Tolnai Népújság, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-10 / 84. szám
4 KÉPÚJSÁG TOLNA ÉS KÖRNYÉKE 1993. április 10., szombat Tolnai tavasz Megérkeztek a gólyák, elkezdődött a fagyiszezon, lekerülnek a télikabátok, virágzik az aranyeső. Itt a tavasz. Ám ilyenkor nemcsak a gólyák keresik meg fészkeiket, vagy raknak újakat, hanem a fiatalok is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy Tolnán, a menyasszonyiruha-kölcsönzőben igencsak megnőtt a forgalom. Ótós Réka felvétele Lászlóné új Mátka Szalonjában (Szekszárdi utca 11.) készült, ahol a legcsodálatosabb ruhák közül válogathatnak a menyasszonyok. Annál is inkább, mert kopogtat a május, a szerelem, az esküvők időszaka. - sas A verebek védelmében A „Mi újság a tolnai laktanyával" sokadszor feltett kérdés után sajnos most sem lehet címlapot követelő szenzációt tálalni a kedves olvasó elé. Más dolog szép terveket szövögetni, és más szembekerülni a realitások könyörtelenségével, ezt az utóbbi három évben gyakorta megtapasztalhattuk. Mint a tolnai polgár- mester elmondta, az egyetlen hírértékű történés az lehetett volna, ha az általuk kiszemelt 40 egykori szovjet tisztilakást ingyen megkapják az államtól, pontosabban a Kincstári Vagyonkezelő Szervezettől. Akkor az önkormányzat felújította volna ezeket a lakásokat, és viszonylag olcsón meghirdethette volna. De a KVSZ azt mondta, hogy nem herdálják az állam vagyonát kérem szépen, micsoda dolog. Félmillió az ára a lakásoknak, darabonként. Namármost, ez az ár plusz a felújítás költsége együttesen olyan magas lenne, hogy ily módon legfeljebb büntetésből lehetne megvetetni bárkivel is a lakásokat. Negyven beköltözhető lakása tehát nem lett a városnak, az államnak viszont megmaradt a jó kis vagyona. Állítólag a jelenlegi illegális bentlakók - patkányok, verebek, stb. - örülnek, hogy így alakult. A tárgyalások azért még folynak. Sk Egy arc - egy mesterség HM | H \ x *'' í, g s H| * , í' s Bernhardt József vas- és fémesztergályos Tolnán, a Munkácsy utca 8/1-es számú ház földszintjén lévő műhelyben már 1981. október 6. óta forognak a gépek. Ott-jártunkkor Bernhardt Józsefnél éppen egy gerjeni fiatalember keresett csónakmotorjához hiánycikknek tekinthető 54-es gyűrűket. A mesternek ez nem okozott gondot. — Tudom, hogy nehezen lehet beszerezni, de még a héten megyek Pestre, ismerek egy helyet, ahol talán van - mondta. — Ha pedig nem kapok gyűrűket, megcsinálom öntvényből. Jöjjön vissza pénteken. Ezek után kapcsolódtunk a beszélgetésbe. — Sok az ilyen extra kívánság? — Mindig is az egyedi megrendeléseket kedveltem, abban lelem az örömöm, ha olyan feladatot tudok megoldani, amit esetleg más nem. Soha nem dolgoztam szériamunkán. — De menjünk egy kicsit vissza az időben, honnan ered a vasas-gépész szakma szeretete? — Már apám és a nagyapám is vasas ember volt. Fácánkertben dolgoztak a Kunffy uradalomban. Természetes volt, hogy én is valamilyen vasas szakmát tanulok. 1955-ben Budapestre kerültem inasnak a traktorgyárba. Ott tanultam meg az esztergályos szakmát, 1958-ban végeztem. Majd amikor visszakerültem Tolnára, dolgoztam több helyen is, a Volánnál, az Állami Gazdaságnál és 12 évig a GÉM-nél. Mindig egyedi munkát végeztem, TMK-s voltam. 1980-ban szereztem meg a mestervizsgát Pécsen. 