Tolnai Népújság, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-13 / 37. szám
4 KÉPÚJSÁG TOLNA ES KORNYÉKÉ 1993. február 13. Télvége Harcon Családi körülményeim nem teszik lehetővé, hogy hazamenjek Tadd, Új utca 18. (Folytatás az 1. oldalról.) — Az itt felnevelt csirkét, disznót, az itt termesztett zöldséget többnyire a „nagy" otthonban értékesítjük, természetesen lényegesen olcsóbban, mint a kereskedelmi forgalomban „szokás". Ezen kívül 2 éve a gazdálkodás sikere lehetővé tette, hogy a gyerekek - ha viszonylag szerény összeggel is -, de gazdagabbak lettek év végén. — És tavaly? — A múlt évben ez nem sikerült gazdasági okokból. Épp ezért szeretnénk önállósodni. Na, nem akarunk elszakadni a gyermekotthontól, mindössze jó lenne, ha fehéren-feketén tudnánk, mennyi pénz áll a rendelkezésünkre, és ezzel önállóan gazdálkodhatnánk. Ha ügyesek lennénk - és a pénzünk ebben a tiszta alapállásban nem folyhatna ki a kezeink közül -, a gazdálkodás nyereségét feloszthatnánk a gyerekek között és talán nem teljesen üres zsebbel vágnának neki annak idején az otthonon kívüli életüknek. — Hogy érzik magukat a srácok, milyen körülmények között élnek? — Legjobb személyesen meggyőződni róla. Fadd, Új utca 18. Itt áll a szolgálati lakás, mögötte a gyerekek 2 szintes, 5 szobás háza, majd a gazdasági épületek, végül a hatalmas kert. Beléptünk a srácok lakóépületébe. A nappaliban épp a számítógép adatbetáplálása körül folyt a vita három gyerek között. Néhányan a kanapékon ültek és beszélgettek. Közöttük Horváth Szabó András is, aki feleségével, Évával és 2 gyermekével a szolgálati lakásban él. Ők felügyelnek a gyerekekre éjjel-nappal. — Nemrégen kerültünk ide - mondja „Bandi bácsi". Rengeteget vagyunk együtt a gyerekekkel. Gyakorlatilag hajnaltól késő estig. Ébresztjük a srácokat, elkészítjük a reggelit, uzsonnát, feleségem főz, és a munkájukban is segítünk nekik. Sokat beszélgetünk. Úgy érzem, elég jól kijövünk, szót tudunk érteni egymással. Hasonló korú fiúnk van ... Néha súrlódások, viták is előfordulnak, de az úgy hiszem, természetes. — Megnézhetném a „jószágokat"? - kérdezem. Pillanatokon belül két készséges „idegenvezetőm" is akad, Kle- mentisz József és Kolompár László személyében. Hármasban járjuk végik a „birtokot". — Itt szoktuk a csirkéket vágni - mutatják az egyik helyiséget. Ott belül a disznókat dolgozzuk fel. Az állatok etetésével mi hárman - egy jelenleg beteg társunkkal - vagyunk megbízva. Mi szoktunk almozni is. Jelenleg csak tojótyúkjaink vannak, de nemsokára naposcsibéink is lesznek. A disznók korcsoportonként vannak elhelyezve. — Szépek az állatkák és az ólak is rendben vannak. Saját magatok vágjátok is a röfiket? — Eleinte a Laci bácsi és a Bandi bácsi mutatta, hogyan kell , de mi már odáig jutottunk, hogy akár egyedül is fel tudnánk dolgozni egy disznót. — Hogy telnek a napjaitok? — Mi jelenleg nem járunk iskolába, bár szeretnénk ser- ténytenyésztést tanulni, mert érdekel bennünket az a dolog. Szóval ellátjuk az állatokat, a ház körül is segítünk, de elég sok idő marad „játszani", beszélgetni, tv-t nézni. — Hol jobb, az otthonban, vagy itt? — Hát itt. Jobb az ellátás, több a kaja is, meg jobb a hangulat. — És hol jobb, itt vagy otthon? Hát ezt nem kellett volna megkérdezni, ők is így gondolják. Csak néznek rám szemrehányóan... Aztán még egy „családi fotó" - aminek kedvéért a két torokfájós beteg is lejön az emeletről - és elbúcsúzunk. Hazafelé erős lelküsmeretfur- dalás gyötör. A hasonló sorsú gyerekekről és az őket tiszta szívvel istápoló emberekről könyveket, sok-sok kötetnyit kellene írni. Én meg röpke látogatás után felületes néhány sort vagyok csak képes. Azért valamit csak ki lehet hámozni belőle. Érdekes, a gyerekek javát szolgáló kezdeményezésről van szó. Nagy szükség van az ilyenekre. Mert nem feled- hetően torokszorító, hogy a jövőt firtató kérdésemre az egyik srác szó szerint így felelt: „Sajnos, családi körülményeim nem teszik lehetővé, (sic!) hogy hazamenjek..."-Sk- Fotó: Pámer Bemutatkoztak a kiscsoportok Művház irígyli rendezvényét A közelmúltban Faddon a kisszakkörök bemutatkozásakor, a szülői munkaközösség jótékonysági céllal, „becsület- kasszás" belépőjegyeket árult. A rendezvény a helyi kultúr- házban volt, de bevételét az iskolás farsang javára ajánlották fel. A hatezer forintot is meghaladó adakozás nagy- rendezvényen is ritkaság. Ezért irígyli a művház saját rendezvényét. Az influenzajárvány dacára megteltek a széksorok, a község apraja-nagyja eljött. A méltán országos hírű karate sportkör ezúttal a látványra tette a hangsúlyt. Tagjai elképzelt, hétköznapi krízishelyzetek sportszerű elhárítását demonstrálták. Az apró közjáték, amikor szanaszét Koszorúcska Néptánc repülő cserepek egy kislány fejét is érték, szerencsére komolyabb bajt - az ijedtségen kívül - nem okozott. A Tolna városával közös fúvószenekar húszperces műsorát a faddi polgármester - a hagyományoknak megfelelően - egy láda üdítővel jutalmazta. Virággal és nagy izgalommal vonultak be „koszorúcskájukra" a felsőtagozatosok. Sikerükre jellemző, hogy a klasszikus - discora nem emlékeztető! - táncukat a közönség végig ütemes tapssal kisérte. Az alsótagozatosok néptánca zárta a több mint kétórás programot, melybe a falu kilenc kis közösségéből ezúttal négy fért bele. Ódry Károly V élemény szabadság Okosak a pestiek! Bátran kimondták a nemet! A fővárosi honatyák vették azt a fáradtságot, hogy végigjárják a kertes házakat és a belvárost, a Rózsadombot és a paneltelepet, hogy megtudakolják választóiktól, milyen álláspontot képviseljenek, ha napirendre kerül az a huncut közlekedési tarifa- emelés. így aztán duzzadó kebellel, valósággal matricát csinálva az igenlőkből, lehengerelték az áremelési javaslatot! Na ugye! Nem hi- • ába főváros! Öntudatosak is a lakói! Majd megfizeti a vidék! A tanya, a falu, a kisváros! Mi, a nem pestiek! Ez az igazi felsőbbrendűség! Ahogy a rádió és a reggeli tévé többször is ismételte a hírt, egyből elszállt az álmom. Mert ugye én, az egyszerű kis proli, a szürke hétköznapi, a csibenevelő, a tehéntartó, a búzát vető, a szőlőt művelő, a disznót hizlaló, a trágyát hordó, a gyümölcsfát ültető egyszerű kis vidéki hiába pattogok. Úgy sem kérdezi meg senki, hogy ugyan mit szólnék, ha netán véletlenül áremelésről beszélnének a megyegyűlésen?! Mindennapos utazó vagyok, igaz, hogy csak rövidtávon. 1988 novemberében 190 forinttal indult a bérlet, s most 1993. január 1-jével 920 forintnál tartunk! Azaz 480 százalékos az emelkedés! Érdekes, hogy az ellenőr úr, még egyszer sem kérdezte meg, hogy a kedves utasnak mi a véleménye, s hogy érzi magát az olyan autóbuszon, ahol az utasok úgy állnak, mint heringek a dobozban? Azért mégis bizakodom: a változó világban olyan is előfordulhat, hogy valamilyen nagy horderejű döntés előtt még engem is megkérdez valaki... Mondjuk a legközelebbi busztarifa-emelésnél! K.L. Hitel, kertbarátoknak Február 15-én, 18 órakor, a tolnai művelődési ház vendége lesz Ványi Gyula, a városi OTP igazgatója. A kertbarátok meghívásának tesz eleget, és tájékoztatja őket a gazdák hitelfelvételi lehetőségeiről. Pusztai Teri felvételei Megesett, hogy a köszöntő trágárságba fordult Nyárstűzők és maszkázók Medina múltbéli emlékeihez