Tolnai Népújság, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-09 / 7. szám

8 WUJSAG

HÉT VÉGI MAGAZIN

1993. január 9.

Sajtóház Galéria

Mitől zöldek a szobrok?

Kérdések dr. Vásárhelyi Tamáshoz

Zöld szobrok címmel nyílt bemutató Szekszárdon a Sajtóház Galériában, Zilahy Ferenc preparátor alkotásaiból. A megnyitón dr. Vásárhelyi Tamás, a Magyar Természet- tudományi Múzeum főigazgató-helyettese mondott köszöntőt.

— A bevezető gondolataiban Ön úgy fogalmazott, hogy amit a közönség lát, az a művészet és a tudomány határán áll. Mi kell ahhoz, hogy valaki ilyen kompozíciókat készíthessen?

— Zilahy Ferenc preparátor egyedi akotásaival nem először talákozik a közönség. A Magyar Természettudományi Múzeumban két évtizede dolgozik és a Nemzeti Múzeum épületében látható Magyarország állatvilága kiállításunk is az ő munkája. Akik látták a méltatlanul bukásra ítélt Belvárosi Akvárium és Terrárium díszleteit, azok még többet láttak alkotásaiból. Gombái, egy szakmai gombakiállítás, hüllői egy európai nemzetközi tudományos tanácskozás vendégei elé kerültek. Most saját nevén állít ki. Növényeket és állatokat. A kérdésre, hogy mi kell mindehhez, azt válaszolom, hogy legelőször ismerni az élővilágot. Tudni, hogy hol él? Milyen környezetben fordul elő? Erdei avarban, fűcsomók között, korhadt fadarabon? Pontosan kell tudnia, ha gombát másol, hogy milyen a jellemző alakja, mekkorák a méretei? Milyen a felülete. Síkos, érdes, bársonyos? Az állatok esetében is hasonló a helyzet. Ismerni kell a testtartást, a jellemző mozdulatokat. Zilahy Ferenc ezekkel tisztában van.

— Ez csak egyik része az alkotói folyamatnak, mert a műanyag másolatokhoz anyagismeret is szükséges.

— Amit az előbbiekben felsoroltam, azt Züahy Ferenc tudja. Szerénysége akadályozza, hogy nem közismert figurája a Búvár, az Állatvilág, vagy más idevágó folyóiratoknak. Azt is tudni kell személyéről, hogy nevelt például denevért, amit a szakszervezeti nyaralóba is magával vitt, mert az állatot folyamatosan etetni kell. Kis lakásukban sivatagi ugróegereket tartott. Ezekre jellemző, hogy nappal elvannak földalatti üregükben, de alkonyat után méteres ugrásokra vágynak. Múzeumi dolgozószobájában vizi agá- mákat tartott olyan terráriumbán, ami nyitva, volt. Szóval ilyen tapasztalatokkal nyugodtan állt a műanyag másolatok készítéséhez. Olyan igényes, hogy a dekorációnak szánt fűszálakat nem műanyag lemezből vágja ki, hanem negatívot készít róluk, amelybe új fűszálakat önt. Külön tudomány a színek keverése, az anyagában, vagy felületen színezés, amire jó példák a kiállított szalamandrák. A felületnek is olyannak kell lennie, mint az eredeti élőlényen.

—• Nyilván e „szobrok" mögött filozófia teszi zölddé ezeket és nem a felületi színezés.

— Igen. Egy életforma filozófiáját kell idézni, ha e szobrok „zöld"-ségéről beszélünk, amelyben megtalálható a természetes, a természetbarát, a természetvédő fogalom is.

— Lehet-e természetes egy múanyagszobor?

