Tolnai Népújság, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-20 / 43. szám
« 8 »ÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1993. február 20. Aida: tiltakozás a háború ellen A hamburgi állami operaház Aida produkciója, amely nemrég került a közönség elé, sokáig emlékezetes marad. John Dew rendező Verdi remekművét aktuális politikai eseménnyé formálta - állapította meg a DPA német hírügynökség. Az opera cselekménye egy üvegpalotában játszódott, amelyet fényszórók különböző színeivel világítottak meg. Egyiptomot csak néhány pálma jelképezte. Ebben az üvegpalotában a rendező az Aidát háborúellenes tüntetéssé változtatta. A két első felvonásban fekete egyenruhás katonák jelentek meg, akik balettmozdulatok közben lőfegyvereiket a közönségre irányították. Radames, az újonnan kinevezett hadvezér vasúti állomásfőnökhöz hasonló piros sapkával lépett színpadra, s arra a szövegre „Isten óvja Egyiptom szent földjét!" fekete táskájával úgy tett, mintha atombomba ledo- bására adna parancsot. Az igazi pokoli zűrzavar a győzelmi induló elhangzásakor robbant ki. A kórust egyenruhás katonák és feketeruhás hölgyek alkották, akik Verdi híres fanfár-hangjai mellett katonai szertartást játszottak el az Ismeretlen Katona Sírjánál. A hölgyek pezsgőspoharakkal táncoltak a színen, sebesült katonákat tolószékben hurcoltak át a színpadon, vöröskeresztes nővérek csípőjüket riszálták. A szünet után a hangulat nyugodtabb lett. A katonai jelleg eltűnt és a színpadot az emberi szenvedélyek uralták. Az előadást haragos tiltakozásnak szánták egy olyan világ ellen, amelyben ismét divatos lett háborúk kirobbantása. Asszonyok szigeti Csikóra várva Mottó: Nem szánja a szomjú- hozót, ki szomjúságot nem érzett. (Iuvenalis) Jó, hogy három nappal korábban jöttél. Ma már kevésbé tudnék rád figyelni. Legszívesebben ki se mozdulnék az istállóból. Láttad, hogy a horpa- szai mennyire megürültek? Nézd, a csecsén is tejcseppek jelentek meg! Nagyon örülök, hogy itt vagy. Neked ez egy élmény, de nekem megnyugvás, hogy mellettem állsz. Nem nagyon hittem magam sem az érkezésedben. Nem sokat foglalkoztam veled, ezt megígértem, mert kérted. Igyekeztem magam elfoglalni. Volt, van és remélem lesz mindig mivel, így tudtam megőrizni függetlenségem és legyőzni női ösztöneimet. Ha nem találkozom veled, ma sem tudom mi az a szerelem! Két hónap elég volt önmagam teljes átalakulására, megismerésére. Nem értettem először mire lesz jó egy tájképfestő tábor ennek a falunak, ahol se hegy, se erdő, csak a tanyavilág és a nádas. A festőket én mindig nagyképű, földönkívüli lényeknek képzeltem, akik ritkán járnak mindennapi gondokkal. Várjál, megtörlöm a homlokát! Látod, hogy verejtékezik? Mit mond neked a tekintete? Te jobban tudsz beszélni mint én. Maradjunk még itt! Nem kellemetlen az istálló szaga a te fővárosi orrodnak? Bár én inkább ezt szívom, mint a benzingőzt, füstöt. Szóval mit mond a kanca tekintete, ahogy figyeli a hasát? Jó, igaz, inkább csöndben leszek. Izgalmamban beszélek ám ennyit. Ez az első csikó! Szeretném, ha nem kellene rajtad kívül más segítség! Vigyázz csak picit, megigazítom a pokróc alatt a szalmát. Most dőlj oda! Nem jobb így! Milyen jó hozzád simulnom! Hónapokra nem foglalkoztat, hogy nő vagyok, de amikor látom, hogy jössz az úton! Bele- borzongok. Érzem szorításod, szájad ízét, fogaidat a vállamon és kitárulkozik mindenem és forrósággal vár, vár, vár! Azt még nem meséltem neked, amikor fedeztettem a kancát és nekem