Tolnai Népújság, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-11 / 59. szám
6 ERRŐL - ARRÓL 1993. március 11, csütörtök Továbbra is tüzes kérdések A Tolnai Népújság korábbi számában már válaszoltam néhány, a gázzal és a tűzoltással kapcsolatos kérdésre. Az olvasók most az alábbi kérdést tették fel: Mit kell tenni, ha tűz keletkezik abban a helyiségben, ahol gázpalack vagy vezetékes gáz van? A két alapszabályt itt is be kell tartani: oltani és jelezni. Ha ez nem lehetséges, a következő a teendő: vezetékes gáznál a mérőóra melletti gömbcsapot kell elzárni. A palackos gáznál egy kissé bonyolultabb a kérdés. A megértéséhez néhány dolgot el kell mondanom. A palack háromnegyedéig cseppfolyós, onnét pedig légnemű állapotban van a gáz. Ez kerül el a nyomás- csökkentőn keresztül a tűzhelyhez. Előfordulhat, hogy hideg időben beszereljük az újonnan hozott palackot és nem tudjuk a gyújtást elvégezni, mert nincs elegendő légnemű gáz a palackban. Várni kell, amíg felveszi a szoba hőmérsékletét és használhatóvá válik. Veszélyes lehet, ha nagy hő éri a palackot: a szükségesnél nagyobb mennyiségű gáz válik légneművé, a belső túlnyomás szétdobja a palackot vagy kilövi a szelepet. Ezt nevezzük fizikai robbanásnak. A kiömlő gáz azonnal robbanóképes elegyet alkot és a robbanás romba dönti a házat, kitöri az ajtót, az ablakot. Ha lehet, azonnal távolítsuk el a palackot. Egy nagy késsel vágjuk el a tömlőt, ügyelve arra, hogy a szelep ne legyen nyitva és vigyük a szabadba. Olyan helyzetbe is kerülhetünk, amikor már erre nincs lehetőség. Akkor az épülettől távolabb, védett helyre meneküljünk. Ne legyünk az égő helyiség ablaka vagy ajtaja irányában, mert a robbanás itt vezetődik le. Az érkező tűzoltókat tájékoztatni kell a palack helyéről! Csőglei István tűzvédelmi szaktanácsadó Jövő héttől videó-teszt Szerény felmérések szerint is napjainkban több mint egymillió videomagnó van használatban, és e készülékek döntő többsége az egyszerűbb kategóriákból kerül ki. Az érdeklődés továbbra is a normál VHS rendszerben dolgozó készülékek felé irányul, s lényegesen szerényebb a részesedése a Hi-Fi hangrögzítésű, vagy S-VHS rendszerben felvevő készülékeknek. Több oka is van ennek, mert amíg nincs sztereó tv-adás, és a viedotékák által kölcsönzött kazetták is hagyományos rögzítési rendszerben vannak, addig nincs, ami motiválja a vásárlókat ez irányba, ám még döntőbb, hogy sokak számára a 40-50 ezer forintos árak szinte elérhetetlennek tűnnek. Persze, hozzá kell még tenni, hogy legtöbben a tévé műsorairól készítenek felvételeket, vagy barátoktól és videotékákból kölcsönzött kazettákat játszanak le, s a további szolgáltatások köre kisebb szerepet játszik. A kamkorderek terjedésével várhatóan változhatnak az igények és nagyobb szerepet kaphatnak mindazok a szolgáltatások, melyek az elektronika fejlődésével mindinkább általános sajátosságai lesznek a videomagnóknak. A dr. Varga Tibortól, a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetőjétől kapott vizsgálati anyag teszteli mind az igényesebb, mind az egyszerűbb videomagnó típusokat. A tesztben szereplő húsz készülék közül hét kétfejes, három háromfejes, míg tíz készülék a négyfejes konstrukciók közül került ki, és áraik szerint