— Kivitelezését, anyagát tekintve persze, hogy nem. Az egész műfaj, a holtukban élővé merevedett állatok készítésének műfaja, úgy ahogy van, nem természetes. Ezek a szobrok mégis zöldek. Zölddé teszi őket a művész indíttatása! Rengeteg éheztetett, szomjaztatott, vitaminhiányos és lelkibeteg szobaállatot látott már. Ezek a szegények sokszor csak díszül szolgálnak a hozzá nem értő tulajdonos - nem gazda - számára. Ha az ő szobrai, alkotásai ezek helyére kerülhetnének, mindenki jól járna. Zöldek ezek a szobrok önmagukban is: egy kis, hitelesen lemásolt természetet kínálnak. Az ezredfordulóhoz érve az emberiség válaszút elé is került. Tudomásul kell venni, hogy a természet részeként élünk. Ismerni kell annak felettünk álló szabályait, vagy megváltoztatjuk természetes környezetünket úgy, hogy nem lesz alkalmas az emberhez méltó életre. Ezek a szobrok a természetet és a természetest idézik, tanítják, esetleg divatot is lehetne csinálni belőlük.

(A Sajtóház Galériában - Szek- szárd, Liszt Ferenc tér 3, Tolnai Népújság Szerkesztősége - e hónapban megtekinthető kiállítást elsősorban iskolák figyelmébe ajánljuk. A kiállításon a biológia és rajzszakkörök tagjai egyaránt élményt találnak.)

D. K. J.

Hinni az újban

Soltra Elemér hetvenéves

Vajon készített-e valaki statisztikát, hogy Tolna megye általános iskoláinak rajz szakos tanárai közül hányán végeztek a pécsi főiskolán, ahol Soltra Elemér volt a tanszék- vezető? Alkalom - lenne ösz- szeszámolni. A hetvenedik születésnapját ünneplő festőművész eddigi munkásságát felsorakoztató kiállítással lépett Pécs város közönsége elé.

A Pécsi Galériában megtekinthető alkotások olyan keresztmetszetét adják a fél évszázados tevékenységnek,

melyben szabályos íveket rajzolnak a különböző, de mindenképpen fejlődést jelentő alkotói periódusok.

Már a bejáratnál kiderül, a katalógus kézbevételekor, hogy a kiállítás a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Képzőművészeti Főosztálya és Pécs M. J. Város Önkormányzatának Kulturális Bizottsága anyagi hozzájárulásával valósult meg. Amolyan rehabilitáció!? Mondhatják azok, akik nyomon követhették Soltra Elemér életének azon szakaszait is, amelyekről

Nemzetközi plener 1971

kevés szó esett. A kívül levők nem érzik hiányát a hangos emlékidézésnek. Egy teljes értékű, sokoldalú életmű előtt állhatnak tisztelgőn.

Merre mozdult volna Soltra Elemér festői gondolatvilága, ha nincsenek az ötvenes évek? Absztraháló szándéka emelte volna-e magasabbra? Ki adhat utólag válaszokat az ilyen - és még lehetne sorolni - hasonló kérdésekre? Amit kompromisszumos kényszernek mond az utókor, arról más megvilágításban kiderül, hogy az önmegvalósítás egyik iránya lett.

Az egykori csurgói diákból- aki 1922-ben a Somogy megyei Jákó községben született- tankönyvíró művésztanár vált.

Közben alkotott: tájképeket, figurális kompozíciókat, tanulmányszerű megjelenítésekben is. Bányászoknak, az anyáknak, „Víz-gyökér-kö- vek"-nek sorozatokat szentelt. Az élményei formai egyszerűségükkel dinamikus szerkezetű kompozíciókban maradtak meg.

Akvarellek, mozaikok, érmek, olajfestmények az útjelzők, merre nyomot hagyott Soltra Elemér. Pécs, Szentes, Budapest, Gyula, Eszék, Kaposvár, Komló - olyan állomások, ahol önálló kiállításai voltak. Janus Pannonius, Álba Regia elnevezésű díjakat éppen úgy magáénak mondhat, mint a Baranya megyei közgyűlés művészeti díját, amit 1992-ben kapott. A „Rajz tanítása" című tantárgypedagógiai könyvét tudományos akadémiai és kiadói nívódíjjal tüntették ki. Ez iménti felsorolás nem teljes és minden remény megvan, hogy folytatása következhet. Soltra EleCsontváry Kosztka Tivadar

