Tolnai Népújság, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-28 / 23. szám
4 KÉPÚJSÁG PAKS ÉS KÖRNYÉKE 1993. január 28. „Város-képek” Pakson A múlt századbéli vasúti indóház, mely napjainkban a Vasúti Múzeumnak ad otthont Kedvező a költségvetés az Atomvárosban Az előzetes hírekkel ellentétben végül is 1993-ban Paks város önkormányzata jóval kedvezőbb költségvetéssel gazdálkodhat, mint ami tavaly év végén várható volt, pedig az előzetes számítások riasztó mértékű csökkenéssel fenyegettek. Idén a költségvetés több mint egy milliárd forint, egészen pontosan 13 százalékkal több, mint az elmúlt esztendő módosított költségvetése. A képviselők február 9-én tárgyalják a város költségvetés-tervezetét, amely szerint megfelelő összeg jut a város intézményeinek fenntartására. Bőven kerülhet sor fejlesztésre, mint ezt a tervezet is mutatja, 25 millió jut például a művelődési központnak, s sor kerül a tervek szerint a városi televízió teljesen amortizálódott stúdiótechnikájának lecserélésére. Ám mint már évek óta, valahogy a múzeum kialakítására nem jut pénz, ez az ügy kerül már megint a vonal alá. Az a fránya 20 millió csak nem tud összejönni! Kétségek és kérdések között Kajdacson Ahogy a faluban mondják, kajdacsi mindenütt dolgozik, vagy dolgozott. Az itt élők eljárnak dolgozni Szekszárdra, Sárbogárdra, Paksra, hogy csak néhány helységet említsünk. A hatvanas években a község lélekszáma kétezer fő körül mozgott, mára ez a szám leapadt 1500 főre. Ezt a nagyarányú elvándorlást a munkahelyek hiánya okozta. Az itt élők jelentős része az iparban talált megélhetési forrást magának és családjának. A fiatalok tanulni mentek nagyobb városokba, s aztán egyszerűen nem jöttek vissza, többek között azért, mert az akkori szociálpolitika a nagyobb városokba való letelepedést célozta, munkáslakások, KISZ-lakások létesítésével. A község pedig szép lassan fogyatkozott és elöregedett. Lengyel János polgármester (a rendszerváltás előtt tanácselnök) 1985-ben került a község élére. Abban áz időben a fejlődési folyamat a stagnálás állapotában leledzett. — Azokban az években - mondja Lengyel János, a község polgármestere - a fejkvóta-rendszer volt érvényben, ami Kajdacsnak nem nagyon kedvezett, de azért sok minden történt a községben. Büszkék lehetünk az orvosi rendelőre, s a hozzá tartozó orvosi lakásra, s hamarosan lesz fiókgyógyszertárunk is. Büszkén említette még á polgármester a község nyilvános telefonfülkéit, valamint azt, hogy az idén 150 lakásba vezetik be a telefont. A rendszerváltásnak azonban a faluban egy nem igazán jó oldala is megjelent: a munkanélküliség. A polgármester szerint először a Kajdacsiak kerültek az elbocsátandók listájára akár Sárbogárdot, akár más várost említve. A téeszek átalakulásával a faluban felrémlett egy újabb cselédsors réme. Ezzel együtt a szociális problémák is hatványozottan jelentkeztek, akár a segélyezési kérelmeket, akár egyebeket tekintve. A képviselő-testület munkájáról érdeklődve a polgármester elmondta, hogy sajnos, nemigen sikerül munkahelyeket teremteni, hogy ezáltal lassítható legyen a település elöregedésének folyamata. Vannak ugyan kisvállalkozások a kereskedelemben, de nagyobb létszámú munkahelyteremtés még nem valósult meg. Egyre inkább úgy látszik, hogy a lakosság részéről nő az igény a szociális támogatások iránt. A község kilencven százalékára az elszegényedés jellemző. Kevés embernek van biztos tőkéje, pénze, s akinek erre lehetősége van, bizonyára alkalmazni fogja a - csúnya szó - nincsteleneket. — Ez lenne az az új cselédsors, amit egy porcikám sem kíván vissza - mondta befejezésként Lengyel János. E.G. Rendőrségi hírek A paksi rendőrkapitányság közlekedési alosztályától kapott információk szerint újabban sorozatos gépkocsirongálásokra kerül sor, általában a hétvégeken, a lakótelepen. A megrongált gépkocsik tulajdonosai szerint a hétvégi diszkó vendégei közül fitogtathatják így néhányan erejüket. * Január 24-re virradóra például egy Lada személygépkocsi szélvédőjét törték be, s „desszertként" letörték a visz- szapillantó tükröt is, mely egy közeli bokorban volt később megtalálható. Ugyanekkor vált vandalizmus áldozatává egy másik gépkocsi is, ennek egyik kerekét szúrták ki. Nem sokkal a fentiek előtt történt, hogy szintén a lakótelepen egy Mitsubitsi autó négy kerekét