Tolnai Népújság, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-27 / 72. szám
10 «ÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1993. március 27., szombat A falu lámpásai - átvilágítva A hamis hang Népművelő, népművelés - nem a legjobban csengő szavak manapság, sokan nem is nagyon élnek velük. Helyettük inkább hallani animációról, kultúra-menedzselésről, mentálhigiénéről, hisz olyan kérdések támadnak a gyanútlanabbakra, hogy ki a nép , s kell-e azt egyáltalán művelni. Pedig a dolog nem új. A felvilágosodás korának harcos filoszai fogalmazták meg először, hogy a népet fel kell emelni az írástudók nívójára. A történelem kereke azonban századunkban meg-megcsikordult, s ezt az alapvetően demokratikus gondolatot magáévá tette Andrej Zsdanov, a szovjethatalom mindenható kultúrpolitikusa is, s ettől kezdve nem voltak kétségesek a későbbi csatlósországokban sem e tevékenység célja és módszerei: a kultúrosnak az államilag előírt és szavatolt „kultúrát” kellett szórnia a jámbor és együgyű polgárnak. Bár a népművelő-társadalom - ahogy a politika szorítása engedte - ad hoc jelleggel hozott létre értékes produktumokat, egyes vélemények szerint a szakma olyan akár egy luftballon: ha leenged, tetszés szerint fel lehet fújni. Múlt héten zajlott Hógyészen a Tolnatáji Szövetség szervezésében a megye művelődési ház vezetői számára tavaly indított továbbképzés második összejövetele. Első alkalommal a résztvevők személyiségfejlesztő gyakorlatokkal képezték magukat, most a szociológia, a társaslélektan felől közelítették meg szakterületüket. Az egyik meghívott előadó segítségével például stratégiai szempontból „világították át" munkájukat. A mesterség állásáról a szervezőkkel, népművelőkkel beszélgettünk.- Ennek az összejövetelnek a profilja mintha elütne az ezelőtt megszokott továbbképzésekétől.- Igen, ez egy új út - válaszol Jóföldi Gabriella, a Tolna táji Szövetség titkára. - Remélhetően mindenkiben megfogalmazódott, hogy mielőtt a saját munkánkat kezdenénk el vizsgálni, sokkal fontosabb, hogy önmagunkkal tisztában legyünk, ezért tartottuk fontosnak, hogy a személyiségfejlesztéssel kezdjük ezt a képzést. Azt éreztük, hogy nem egészen vagyunk tisztába önmagunk erőivel.- Én azt gondolom, hogy azért kell ilyenfajta továbbképzéseket szervezni, mert mások a kihívások, a körülöttünk lévő világ - veszi át a szót Halmai Gáborné, a szövetség elnöke. - Ez a továbbképzés úgy épül fel, hogy mindenki tudjon önmaga, otthon egy programot összeállítani. Ennek az első lépcsője az volt, hogy önmagunkat megismertük, a második, hogy módszereket kerestünk, harmadszor pedig konkrét tervet készít mindenki otthon, a saját környezetében.- Milyen lesz az a népművelő, amely felé ez a továbbképzés mutat? A „falu lámpása" már a múlté?- Itt is fölvetődött, hogy nem lámpásnak kell lennünk és nem világító-toronynak, hanem egy láncszemnek. Ahhoz hogy mi láncszemek lehessünk, egyrészt otthon kell lennünk a saját környezetünkben, másrészt olyan empátiás képességek birtokában kell, hogy legyünk, amelyekkel egy csoportban mi is egy személy, résztvevő lehetünk.- Én azt gondolom, hogy nem lehet így, „központilag" meghatározni, egy továbbképzésen eldönteni azt, hogy milyennek kell lenni valakinek - mondja Fekete Katalin, a tolnai művelődési ház igazgatója. - Szerintem ez mindig a helyi sajátosságokon múlik, azon hogy az illető hogyan tud alkalmazkodni ezekhez, vagy kihasználni azokat. Nem tudom, hogy beszélhetünk-e arról, hogy itt mi most megalkotjuk az új népművelő modelljét, mert ilyen nem létezik. Emberek vannak, olyanok, akik, elhivatottságot éreznek magukban arra, hogy a környezetükben felfedezzék, megőrizzék az értékeket, újak teremtését elősegítsék.