mér azon szerencsés alkatú emberek közé tartozik, akik tapasztalataikat, tudásukat, ismereteiket nemtudják önmagukba zárni és csupán önös érdekeikhez igazítva kamatoztatni. Jó sáfára talentumainak! Sokasítja az örömeit, melyeket szerzett a valóságba merítés által. Évtizedet töltött főiskolai hallgatók között. Számára ez kimondhatatlanul tápláló, erőt adó, előbbre vivő tényező. Azon alapult, hogy Soltra Elemér mindig is hitt az újban, abban az utánunk jövő nemzedéki erőben, ami mozgatója mindeneknek! A meglevő értékekre újabbakat teremtő, a múltat nem feledő, holnapi szépségek formálója!

Ebbéli hite őrizte Soltra Elemért a másik embert is tisztelő, szeretni tudó alkotó művészként. Hite emelte át az akadályokkal tűzdelt időket rajzoló pályán utat találva a dél-dunántúli megyék leendő rajztanáraihoz is. Ez a hite legyen a jövőben is megtartója!

Decsi Kiss János

írás közben

(Hazaindul a három király) A bibliai három királyról nem sokat tudunk. Máté evangéliuma említi őket, de mindössze ennyit mond „s imé, napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe". Meglehetősen bizonytalan adat, amit még tudunk róluk, későbbi leganda, a képzelet kegyes ajándéka. Bölcsek, királyok, ünnepük a festum trium regum, amit az egyház mindig megünnepelt, csak éppen a bölcsekről, akiket mágusoknak is neveztek, nem tudunk semmit. Egy középkori misztériumjáték azt mondja Boldizsárról, hogy csillagász volt, de ennek semmi alapja. A Debreczeni-kódex a XVI. század elején „nömös szent királyokról" beszél, akik „napkelet felé való Persidának tartományából támadónak, mely Belső-Indiának neveztetik és Sábaországnak, miért egy Sába nevű folyóvíz általfolyja az országot". A magyar kódex úgy tudja, Gáspár 60, Boldizsár 40, Melka, azaz Menyhért 20 éves vala, s „mindhárman nagy természettudó bölcsek". Ez is igazolhatatlan épp úgy, mint a Sábaországról szóló tudósítás.

A szorgos kutatás megpróbálta kideríteni a forrásokat, s arra is talált bizonyítékot, hogy az ünnep eredetét az ó-egyiptomi Ozi- risz-kultuszban kell keresni. Alexandriában a fény ünnepét ülték ezen a napon, a jámborok vizet merítettek a Nüusból, de azt is mondták, hogy Androsz szigetén bor fakadt a forrásokból. Ez volt az évkezdet, a bizánci liturgiában a vízszentelés ünnepe, a magyar hagyományban népi játékokkal is találkozunk, melynek szereplői háromkirályt mentek köszönteni házról házra.

„Háromkirály napját Országunknak nagy istápját, Dicsérjük énekkel"- dalolták a játék szereplői, a nyelv pedig egy szóba vonta a három királyt, megtoldva a szokatlan többesszámmal, épp úgy, mint a mindenszentek esetében. Ami a nyelvtanban szabálytalan, a valóságban meghittséget sugall, ezzel is hangsúlyozva, hogy a három király mindig szívesen látott vendég volt náluk.

Ezen a karácsonyon is itt jártak, a betlehemi jászol előtt elvegyültek a pásztorok között s átadták ajándékaikat az ég fiának. A pásztorok legföljebb juhsajttal kedveskedhettek, királyokhoz azonban gazdagabb ajándék illik, arany, tömjén, mirha. Nem tudjuk, mit kezdtek vele az istálló alkalmai lakói, amikor az angyal intésére elindultak Egyiptomba, nem vitték magukkal.

A három király hódolt a mennyei király előtt, majd búcsút vettek a családtól s indultak vissza, távoli hazájukba. Mint azóta minden évben, a szent esemény újra lejátszódik. A napkeleti vendégek magasztos hivatása, hogy újra meg újra tisztelegjenek Betlehemben és a jószándékú emberek szívében. így volt az idén is, a csillag vezette őket, akkor is, ha mi a ködben nem láthattuk az égi fényt.