kellett fertőtlenítenem a mént! Ez is a helybeliek játékába tartozik, ami szerint én beledöglök majd ebbe a paraszti létbe. Sehogy nem tudják megemészteni némelyek, hogy egy érettségizett lány mit keres a parasztok között! Néha gúnyos, cinikus megjegyzéseket tesznek, amikor kaszálok, vagy fáradtabban megyek az utcán! Próbálok nem figyelni rájuk. Ja, a fedeztetés! Tényleg nem meséltem?! Minden rendben ment. Felöltöztettük a kancát, papucsokat húztunk a hátsó lábára, a farokrépát vászonnal bepólyáltuk és vártuk a mént. Gyönyörű állat. Feszült mindene az egészségtől. Hatalmas testével azt hittem szétroppantja, darabokra zúzza a kancámat. A, dehogy! Férfiakban nincs annyi gyöngédség! Egyszer meg kell nézned egy ilyen lónászt! Csodálatos volt. Tudod mit? Simogassál, amíg mesélem! így! Nagyon jó! Odahajolt a mén a füléhez, mintha súgott volna valamit! Nyaldosni, harapdálni kezdte. Végig a nyakát! A csődörös segítette be a hímvesszőt. Azt nekem kellett lemosni utána! Amikor látszott, hogy a mén lemagzott és zihálva, bágyadtan elpihent a kancán, akkor szólt a csődörös, hogy Ágika mossa le a vesszőt, a fertőtlenítő ott van az ajtó mellett. Akkor már nagyon szelíd volt a mén és mindent tűrt. Kezembe fogtam a lüktető ... és... Kimondhatatlan érzés kapott el. Láttam magunkat, amikor először szeretkeztünk a szé- nabo’glyában. Elsötétült egy pillanatra minden. Amíg mostam a lovat, holdvilágfényt észleltem. Talán szédültem is kicsit. Igyekeztem, mert közben vihogni kezdett a három férfi. „Ha ők mének lennének!" Ilyen idétlenségeket motyogtak. Természetesnek vettem, hogy a lovakat is tisztán kell tartani, ha egészségesnek akarjuk őket... Szeretek veled lenni akkor is, ha tudom másé vagy és mások várnak haza. Nem vagyok nehéz? Csókolj meg! Ne így, hanem ahogy szoktál, úgy szomjasan... Jaj! Nézd a burok! Linda, kicsi Lindám! Ne félj! Nagyon fáj? Szorítok én is Lindám! Linda! Linda! Nézd István, a paták! Uram Isten! Linda! Linda! Nézd, az orra! Hagyjad hadd folyjon! Most! Most! Nagyon fáj kicsi Lindám? Mindjárt végzel! Linda! Linda! Istenem segíts! Ha a feje kint van lábaival, akkor már könnyen megy a többi, azt mondják! Linda! Linda! Na még egy kicsit! így... okos ... Linda! Kész! Úristen! ... Köszönöm ... Kanca ő is! Várjál csak István! A csikó száját és orrát tisztítsuk meg a hártyától! Gyere, tegyük az anyja elé, hogy nyaldossa Tessék Linda! Itt a Kicsid! Tényleg, Kicsi lesz a neve! Decsi Kiss János írás közben (A király feje) 1793 január 21-én délelőtt tíz óra húsz perckor kivégezték Capet Lajost, akit néhány hónappal előbb még XVI. Lajosnak hívtak. A bakó - kép is maradt róla - a levágott fejet fölmutatta a népnek, az pedig lelkesen ünnepelte a köztársaságot. Azóta minden nemzedék perújrafelvételt kér, s ez következetesen a király felmentésével végződik. A konvent ítélete sem volt egyhangú. A jelenlevő 721 képviselő közül 387 szavazott a király halálára, 334 beérte volna börtönnel is. A kivégzés után az ország több részében zavargások törtek ki, a forradalom azonban ment a maga útján. Fél évszázad múltán Petőfi azt írta: „A bárd, mely Lajosnak Párizs piacán lecsapott nyakára, Élső villáma volt a zivatarnak..." A folytatás azonban elmaradt, a királyok nyaka egyelőre nem forgott veszélyben, Napóleont pedig nem sokkal később maga a pápa koronázta császárrá. A történelem nemcsak fejekkel játszik, hanem eszmékkel is. XVI. Lajos együgyű, jámbor ember volt, az uralkodáshoz nem értett, nem is érdekelte. Vadászni