Tolnai Népújság, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-06 / 55. szám
8 »ÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1993. március 6., szombat Egy katalógus elé Fusz György kerámiái között A csend nem azonos a mozdulatlansággal. Hallgatagon is történnek megújulást jelentő, újat teremtő dolgok. Fusz György, Szekszárdon élő, alkotó kerámikusművészt ilyen teremtő csend vette körül, míg egyszerre kipattant a megérett gondolat, teret követelve. Az utóbbi hónapokban egyre többet hallat magáról. Hazai kiállításai mellett sorakoznak külföldön elért sikerei. Nemzetközi megmérettetésben olyan eredményekről adhat számot, mely az eddigieknél sokkal nagyobb figyelmet kíván a hétköznapokat hordozó, marasztaló környezettől. Anglia, Amerika, Svájc és lehetne sorolni országokat, idegen városokat, ahol láthatták Fusz György alkotásait. Határainkon belül Szombathely, Kecskemét, Pécs kiállító- termeiben állhatták meg az érdeklődők egy-egy jellegzetes Fusz kerámia előtt. Aki találkozott legújabb alkotásaival, tapasztalhatta a változsát, ami az alkotóban lejátszódott, i^jat hozva a világra. Tolna megyében Tamásiban önálló kiállítása nyűt, Szekszárdon csoportos bemutatón jelentkezett ezekben a napokban. Nehéz megfogalmazni azt a pillanatot, amikor a megismert, megszeretett anyag - a művész kreativitását újabb feladat elé állítva - megunt- nak tetszik. Más megoldást, újabb utat jelöl, belső izgalmakkal, feszültségekkel teli órákat, napokat, heteket, néha éveket zárva maga köré. Agyag, terakotta, samott, porcelán külön-külön, ám egy tőről gyökerezve munkálkodtak az utóbbi években Fusz György képzeletében. Motiváló tényező volt a Kecskeméten működő Nemzetközi Kerámia Stúdió és az Európa Tanács Kulturális igazgatóságának ösztöndíja is. Egy ilyen ösztödíj teljes belső megújulást eredményezhet. Olyan világok felé irányítja a gondolkodást, ami korábban - esetleg lehetőségek hiánya miatt - távolinak tűnt. Meditációkkal, befelé fordulással múlatta a megtermékenyült időt, amelyben mitologikus figurái megszülettek. Negyedik éve tanít az Iparművészeti Főiskola mesterképzőjén, ennek kihelyezett műhelye Kecskeméten van. Ez volt otthona hat hónapon keresztül annak a nemzetközi - izlandi, walesi, litván, cseh, magyar - kerámikus csoportnak, amelynek tagjai a már említett ösztöndíjat magukénak mondhatták. Köztük Fusz György is. Valamennyien országuk olyan képviselői, akik a felsőfokú okatás aktív résztvevői is egyben. Vajon milyen elismerő szavak illetnék azt, aki egy kelet-európai művészeket bemutató Philadelphiai kiállítás résztvevőjekét néhány magyar művész között Tolna megyét, Szekszárdot képviseli, mint Fusz György? Ez folytatható a jövő tavasszal esedékes kiállítással, ami Franciaország, Németország egy-egy jelentős kiállítótermének meghódításával jár majd, a tervek szerint. A napokban kerül közönség elé az őt bemutató katalógus harmincnál több színes fényképpel, több nyelven szólva az alkotói pályáról. Míg ezt lapozgatják a Fusz György munkásságát nyomon követők, addig figyelmükbe ajánljuk, a már említett két kiállítást, melyek Tolna megyében Tamásiban a Galériban (önálló) és Szekszárdon a Művészetek Házában (csoportos) láthatók. Becsi Kiss János Fotó: Gottvald Károly Fusz György: Átváltozás I-II. írás közben (Szavak szemérme) A tv-beszélgetésben, melyben komoly és felkészült urak vesznek részt, újra meg újra elhangzik a szó, instabil. Önérzetesen mondják, magabiztosan, mert úgy vélik, az adott helyzetet csak ezzel lehet jellemezni, s a tudományoskodó jelző elnémít minden ellenérvet. A helyzetet más szóval is lehetne érzékeltetni, mondhatnák azt, hogy bizonytalan, gyanús, nem sok jóval kecsegtet, rossz, vagy lemondóan, pocsék, némi humorral színezve, megette a fene az egészet. Ezzel szemben a helyzet instabil. Angolában, ami itthon kevesebb izgalmat okoz, épp úgy instabil, mint Boszniában. Bizonyos aspektusból