- Szakmai berkekben gyakran esik szó az animációról. Vannak-e olyan módszerek, amelyek a közösségek „átlelkesítését", formálását hivatottak elősegíteni? Egyáltalán, mit csinál egy ani- mátor? Halmai Gáborné: - Megerősíti azt, hogy a kultúra, a kulturáltság egy életforma, s ez a kultúra egy külön fogalom. Más az a kultúra, amely megfogalmazható úgy, hogy áru, érték. A kultúrának vannak olyan szegmensei, amelyek eladhatók, és a társadalomnak vannak olyan rétegei, amelyek vevők erre, és meg is tudja fizetni. Ezt a kettőt rettenetesen fontos különválasztani, mert van egy olyan réteg, amely vevő lenne, de nem tudja megfizetni azt. Fekete Katalin: - Az én értelmezésemben minden kultúra, a szőkébb és tágabb környezetünk. Én nem ismerek olyat, hogy körvonalazhatóan azt mondjuk valamire, hogy ez kultúra, az pedig már nem az. jóföldi Gabriella: - Szerintem egy kicsit kitágult kultúrafogalom. Ma már nem a hagyományos értelemben vett kultúráról beszélünk, hanem bele szeretnénk venni sok olyan dolgot, amely az ember hétköznapjait, személyiségjegyeit tükrözi. Épp ezért, nekünk, mint a közösség fejlesztésében résztvevőknek az élet minden területén meg kellene találnunk azokat a módokat, amelyekkel segíthetünk az embereken. Halmai Gáborné: - Nagyon fontos, hogy az embereknek, miután kikerültek mindenfajta iskolázási körből, módszereik legyenek arra, hogy továbbra is „építkezzenek". Van aki kikapcsolódni szeretne, van aki tudását akarja továbbfejleszteni, van aki esztétikai, művészi élményekre vágyik. Ez ma már mind „a" kultúra.- S ezáltal kiterjedtebb lesz a népművelő munkája is.- Igen. A munka ott kezdődik, hogy meg kell találni azokat a közösségeket, amelyeket a népművelő animálni tud, akiket segíthet, és akik viszontsegítik őt a munkájában. És persze feladata hasonló közösségeket létrehozása is. 4* S hogy hol tart a szakma ebben a folyamatban? Változóban van, mint az egész társadalom - mondják a résztvevők. Remélhetően egy olyan lépcsőfokon, ahonnan lehet feljebb is lépni, oda, ahol már nem csak a szükséges technikai feltételek és szakmai hit, elkötelezettség segíti munkájukat, hanem jól körvonalazott koncepció alapján elkészített szakmai programok is. Tóth Ferenc A minap, egy verőfényes délelőttön, elunva az erkélyen való sütkérezést, jobb dolgon nem lévén, bekapcsoltam az 51 cm átmérőjű VIDEO- TON-WAlTHAM-ot. (Ja, kérem, jól megy a munkanélkülieknek!) Amint kivilágosodott a kép, látom ám, hogy a „Sorstársak" megy. (Persze a rádióújság is segített.) Ez a műsor a fogyatékos emberekről, embereknek (is) szól. (Köszönet érte a szerkesztőknek, tisztességes munka, humánus célokkal és eszközökkel.) Ebbe talán még a legfőbb kötekedő sem tudna belekötni, bár ki tudja, a fogyatékos emberek bizonyos ideológiák szerint feleslegesek ... Amint így belemerültem a tévézésbe, látom ám, hogy feltűnik a búgó hangú, szívdöglesztő színész-énekes, Gergely Róbert. Túloznék, ha azt mondanám, hogy az ő stílusa és az általa képviselt műfaj hallatán tomboló örömben török ki gyakorta, mindazonáltal tény, hogy jó hangja van, néhány popcsillagocskánk megirigyelhetné (ha lenne önkritikájuk). És az is valószínű, hogy ha lány lennék, csak Gergely Robiról ábrándoznék fülemüledalos májusi éjszakákon. Ám nem vagyok nő, hál' Istennek fent nevezett művészért sem muszáj módfelett rajonganom. Nagyon