szeretett s talán ennél is szívesebben dolgozgatott műhelyében, esztergapadjánál. Egyszer itt mutattak be neki egy bizonyos Guillotin doktort, aki kíméletesen működő kivégzőgépének modelljét vitte magával. A király elmélyülten nézte a gépet s bólogatott, mert úgy találta, valóban emberséges e szerszám, amiről néhány év múltán meg is győződhetett. A király ezen kívül enni szeretett, iszonyatos mennyiségű ételt falt fel, fogolyként is kukták serege szolgálta mesebeli étvágyát, s mint feljegyezték, a kivégzése előtti éjszakán is jó étvággyal és nagyon sokat evett. Mindez azonban nem indokolta, hogy fejét vegyék. Duchesne apó, aki Hébert lapjának volt állandó alakja, bizonyára sok ember véleményét fejezte ki, midőn azt harsogta a kivégzés után, hogy él még felesége és „pereputtya", tehát jó lesz vigyázni, mert „nem lesz nyugtotok, amíg meg nem nyuvadnak". A király ellen hozott halálos ítéletet azonban csak a félelmet fokozta, mert mindenki tudta, hogy koncepciós per volt, s a konvent urai már akkor kimondták a halált, amikor még vád alá sem helyezték Lajost. A forradalomnak azonban másra kellett felelnie. A szabadság, egyenlőség, testvériség szép gondolatát kellett igazolnia, akár vérrel és naponta ismétlődő emberáldozattal is. Már nem volt aki szétválassza a terrort és a felvilágosodást, a szabadság eszméje elfordult'a filozófiától, amelyből vétetett. Midőn Lajos a vérpadra lépett, a forradalom végképp leszámolt azzal, hogy személye szent és sérthetetlen. Az égalité, az egyeníő- ség eszméje eltörli a különbséget polgár és király között, Lajos ráadásul ügyetlenül is viselkedett. Előbb szökni próbált, majd midőn a konvent felelősségre vonta, a törvényre hivatkozott, ezen kívül annyit mondott, hogy nem emlékezik semmire. De nem ekkor kezdődött, már a Bastille bevétele megpecsételte sorsát. Ezen a napon azt írta naplójába, nem történt semmi, pedig valójában már nem is XVI. Lajosnak hívták, egyszeriben Capet Lajos lett belőle. Nem folytatom, az évfordulós visszaemlékezések során a Népújságban is esett szó a részletekről, inkább arra kellene felelnünk, mikor kezdődik egy forradalom? A francia jóval a Bastille bevétele előtt, talán akkor, amikor XVI. Lajos, a Napkirály Versailles-be összpontosította az államot, a vidéki nemeseket maga köré gyűjtötte, akik elhagyták kényelmes kastélyaikat, inkább szűkös albérletben szorongtak, hogy a palota közelében a királyi kegy fényében sütkérezzenek. Versa- illes-t ellepte a naplopó nemesek hada, a király pedig fizetett, évjáradékot, kegydíjat osztott, ezerféle rangot s nem látta, hogy el- züllik a társadalom felső rétege, mely azzal mérte saját értékét, hogy jelen lehet a király asztalánál. Ez a társadalom naponta termelte a gyűlöletet, ami egyesített elszegényedett nemest és földönfutóvá tett földművest. Már száz évvel korábban megkezdődtek a felkelések, a két parasztvezért Richelieu ál- nokul Párizsba csalta és felköttette, de ezzel nem oldott meg semmit. A XVIII. századi emlékiratokban sűrűn esik szó nyomorról és elnyomásról, a helyzet azonban mit sem javult. Gazdagok és szegények ellentéte mindig feloldhatatlan, de az út végét nem látja senki. Nem is láthatja. A forradalmakat ideológiák segítik elő, ezek is magyarázzák később, magát a forradalmat azonban nem elméleti megfontolások, hanem indulatok irányítják. A francia forradalom megpróbálja a lehetetlent, midőn újra akarja kezdeni a történelmet. Új naptárt vezettek be, új vallást, felszámolták a feudális előjogokat, s közben gyilkoltak. Vidéki kastélyokat gyújtottak fel, megölték a földesurakat, a papokat, majd szervezett formát kapott a forradalom, midőn működésbe lépett Guillotin doktor elmés szerkezete, bírósági tárgyalásokat rendeztek, de az áldozatokat nem számolta senki. Állítólag 40 ezer embert öltek meg, ezek egyike volt Capet Lajos 38 éves francia állampolgár, foglalkozását tekintve király. Mindenféle ember volt az áldozatok között, főleg arisztokraták, akiknek eszébe sem jutott, hogy maguk tárták ki börtönük ajtaját, mert nem a proletárok, hanem ők csinálták a forradalmat. A magányos forradalmár szomorú és szánalmas jelenség, olyan, mint Kosztolányi versében, aki dohogva figyeli, hogy vasárnap hektikás kis díjnokok söröznek. A forradalomnak más a logikája. A hatalmon levők saját hatalmuk foglyaivá válnak, s akkor is az jár eszükben, hogy leülhetnek-e a király jelenlétében, amikor a király már a Temple foglya. Ami utána következik, vérontás és pusztítás, s mindegy, hogy Galliában történik-e vagy Oroszországban. Ez benne az iszonyatos, akkor is, ha utólag megmagyarázzák. Magyarázatra mindig szükség van, mert a forradalom után be kell rendezkedni, ekkor már annak nincs jelentősége, hogy az áldozatok között van-e király vagy cár. Nyugtalan világunkban, amikor hol itt, hol amott lobban fel az elégedetlenség tüze, mindenütt megemlékeztek Capet, korábban XVI. Lajos kivégzésének 200. évfordulójáról. Forradalmak után vagyunk? - ki tudja. Lajos azt üzente fiának végrendelében, hogy felejtsen el minden gyűlöletet, bosszúvágyat. Nemes gondolat, de a világ nem erre szokott emlékezni. Csak a levágott fejet látja, amint a bakó felmutatja az éljenző tömegnek. Ez pedig akkor is riasztó példa, ha a francia forradalom jelképévé vált. Csányi László A zöld kóla hiánya Beszélgetés Schubert Féter grafikussal a reklám szerepéről — Lehet, hogy groteszknek tűnik a kérdés, de hadd legyek naív a beszélgetésünk elején: mi szükség van a reklámra? — Először is le kell szögezni: a reklám valahol az ipar függvénye, tehát reklámozni akkor kell, amikor el akarok adni valamit. Amíg nincs mit eladni, addig nincs értelme a reklámnak. Reklámozni is úgy kell(ene), hogy az elejétől kezdve végigjárjuk az utat. Mert reklámozásnak hívjuk mi azt is, ha valakinek van ötven piros karikája, el akarja adni, meghirdeti az újságban, jönnek, eladja, kész ... — Elégedetlen azzal, ami itt mostanában reklám címszó alatt zajlik? — Nem vagyok elégedetlen, mert nem hiszem, hogy előrébb lehetnénk. Addig, amíg nálunk olyan gazdálkodás volt, amilyen volt, nem is nagyon lehetett reklámozni. Ugyanis nem nagyon volt értelme. Amíg egy fogkrémet gyárt egy cég az országban és utána csinál egy másikat, akkor az egyik fogkrémét csak a másik rovására tudja reklámozni. Ez végül is nem elégedetlenség, a türelmetlenség meg egy más dolog. — Melyek jelenleg a reklám fó problémái? — A reklám egy kicsit még mindig úgy működik nálunk, mint a régi időkben, amikor azért volt a reklám, mert volt reklámkeret. Ha volt valamekkora összeg, akkor reklámoztunk, de nem nagyon érdekelt senkit, hogy ennek mi a funkciója. A reklámot a következőképpen kellene csinálni: azt mondom, el akarok adni egy termékből ennyit, megnézem, hogy ez mennyi profitot hozhat nekem, ebből mennyit szánok reklámra és utána elkezdem élőiről megnézni, hogy melyik az az út, ahol én ezt célszerűen tudnám a megrendelőnek átadni. Például, ha én autókat akarok eladni, nem biztos, hogy a kártyanaptár