nézve, amikor a „bizonyos" épp oly fontos, mint az „aspektus", mondjuk a munkanélküliség oldaláról, nálunk is. Aggodalomra azonban nincs ok, a helyzet „kezelhető", - fontos szó! - de ezzel együtt instabil. Kedvetlenül hallgatom a tudós urakat, bár nem vagyok nyelvész, igaz, az asztalostól sem kívánjuk meg, hogy fát ültessen. A szó számomra nyersanyag, mint szobrásznak a márvány, amiről Michelangelo azt írta egyik versében, hogy minden lehetséges szobrot magában rejt. Nekem ennél is több, sorsát szerelmes aggódással figyelem, ahogyan egy szép lányért is aggódunk, ha rossz társaságban látjuk. A nyelv menedékünk, a jövő ígérete, a nemzet valóban benne él, ez az a kincs, amit hűtlen uraink soha nem tudtak elherdálni. Berzsenyi versében romlásnak indult hajdan erős magyar, de létének titkát akkor is a nyelv őrizte meg. Az Ó-magyar Mária-sira- lomtól Babitsig, Kosztolányiig, Illyésig ez volt a végső menedék, a mert bármi történt a sokat szenvedett hazában, a nyelv biztos fényjeleivel mindig lehetett üzenni börtönök mélyéről, Texasból vagy Ausztráliából. Azt is tudjuk, hogy mindent ki lehet fejezni vele. A büszke francia nyelven nem lehet hexametert írni, magyarul minden versforma megszólal, ez magyarázza műfordítóink már-már aggályos gyakorlatát, hogy mindig ragaszkodnak az eredeti formához, s ha egy időmértékes versben Choriambus van vagy más raffináltabb ütem, biztosak lehetünk abban, hogy a magyar fordító nem kerüli ki. A jövevényszavakkal nincs gondom, a perszóna, kellő jelentésváltozással épp úgy polgárjogot nyert, mint a mágnás, a legális, az akceptál, a nulla s a nyelvújítási szavak is meghonosodtak, jóllehet az új képzők gyakran idegenül hatottak, mint a borászat, csillagászat, növényzet esetében, s a -nők, -nők képző nem nevezhető szerencsés leleménynek, bár ma már senki nem akad fenn azon, ha valaki hivatalnokot, zsarnokot, hírnököt mond. Más csinálmányokat nem vett be a nyelv. Korai filozófusunk, a pápai Márton István, Kant kortársa, azért panaszkodott, hogy latin szavakat kénytelen elegyíteni írásaiba, mert nincs magyar megfelelőjük. Az Akadémia 1834-ben kiadott Philosophiai Műszótára ezen próbált segíteni, nem sok sikerrel. Az individuum helyett például ezeket ajánlotta: egylek, egyded, különd, önnözet, eggyedmény, egymiség, a metafizikust ér- zék-túlnoknak, érzéktulásznak, mélyesz- szélkedőnek magyarította, ami ma már inkább nevetségesnek hat. Máskor az idegen szó nagyon is helyénvaló. Ilyennek érzem a múlt században kedvelt homaeopathiát, amit hasonszenvi gyógymódnak fordítottak, de nem ment át a gyakorlatba, igaz, kimondani sem könnyű. Meg a görög-latin eredeti elegánsabb, akkor is minden jót ígér, ha a betegről már lemondtak az orvosok. A purizmus, a nyelvtisztaság eszménye, ami a 30-as években valóságos divat volt, csak bizonyos határok között hasznos, a nyelv sok mindent magába tud olvasztani. Kazinczy a nyelv „ideáját" emlegette, de kérdés, hogy van-e eszményi nyelv? Ha van is, nem elvont fogalom, eredetisége mindig kifejező erejétől, világosságtól függ. Annak idején a nyelvújítás az új fogalmakra keresett megfelelő szót, ma a ránk zúduló angol szavakat meg sem próbáljuk helyettesíteni, s lassan - bár nem örülök neki - meghonosodik a nyelvben a marketing, a szoftver s megannyi más, jóllehet gyakran jelentését sem tudjuk. Vannak kalandos sorsú szavak. Az intri- kus magyarul cselszövőt jelent, a múlt században még a cselvígjátékot is ismerték, de mintha az Erkel-opera népszerű kórusa lefoglalta volna magyar megfelelőjét - meghalt a cselszövő, megszűnt a rút viszály - az int- rikus pedig tovább él, már-már kedélyes tartományban, mert nem bűnöző, nem a társadalom szemete, egyszerűen intrikus, aki mindig jártatja valamin az eszét s akár szeretni is lehet. Az instabillal más a helyzet. A fizikában egy állapot jellemzője, amit képletekkel is ki lehet fejezni, s akár a statisztikai törvényre is gondolhatunk. A