1979-ben építettük ezt a házat, már úgy, hogy műhely is legyen benne. Készültem arra, hogy maszek leszek. — 1981-ben még sok kisiparos volt Tolnán, milyen munkákkal kezdte az ipart? — A lakosságnak dolgoztam, a gyermekkocsi tengely készítéstől a késköszörülésig különféle dolgokat csináltam. Ma is elvállalok mindent. De azért most már kialakult egy kuncsaftköröm. Motorizálódott a világ, leginkább hengerek és főtengelyek felújítását végzem. De készítek bármilyen tengelyt, szíjtárcsát, felújítok motorteleszkópokat is. Most éppen egy kishajó csör- lőjét csapágyazom. — Látható a műhelyben többféle gép, eszterga, fúró, köszörű stb. Fejlesztésre nem gondol, netán valamilyen számítógép-vezérlésű csodagépre? — Az esztergámat három éve vettem, ezzel egy régi vágyam teljesült, lett egy új gépem, ez már engem kiszolgál. A hengerfúrók pedig hosszú élettartamúak, nem kell őket kicserélni. Meg hát úgy bánok a gépeimmel, hogy hosszú ideig szolgáljanak. — Az esztergályos valamikor az elit szakmák közé tartozott, ma milyen a megítélése? — Manapság sajnos rossz a helyzet, nagyon sok szaktársam van munka nélkül. Nekem sok évig tartott, hogy így berendezkedtem. Örülök, hogy ezt az utat választottam, mert ma lehet, hogy én is segélyért állnék sorba. — Ki fogja tovább vinni a szakmát? — Nekem két lányom van, a nagyobbiknak most született meg a kisfia, Máté. Talán majd ő, az unokám. G. K. Toliforgatók klubja A „Kézjegy" Tolnai Toliforgatók Klubja április 15-én, 17 órakor tart összejövetelt a helyi művelődési házában. Megbeszélik a városi lapban közzétett pályázat eredményét, azt, hogy milyen lehetőségeket látnak a tagok által készítendő egyéni és közös kiadványok megjelentetésére. Zörényi Miklós lezuhant Zörényi Miklós nem pilóta. Hanem barlangász. Pontosabban a barlangokat járó, denevérekkel foglalkozó, faddi illetőségű természetvédő. Hogyan lehet a barlangból lezuhanni? Nos, erről személyesen számol majd be - hisz vállalta, hogy készít lapunknak környezetvédelemmel kapcsolatos tudósításokat ha felépül. Annyit tudunk a történtekről, hogy ezúttal is a Népújságnak fényképezendő denevéreket figyelte az egyik szár- somlyói barlangjáratban, amikor megcsúszott, és egy 40 méter mély üregbe zuhant. No nem szabadeséssel, mert akkor nem élte volna túl, hanem csúszva-bukfencezve tette meg „az utat" a meredek lejtőn. Semmije sem tört el, de zúzódásait kezelendő, 4 napig feküdt a pécsi kórházban. Tegnap engedték haza, s most juttatta el hozzánk az itt látható felvételt.-WyA „texasi fenegyerek"- SAS 4 MMg ggg || §&gg ^ Beszélgetés a faddi plébánossal (Folytatás az 1. oldalról.) — Már megbocsásson, hogy „veszi ki magát", hogy egy pap ilyen helyre jár? — Olyan túlságosan nem érdekel, ki mit gondol a cselekedeteimről. Én ismerem magam, és az Úristen is tudja, mit teszek. Isten neki tetszőén teremtette a világot. Amit ő teremtett, az jó. Egyébként bátran tegezhetsz. Ez nem valamiféle kegy akar lenni részemről, de ha az Úrhoz egyes szám második személyben szólunk, nekünk miért kellene magázódnunk? A tisztelet- adás vagy a pimaszság nem az igeragozás függvénye. — Rendben. Akkor meghívhatlak egy pohár sörre? — Köszönettel elfogadom. — Nem botránkoztatja meg az embereket egy ilyen látvány? Egy pap, amint nyilvánosan sört iszik? — Szóval, ha otthon, zárt ajtók mögött csinálom, az nem botrányos, csak így, „közönség előtt". No, mindegy! Nézz körül! Szerinted így néz ki egy botrány? Sokan nem tudják, vagy nem akarják elfogadni, hogy a pap is hasonlóan emberszabású lény, mint mások. Ha én itt italt kortyolgatok, és ezzel nem sértek, nem bántok senkit, akkor miért ne tehetném? — Elég világi a stílusod . . . — Mi az, hogy „világi stílus"? Talán te is azt várnád a papoktól, hogy ne egyenek, ne igyanak, folyvást csak a templomban imádkozzanak? És ha nem ezt teszik, már nem is méltóak a papi névre? Sokan vannak, akik ezt szeretnék. De valamit elfelejtenek. 