Betértek néhány házba, természetesen álruhában, hogy ne keltsen gyanút gazdag öltözékük, tömött pénztárcájuk. De lehet, hogy erre sem volt szükség, mert József Attila meghallotta szavukat is: Főtt kólbászunk mind elfogyott, fényes csizmánk is megrogyott, - ami nem is csoda, mert napkelet nagyon messze van, a titokzatos Persidát is hiába keressük a térképen.

Megdicsérték a gazda borát, a háziasszony

töpörtyűs pogácsáját, megsimogatták a Jancsi gyerek fejét, s már búcsúztak is, mert a csordásék is mondták, hogy szívesen látják őket. A háziasszonynak ugyan gyanús volt a három idegen, mintha valahol már látta volna őket, s ha a templomban jobban megnézi a betlehemi szereplőket, felismeri a királyokat, de már az ebéd járt fejében s így soha nem tudja meg, hogy kik tértek be házukba.

Gáspár, Menyhért, Boldizsár még bezörgetett a csordásékhoz, aztán igazán sietniök kell, majd jövő ilyenkor megint találkoznak.

Mit visznek magukkal s mit mesélnek rólunk a messzi idegenben? Legjobban a falusi templomokat szeretik, mert egyszerűek, mint a tiszta szeretet, igaz, nincs is mivel hivalkodniuk. Ezekről sokat fog otthon mesélni a három király s jókedvűen emlegetik vendéglátóikat is, a háziasszony szíves kínálását, a gazda borát, a jancsi gyerek okosságát. A hallgatóság bólogat, az öregek ujja a térképen keresi, merre van Magyarország. De ettől nem lesznek okosabbak. Milyenek az emberek? - kérdezik a bólogató öregek s a három király sorra mondja, hogy mit látott. Sok a derék ember, szól Gáspár, de Menyhért mást is tud. Az egyik vendéglőben például rútul becsapták őket, még pedig oly szemérmetlenül, hogy szólni sem mertek. Sok a szegény ember, vélekedik Boldizsár, de az égi jelekből sem tud kiolvasni számukra semmi jót.- Talán majd eljön a megváltás, - vélik az öregek, a három király azonban kétli, hogy mindenkinek jutna a mennyei harmatból, mert a kapzsi emberek azt is elszedik tőlük, s azt mondják, nem érdemlik meg. A nép, ha pénzhez jut, legott elissza, akkor pedig a mennyei harmatból sem jár neki.

Odaát napkeleten ebben nem olyan biztosak. Boldizsár, aki az irodalomban is járatos, egy magyar költő versét idézi, amit itt olvasott: aki szegény, az a legszegényebb ... Megjegyzi, hogy ez a költő róluk is írt verset, még pedig nagyon szép verset, amire az öregek megint csak bólogatnak.- Jólelkű nép ez, - mondja Menyhért s a csordáséknál töltött estére gondol, ahol tú- rósbélessel kedveskedtek neki. Soha nem a néppel van baj, mondják a jámbor öregek, uraikat kellene időnként kérdőre vonni. Most a három király bólogat, végtére sok mindent láttak a hosszú úton. Láttak kapzsi gazdagokat, vérszomjas hadvezéreket, háborús uszítókat. Tudják, hogy jövőre megint meg kell gyújtaniok az égi csillagot, fényénél ismét elmennek Betlehembe s még tovább, túl sivatagon és hegyeken, megállnak falusi templomok jászlánál, aztán bekopognak a gazdához, ahol tavaly szívesen látták őket, a csordásékat is meg kell látogatniok, hogy nekik is megvigyék a hírt, megszületett a Megváltó.- Tudjuk, - mondja a csordás, de a megváltásra még várni kell, mert mindig közbejön valami. Adóemelés, aszály,ráadásul az idegenforgalom is visszaesett. A gazda buzgón magyarázza, hogy három idegen ugyan tavaly járt a faluban, de csak egy-egy üveg sört ittak s mentek is tovább.