szimpatikusán beszélt viszont a tv-ben, a Sorstársak műsorában. Az énekes-színész ugyanis többször fellép fogyatékos emberek előtt, klubjaikban, rendezvényeiken. Ezt azonban nem tartotta valamiféle hőstettnek, vagy bármiféle hálát követelő cselekedetnek. Épp ellenkezőleg, kötelességének érzi az efféle szerepléseket. Ezzel kapcsolatban elmondta az is, hogy hamarosan vak emberek előtt lép fel, akiknek köztudomásúlag kifinomult a hallásuk ... És hogy milyen koncentrálást kívánó szép feladat, hogy az ilyen műsorokon aztán még véletlenül se hangozzék el hamis hang, a szó szoros (zenei) és tágabb (emberi) értelmében is, nehogy úgy érezzék ezek a szerencsétlen sorsú emberek, hogy másodrendű műsort kapnak. — Ez igen - gondoltam, szívem megtelt baráti érzésekkel, és a Fehér éjszakák c. fülbemászót is kezdtem megbocsátani a Robinak, mert csodálom azokat az embereket, akik magától értetődőnek veszik a rászorulókon való segítést. Am ezután következett egy rövid bejátszás. Tolókocsis közönség előtt beszélt és énekelt a művész úr. Amíg szövegelt, játszott, jópofáskodott, még rendben ment minden. Eztán azonban a dalolás következett - naná, hogy az Emmanuelle -, de ez már - legalábbis számomra - nagyon „vágyölőre" sikeredett. Az „éneklés" nem volt más, mint tátogás, ugyanis play-backről ment a műsor zenei része. Szóval lelombozódtam. Persze, a közönséget talán nem zavarta nagyon a dolog, mert láthatólag jól érezték magukat. És kétségtelenül ez a legfontosabb. Hamis hang - a szó zenei értelmében - sem keveredhetett bele a műsorba (még véletlenül sem), hacsak nem nyúlott meg időközben az agyonhasznált magnószalag. A művész úr meg nem költő, hogy az „igazat" mondja, ne csak a „valódit". SK Presbiterek és a diszkó Figyelje az emblémát! ... és a mentő elindult Interjú dr. Penczel Dániel kuratórium- elnökkel HÜ 1 SÜSÜ % jPÜ 1 ül í. A Tolna Megye 04 Mentőalapítvány 1992 júliusában indult. Az alapítvány eddigi életéről, eredményeiről kérdem a kuratórium elnökét, dr. Penczel Dániel mentőfőorvost, a szekszárdi mentőállomás igazgatóját. — Az alapítvány célkitűzései között szerepelt, a meglevő műszerpark bővítése. Milyen sikerrel jártak e téren ? — Ahhoz, hogy mindenből a legkorszerűbb eszközeink legyenek, nagyon sok dologra volna szükségünk. Sikerült megrendelnünk egy háromcsatornás direkt kiíró EKG készüléket és két egycsatornásat. Ezek pár héten belül rendelkezésünkre állnak. Amit a szekszárdi állomás rohamkocsijában helyezünk el, az természetesen a megye egész területén teljesít szolgálatot, ha szükséges. Nagyon jelentősnek tartjuk azt a vércukor meghatározó készüléket, amit egy kft. bocsátott rendelkezésünkre. Néhány szakkönyvet is beszereztünk, amit orvosaink és mentőtisztjeink használnak és bővítik szakmai ismereteiket. — Ez utóbbi már egy újabb célként szerepel az alapító okiratban. Vagyis úgy hangzik, hogy a szakmai képzés, továbbképzés elősegítése. — Valóban külön célként határoztuk meg és hozzá kell tennem, hogy 1992 nyarán egy szakmai küldöttség, előzetes meghívás alapján bajoroszági tanulmányúton vett részt, ahol a gyerekkorban létrejövő súlyos megbetegedés esetén történő segítségnyújtásról tartottak előadásokat. Röviden az életveszélyes állapotok kezelésével foglalkozott a kongresszus. Nem csupán külföldön voltunk, Szombathelyen is jártunk, ahol a sürgősségi orvostan körébe tartozó témákat tárgyalta a kongresz- szus. — Azt is tervezték és megfogalmazták, hogy a mentési, ezen belül a közvetlen életveszélyben lévők segítésének módszereit