közéleti szóhasználatban a szemérmes rejtőzködés, a valóság szépítése, voltaképp az, ami, de valami más is, esetleg épp az ellenkezője annak, amit mondani akarunk. Nem is használhatjuk bármire, a jelek szerint a napi politika kisajátította. Az egészséges legföljebb bizonytalan, de fontoskodás lenne instabilnak nevezni, amikor csöpög az orrom vagy sokat ettem vacsorára. Kilépve az atomi világból, csak a politikai helyzet lehet instabil, ám a szó szemérme elfedi a valót. Mert a valóság mindig konkrét: ennyi munkanélküli van, ennyi a hajléktalan, a karácsonyi szeretetlakomán ennyi embernek nem jutott ingyen bableves. Helyzetük nem instabil, hanem katasztrofális. A szónak a tényeket kellene eltakarnia, de ez legfeljebb ideig-óráig sikerül. A hajléktalan soha nem gondol arra, hogy helyzete instabil, ellenkezőleg, nagyon is stabil ténynek érzi hajléktalanságát, s azt is tudja, hogy ezt soha nem fogja megérteni az, aki, mint József Attila versében, fűtve lakik öt szobát. Közben az urak a tv-ben tovább győzködnek velünk, igen, mondja az egyik, a boszniai helyzet instabil, ami a valóságban azt jelenti, hogy háború van, sortűz terít le embereket, akik kenyérre várnak, s akit elkerül a puskalövés, az éhen hal, számukat is tudjuk, mert a nyugati hatalmak erről is megbízható statisztikát vezetnek. Nálunk más a helyzet, szerencsére, bár bizonyos szempontból instabilnak nevezhető, de válságról nem lehet beszélni, akkor sem, ha vannak bizonyos válságra utaló jelek. A szavak szemérmesek, bár nem takarják el a valót, de el lehet mögéjük rejtőzni. Mégis, nem lenne jobb mindenről nyiltan beszélni? A nyelv, a szép magyar nyelv világos, fordulatai tiszták, akkor is, ha esetenként idegen szavakkal él, mert az is lehet a gazdagodás forrása. Igaz, esetenként takargathatja a tényeket, de ez is csak azt bizonyítja, hogy lehetőségei kimeríthetetlenek. Csányi László Bach, Beethoven, Mozart: németek vagy európaiak? Magyar „hódítók" Indiában: a Calcutta trió A szitár és a tabla mesterei egy távoli, türelmes országról Az indiai klasszikus zene - szinte egyedülálló módon - több mint három és fél ezer éves múltra tekinthet vissza. A darabok - az úgynevezett rágák - hangzás- és ritmusvilága meglehetősen egzotikus az európai fül számára. Ennél már csak az számít különlegesebbnek, ha ennek a zenei világnak a bemutatására egy magyar együttes vállalkozik. A Calcutta trió ezt teszi immár közel másfél évtizede: a szitáron játszó Kozma András, a táblán közreműködő Szalai Péter és a tampurát kezelő dr. Molnár András nemcsak hazánkat, illetve Európát hódította meg művészetével, hanem a zenei őshazát, Indiát is. Tizedik, nagy sikerű indiai koncertjük után a múlt héten Szekszárdon, majd Tolnán lépett fel az együttes, telt házzal, mint mindenütt. Amerre Marco Polo járt Városromok a sivatagban Közép-Ázsiában a Karakum sivatagban régészek megtalálták Gonur város romjait a Krisztus előtti harmadik évezredből: lakásokat, raktárépületeket és kézművesek műhelyeit tárták fel. Az egyik épületben a kutatók kender és mák nyomaira leltek. Azt feltételezik, hogy a rom valaha egy templom volt, ahol haoma kábítószert állítottak elő. A drog vallási rítusoknál játszott fontos szerepet. Gonurban az emberek erős várfallal védekeztek a támadások ellen. A város mellett vezetett el ugyanis egy kara- vánút, mely a mai Pakisztánban lévő Indus völgyéből a Közel-Keletig áruk szállítására szolgált. A velencei kereskedőcsaládból származó Marco Polo híressé vált útja Kínába a XIII. században szintén erre a tájra vezetett, az egykori Gonurtól délre. A Karakum sivatag korai történetéről nem sokat tudunk. A mostani ásatások fontos ismeretekkel gazdagították a kutatókat. (FEB) — Számunkra a rejtelmessége mellett is vonzó, izgalmas az indiai zene. Ugyanígy érez egy indiai is, ha európai klasszikus zenét hallgat? - kérdeztük a Calcutta trió tagjait a koncert után. — Az indiai ember