is hallhat­tak gondolatot: mit jelentenek, milyen jelképet hordoznak Kis Ildikó alkotásain a pikke­lyek. Természetesen teás-, ká­vésedények, készletek is szü­letnek a közös műhelyben. A szekszárdi Találka téren álló szobra színes, játékos világá­val oldja a tér szürke, szabá­lyos lefedésű zárt formáit. Kis Ildikó műanyaggal bevont be­ton alapú nagyméretű tér­plasztikája markáns, erőteljes színezetével ma már megszo­kott motívuma a város egyik nagyforgalmú sétáló terének. A filmben rövid időre szó esett arról a katalógusról is, mely Fusz Györgyöt mutatja be. Legújabb alkotásairól Schöck Gyula felvételei il­lusztrálják Anne Brit, Sonna Reines és Pogány Gábor mű­vészettörténész gondolatait. Arról, hogy miként került kapcsolatba a mitológiával és ebből mi módon születtek embemagyságú szobrai, maga a művész is vallott a televízió képernyőjén. Szükségesek az ilyen jellegű verbális, szavak­kal elmondott megnyilatkozá-' sok, mert az alkotást viszik közelebb a nézőhöz, a befoga­dóhoz. Különösen így van ez olyan esetekben, ahol a torz, a rút, a csonkolt szépség hang­súlyosan jelenik meg. Fusz György Gaia Priapus, Typhon alakjait idéző szobrai drámai, katartikus erővel hatnak. Az 1992-ben rendezett pécsi ke­rámia biennálén az alkotások különdíjat kaptak. A több­nyelvű katalógus előszava részletesen szól az alkotás fo­lyamatát bemutatva a gondo­lattól a szoborépítő utolsó si­mításig, bevezetve néhány technikai intimitásba. Addig, amíg a művész, művészházaspár szinte köte­lezőnek. érzi környezetének alkotásaival történő formálá­sát lakóhelyük közterem is, addig mások, a már kiállított műveket sorra, rendszeresen rongálják. Ez a méltatlan sorsa a szekszárdi Liszt Ferenc téren felállított zenélő kútnak is, mely Fusz György munkája. Jelenleg megrongáltan vár a nyár elejére tervezett felújí­tásra ez a sómázas kerámia- kút. A katalógus biográfiai, élet­rajzi adataiból nyomon kö­vethető a művész szakmai pá­lyafutásának eredményessé­gét jelző állomásainak sora. Újra meg újra szólni kell azok­ról, akik napjaink gazdasági helyzetéből adódó nehézsé­gek között is hajlandók ál­dozni a kultúra terjesztésre. Fusz György katalógusa sem jöhetett volna létre, ha nincse­nek mecénások. Ezzel a kata­lógussal nem csupán a mű­vész lett gazdagabb, de a vá­ros is olyan kiadványt, névje­gyet mondhat magáénak, ami nemzetközi találkozók be­szélgetéseinek indítója lehet. Decsi Kiss János Gyémánt László műve Döbröközi nemzetőrök, 1848 Most van 145 éve annak, hogy Döbröközön megalakult a nemzetőrség. A magyar forrada­lom és szabadságharc sikeres megvívása, az ország közrendjének és közbiztonságának fenntartása céljából 1848. tavaszán ország­szerte megkezdték a magyar nemzetőrség szervezését és felfegyverzését. A Tolna várme­gyei nemzetőrség toborzási és szervezési biz­tosa Perczel Miklós, a híres bonyhádi Perczel-család egyik tagja volt. 1848. április 14-én terjesztették fel a várme­gyei alispán részére a dombóvári járás nemze­tőrségéről szóló kimutatást. Eszerint az össz- létszám 2.127 fő volt; ebből: kapitány 15, fő­hadnagy 29, alhadnagy 29, őrmester 30, káplár 207, legénység 1817 fő. Döbröközön 1 kapi­tány, 4 tiszt és 175 legénységi állományú nem­zetőr volt. A rangokat választás révén kapták az érintettek az erre vonatkozó országos hatá­lyú szabályzat alapján. Az 1848. június 13-i belügyminisztériumi rendelet alapján Tolna vármegyének 2.179, 18-40 éves hadrafogható férfit kellett kiállítani és felfegyverezni a déli határrészekre „a házuk és a haza védelmére". Ebből Döbröközre 28 fő esett. A június 19-i rendelettel ezt a létszámot megkétszerezték. Ezek voltak az úgynevezett mozgó nemzetőrök, akik a lakóhelyükön nem voltak kötelesek szolgálatot teljesíteni. A déli határrészre vitték őket az úgynevezett bácskai és a drávai ezred kötelékében. Sajnos, névsze- rint nem ismert, hogy Döbröközről kik voltak mozgó nemzetőrök, de az ismert, hogy főleg a drávai ezredben teljesítettek harctéri szolgála­tot. Mivel a két ezred augusztusban Bácskában egyesült Perczel Miklós őrnagy vezetése alatt, döbrököziek szolgáltak a bácskai ezredben is. Ezek alapján feltehető, hogy döbrököziek is voltak az 1848. szeptember 29-i pákozdi csatá­ban, melyben Perczel Miklós őrnagy, az egye­sült bácskai és drávai ezredek 1180 fős állomá­nyának az élén, a magyar honvédsereg jobb- szárnyába tagozódva, kitűnően helytállt. Erről tanúskodik Móga János tábornok, hadseregpa­rancsnok gratulációja a csata után Perczel Mór ezredesnek, amely így szólt: „Gratulálok Önnek ezredes úr, mi győztünk és a nap érdeme az Ön fivéréé és a tolnai nemze­tőrgárdáé. Feltehető továbbá az is, hogy voltak olyan döbröközi mozgó-nemzetőrök, akik 1848. ok­tóber 7-én résztvettek a Csapó Vilmos őrnagy vezette nemzetőregység tagjaként az ozorai di­adalban, amely nagy dicsőséget hozott a Tolna vármegyei nemzetőrség számára. Ez abból kö­vetkeztethető, hogy Csapó őrnagy 1848. szep­tember elején - többek között - Dombóvár, Szakcs és Tamási környékén szervezte a nem­zetőrséget és a népfelkelést. Hazafias kötelességünk, hogy folyamatosan ápoljuk a dicsőséges 1848/49-es forradalom és szabadsághac önzetlen résztvevőinek az emlé­két és amikor csak alkalom nyílik rá, méltassuk történelmi tettük jelentőségét. Dr. Gelencsér Gyula

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents