Tolnai Népújság, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-04 / 2. szám

1993. január 4. SPORT KÉPÚJSÁG 11 Sakk korosztályos országos bajnokság, Paks Vámos Viktor győzött a korcsoportjában Géczi Mirjam (balról) Gara Anita ellenében megegyeztek a vélemények: a paksiak most is kitettek ma­gukért, magas színvonalon rendezték meg az idei viadalt is. Felmerült az időpont meg­választásának jogossága is, December 28 és január 3 kö­zött másodízben rendezték meg Pakson, az Energetikai Szakképzési Intézetben a kor- osztályos országos sakkbaj­nokságot. A tavalyihoz képest idén egy korcsoporttal, a 17 éven aluli lányok és fiúk me­zőnyével, bővült a verseny, ami egyben a színvonalra is jó hatással volt. A viadal rende­zői az ESZI DSE, az Atome­rőmű SE sakk szakosztálya és a Magyar Sakk Szövetség vol­tak. Összesen 100 fiatal küzdött, 10 fős csoportokban. Kilenc- fordulós körmérkőzéseken döntötték el a bajnoki címek sorsát. Hétfőn és szerdán dupla forduló volt, a többi napokon pedig egy-egy fordu­lóra és a függőkre került sor. Éles játszmák, kijátszott partik jellemezték a viadalt, ami nem csoda, hiszen a tét az Eu- rópa-bajnokságra, illetve a vi­lágbajnokságra való kijutás volt. úknál csak a 3. helyet sikerült megszereznie. Igen magas színvonalú volt a bajnokság, például a fiúknál szerepelt az az Almási Zoltán is, aki a felnőtt döntőn is részt vett. A 17 éves lányok között is megtalálhattuk az országos felnőtt női bajnokság több résztvevőjét. Ami a „befutót" illeti, az bizony igen szorosra sikeredett mindegyik korcso­portban, mindenhol az utolsó fordulóra maradt a döntés. Persze az aztalok mellett egyéb beszélgetésekre is sor került: előtérbe kerültek az if­júsági sakkozással kapcsola­tos témák. Az MSSZ ifjúsági bizottsága is itt tartotta kihe­lyezett ülését, megjelent Amb­rus Zoltán a szövetség főtit­kára is. Volt a szülőkkel is egy fórum, valamint két nemzet­közi mester, Szabolcsi János és Ábel Lajos tartott előadást az edzésmódszerekről és egyéb szakmai kérdésekről. A verseny szervezettségéről Barát Anna és az ő biztos „csodafegyverei" Almási Zoltán (balról) nyert a 17 éves fiúk között valószínűleg a későbbiekben már a tavaszi szünetben ren­dezik meg a bajnokságot. Végeredmény: 9 éves lá­nyok: 1. Géczi Mirjam (Hala­dás) 8,2. Gara Anita 8,3. Gara Tíczia (mindkettő Barcza-BEAC) 7,5 ponttal. 9 éves fiúk: 1. Vámos Vik­tor (ASE) 7,5, 2. Smaraglay Botond (Mattador) 6,5, 3. Szi­lágyi Zoltán (Haladás) 6,5 ponttal. 11 éves lányok: 1. Décsey Katalin (Tapolca) 7, 2. Barát Anna (Szeged) 7, 3. Kiss Judit (Tapolca) 6,5 ponttal. 11 éves fiúk: 1. Horváth Ádám (Tapolca) 7, 2. Nagy András (Ajka) 7, 3. Ács Péter (ASE) 6,5 ponttal. 13 éves lányok: 1. Kiss Fer­nanda (Statisztika) 8, 2. Sző- nyi Kata (Dunaújváros) 7, 3. Sárkány Petra (Balatonal­mádi) 5 ponttal. 13 éves fiúk: 1. Perger László (Haladás) 6, 2. Sopo- nyai Tamás (Haladás) 6, 3. Csizmadia László (Szeged) 5,5 ponttal. 