Tolnai Népújság, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-13 / 37. szám

1993. február 13. MEGYEI KORKÉP KÉPÚJSÁG 3 Elmarad az előadás Elmarad a Babits Mihály művelődési központban a Babits ifjúsági bérlet má­sodik előadása február 16-án. A Pécsi Nemzeti Színház Fillár-Morávecz Noé című rock-operájának előadását két szólótáncos balesete miatt kényszerült lemondani. A bérletek és a jegyek egy későbbi idő­pontban megtartandó elő­adásra érvényesek. Keleti György Szekszárdon Keleti György ország gyűlési képviselő lesz a következő vendége a szek­szárdi Szekfű klubnak, jövő kedden este fél hattól, a Kölcsey ltp 24-25 alatt. Az akkor még kormány- szóvivő a romániai forra­dalom ideje alatt lett or­szágosan ismertté és nép­szerűvé. Funkciójáról le­mondva a kisbéri időszaki választás hetedik forduló­jának győzteseként került a parlament szocialista frakciójába. Bátaszéki gazdák figyelmébe Bátaszéken, a művelő­dési házban kerül sor feb­ruár 16-án este hat órai kezdettel arra a gazda­estre, melynek előadója Horváth Ákos, témája pe­dig az alapvető növényvé­delem lesz. Az előadást követően alakítják meg a bátaszéki gazdakört, melybe szívesen látnak minden bátaszéki és kör­nyékbeli kis- és nagyter­melőt, régi és új gazdát, vagyis mindazokat, akik szakmai és gazdasági se­gítségre vágynak, esetleg gazdatársaiknak segíteni tudnak. Testületi ülés Szálkán A szálkai önkormány­zati képviselő-testület feb­ruár 15-én (hétfőn) 14 órai kezdettel tartja ülését a községháza nagytermé­ben, s az idei költségvetési tervezetet tárgyalja. Tolnai gyerekeknek és borosgazdáknak A tolnai művelődési házban ezentúl minden szerdán délután négytől este hét óráig játékházba várják a gyerekeket, akik a foglalkozásokon egyéb te­vékenységek mellett aján­déktárgyakat készíthet­nek, agyagozhatnak is. Szintén a tolnai műve­lődési házba várják feb­ruár 17-én délután öt órára azokat a helyi és környékbeli borosgazdá­kat, akik ingyenes bor- vizsgálatra vihetik ma­gukkal hordóik kincsét. A vizsgálatot a KSZE szak­emberei végzik, akik szak- tanácsadást is tartanak. Könyvek Könyve Bonyhádon a művelő­dési központ előadóter­mében február 17-én, szerdán délután öt órai kezdettel kerül sor a Könyvek Könyve című bibliaismereti sorozat kö­vetkező előadására „Ne aggodalmaskodjatok!" címmel. Tíz gyermek meghalt Influenza­Tömegszerencsétlenség Nyékipusztánál (Folytatás az 1. oldalról) reszteződésben. A MÁV egyébként korábban feljelen­tést tett ismeretlen tettes ellen, mert a berendezés azért nem működött, mert az azt tápláló akkumulátort ellopták. A sajtótájékoztatón jelen lévő Sipos István, a MÁV ve­zérigazgató-helyettese, la­punk kérdésére: van-e valami­féle belső utasítás, arra, hogy a hiányzó tápegységet mennyi időn belül kell pótolni, el­mondta: haladék nélkül. Ugyanakkor felhívta a fi­gyelmet, hogy csupán ebben az esztendőben hetven eset­ben fordult elő, hogy rézká­belt vagy akkumulátort loptak a vasút biztonsági berendezé­seit megkárosítva. Csak az elmúlt huszonnégy órában négy hasonló eset történt. Lapunk kérdésére vála­szolva a rendőr-főkapitány elmondta, nincs tudomása róla, hogy hasonló cselekede­tért bárkit is szabadságvesz­tésre ítéltek volna. A vezérigazgató-helyettes emlékeztetett rá, hogy a vasúti átjárókban előforduló balese­tek kevesebb, mint egy száza­léka történt tavaly olyan he­lyen, ahol nem működött a fénysorompó. Á