végtelen nagy toleranciával, türelemmel közelít az európai zenéhez, de igazából különösnek tartja azt - tudtuk meg Szalai Pétertől. — Egyebek mellett nem érti, hogy egy nagyzenekar milyen igény alapján jött létre. Ezzel együtt nem egzotikumként, hanem a világ zenekultúrájának szerves részeként fogják fel az európai zenét. — Az indiai gondolkodás nem kirekesztő - folytatta Kozma András. — Fordítva már nem egészen ugyanez a helyzet. Az európai kultúráról - mármint mi, európaiak - mindenféle elfogadható indok nélkül azt gondoljuk, hogy az felsőbbrendű a világ minden más kultúrájához képest. — Az ideológiák területén is érvényes az indiai türelem? — Természetesen. A keleti gondolkodás egyenlő a toleráns gondolkodással. Az öt világvallás közül valamennyi Keleten jött létre, Európa ilyen értelemben mindeddig képtelen volt vallást adni a világnak. Indiában a legelterjedtebb vallás a hinduizmus, ami jellemző módon nem térítő, nem erőszakos jellegű. — Mégis, az elmúlt hónapokban a nemzetiségi, vallási ellentétek, a mészárlások következtében lehetett hallani Indiáról... — Éppen ott voltam a múlt év decemberében Indiában, amikor kirobbantak a zavargások. A politikusok ott is fel tudnak heccelni egy bizonyos tömeget: ez meg is történt, melynek következtében közel ezer ember vesztette életét. Számunkra soknak tűnik az áldozatok száma, ám ha a nyolcszázötven milüós összlakosság számát elosztjuk ezerrel, akkor egy olyan arányt kapunk, ami magyar viszonylatban egy halálos kocsmai késelésnek felel meg.-— Hadd tekintsem ezt a példát túlzásnak. . . — Az is. De gondoljuk csak el: Indiában nyolcszázötven millió ember, tizenhat hivatalos nyelv, ezerhétszázhar- mincnégy különböző etnikum és közel két tucat vallás él egymás mellett - tulajdonképpen tökéletes békességben. S ha tudjuk azt, hogy mi történik, s még mi fog történni nem is olyan messze tőlünk, a volt Jugoszláviában és a volt Szovjetunióban, akkor én azt mondom, hogy ne nézzük le Indiát, mely országról sok tekintetben példát vehetünk. :— Amikor legutoljára, úgy öt évvel ezelőtt a Calcutta trió Szekszárdon járt, akkor Kozma András a vele készített interjúban kijelentette, hogy Indiában, a nyomort részletező leírások ellenére, fantasztikus árubőség jellemzi az üzleteket. Ez ma is így van? — Ma még inkább. Az áruellátás tökéletes, olyan, mint Londonban vagy Párizsban. Az más kérdés, hogy mely réteg képes megfizetni az árucikkeket, de ne felejtsük el, hogy a nyolcszázötven milliós lakosságból hozzávetőlegesen kétszázötven-háromszázmil- lióan tartoznak a középosztályba. Ez a réteg majdnem úgy él, mint a magyar felső tízezer. Egyébként Indiában található a világon a legtöbb milliomos, s persze a legtöbb szegény is. Ám közel hat éves, szenaélyes tapasztalataim a- lapján nem hinném, hogv Indiában a lakosság arányához képest több lenne a szegény ember, mint nálunk. — A Tolnai Népújság számára készült legutóbbi Calcutta trió interjú óta lezajlott egy rendszerváltás Magyarországon. Ennek egyik következményeként hangsúlyosan előtérbe került minden, ami magyar. Erre fel itt van három magyar muzsikus, akik az indiai zenére esküsznek. — Vannak félelmeink, bár még nem bántanak bennünket - jegyezte meg Szalai Péter. — Ez megnyugtató ... — Bach, Beethoven és Mozart német zeneszerző, vagy európai? - kérdezett vissza Kozma András. — Aki zenekedvelő európai ember, az bizonyára az utóbbi megjelölést tartja megfelelőnek. Szóval, végül is nem az a baj, hogy mi verjük a mellünket a magyarságunk miatt. A baj akkor kezdődik, ha mindez kirekesztővé válik. Egy indiai nagyon indiainak érzi magát, vállalja az indiaiságát és a kultúráját. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy mindent elutasít, ami más. Én azt gondolom, hogy ma Magyarországon szellemi-kultúrális értelemben nagyon retrográd, visszafelé mutató folyamatok mennek végbe. De nem hiszem, hogy ez mindig így lesz. Szeri Árpád