tulajdonította el valaki, a márkás gumik értéke mintegy 20 ezer forint. A kerékpár is a „kurrens" cikkek közé tartozik a tolvajok körében, bizonyítja ezt, hogy a napokban egy tízsebességes Csepel Swinn túrakerékpár tűnt el az egyik ház hetedik emeleti lépcsőházából. Németh László díj paksi pedagógusoknak A Magyar Kultúra Napja alkalmából két paksi pedagógus, Kern Józsefné magyar-történelem szakos tanár a Bezerédj általános iskolából és Pál J. Péterné földrajz-rajz szakos tanár a IV. számú általános iskolából Németh László díjban részesült. A kitüntetettek a díjat dr. András- falvi Bertalan művelődési és közoktatási miniszertől vehették át a Népajzi Múzeum dísztermében rendezett ünnepségen. A két éve alapított díj a gyermekek harmonikus személyiségfejlesztése érdekében végzett pedagógusi munka elismerésére szolgál. A kitüntetettek a díszes kivitelű oklevélen és a Németh László emlékplaketten kívül pénzjutalomban is részesülnek. Pillanatkép a paksi löszfal oldalánál „Ha az energiacsökkenés nem áll meg, szinte pásztornéppé válunk" Pónya József, a volt paksi atomerőmű vállalat, - mára részvénytársaság - vezérigazgatója már egy éve nyugdíjban van. Paksi házában él, kertészkedik és látszólag távol van mindattól, ami kapcsolatos az atomenergiával. Valóban így van ez? — Tényleg így van, pihenek, elég volt belőle egyelőre, és semmi hivatalos megbízatásom sincs, amely az iparpolitikát vagy az energiapolitikát illetné. — Ön szerint milyen volt a hatvanas évek gazdasági helyzete, amikor is az atomenergia meghonosítása, mint iparpolitikai koncepció teret nyert Magyarországon? — Ez a koncepció 1968-ban indult el, és végül is áthúzódott a hetvenes évekre. Akkor egy olyan felfelé ívelő gazdasági fejlődési trend volt, hogy ehhez kellett igazítani az energiaellátást. Abban az időben természetes volt, hogy nagy erőművet kell építeni, de nemcsak Pakson, hanem már tervezőasztalon volt a bicskei erőműépítés terve is. Ez az atomerőmű körülbelül azonos nagyságú lett volna a paksival. Az energiaellátás tehát igazodott ahhoz az iparfejlesztési trendhez, ami akkoriban elkezdődött, úgymint kohászat és alumíniumipar. A lakossági igény is megnőtt, no és nem utolsó sorban a mező- gazdaság erőteljes gépesítésen ment keresztül. — Mint általában a legjelentősebb ipari vállalatok vezetői, ön is a párt központi bizottságának tagja volt. Mit jelentett ez az atomerőmű, vagy tágabban értelmezve Paks számára? — A központi bizottságnak csak 1985-ben lettem a tagja. Akkorra az atomerőmű már majdnem kész volt. Tehát semmi köze nem volt a KB- tagságomnak ehhez. Az erőműnek akkor már olyan súlya volt, mondhatnánk hatalma, hogy a KB-tagság nélkül is szóba állt velem bármelyik miniszter. Ha felhívtam őket, azonnal fogadtak. Mondjuk a KB-tagság annyiban volt jó, hogy közvetlenül találkoztam velük, és így nem kellett elő- szobázni. — Hogyan kell értelmezni, hogy az erőműnek hatalma volt? — Akkora pénzügyi beruházás és kuriózum volt az atomerőmű, hogy ettől a technikától a politika egy kicsit tartott. Az erőmű kicsit misztikus volt. A hatalom felső szintjén is felelősek voltak az atomerőműért, és tartottak attól, hogy ha valami esetleg nem jól megy, ők is felelnek érte. — A paksi atomerőmű létesítése kiemelt nagyberuházás volt, de magának a létesítménynek az építésén kívül sok minden egyéb is tartozott ahozz, ami a kapun kívül történt. — Az természetes volt annak idején, hogy ha egy gyár épül vidéken, és ahhoz nem környékbeli munkaerő is szükségeltetik, akkor az ide érkező dolgozók számára lakótelep kell, méghozzá végleges. Az itt elhelyezkedő embereknek megfelelő ellátást kell biztosítani, ha ezt a meglévő kereskedelmi hálózat nem képes megtenni. Itt több éven keresztül tízezer ember dolgozott. Tehát mindennek a megteremtése együtt járt az erőműépítéssel. Erre a pénzeszközöket nem máshonnan kellett „kiszakítani", egy beruházás úgy indult, hogy volt egy alap- és egy kommunális része. Az pedig mindig „verekedés" kérdése volt, hogy mennyi lakás legyen, és milyen, mekkora legyen az iskola, stb. A paksi lakótelep lehetett volna sokkal szebb is, teraszos kialakítást célzó tervek voltak, de ezt a fővárosban nem hagyták jóvá, túlzottan luxusnak tartották. Ha a mi kezünkben van a,döntés, a lakótelep kialakításában jobban érvényesülhetett volna ez a szép