ismertetik a lakossággal! — A tisztiorvosi hivatalban többhetes szakmai tanfolyamot szerveztünk, ahol 160 ember vett részt. A rendőr tiszthelyettesek szekszárdi iskolájába is jelen voltunk és a hallgatókat megtanítottuk: a súlyos baleseteknél, hogyan kell beavatkozni néhány percen belül a helyszínen. Még március hónapban lesz a decsi faluházban egy egészségügyi hét, ahol előadásunkra, bemutatónkra számítanak. Szívesen teszünk eleget ilyen jellegű kéréseknek, ellenszolgáltatás nélkül, hiszen az alapítványunkban szerepel. A Pakson szolgálatot teljesítő Neutron Beavatkozó Egység Parancsnokság is felkért bennünket, hogy tagjait képezzük ki elsősegélynyújtási ismeretekből. A Polgári Védelem Városi Parancsnokságával is most kötöttünk együttműködési megállapodást. Meg kell említenem egy nem mindennapi vállalkozást. Kiszl Tibor paksi lakos elhatározta, hogy az AIDS és a daganatos betegségek gyógyítására, valamint az életveszélyes helyzetekbe került betegek megsegítésére gyalogtúrára indul, Paksról Kanadába. Az óceánon természetesen nem gyalog megy. Felhívja a figyelmet útja során az említett területeken végzendő teendőkre. A mi alapítványunk szempontjából is hasznos elképzelései vannak. — A már említett külföldi tanulmányúton kívül más külhoni kapcsolatai is vannak az alapítványnak? — Említhetem a Szekszárd és Bietigheim-Bisingenét. A közeljövőben tervezünk ideutazást. Új pártoló tagunk, Varga Endre parképítő kertész egy svéd-magyar kft. ügyvezetőjeként svédországi kapcsolatot teremtett, amit alapítványunk javára is szeretne hasznosítani. — Van-e változás a mentők hírközlő eszközeinek terén? — Eddig különösebbről nem tudok beszámolni. Egyike azoknak, ami a vágyaink között szerepel. — ... és mi a többi? — Feltétlenül kellene a megye egy-két pontján, korszerű terepjáró mentőkocsi. Megfelelő felszereléssel. Nem részletezem, hogy megyénk út- és terepviszonyai milyenek. A műszerezettségünk listáját is sorolhatnám. Ä személyi hívórendszert is szeretnénk ... van sok kívánságunk. Bízom benne, hogy évről évre haladva a reális elképzeléseket meg is tudjuk valósítani. Alapítványunk támogatóinak természetesen eddig is sokat köszönhetünk.- decsiHallgatom Szalma Gáborné őcsényi polgármesternőt és Szemerei László esperest, ugyancsak e falubelit. Beszélgetésük tárgya a község művelődési háza, ami most látszatra gazdát cserélt. * A történet az 1950-es évekig vezethető, amikor az államosítás idején a tulajdonjogot sem a községi tanács, sem a fogyasztási szövetkezet nem jegyeztette. Ez a tény az egységes földnyüvántartás szerkesztésekor derült ki 1978-ban. Addig a tanács is azt hitte, hogy az övé a művelődési ház, és az egyház is. Ezzel voltaképpen nem is foglalkozott sejiki. Községpolitikai szempontból hangulatgerjesztő lett volna a 70-es években, ha viszály támad a tulajdonon állam és egyház között. Az akori tanácsi testület úgy vette tudomásul, hogy ők használják ugyan községi célokra, de az egyházé. Ennek jegyében újították fel és tették alkalmassá funkciója betöltésére. Eljött az idő, most újra szóba került a tulajdonlás kérdése. A megváltozott társadalmi rendben természetes, hogy ami az egyházé volt, az legyen újra az övé, ha a közösség úgy akarja. Úgy akarta! Ez korántsem ilyen egyszerű. Az évtizedek során a falu lakossága olyan mélységű szálakkal kötődött a világi és nem egyházi funkciót betöltő épülethez, hogy nehéznek tűnik a szakadás. Pontosabban Szalma Gáborné szavaiból érezni a szomorú hangot, mikor a puszta tényeket