1993-ban, nem pedig mondjuk 1943-ban élünk. — Akkor befejezem az előbb elkezdett kérdésemet. Flogy lesz egy ilyen habitusú emberből lelkipásztor? — Az én esetemben kellett hozzá egy Magyaróvár melletti falu, átlagosan vallásos szülők, már gyerekkorban megjelenő vágy az emberekkel való foglalkozásra, egy zenei gimnázium Győrben, és végül érettségi környékén a megvüágosodás pillanata a Tihanyi Apátságban, merengő magányban, orgonamuzsika közben. Addig egyébként meg se fordult a fejemben, hogy pap leszek. Aztán persze még el kellett végeznem a teológiai főiskolát. — És azután? — Pappá szentelésem után egy Baranya megyei sváb faluba kerültem káplánnak. Rövid itt-tartózkodás után kaptam egy meghívást az akkori NSZK-ba, nyelvtanulás céljából. Egy évig voltam ott. Aztán felkerestem a magyarok nyugat-európai főlelkészét, akivel aztán kisütöttük, hogy Amerikába fogok menni. —>Fe/ sem merült benned, hogy haza is jöhetnél? — Politikai okokból nem kívántam hazatérni. Korábban voltak nem túl kellemes élményeim az állami hatóságokkal. Nem lett volna az jó, ha hazajövök. Akkor 1974-et írtunk. Amerikára azért esett a választás, mert jó messze van Magyarországtól. — És mit kezdtél magaddal? — Öt évig újságíró voltam a Katolikus Magyarok Vasárnapja című lapnál. Amire büszke vagyok és nagy dolognak tartom, hogy én rendeztem sajtó alá Mindszenty prédikációit. Ezen kívül persze jártam a magyar templomokban kisegíteni és tanultam az angolt. Arra törekedtem, hogy úgy álljam meg a helyemet magyarként külföldön, mint itthon tehetném, „hazaiként". Aztán 10 évig, '79-től '89-ig, tábori lelkész voltam az US Armynál, Texas államban. Mielőtt megkérdezed, hogy miért, a válaszom: a jó fizetés is vonzott, és a hadsereg révén könnyebben kaptam meg az állampolgárságot. — Én csak 11 lidércnyomásos hónapot húztam le a honvédségnél, de 3 nap is elég lett volna. Nem sok az a 10 év? — Nézd, az USA hadserege - ahogy én láttam - egy rendkívül jól tartott, kiképzett és felhasznált zsoldoshadsereg, ami megfelelően szelektált és értelmes módon elfoglalt emberekből áll. Én és a többi paptársam meg nem azért voltunk ott, hogy értelmetlen parancsokat hajtsunk végre, hanem, hogy rendelkezésére álljunk azoknak a katonáknak, akik szabad elhatározásból lelki életet akartak élni, a teljes vallásszabadság alapján. Ilyen szellemben éltünk és dolgoztunk. A különböző vallásúak egy templomba jártak misére. Senkinek meg nem fordult a fejében, hogy más vallási meggyőződés okán haragudjon a másikra. Hiába, Amerika szabad ország. Szerintem a szabadság ott kezdődik, hogy tiszteletben tartjuk a mások véleményét, szokásait, ha nem is értünk vele egyet. — Az 5. parancsolat szerinted hogyan egyeztethető össze a „pap a hadseregben" című történettel? — Természetesen „egyetértek" a „ne ölj!" paranccsal. De hogy őszinte legyek, nem gondolkoztam az előbb feltett kérdéseden. Talán mert a mi alakulatunk kórházi, életmentő csapat volt. És hát nem a papok szoktak lődözni... De értem, mire gondolsz. Ha háború lett volna, valószínűleg nem vállalom a tábori lelkészséget. — '91-ben aztán hazajöttél. Ószintén, Texas nem jobb hely, mint Fadd? — Amikor már nem volt félnivalóm hazatérésem következményeitől, megtettem a