panoráma. — Milyennek látta akkoriban Paksot, az erőmű irodaházának második emeletéről? — Egy nagy falunak láttam, és a gondolkodását is annak tartottam. Nagyiparban gondolkodó ember nemhogy Pakson, az egész megyében nem volt. Visszatérve a KBtagságra, Tolna megyéből én voltam az első, aki bekerült. Ez a megye el volt nyomva. Más megyékből ketten-hár- man is KB-tagok voltak. De visszatérve a kérdésre, mivel az erőműben dolgozó, nagyipari gondolkodással és tapasztalattal ideérkező emberekkel gyorsan kapcsolatot teremtettem, nem volt rá igazán szükségem, hogy megismerjem Paksot. A városnak a gondolkodásmódján is változtatni kellett. A helyzet akkor kezdett változni, amikor a helybeliek kezdtek az erőműben dolgozni. Mára elmondható, hogy alig van olyan család, amelyikből valaki ne dolgozna az erőműben. — Váltsunk egy kicsit. Egy nevet mondok: Jákli Péter. — Az egy talpraesett fickó volt, aki már korszerűen tudott gondolkodni. Vele együtt lehetett dolgozni a város érdekében. Az erőmű tudott pénzeket adni a város számára, hogy az fejlődni tudjon. Ehhez azonban az erőműnek és a városnak igen jó kapcsolata szükségeltetik. Nem győzöm hangsúlyozni: korrekt emberi kapcsolatokra. Jákli Pétert nagyon perspektivikus embernek tartom, most magasabb pozícióba került, mint Pakson volt, s szerintem még magasabbra is fog a jövőben, mert a rátermettsége miatt alkalmas rá. Azt hiszem, eljön még az az idő, amikor Paks sajnálni fogja, hogy elküldte. — A paksi atomerőmű az ön vezetése alatt épült fel. Bizonyára igen sok tapasztalatot gyűjtött össze az évek során. A hajdani „csikócsapatnak" nincs már erre szüksége? — A csikócsapat felnőtt. Nem is beszélve arról, hogy többen is vannak, mint ezt az erőmű működtetésének szükségletei indokolnák, hiszen készültünk még egy erőműre, s ennek a tartalékai is jelen vannak Pakson. Annyi a szakember, hogy azonnal ki lehetne „stafírozni" egy új erőművet! Ahol pangás van, nincs szükség tapasztalatra. — A rendszerváltás „megvétózta" az újabb blokkok építését. — Jelenleg kétségbeejtő fogyasztáscsökkenés mutatkozik, amely ha nem áll meg, szinte pásztornéppé válunk. Mert ha nem kell senkinek az energia, az azt jelenti, hogy pang a gazdaság, és a kisembereknek sincs pénzük. Ennek az állapotnak, bízom benne, hamar vége lesz. Azt azonban meg kell még említenem, hogy ebben az országban 30-40-50 éves szenes erőművek vannak. Ezeket le kell selejtezni, és helyettük újakat kell építeni. Mint atomos, én azt mondom, hogy a legtisztább, leggazdaságosabb energia az atomenergia. — Több külföldi atomerőműben járt, hol szerzett kellemes, avagy kellemetlen tapasztalatokat? — Egy japán atomerőmű volt az, amely számomra - jó értelemben - döbbenetes élményt jelentett. Tudni kell, hogy a paksi erőmű híres volt tisztaságáról, s Vámos Gábor kollégámmal Japánban járva már előre azon kuncogtunk, vajon tudják-e azt a tisztaságot prezentálni, mint nálunk. Az ott látottak teljesen elképesztettek bennünket. Többek között papucsban kellett még a gépházba is bemenni. A gondolkodásmódjukat is igen szimpatikusnak találtuk. Az ellenpéldák egyes kelet-európai erőművek, nem nevezem meg őket, elég annyi, hogy meg is szüntettük a látogatásokat, nehogy valamit is eltanuljunk tőlük! — Mi a véleménye a tömegtájékoztatás jelentőségének növekedéséről? — Ez az erőmű a világ előtt mindig nyitva állt. Nem emlékszem rá, hogy bárkit is ne engedtünk volna be. Jöttek ide még Tajvanból és Dél-Koreá- ból is. Ez a nyitottság emelte az erőművet arra a szintre, ahol most van. Olyan propaganda, mint napjainkban, azért nem volt, ez tény. Úgy tűnik, ez a jövő útja. Még valami. Az a véleményem, az erőmű által termelt haszonból többet kellene visz- szajuttatnia az államnak a régió számára, és nemcsak Paksnak. — Az erőmű tervezésekor mit szándékoztak tenni a majdani kiégett üzemanyaggal? — Már a tervezés legelején volt egy szerződés, hogy a Szovjetúnió visszaveszi a kiégett üzemanyagot. Kezdetben ezért még ellentételezést is kértünk, mivel az anyag újra felhasználható! Ez végül nem így jött össze, de az természetesnek tűnt, hogy az „idők végeztéig" visszakerül majd az üzemanyag a Szovjetúnióba. Azt hiszem, ez figyelmeztetés a mának is, bármilyen szerződést kötnek e tárgyban, köny- nyen járhatnak újra így! — Köszönjük a beszélgetést! Eördögh Gabriella