a legmegfelelőbb dolog, mert a kutyát nem érdekli, senki meg nem fordítja a kártyát. Más. Sajnos hiányoznak nálunk a gegmenek, akik a reklámokba az ötleteket kitalálják... — És akiket kint nagyon tisztességesen meg is fizetnek... — így van. Nálunk nincsenek ilyen emberek, tehát gyakorlatilag van az a tíz-tízenöt féle variáció, amit látott valaki valakinél vagy tévében nézett és megpróbálja ugyanazt az utat továbbtaposni. Ha velem terveztetnek egy kóla címkét, annak törvényszerűen pirosnak és kéknek kell lenni, egyszerűen a kóla reklámhadjárata miatt. Eszébe sem jut senkinek, hogy lehet egy zöld kóla is. Pedig lehetne, hiszen a kóla az nem piros-, esetleg kékszín-függő ... Egyszerűen belesulykolták az emberekbe, hogy a kóla az kék-piros, tehát kólát el sem tud képzelni máshogy. Ez egy reklámnak a végeredménye. Ahhoz, hogy egy zöld kólát reklámozni tudjak és versenyképes legyek vele, ugyanannyi energiát és pénzt kellene beleölnöm, mint amennyit a Pepsi Cola már egyszer rászánt. Na most, ezt mi nem nagyon szeretjük, mert a reklám az nagyon sokba kerül. Nem is nézzük meg mennyit hozott a beleölt pénz, mennyiré érte meg. Hiányzik a visszacsatoló fórum, igazából nálunk nagyon sokan nem is akarják megtudni, hogy a reklámnak milyen szerepe volt, hogyan funkcionált. Vagyis ez egy oda-vissza játék, melynek igazából mi csak az egyik oldalát használjuk. — Divat magyar termékeket nyugati szisztémákkal reklámozni. Mennyire hatásos így a reklám? — Mi az elmúlt időszakban egyszerűen kiirtottuk a jel- képrendszert, nem volt jelképe az országnak, senkinek, semminek. Nem voltak emblémák, luxus volt a névjegy- kártya, az egyéni arculat. Igazán nem volt miből kifejlődjön egy olyan gárda, amelyik egy egyéni arculatot tud kialakítani, mondjuk akár egy országnak. Mint, ahogy valaki meglát egy piros juharfalevelet és akárhol látja rögtön Kanada jut róla eszébe. Ma már kicsiben talán működik ez nálunk is, tehát bizonyos cégek már költenek pénzt az arculatra, de igazán nagy áttörésről még nem beszélhetünk. Van például a Pick, amelyik elég sokat exportál nyugatra, annak van olyan arculata, amelyet kialakított kint. Nem véletlen, hogy az egyetlen olyan magyar termék, amit például loptak ... — A jó reklám hatása meddig érződik, meddig tart a szavatossága? — Jó reklámmal minden terméket egyszer el lehet adni, másodszor már nem! Másodszorra már a terméknek kell eladnia önmagát. Az viszont egy marhaság, hogy a jó terméket nem kell reklámozni! Dehogynem! Egyszer. Majd egy év múlva mégegyszer. • — Hogyan lehet például egy újságot jól reklámozni? — Először tudnom kell ha- lálpontosan, hogy kinek írom az újságot. Nagyon nehéz már a kiindulópontot is megkeresni, s úgy hatásos reklámot csinálni valaminek, hogy pontosan nem tudom a megcélzott közönséget. A Coca-Cola kitalálta, hogy a fiatalokat célozza meg, és szinte beléjük sulykolja az üdítőjét. Egy általános profilú újságnál nehéz hatásos reklámot csinálni. Nem véletlen, hogy az újságokkal foglalkozó reklámok döntő többsége éktelenül sematikus. Keresnek egy jó szlogent és azt nyomják sok- szor-sokszor. A Népszabadságot sem azért veszik, mert jó a reklámja, hanem, mert feltehetően jó az újság. A reklám is úgy működik, mint az újságírás: nem azzal kell foglalkozni, hogy az újságírót mi érdekli, hanem, hogy mi érdekelheti az olvasót. Még az sem biztos, hogy jó cikket kell írni, „elég" olyant, amilyet az embér valamiért el akar olvasni. KRZ italolf boltja Palackozott dizájn