lépést. Kötelességemnek éreztem, hogy tapasztalataimat - amennyiben igény van rá - megosszam és hasznosítsam itthon. Az, hogy Faddra kerültem teljesen esetleges, így döntött az egyházi vezetés. Hozzáteszem, esetleg másfajta munkakörben jobban lehetne hasznosítani azt a fajta tudásomat, amit kinn szereztem. Egyébként a USÁ-ban annyiban kellemesebb, hogy ott nincsenek „önkéntes kerékpáros nyomonkövetők." — Burkoltan fogalmaztál. De ettől függetlenül, úgy hallom, sokan nem kifejezetten rajonganak érted. Miért? — Jól hallottad. Szerintem alapvetően arról van szó, hogy létezik egy konvencionális vélemény, meg van az enyém, ami egészen eltér ettől. Ma, a lelki életet élők, a templomba járók jórészt az idősebb korosztályból kerülnek ki. Ők úgy nőttek fel, hogy egy sablonos, a szerzetesekéhez hasonló kép él bennük a papokról. Én másképp képzelem. Nyitottnak, kommunikáció-képesnek kell lennie a mai papságnak. Olyannak, akihez bátran oda mer menni az, akinek problémája van. Az egyháznak nagy felelőssége a korral együtt haladni.. Ha ezt nem teszi meg, soha nem fog szűkülni a szakadék nyáj és pásztor közöt. — Ebből a másfajta szemléletből gondolom sokan csak azt látják, hogy csavarog a pap. — Lehet. Viszont azt is látni kell, hogy az egyház bizonyos válságot él át. Ezt nálam jóval „nagyobb" egyházi vezetők is elismerik. Változtatni kell. Nem én vagyok az egyetlen ilyen szemléletű pap. Csak nehéz kibontakozni. Részben a környezet, a hívek egy részének tiltakozása, részben néhány egyházi vezető hozzáállása miatt. — Ezek már „belügyek". Inkább azt mondd meg, van-e papi illemkódex, bizonyos előírások, a papi viselkedést szabályozandó. — A bibliai törvényeken kívül? Régebben, a 40-es években még volt. Ilyen, hogy pl. a pap nem táncolhat. Ma már nincs ilyesfajta előírás. Az illemkódex a pap szívéből kell, hogy jöjjön. Olyan ajánlás létezik, hogy a lelkész ne csináljon botrányt. De ez másoktól is elvárható. — Általában nem a botrányokozó minősíti a történteket, hanem a környezet. — Valamit világosan kell látni. A pap is ember. Tisztaságot, engedelmességet fogad, mégis követ el hibákat, bűnöket. Nem véletlenül kell gyónniuk a papoknak minden hónapban. Ä fő bűnök között ott van mondjuk a mértékte- lenség kérdése. Mégis: elég sok a kövér pap, én se vagyok az a kimondott vézna típus ... — És a havi gyónással le is van tudva a dolog? Nem túl egyszerű és képmutató megoldás ez? — Most mindenféle álszentség nélkül mondom: a gyónás bűnbánatot jelent. — Szerintem a szerelem a legcsodálatosabb élmények egyike. A római-katolikus papok - ha épp olyan hús-vér emberek, mint a többi - miként élik meg a szerelmet és a nótlenségi fogadalmat? — A szerelem valóban csodálatos. De nem kell belehalni. Fel lehet dolgozni ezt az élményt úgy, hogy senkinek se ártson vele az ember. Ha rám vagy kíváncsi, igen, voltam már szerelmes. Ez egyébként egy létező probléma az egyházon belül, talán mostanában egyre többet fogunk beszélni róla. Talán nem is a szex hiánya a legnagyobb gond a papok számára, hanem a testi-lelki magány, az egyedüllét. Véleményem szerint néhány éven belül megoldást talál az egyház erre a problémára. A lehetőség megvan, hiszen a cölibátus nem isteni parancs, hanem egyházi (római-katolikus) rendelkezés. — Egy utolsó kérdés. A „texasi fenegyerek" - ahogy egyik főnököd emleget - táncolt-e már életében? — Olyannyira, hogy szeret is táncolni. De Magyarországon még nem mertem megkockáztatni. Discoba nem járok. Sic Fotó: Pámer