is elég széles skálán mozognak. A négyfejes készülékek általában a drágább kategóriát jelentik, mégsem adnak garanciát a jobb képminőségre. A fejek száma ugyanis a szolgáltatási tudományokkal hozható összefüggésbe, s bár igaz az is, hogy az igényesebb készülékekbe jobb képfelbontást biztosító fejekkel szerelt fejdobokat használnak a gyártók. Áttekintve a szolgáltatások körét, láthatóan jónéhány alaptudomány nemcsak a drágább készülékek sajátja, hanem egyre inkább az olcsóbb készülékek részévé is vált. Több olcsóbb és drágább típus rendelkezik indexkeresési rendszerrel, amikor minden felévtel kezdetkor a szalagra egy láthatatlan, „megcímzett" sorszámmal ellátott jel kerül, és később ezek alapján lehet indítani a kívánt meghatározott indexhelyű kezdeten a felvételt. Állóképre, képkimerevítésre minden készülék alkalmas, a létrejövő kép minősége azonban erősen változó. A tesztnél nagy jelentőséget tulajdonítottak a gyorsindításnak is. A teszt-táblázat, melyet jövő héttől kezdve, öt részben közlünk lapunk hasábjain, a következő szempontokat tartalmazzák: képjellemzők, frekvencia-átvitel, jel-zaj viszony, sorbontás, hangjellemzők, képminőség, állókép minősége, kezelési útmutató, kezelés a készüléken, távvezérlés, lejátszás zaja, kapcsolás zaja, képmegjelenés ideje, védelem hálózatkimaradás esetén, és egyéb szolgáltatások. vem Még egyszer a„Cinege madáréról Március 7-én (Hőgyé- szen) befejeződött az 1992/93. évi népdaléneklési és népi hangszeres verseny. Lapunkban, a Tolnai Népújságban rendszeresen hírt adtunk az egyes eseményekről, növekvő színvonaláról és az egyre bővülő részvételi körről. Jó érzéssel nyugtázzuk az ez évi eseményeket, eredményeket. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik segítő közreműködésükkel, anyagi vagy egyéb támogatásukkal elősegítették e rendezvénysorozatot, így a Tolna Megyei Pedagógiai Intézetnek, az Axel-Springer Tolna Megyei Irodájának, a hőgyé- szi önkormányzatnak, a Hőgyész Vegyesipari Szövetkezetnek, a Hőgyész SASAD virágboltnak, a Hőgyészi Német Nemzetiségi Egyesületnek, Decsi Kiss Jánosnak, valamint azoknak a művelődési házaknak, amelyek otthont adtak az egyes elődöntőknek, mindezzel több mint 2000 hagyományőrzőnek és több száz nézőnek szerezve örömet. Mindezt a rendezők nevében köszönjük, remélve, hogy a következő esztendőben ismét hagyományőrzők százai bemutatkozásának örülhetünk! Munkáltatóknak és kifizetőknek az SZJA-ról Az 1992. évi személyi jövedelemadóval kapcsolatos munkáltatói és kifizetői adatszolgáltatási feladatok: Kifizetőnek minősül a jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, az egyéni vállalkozó, a közös név alatt működő polgári jogi társaság, a szakcsoport, a társasház és a társas üdülő. Munkáltató az a kifizető, akivel a magánszemély:- munkaviszonyt létesít,- bedolgozói jogviszonyban áll,- főfoglalkozásban munka- viszonynak minősülő szövetkezeti tagsági viszonyban áll,- gazdasági társaságban, polgári jogi társaságban vagy szakcsoportban főfoglalkozású tagsági viszonyban áll. Az adatszolgáltatási kötelezettség kiterjed valamennyi kifizetőre illetve munkáltatóra. Az adatszolgáltatást a K 29/92, K 30/92, K 41/92 és K 42/92 számú nyomtatványon, számítógéppel készített leporellón