15 éves lányok: 1. Lakos Nikoletta (Tapolca) 8, 2. Al­bert Kornélia (Statisztika ) 8, 3. Medvegy Nóra (Statisz­tika) 7,5 ponttal. 15 éves fiúk: 1. Ruck Ró­bert (Haladás) 7,5, 2. Gyimesi Zoltán (Dutép SC) 6,5, 3. Massát Ádám (Haladás) 5,5 ponttal. 17 éves lányok: 1. Palkó Gabriella (Haladás) 8, 2. Tóth Adrien (Heves) 7,5, 3. Makay Ágnes (Szentes) 6 ponttal. 17 éves fiúk: 1. Álmási Zol­tán (Honvéd) 8, 2. Csőke Krisztián (Dutép SC) 7, 3. Tö­rök József (Tapolca) 6,5 pont­tal. j Fotó: Ötós Réka Vámos Viktor A hazai fiatalok közül Vá­mos Viktor, a 9 éven aluli fi­úknál, első helyen végzett. Ács Péternek most nem ment olyan jól a játék, játszmát ugyan nem vesztett, de a sok döntetlen miatt a 11 éves fi­Szarajevóban az olimpia is meghalt A világ sportja Segített az „acél- báró" Valóságos futballcsoda Angliában a Blackburn Rovers szereplése. A Premier League jelenlegi negyedik helyezettje Kenny Dalglish vezetésével nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy dobogón végez­zen. Az akarat kevés. Pénz is kellett hozzá. A legutóbbi pénzügyi évben - mutatták ki albioni könyvszakértők - a Blackbum menedzsere 8 mil­lió fontot költött friss erők megvásárlására, új labdarú­gók vételére. Ezt aligha tehette volna meg, ha a Rovers-t nem kedveli annyira az angol acél­ipar egyik ismert egyénisége, Jack Walker. Walker milliókat ölt bele a Blackbum-be, hiszi, hogy jó üzlet. Ha a Dalglish-csapat ked­vezően szerepel, az az ő dicső­sége is. S persze nem kevéssé kiváló reklámlehetőség. > — Walker segítségével meglehetősen optimista mó­don ítélhetjük meg 1993-as évünket is - mondta Rob Coar, a klub elnöke. - És ezt elsősorban finaciális értelem­ben tippelem. / így kellett volna! A totó 1. heti szelvényén sze­replő mérkőzések eredményei: 1. Anconia-Lazio 0-3 2 2. Brescia-Udinese 2-1 1 3. Cagliari-Torino 0-0 x 4. Fiorentina-Atalantan 0-1 2 5. Intemazionale-Genoa 4-0 1 6. Juventus-Parma 2-2 x 7. Napoli-Pescara 2-0 1 8. Roma-MIlan 0-1 2 9. Samphdoria-Foggia 3-3 x 10. Bari-Pisa törölve 11. Bologna-Cosenza 1-0 1 12. Reggiana-Cremonese 2-1 1 13. Venezia-Verona 0-0 x Plusz 1 mérkőzés: 14. Spal-Lecce 1-1 X A szarajevói Koszovo-sta- dion történetében emlékezetes időpont 1984. február nyolca- dika. Ekkor került itt sor a XIV. téli olimpiai játékok nyi­tóünnepségére, amely Szara­jevónak talán a legszebb pilla­natokat szerezte. A stadion­ban 50 ezer néző ünnepelte békében és barátságban az olimpiai eszmét, tapsviharral értékelve a háromezer mu­zulmán, szerb és horvát fiatal élőképét. A 80 mecset városá­ban az olimpiai zászló lassan a magasba kúszott, mig Juan Antonio Samaranch, a Nem­zetközi Olimpiai Bizottság el­nöke az olimpizmust a barát­ság és testvériség fényes de­monstrációjaként üdvözölte ünnepi beszédében. Az akkori Koszovo-stadi- onra ma már lehetetlen ráis­merni. A polgárháború ször­nyű pusztítást végzett itt is. A pálya füve, ahol az olimpiko­nok vonultak fel, temetővé változott. Szarajevó nem tudja kegyelettel