sorolja. Lakodalmak, bálok, műkedve- lős előadások, és lehet példákat számolni mi minden volt az utóbbi évtizedekben, ami már egyre szebb emlékké nemesül. * Szemerei László esperes is a ragaszkodás hangján szól az épületről. A múltat hiteles történeteivel illusztrálja. A házat a református egyház tagjai építették. Akkor még kis számban voltak római katolikus vallásúak a faluban. Dátum szerint 1914-ben kezdődött az építkezés. Az egyház- község akkor kétezer lelket számlált. Az egykori nyomtatott meghívók tanúsága szerint bárkit szívesen láttak a reformátusok a köreikben. Az idő múlásával az épületek állaga is változott. Megóvásáról mindig gondoskodott a legtöbbet használó községi tanács, később önkormányzat. A földhivatal még a rendszer- váltás előtt felszólította az őcsényi érdekelt feleket a tulajdonviszonyok rendezésére. A használat ugyanis nem tükrözte a valós tényeket a tulajdoni lapon. Amikor az egyházi ingatlanok visszaigénylésének lehetősége bekövetkezett, azonnal megkezdődött a valamikori olvasókör, későb kultúrház körüli rendteremtés. Református gyülekezeti ház. Talán ezt a nevet kapja újból. Ha valaki nem hallja szívesen a vallási megkülönböztető jelzőt, akkor maradjon csak gyülekezeti ház. Ha az sem, akkor ... * Január első napjaitól már tudja az egyház, hogy a ház fenntartási, közüzemi költségeit éppenhogy fedezi a működésből fakadó bevétel. Gazdálkodni kell. Az esperes úr számokkal is alátámasztja, mi, mennyibe kerül. Míg sorolja a legutóbbi negyedév programjait, a rendszeres hitoktatást, az ifjúsági összejövetelek, a Tolna megyei lelké- szi értekezleteket, az egyház- községgel, az egyházmegyével kapcsolatos különböző eseményeket, rendezvényeket, hangján a tulajdonos aggodalma érződik. Szalma Gá- bomé tekintete sem örömtől repdes, hiszen csak látszatra lett kevesebb a gondja. A helyzet szépséghibája az is, hogy a berendezés az önkormányzaté maradt, viszont annyira speciális megépítésű, odatervezett, hogy máshol nem használható. Ma még kicsit különösen hangzik, hogy az egyház nem nyereségcentrikus, de talán hamarosan „vállalkozó egyházzá" válik. Kavarognak a gondolatok, mi lesz a legmegfelelőbb megoldása, az immár „újra" egyházi tulajdonú, de faluközösségi életét szolgáló háznak. Mi legyen azokkal a programokkal, amit a fiatalok igényelnek, mint például a diszkóval? Ismerve az ilyetén zenés, táncos rendezvények hangulatát, kevésbé illeszthető a lélek lágyabb énekre vágyó perceivel. A presbiterektől mondhatni életidegen ez a könnyűzenei vigasság. Említettük, hogy lakodalmak helyszíne is volt ez az épület. Erre továbbra is mód van, hogy megfelelő bérleti díj fejében ott töltse egy-egy ifjú pár és az őket körülvevő násznép az életbe indulásuk legvidámabb óráit. Ma még nem megoldott a gondnok- lása. így a lelkiismeretes, a tisztaságra különös igényt fordító esperes és családja végzi azokat a teendőket, amelyek mondjuk egy lakodalom utáni rendtartáshoz tartoznak. Nyilván akad a presbitérium részéről valaki, aki megosztja a tulajdonlásból származó örömök hétköznapi gondjait a lelkipásztorral. Az is természetes, hogy a községen kívül élő emberek, akik korszerűbb szemléletüknek köszönhetően mozgékonyabbak mai világunkban, már megkeresék az egyházat különböző hasznosítási céljaikkal. A felelősség azonban hárítani igyekezett a többszáz ezer forint bevétellel kecsegtető ajánlatokat. * Szalma Gáborné polgármesternő és Szemerei László ref. esperes talán napokig tudna beszélni közös gondjaik egyik tárgyáról, a művelődési ház jövőbeni sorsáról. DKJ