vagy 250-nél nagyobb tételszám esetén mágneses adathordozón lehet beadni. Leporellón vagy mágneses adathordozón történő adatszolgáltatás esetén annak tartalmát és az adatok sorrendjét a fenti nyomtatványokkal azonosan keU meghatározni. A leporellón nyomtatott karakterek sűrűsége legfeljebb 12 karakter/inch lehet. A nyomtatványokon vagy leporellón elkészített adatszolgáltatás benyújtásának határideje 1993. március 31. A mágneses adathordozón elkészített adatszolgáltatás beadásának határidje 1993. április 20. Az adatszolgáltatáshoz az A/92. Adatkísérő lapot is mellékelni kell, amely egyben az adatszolgáltatás igazolására is szolgál. Az adatszolgáltatást egy példányban, az adatkísérő lapot három példányban kell benyújtani. A nyomtatványok a nyomtatványellátó üzletekben szerezhetők be. Ha az adatszolgáltató 1993. január 1. és március 31. között megszűnik, adatszolgáltatását a bevallással (megszűnésének bejelentésével) egyidejűleg, de legkésőbb 1993. március 31-éig kell benyújtania. A kifizetőnek adózónként adatot kell szolgáltatni:- A jövedelem-összevonás alá eső kifizetett összegekről, az adóelőleg számításánál figyelembe vett adóalapról és a levont adóelőlegekről.- A munkaviszony (munkavégzési kötelezettséggel járó szövetkezeti tagsági viszony) keretében a magán- személy részére ellenérték nélkül juttatott vagyonrészről, vagyoni értékről, vagyonjegyről, illetve a dolgozói részvényről.- A részvénytársaság alkalmazottja részére térítés ellenében juttatott dolgozói részvényekről. A munkáltatónak (azok esetében, akiknek az adóját elszámolta) adatot kell szolgáltatnia a magánszemély részére kifizetett jövedelem-ösz- szevonás alá eső, Uletőleg egyes forrásadós adóköteles és egyes adómentes jövedelmekről, az adóalap-csökkentő és adókedvezményekről jo- gÓcímenként, valamint a megállapított adóról. Nem kell adatot szolgáltatni a magánszemélynek történt kifizetésekről, ha az:- hitelként, kölcsönként kifizetett vagy visszafizetett összeg,- az egy szerződésből származó 3000 forintot meg nem haladó kifizetés, valamint a földjáradék címén kifizetett összeg esetén, kivéve, ha a magánszemély nyilatkozott, hogy e jövedelmeit összevonja,- a mezőgazdasági kistermelés címén 1992. április 15-ét követően kifizetett összeg,- vállalkozó részére e minőségben (vállalkozói díjként) 1992. árpilis 15-ét követően kifizetett összeg,- az ingó és ingatlan értékesítésének ellenértéke,- a vagyoni értékű jog átruházásának ellenértéke,- a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint teljes összegében adómentes (a tartósan külföldön foglalkoztatottak részére kifizetett adómentes összegek kivételével). A magánszemélyenként gyűjtött és összegezett éves adatokat a következőképpen kell benyújtani:- A K29/92. számú nyomtatvány kitöltésével kell közölni azon magánszemélyek jövedelem elszámolásának kiemelt adatait, akiknek 1993. január 15-éig tett nyüatkoza- tuk alapján az összjövedelmét és személyi jövedelemadóját a munkáltató állapította meg.- A K30/92. számú nyomtatvány szolgál a K29/92. sz. nyomtatványon nem síereplő magánszemélyeknek örtént mindazon kifizetés feltinteté- sére, amelyre az adatszügál- tatási kötelezettség kiterjd.