Odaát napkeleten, majd ezt is megbeszélik, a három király pedig azt mondja, jövőre bizony megint el kell mennünk. Talán még azután is, mert késik a megváltás. A jámbor öregek pedig megértőén bólogatnak.

Csányi László

A Szekszárdi Kamarazenekar koncertje

Az 1992-es esztendő utolsó szekszárdi koncertje hangzott el december 28-án este a Művészetek Házában. Nyolc évvel ezelőtt, a fiatalon elhunyt Thész László régen dédelgetett álmát e zenekar művészeti vezetőjével- Földesi Lajos hegedűművésszel - szövetkezve úgy valósította meg, hogy a városban élő, muzsikát szerető, vonós hangszereken játszó zenészeket, orvosokat, mérnököket és régészt gyűjtötték egybe - bízván a zene sze- retetének összetartó erejében. E két nagyszerű muzsikus hallatlan munkája volt az együttes egybekovácsolása, majd a mű- vészetileg is igényes megszólaltatása. Voltak, akik elhagyták a zenekari pultokat, ám az elvetett mag - ha nehezen is - de szárba szökkent, növénnyé terebélyesült, és ma már érett „muzsikagyümölcsöt" terem.

Az első mű, mely elhangzott, J. Pachelbel: Canon und Gigue volt. A szerző, aki a XVII. sz. utolsó évtizedeiben alkotott a délnémet nyelvterületen, Bachot időben megelőzve, zeneileg is kiemelkedő alkotásokat adott az utókornak. A zenekar ezen az estén oly tömören és csillogóan szólaltatta meg e művet, hogy méltó hangulatot teremtett. A.

Vivaldi: A-dúr concertójának elhangzó első akkordjai már előre jelezték, hogy a zenekar érti és érzi a barokk zene nagy virtuózának belső feszültségtől robbanni kész művészetét. Am érezni és érteni csak az első mozzanat, ebben a muzsikálásban azonosult is a zenekar a mester gondolat- és érzésvilágával.

G.P:Telemann: A-dúr koncert suit-je zárta le az első részt. A szerző Bachnak kortársa, és saját korában elismertebb művész volt. E művében rádöbbenhetünk sajátosan gazdag és színes zenei képeinek felsejlé- seire, mely igen komoly feladatot ró mind a szólistára, mind a zenekarra. Földesi Lajos hegedűművész ismét bizonyította, hogy mestere hangszerének. A gyors és lassú pergő egymásutánjában hallatlan fegyelemmel irányította együttesét, s ugyanakkor briliáns csillogással, a hegedűjáték minden „fortélyát" felsorakoztató „játékos fegyelmével" feltörő hangjainak áradásával ajándékozta meg hallgatóit.

A szünet után A. Dvorak: E-dúr szerenádja hangzott el. A barokk zenében való jártasságot bizonyított együttes a XIX. sz. végi, északi szlávokra jellemző melankolikus muzsikát is szépen formálta meg. Néhol egy-egy pillanatra éreztük a küzdelmet a zeneileg egységes megszólaltatásáért, ám e küzdelemből az együttes és a muzsika került ki győztesen.

A hálás közönség tapsözöne talán nem méltatlanul csendült fel. Ám váratlanul „prózában" szólalt meg Földesi Lajos. Egy-egy virágcsokorral köszönte meg Méry Évának és Tucsni Kató néninek a sok-sok, alig tetten érhető segítséget, melyet mindig adtak önma- guktól az együttesnek. S csak ezután hangzottak el a ráadás-számok.

Ha most elfogultsággal vádolna meg bárki az olvasók közül, igazából mosolyognék. Szívemből vállalom ezt az elfogultságot. Szeretem ezt az együttest, mint édes gyermeket lehet szeretni. Ismerem a nyolc év rögös útjának minden gyötrődő szépségét. Együtt éltem velük és magaménak vallom. Ám sohase voltam elnéző a „botlásokkal" szemben, igyekeztem „igaz" maradni, s ezt mondani és írni. S ha most kicsit szubjektívnek érzik ezt az írást, hát emelt fővel vállalom.

Dr. Rosner Gyula régész, a zenekar tagja