tartozik a nyárstűzés és a maszkázás. Ha egy-egy háznál disznót vágtak, akkor a környéken lévő gyerekek - ketten, hárman, négyen ösz- szeállva - nyársat tűztek. A nyárs kukoricakóróból készült, kb. egy méter hosszúságú szárdarab, melyet megtisztítottak leveleitől, és arasznyi hosszúságú, kihegyezett ágakat szúrkodtak bele, úgy 10-et, 12-t. Amikor munka után eljött a vacsorázás ideje, s mindenki az asztal körül ült, kopogtattak be a nyárstűzők, s a kissé megnyitott konyhaajtón még be is szóltak: — Szabad-e nyársot tűzni, gazduram? — Szabad, szabad, csak hozzátok, adjátok ide! - volt legtöbbször a válasz. Ekkor bedobták, vagy az ajtóba állították, majd az utca sötétebb zugában, a deszkakerítések mellett meghúzódva várták az „eredményt". Bent, a vacsorára készülők szeretettel fogadták a nyársat. Szokás volt még valami vicceset a gazdáról, a böllérről, vagy a gazdaasszonyról versformában írni. Például: Messziről jöttünk, nagyon megéheztünk! Gazduram a nyársunkra ne csak a csontot rakja! Tegyen rá mindenféle finomat, a ház népe . . . ! Tegyen rá hurkát, kolbászt, ha nem,.... össze magát! Vagy: Nyársat tűzni jöttünk, nagyon megéheztünk! Ha nem tesznek a nyársomra, a böllér farka kerüljön a tányérba! A házigazda gyomrából jöjjön ki a vacsora! A pincében lyukadjon ki a hordája! Mérgében üsse meg a guta! Ezeket a szövegeket alá is szokták írni: Dr. Hakap eszik, ha kap, akkor eszik, ha nem kap, akkor nem eszik. Miután a házigazda felolvasta a levelet, a verset, a beköszöntőt, s annak függvényében, hogy mennyire tetszett, vagy nem tetszett az asztal körül ülőknek, rakták meg a nyársot. Került arra mindenből, ami az asztalon volt: kolbász, hurka, savanyúság, kenyér, fánk, sütemény, s még ki tudja mi minden! Mert a gazda úgy is tudta, hogy a tűzök nem egyedül vannak, jusson hát mindenkinek. Olyan is előfordult, hogy nagyon durva volt a levél, vagy a már nagy vígasságban nem vették tréfának a leírtakat, üyenkor a tűzök bizony megnézhették, megrághatták, amit kaptak! Bizony nem volt ott más, csak csont, meg csont, meg csont! Ha a levél trágárságba fordult, bizony a gazda meg a vendégek sem voltak restek, meglesték, csellel elfogták a nyárstűzőket, mert kiváncsiak voltak, kik az elkövetők? Az elfogottakat ilyenkor a konyhába vitték, kikérdezték, hogy ki, miféle személy volt, aki ezeket elmondta nekik. Rendszerint ki is bújt a „fővilágosító" egy-egy haragos, szomszéd vagy rokon személyében. Az illő jutalom sem maradt el: a nyárstűzőket korommal jól összekenték, sőt, még üzenetet is mellékeltek viszonozva a „kedves" levelet! A nyárstűzés mellett egy időben divatos volt a maszkázás. E munkát is a gyerekek végezték. Felöltöztek minden elnyűtt ruhába, sőt, még álarcot is öltöttek. S rendszerint a vacsorázást követően kopogtattak be a vigadalmasságba. Illően köszöntötték a gazdát, a böllért - mert a hurka, a kolbász illata már hétmérföldre érződött -, s a háziasszonyt, aki ilyen hatalmasra hizlalta a szegény megboldogult cocát. Ezen kívül még más verset is mondtak, énekeltek, s a háziak gyorsan helyet szorítottak az asztal körül. Kínálgat- ták, tömték, biztatták a jövevényeket, hogy igyekezzenek, mert még el talál hűlni a sok finom falat. Sokszor még arra is sikerült rávenni a maszkákat, hogy szegényes öltözéküket, álarcukat vegyék le, s mutassák meg valódi énjüket. Természetes, hogy mindig a közeli szomszédok gyerekei voltak azok! Komád László Szárnyasok seregszemléje Megtartották „évi rendes" kiállításokat a tolnai galamb- és kisállattenyésztők. A rendezvénynek a város művelődési háza adott otthont. Ott készült Kövesdi János felvétele.