sajtótájékoztatón azt is be­jelentették, hogy bizottság alakult a belügyminiszter megbízásából Morvay István politikai államtitkár vezetésé­vel, hogy kivizsgálja a súlyos közlekedési baleset körülmé­nyeit. A bizottság munkáját segí­tik a közlekedési, népjóléti és művelődési tárca, illetve a pé­csi székhelyű Köztársasági Megbízott Hivatalának szak­értői - jelentette az MTI. A részletes vizsgálat lezá­rása után a bizottság tájékoz­tatni fogja a közvéleményt. Az autóbusz teteje a mozdony orrán Együttérzés és segítség Göncz Árpád köztársasági elnök és Antall József minisz­terelnök mély megdöbenéssel értesült a gyermekáldozatokat követelő tragédiáról és együt­térzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Dr. Jávor András, a Népjóléti Miniszté­rium államtitkára tegnap este látogatást tett a szekszárdi és a bajai kórházban. Az ÁB-Aegon Általános Biztosító Rt. Szekszárdi Fiók­jának vezetői a tragikus diák­baleset áladozatainak hozzá­tartozóit még tegnap felkeres­ték és biztosításaik alapján gyors- illetve rendkívüli se­gélyben részesítették őket. Á baleset hírére tegnap többszázan keresték fel a szekszárdi vértranszfúziós ál­lomást. A Vöröskereszt és az állomás dolgozói ezúton is köszönetét mondanak a ál­lampolgárok önzetlen segítsé­géért. Lapunkat annak közlé­sére kérték, hogy nincs a bal­eset miatt „szükségállapot". A további véradókat - a folya­matos vérellátást biztosítandó - hétfőtől szerdáig, reggel nyolctól délután háromig vár­ják. Dr. Surján László népjóléti miniszter is köszönetét mon­dott az önkéntes véradóknak. Egyúttal felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy a látási- és az útviszonyoknak megfe­lelően közlekedjenek, vigyáz­zanak saját és mások testi ép­ségére. Hangyái János Fotó: Gottvald Károly Mély gyászban Fájdalom... Gyászolunk! Most közvetlenül is, sokan. Gyermekekért. Pörböly diákjait a bátaszéki általános iskolába szállító autóbusz szerencsétlen kimenetelű baleset következtében vonatba ütközött. Több gyermekünk életét vesztette, még többen súlyos sérülést szenvedtek. A fájdalmas gyászban, megrendülésben minden érintett családdal osztozunk! Kérem Tolna megye egyházközségeit, lekipásztorait, emlékezzen meg róluk a ránk következő vasárnapon ha­rangszóval is. Gyermekeinkért, a jövendőért. Vigasztalásul, reménységgel! Ócsay Barnabás bátaszéki református lelkipásztor. Megmozdult a város: Szekszárdon az emberek sorba álltak, hogy vért adhassanak Egészség: 2:1 A megye háziorvosaitól származó információk alapján az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Tolna Megyei Intézete készített je­lentést az influenzában meg­betegedettek számáról. A megyében összesen 3024 megbetegedést tartottak nyü- ván február 10-11-én. A bete­gek nagyrésze tizennégy év alatti gyermek, ők 2009-en vannak. Kiemelkedően magas a Bonyhádon és környékén, il­letve Tamásiban és környékén regisztrált influenzaesetek száma. Előző földrajzi egysé­gen 87%, míg Tamásiban és környékén 84% a megbetege­dési arány. A legalacsonyabb ez a mu­tató Dombóvárott és környé­kén, ahol többen vannak az egészséges emberek, ami szá­zalékban 55-öt jelent. Az adatok egyébként a vizsgált időszakot megelőző két napban is hasonlóak vol­tak, amiből a járvány tetőzé­sére lehet következtetni. Az összesítésben egyelőre még az influenza vezet az egészséggel szemben, hiszen a megye la­kosságának 66%-a szenved