- A K41/92. számú njom- tatványon kell adatot szogál- tatni mindazon magánszené- lyekről, akik szövetkezeti ágként ingyenesen kaptak üzet- részt, vagyonrészt, vagymi értéket, stb. és azokról is, akk a munkáltatójuktól ingyere- sen vagy kedvezményesen jt- tottak vagyonjegyhez, dolgozói részvényhez.- A K42/92. számú nyom tatványon kell adatot szolgáltatni azokról a magánszemélyekről, akiknek a munkaviszonyuk év közben szűnt meg. Az adatszolgáltatást személyesen vagy postán lehet benyújtani az adatszolgáltató területileg illetékes adóhatósághoz. A nyomtatványok átvételének igazolása az adatkísérő lapon történik. A fenti nyomtatványokon a név és a személyi azonosító szám szerepel, feldolgozni, összesíteni csak ezen adatok megléte esetén lehetséges, ha a személyi azonosító szám nincs az adatszolgáltató birtokában, úgy a helyi lakosok vonatkozásában a Polgármesteri Hivatalhoz, megyei illetékességű lakpsok vonatkozásában a TÁKISZ-hoz, más megyei lakosok vonatkozásában az Országos Személyi Adat- és Lakcímnyilvántartó Hivatalhoz (1450. budapest, IX. Márton u. 15.) lehet fordulni. Az adatszolgáltató feladata, hogy az adatszolgáltatás hiányosságaiból, pontatlanságából eredő hibákat az adóhatóság által megjelölt helyen és határidőre kijavítsa. Az adatszolgáltatási kötelezettség nem vagy nem negfe- lelő minőségű teljesítéséit, az ellenőrzés során feltárt libák határidőre történő kijavíásá- nak elmulasztásáért az adtha- tóság mulasztási bírságot állapíthat meg. Felhívjuk a vállalkozások figyelmét, hogy az 1993. évi költségvetési támogatásost (agrárpiaci támogatás, fr- gyasztói árkiegészítés stb.) 6 a fogyasztási adó visszatérítést az APEH 86. r.sz. 33 ti pusú bizonylaton igényelheti. A nyomtatvány kereskedelmi forgalomban beszerezhető. APEH Megyei Igazgatósága Az olvasó írja Benzinpanasz Részlet egy szerkesztőségünkbe érkezett levélből: Az egyik szekszárdi benzinkútnál az amúgy sem olcsó benzin tankolása alkalmából február 26-án, 14 óra 45 perckor már másodszor tapasztaltam azt, hogy a kifi- zetett 1.000 forint helyett 999 forint 50 fillérért tettek üzemanyagot a tartályba. Nem az ötven fillérért, de ha netán 1.000forint 50 fillér lett volna a fizetendő összeg, egészen biztos, hogy megkérik azt az 50 fillért." Dr. Varga Tibor, a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője várja a levél íróját (név és cím a szerkesztőségben) a felügyelőség irodájában, mely Szekszárdon, a Mártírok tere 11-13. szám alatt található, hogy az üggyel kapcsolatban a felügyelőség hatáskörébe tartozó lépések megtételéhez való információt és tennivalókat megbeszélhessék. Világbanki kölcsönnel: tankönyvreform ,.V* X Könyv-kupont kapnak a diákok PÁLYÁZAT Egyre jobban előtérbe kerülnek a piaci módszerek a tankönyvkiadásban is. Amíg korábban egyetlen cég uralta a piacot, mára sikerült felszámolni a monopóliumot és megnyitni azt a piacot is a vállalkozások előtt. A Művelődési és Közoktatásügyi Minisztériumban most dolgoznak egy tankönyvfejlesztési világbanki programon. Ennek lényegéről kérdeztük dr. Gallyas Csabát, a minisztérium könyv-, lap- és irodalmi főosztályának vezetőjét. — Tankönyveink jelentős része és tartalma elavult. Itt nemcsak politikai elavulásról van szó, hanem arról is, hogy a tankönyvek felfogása és Í iéldarendszere