eltemetni halottait, ezért az olimpiai stadion gye­pén is sirhantok emelkednek, akárcsak a Miljacka folyó part­ján és a város parkjaiban. Az olimpiai küzdelmek színhelyeit a lángok és a fegy­verek uralják. A műkorcsolya versenyeknek otthont adó jég- csarnok, amelyben Katarina Witt, Scott Hamilton, Jayne Torvill és Christopher Dean kápráztatták el a nézőket és a szakembereket, szinte éppen-úgy porig égett, mint a város megszámlálhatatlan épülete, sok szállodája. Az olimpiai létesítmények ro­mokban hevernek. A polgár- háború kegyetlenül szedi ál­dozatait. A házakban fegyve­resek leselkednek, és min­denre lőnek ami mozog. A hó­fedte lejtőkön, ahol az alpesi sízők és síugrók versengtek az olimpiai helyezésekért, fana­tikus nacionalisták üldözte városlakók keresnek pillanat­nyi menedéket. A heves harcok közepette a városrészek és a környező te­rületek különböző nemzeti haderők irányításai alá. tar­toznak. Mojmilo a 639 lakás­ból álló, 1984-ben létrehozott olimpiai faluval a boszniaiak ellenőrzése alatt áll, a déli vá­rosrész, Grbavica, valamint a Zseljeznicsar-stadion a szer- beké. A bobpálya a Trebevic- hegyen szintén az övéké. Áz olimpia szép emlékei lassan semmivé foszlanak. Szarajevóban a polgárháború áldozataival együtt meghalt az olimpia is ... Tájfutás Pezsgős Szilveszter Kupa A Paksi SE és a Budapest Bank Rt. 13. alkalommal ren­dezte meg Szilveszter napján, a -10 fokos hidegben a Szil­veszter Kupa tájfutóverse­nyét. Eredmények: F 21:1. Dömö­tör Zsolt (Győr), 2. Magyar Já­nos (MAÉC), 3. Nagy István (ASE). F 17:1. Csekő József, 2. Teo- bald Péter, 3. Blézer István (mindhárom PSE). F 15: 1. Agócs János (Paks), 2. Wolf Gábor, 3. Kárpáti Vik­tor és Hegedűs Viktor (mind­annyian PSE). N 17: 1. Körösztös Lívia, 2. Dömötör Edit, 3. Csonka Gab­riella (mindhárom PSE). N 15: 1. Heizler Judit, 2. Varga Judit, 3. Sáfrány Szilvia (valamennyien Paks). Davos: Befejeződött a 66. Spengler Kupa nemzetközi jégkorong torna. A döntőben 4960 fizető néző előtt Kanada vegyesvá­logatottja az úgynevezett „hir­telen halál" játék szakaszában szerezte meg a győztes gólt, a hatodikat. Ánnak szerzője Jo­seph volt a 3:47. percben. A döntő: Kanada vegyesváloga­tottja - Färjestad BK (svéd) 6:5 (1:1, 2:2, 2:2 - 1:0) Pozsony: Péntektől önálló úton jár Csehország és Szlovákia, és ha ez igaz politikai és gazdasági értelemben, akkor a sportban szintén. Joggal vetődik fel a kérdés, az 1994-es, Egyesült Államokban sorra kerülő lab­darúgó világbajnoki döntőben melyik köztársaság képvisel­heti a volt csehszlovák színe­ket, feltéve, ha a selejtezőkön sikerrel jut túl válogatottja. A legfrissebb hírek szerint ame­rikai pályán még a régi cseh­szlovák válogatott küzd, de azzal az eseménnyel vége a „házasságnak". A köztársasá­gok önállósodásával a labda­rúgó bajnokság ősztől már kü­lön utakat jár, létrejön 12 klubbal a szlovák bajnokság. Abban többek között olyan ismert együttesek indulnak, mint a Slovan és Inter Bratis­lava. Moszkva: Lapértesülések szerint a szovjet labdarugó válogatott Szerdától vasárnapig ren­dezik meg Tokióban az első ízben kiírt ifjúsági „világbaj­nokságot", melyen két kor­csoport legjobbjai küzdenek az egyesekben és a csapatver­senyben. A magyar színeket csak juniorok képviselik, az if­egykori mestere, Valerij Lo- banovszkij kártérítést követel az Egyesült Arab Emírségek szövetségétől, amely a nem­zeti együttes szakvezetőjeként foglalkoztatta őt. Az ukrán edző 216 ezer dollárra tart igényt, miután az elmúlt hó­napban felbontották szerző­dését, amelyet nemrég hosz- szabbított meg. A szakítás oka az volt, hogy Lobanovszkij állítólag össze­veszett néhány játékossal. Berlin: Az egykori profi ökölvívó világbajnok, Graciano Rocchi- giani (csak Rocky-ként ismer­ték a ringben) Újév napján Berlinben egy utcai vereke­désben súlyosan megsérült. A ring egykori kiválósága egyik bátyjával, Ralffal sétálgatott a német főváros központjában, amikor egy húsztagú csoport petárdákkal kezdte lőni őket. A Rocchigiani-fivérek termé­szetesen nem hagyták magu­kat, de győzött a túlerő. Ralfot több késszúrás érte felsőtestén, súlyos állapotban vitték kórházba. Az ex-ököl- vívó, Graciano az arcán szen­vedett sérüléseket. Zürich: Eredetileg úgy volt, hogy a második női labdarúgó világ- bajnoki döntőt Bulgária ren­dezi. A bolgár szövetség azonban jelezte, nem tudja vendégül látni ezt a jelentős eseményt, ezért új házigazda után kell nézni. júságiak ezúttal nem szere­pelnek a résztvevők között. A küldöttséget Volper László és Fülöp István vezeti: Gárdos Péter, Pázsi Ferenc, Varga Zoltán, Éllő Vivien, Tóth Krisztina és Wirth Vero­nika. Játssz jól a Wembley-ben, szerződéshez jutsz! Ha nehezen is szánta el Rosenborgtól került át a magát a végső döntésre, Main Road-ra. A City immáron ott az aláírás az szakvezetése ugyan csak adásvételi szerződésen: az egyfajta kölcsönjátékra angol futballklub, a Man- szerette volna Albionba ehester City megvásárolta csábítani a labdarúgót, ám (600 ezer fontjába került) a >a Rosenborg eléggé egyér- norvég válogatott játéko- telműen jelezte, inkább sát, Kare Ingebrigstent. A pénzt szeretne látni, nem középpályás egyike volt kölcsönszerződést, azoknak, akik az Anglia — Én erősködtem a já- elleni vb-selejtező során tékos megszerzéséért, jeleskedtek, nagyszerűen nagy jövőt látok benne. A játszott a Wembley-stadi- szakvezetés majd megba- onban. A főként pontos, rátkozik vele - nyilatkozta gólokat érő szabadrúgásai-, a Manchester City elnöke, ról híres norvég csillag a Peter Swales. Évnyitás - doppinggal Klaus Henter, a Német másik nő, s még annyit lehet Úszó Szövetség elnöke meg- tudni, hogy mindketten erősítette: két versenyzőtől „nyugatról származnak", decemberben levett vizsgálati Az úszók egyesületét azon- minta pozitív eredményt ho- nal értesítették, a B-próba zott. A vétkesek egyike férfi, a eredményét hétfőn ismertetik. Világpremier Tokióban

Next

/
Thumbnails
Contents