a járványtól. Szóval Influenza- Egészség: 2:1. Sióagárdon márciustól: Bevezetik a vállalkozók kommunális adóját Az 1993. évi költségve­tés-tervezetet tárgyalta, illetve elfogadta a sióagárdi képvi­selő-testület ezen a héten meg­tartott ülésén. Ennek sarkallatos pontja volt a helyi általános művelő­dési központ támogatásának összege, a községi költségve­tés jelentős hányada. Áz idei költségvetésben már érzékenyen jelentkeznek a közalkalmazotti törvény elő­írásaiból fakadó pénzügyi gondok, törvény ugyan van, de a pedagógusok juttatásait rendező keret nincs. A sióa­gárdi önkormányzat fejlesz­tési célkitűzéseinek megvaló­sításáról a nehézségek elle­nére sem kíván lemondani, ha kell, hitelfelvétellel oldják meg a helyzetet. Bevételi forrásai növelésére 1993. március 1-jétől a testület bevezeti a vállakozók kom­munális adóját a községben. Eves szintre számítva 1200 fo- rint/fő adómértékkel. A kisebbségek történetével foglalkozó előadássorozat a TIT rendezésében r Van egy száraz 15 né körüli helyisége, némi induló tőkéje és napi 1-1,5 óra szabadideje? 20.000 DM-át A kisebbségek kérdése Tolna megyében fokozott ér­deklődésre tarthat számot. Ezért döntött úgy a TIT Tolna Megyei Önálló Szervezetének Elnöksége, hogy előadássoro­zatot rendez, bemutatva az itt élő sokrétű kisebbségek törté­netét. Természetesen a cél az, hogy a történelmi adatok fel­vonultatásával az előadók rá­világítsanak a mai helyzet kia­lakulásának előzményeire, gyökereire. A kisebbségek (csángók, székelyek, svábok, cigányok, zsidók, délszlávok) magas létszámú előfordulása mellett időszerűvé tesz egy ilyen előadássorozatot az is, hogy kitűnő helytörténészek vannak (Szilágyi Mihály, Kolta László), kik évek óta foglalkoznak e kérdéssel, és számukra jó alkalom, hogy kutatási eredményeiket ösz- szegezzék, legújabb szakiro­dalmi búvárkodásaikról szá­mot adjanak. Sikerült a me­gyén kívülről is kiváló törté­nész szakértőket megnyerni (Benda Kálmán, Halász Péter, Sarosácz György, Vekerdi Jó­zsef, Várnagy Elemér). Az előadásokra 1993. február 18-tól, csütörtökönként, du. 17 órakor kerül sor a TIT II. em. előadótermében. A záróelőadást prof. dr. Manhertz Károly tartja (ELTE Német Tanszék Germaniszti­kai Intézet), ki sokáig aktív politikusként is szolgálta a nemzetiségek ügyét. (A nem­zetiségi kérdés Közép-Euró- pában címmel fogja összefog­lalni mindazt, amit ma e kér­désről az Európa Házba való belépés zálogaként tudnunk és megvalósítanunk kell). Mi­vel Tolna megye gazdag nem­zetiségekben, illetve etnikai kisebbségekben, megyénkben remélhetőleg minden törté­nelmi és kisebbségi kérdéssel foglalkozó (történészek, tör­ténelemtanárok, kisebbségi szerveződések, történelmi munkaközösségek tagjai stb.) érdeklődésére számíthatnak. Részletes program: Gesztesi Tamás dr. a TIT megyei elnöke kereshet évente csincsilla-tenyésztéssel. A HWS Edelpelztierzuchtfarm Vertriebs GmbH tenyészállatokat, a tenyésztéshez szükséges eszközöket és rendszeres szakmai felügyeletet biztosít. Külön garancia szerződésben vállalja a szaporulat védőáras visszavásárlását. Ha önt ez komolyan érdekli, kéijen ingyenes ismertetőt. Válaszboríték nem szükséges, levélcím: HWS Somogy-Tolna megyei Képviselet 8840 Csurgó Pf.: 74. Bemutató - Tenyészfarm: 7589 Bélavár, Várdomb 2. Az eredményes farmlátogatáshoz, előzetes időpontegyezetés szükséges. V (26148) J

Next

/
Thumbnails
Contents