egy régi al- és elépítményt tükröz. Ezért nagyon sokat újra kell írni és ez nem kevés pénzbe kerül. Egy tankönyv kifejlesztése és ld- próbálása mintegy 2 millió forint. Ezért van szükségünk külföldi kölcsönre. A hitel segítségével felére - mintegy öt évre - csökkenthetjük - az egyébként sok évig tartó munkálatokat. — Megszűnt a Tankönyvkiadó Vállalat monopolhelyzete, milyen változás várható ettől? — A vüágbanki hitel segítségével a másik nagy feladatunkat is meg akarjuk oldani: a tankönyvpiacot a kiadói és a vásárlói oldalról is szeretnénk megváltoztatni. Stabü, vállalkozói alapon álló, megbízható tankönyvpiacot szeretnénk teremteni. — Ezek szerint előfordulhat, hogy egy 3. osztályos történelem- könyvet több könyvkiadó is megjelentet majd? — Erre törekszünk. Egyetlen feltétele van a tankönyvkiadásnak: a most készülő nemzeti alaptanterv kritériumainak feleljen meg. De azon belül korlátlan lehetőségei vannak a szerzőknek is, a kiadóknak is. Az iskola, illetve a tanár dönti el, melyik alternatív tankönyvet használja a tanításhoz. A jó könyv mindig jó üzlet volt és lesz ezután is! Hogy mégse legyén olyan nagy a vállalkozók kockázata, a magunk részéről keressük annak a lehetőségét is, hogy az arra megfelelő kiadókat, vállalkozókat miként lehetne kölcsönnel, hitellel támogatni. — Ha a tankönyvek eddig megszokott dotációi megszűnnek, és kialakul e téren is a piaci viszony, igen magasak lesznek a tankönyvek árai. Ezen miként tudnak segíteni? — Úgy, hogy a dotációt közvetlenül a diákoknak adjuk. Azelőtt különféle csatornákon a kiadók kapták ezeket a forintokat. Szeretnénk most pénzforgalom nélkül megoldani ezt a kérdést: valószínűleg kuponokat vezetünk be, amit vagy a diákok, vagy az iskola, esetleg az önkormányzatok kapnak meg. — Milyen mértékű lesz a dotáció? — Még most dolgozunk a részleteken, de az első évben mintegy 50 százalékos támogatásra gondolunk. Százmillió dollár feletti összegről van szó. — Mikor várható döntés? — Májusra szeretnék a kormány elé terieszteni az egész programot. Ősszel kerül a magyar álláspont Washingtonba, a Világbank Igazgató- tanácsa elé, és remélhetően jövő év január-februárjában fel is vehetjük a pénzt. Már az idei tankönyvek eg^ része eb(koós) Ferenczy Europress Pályázalot hirdetünk a drog ellene.« küzdelem jegyiben. "ÉLJ EGÉSZSÉGESEN DROG NÉLKÜL!" címmel, a köveiké*« korcsoportokban; O általános iskolás ö középiskolát a felnőtt Pályázhatnak egyének és közösségek. PÁLYÁZNI I.RHKT: a plakáttal n sxalagfeliratttl u matricával n hajpántul a textíliával n felirat pöiőra A beküld*! pályázatokat • tjMghtatotptf k'xuxipanakhftn ttíjjtaaotk, * ttpomur JUml felajánlott «JfaMtdkokkáL SZPONZOROK: Tm. Oydgjmoriári Központ Dec* Kit Járna aépt iparművé» Borgte Kancát WRN7 - Ott. Kft. Bánkú Nyomda A beküldő« pályaművek elbírálását oakwüri végzi és az eredményhirdetésre és a pályaművek kiállítására tm április 17-én a Sík*!csarnokban kerül tor a DROG STOP tgéaaiaiais rendezvény keretében. Sárost ÁFfSZ SKÁlA Andokot Hátit ABC Tm. Gyermek éa JÍJtUági Ataparváfty KOVtMA tcn. BFXÜLÜÉSI HATÁMllÓt 1993. április». CÍM: DntgrtttgeiöriM csoport ÁKTSZ Tolna áfrgyei Imáját 7190 Stok&d, f>. Samytiti Cry. n. 2. kérjük a pályázatokat jeligével megküldeni: