Tolnai Népújság, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-26 / 21. szám

1993. január 26. MEGYEI KÖRKÉP «ÚJSÁG 3 MDF: megerősödött a j ótékony vonal? Gacsályi József a célokról és a tettekről Vitafórum Tamásiban A Tamási Társaskör szervezésében kerül sor arra a vitafórumra január 27-én 17 óra 30 perckor a helyi 1. Számú Általános Iskola éttermében, amely az ifjúság védelmét szol­gálja. A nagy érdeklődésre számot tartó rendezvény előadója Szabó-Bakosné Rosta Margit, a 2. Számú Általános Iskola igazgatója lesz, aki a hátrányos hely­zetű és veszélyeztetett fia­talok problémakörével foglalkozik és megoldási javaslatokat, alternatívákat kínál. A fórumra meghívták mindkét iskola 7-8. osztá­lyos tanulóit, az osztályfő­nököket és valamennyi pedagógust, de nagy sze­retettel várják az érdek­lődő szülőket is. Szekszárdiak Sötétvölgyért A Babits Mihály Műve­lődési Ház oktatóbázisa, a Gemenc Természetvédő Egyesület és a Dél-Dunán­túli Természetvédelmi Igazgatóság iskolai cso­portok, közösségek és csa­ládok részére Szekszár­diak Sötétvölgyért címmel háromfordulós akciót hir­det 1993 tavaszán. Az Ezt láttam Sötétvölgyben című pályázatokat - túrák, meg­figyelések leírása - április 15-ig várják. A területért közös társadalmi munkát szerveznek március 20-án és április 10-én, míg az akadályversennyel egybe­kötött - városi - madarak és fák napját pedig április 22-én rendezik meg. Az akcióra február 15-ig lehet jelentkezni. Gyűlik a pénz A tamási Béri Balogh Ádám Gimnázium és Kol­légium 1957-ben végzett öregdiákjai alapítványt tet­tek az intézmény tehetsé­ges diákjainak támogatása céljából. A bejegyzés utáni „híresztelés" - úgy tűnik - sikeres volt, hiszen szépen gyűlik az alapítvány pénze. Az egykori és mai diá­kok és az intézménnyel szimpatizálók igényének kielégítése szándékával közöljük a bankszámla számát: 465 - 11 296. Horgászjegyek kiadása Szekszárdon A szekszárdi Közalkal­mazotti Horgászegyesület az idén még két napon, február 8-án, illetve 9-én, mindegyik napon 17-től 19 óráig adja ki az 1993. évi horgászjegyeket a Szek- szárd Városi Polgármes­teri Hivatal - Béla tér 8. fszt. - ügyfélfogadási iro­dájában. Aki az említett időpontban nem váltja ki a jegyét, azt úgy tekintik, hogy a továbbiakban nem kíván az egyesület tagja lenni. A jegykiváltásnál tudhatják meg a pecások a halőri beosztásukat is. Divatstúdió gálaműsora A DIORO Divatstúdió gálaműsorát január 30-án 18 órától láthatják az ér­deklődők Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Házban. Sztárvendég az AD Stúdió, közreműköd­nek a manökenképző tan­folyam résztvevői. Talán a megszokottnál is emelkedettebb és patetiku- sabb hangulatban ért véget vasárnap az MDF VI. országos gyűlése, legalábbis így véle­kedik Gacsályi József, Tolna megye egyik küldöttje. — Antall József záró felszó­lalása után nemcsak rajtam, hanem láthatóan másokon is egyfajta bizakodás vett erőt - mondta Gacsályi József. — A miniszterelnök egyébként - a kiélezett helyzet ellenére - mindvégig higgadtságról és bölcsességről tett tanúbizony­ságot. — Ezeket az elismerésre méltó tulajdonságokat képes lesz a maguk teljességében érvényesíteni az MDF-en be­lül? Mert a gyűlésen nemcsak higgadt hangokat lehetett hallani.. — Őszintén szólva én némi pesszimizmussal arra számí­tottam, hogy sokkal erősebb lesz a „nagyhangúak" tábora. Nos, a felszólalások folyamán kiderült, hogy nem lett iga­zam. A higgadtság és a böl­csesség átplántálása természe­tesen nem kizárólagosan An­tall Józseftől függ: az minden­képpen biztató, hogy az úgy­nevezett szélsőségesek nem szereztek jelentős pozíciókat az elnökségben. Molnár Csaba viselt dolga­ira igazán érvényes a mondás, hogy mindent lopott, talán csak malomkövet és parazsat nem, mert az előbbit túl ne­héznek, az utóbbit meg túl forrónak találta. Alkalmankénti bűntársaival mintegy negyven rendbéli bűncselekményt követett el. A többsége köznyelven szólva betörés, hivatalosabban dolog elleni erőszak, meg folytatóla­gosan, üzletszerűen elkövetett lopás. Mintegy fél év alatt mil­liós értéket emelt el. Módsze­rei is igen változatosak voltak. Ha kellett, ajtót feszített, abla­kot tört, máskor elég volt kerí­tést másznia, vagy éppen „be­sétálni" egy nyitott ablakon. Legalább tíz drága biciklit elkötött, s nem zavarta, ha számzáras volt a biztonsági berendezés, megoldotta a problémát akkor is, ha vízve­zetékcsőhöz volt lakatolva a kerékpár, mert lefűrészelte. Feltáró jellegű beismerő val­lomást tett, s innen tudjuk, hogy több esetben ismeretlen a sértett, mert nem tett felje­lentést. Figyelemre méltó tény, hogy a lopásból származó, igen változatos eredetű és összetételű tárgyak többségét a Bankó Kereskedőház vásá­rolta meg. Betört - többek között - Szekszárdon, az újvárosi és a baktai ABC-be, gyógyszer- tárba, a népművészeti boltba, a Muskátli presszóba, a Ga­rancia biztosítóhoz, a megyei önkormányzati építő vállalat egyik raktárába, a vendéglátó vállalathoz, magánszemé­lyekhez. A lakóépületek föl­dszinti tárolóiban előszeretet­tel dézsmálta a horgászfelsze­reléseket is. Nem kímélte az államha­talmat sem, mert többször jár - nem ügyfélként - a városi önkormányzatnál, ahova nem mindig kellett betörni, volt amikor - s nemcsak ott ­Papp Józsefné született Do­bos Mária Nagydorog, Batt­hyány u. 4. sz. lakos január 26-án tölti be 82. évét. Drága jó édesanyámat ez alkalomból — A pozíció esetleg száza­lékban is kifejezhető? — Felhívnám a figyelmet Kulin Ferenc elnökségi taggá választására. Ez nemcsak sa­ját, személyes győzelme, ha­nem azon centrumpárti-libe- rális nézeteké is, amelyeket Kulin képvisel. Véleményem szerint az elnökség legalább hetvenöt százaléka hozzá ha­sonlóan gondolkodik. — Antall József is? — Úgy vélem, Antall József annak érdekében, hogy ez a vonal tovább erősödjön, még mindig nem játszotta ki min­den kártyáját. Ha a későbbi­ekben netalán bármiféle erőel­tolódás következne be, abban az esetben a miniszterelnök úr még mindig képes lenne úgy korrigálni, hogy az előbb már említett jótékony vonal erő­södjön. — A kérdés csak az, hogy minderről miként vélekedik az elnökség maradék hu­nyitva felejtettek egy ablakot. Meglátogatta - nem nyitva tartási időben - a Dózsa és a Teke sörözőt és a BM-klubot, s a városi önkormányzat ven­déglátó helyét. Érdekesebb esetei közé tar­tozik egy tervező kft, ahonnét a műszaki cikkek mellett lo­pott skót wiskit, körtepálin­kát, orosz pezsgőt, Martinit, Camparit literszám, márkás cigarettát kartononként, és 360 doboz rágógumit. Hogy, mindez miért kell a tervezés­hez, azt a bíróság nem vizs­gálta. Bűnlajstromának felsoro­lása árnyalt képet festene a káefték, vállalatok, intézmé­nyek és a kocsmák - bocsánat, vendéglátó egységek - mű­szaki felszereltségéről, mert volt, ahonnét csak öreg színes tévét lehetett elvinni, míg má­sutt márkás és vadonatúj mű­szaki felszerelések kínálták magukat, de nem akarunk tippeket adni követőinek. Tény, hogy lopott vaffelsü- tőt, gázpalackot, fúrógépet, láncfűrészt, üres üvegeket re­keszestül, vagy anélkül, üveg­fúrót és gyorsvágót - ez utób­biak értékéből gyanítható, hogy gyémántvágók lehettek - , órát, kombináltfogót, kész­pénzt, tőrt, számítógépet és villamos rezgőt. Ez utóbbiról nem sikerült megtudnunk, hogy micsoda tulajdonkép­pen, de a műszaki területen jártasabb olvasók biztos tud­ják. A Szekszárdi Városi Bíróság első fokon egy év hat hónap börtönre ítélte, valamint két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Ő még ezt is sokallva fellebbezett, de mivel az ügyész nem tette, a megyei bíróság dr. Zoboki Ibolya ve­zette fellebbviteli tanácsa már csak azt állapíthatta meg, hogy kirívóan enyhe az ítélet, de azon nem változtathatott. szívünk meleg szeretetével köszönti: lánya, ve je, 3 unokája, unokamenyei és öt dédunokája. szonöt százaléka. Csurka Ist­ván - aki nemegyszer kapott dörgő tapsot - ott ül a vezető testületben. — Hangos emberek min­denhol vannak, persze nem biztos, hogy a hangerőnek kell érvényesülnie. Sőt, előbb- utóbb mindenkinek, így a ma­radék huszonöt százaléknak is számot kell vetnie a lelkiisme­retével, s rá kell jönniük arra, hogy az MDF nem a szélsősé­gek pártja. — Csurka István hajlandó lesz eleget tenni ennek a kí­vánalomnak? — Kénytelen lesz. Ugyanis két eshetősége van: vagy poli­tikus, s akkor reálisan, a kon­zekvenciák levonásával fel­méri a helyzetét, vagy nem politikus, akkor pedig saját magára vessen. Az nem lehet számára cél, hogy idegen test­nek tűnjön az elnökségben, il­letve a Magyar Demokrata Fó­rumon belül. Rosszul kezdődött a hét az egyik szekszárdi polgár szá­mára, ugyanis tegnap reggel 6.20 és 6.30 között az Arany János utca 16. elől ellopták 1991-es évjáratú, fekete 1,9 dí­zel VW Passat személygépko­csiját, ami nyitott állapotban, járó motorral állt a parkoló­ban. Az ellopott gépkocsi rendszáma: BXW 583, motor­száma: IY 661335, alvázszáma: Február 5-én hivatalosan is átadják a hőgyészi rendőrőrs épületét. A megnyitó utáni sajtótájékoztatóról lapunk is beszámol majd. Ez az írásunk az „előd", a régi csendőrőrs emlékeit próbálja felidézni. A most átadásra kerülő rendőrőrs épületével szem­ben, a Kossuth Lajos téren áll a Lichtenstein-kastély épüle­tegyüttese: a főépület és olda­lépületek. Mindegyik az 1700-as évek derekán épült. Mellettük található egy stílu­sában hasonló, de a hagyo­mány szerint talán még öre­gebb épület, mely ma lakóház. Ez az Apponyi-grófok tulaj­dona volt, és az emlékezet szerint már a múlt század óta, de 1913-tól biz5osan csendőr­laktanya volt. A csendőrség a gróftól bérelte az épületet, vagy tán ingyen kapta, hiszen a grófnak elsőrendű értéke volt, hogy rend legyen a bir­tokai körül. Az őrs lényegében német hatásra szűnt meg, mert 45-ben nyugatra vezényelték az állományt. Egy személy itt maradt, a többiek elmentek. A hőgyészi őrsön egy pa­rancsnok mellett 6-8 fő volt. Éjjel-nappal adtak szolgálatot: esőben, szélben vagy akár hó­ban, gyalog be kellett járniuk a körzetüket. Ismerték a lakos­ságot, a körzetet. Minden gyanús apróságra felfigyeltek, így a nemkívánatos elemeket hamar ki tudták szűrni. Hő- gyészről kijártak a pusztákra, így Csemyédre á Wéber ma­lomig is. Szerették őket a há­ziak, mert biztos megjelené­sük biztonnságot adott az ott lakóknak. Vető Gyuláné, Aranka néni meséli, hogy ő fi­atalasszony volt még, amikor odajárt a járőr. Méhészkédtek, a kertjükben volt néhány tő jól mézelő vaddöhány. Akkortájt tilos volt a házi dohányter­mesztés. A termelőket meg­büntették. Az egyik csendőr gyakran nézegette a neki „gyanús" növényt és egyszer — Mutatkoztak-e a gyűlé­sen, vagy várhatóak-e a kö­zeljövőben konkrét jelei az ön által említett jótékony vo­nal politikájának? — Úgy gondolom, ha az ideológizálás helyett a priva­tizáció felgyorsítására, a hitel- információ és felhasználás kontrolljának az erősítésére törekszünk, ha a kultúra-okta­tás terén mielőbb véget ve­tünk az exlex állapotnak, ha jobban odafigyelünk a zava­rosban halászokra, ha folytat­juk a sikeres külpolitikát, ha a kisebbségeinket valóságos jo­gokkal ruházzuk fel, ha szi­lárd belbiztonságot és nem­zetbiztonságot prezentálunk, akkor én azt hiszem, érvénye­sülni fog a centrumpolitika. — Az ön által felsorolt célkitűzéseket - különös te­kintettel a várhatóan egy év múlva bekövetkező választá­sokra - tett is követi majd? — Valóban, az emberek a közhangulat, közérzet javítása érdekében tetteket várnak. S a választások előtt a lehető leg­jobb politika mi lenne más, mint a helyes célkitűzések va­lóra váltása. Mert az a párt nem párt, amelyik ne a győze­lem reményében indulna a megmérettetésen. Szeri Árpád WVW ZZZ 312 MB 306561. A sértett nem tudott felvilágosí­tást adni a gépkocsi eltulajdo­nítójárói, de azonnal értesí­tette a rendőrséget, akik kiad­ták a körözést és intézkedtek a gépkocsi felkutatására. Aki tud bármit is az eltulaj­donított személygépkocsiról, jelentse a legközelebbi rend­őrőrsön, kapitányságon, vagy a járőrnek. megkérdezte, hogy tulajdon­képpen mi az. - Vaddohány - hangzott a válasz. - Mitől vadult el? - bolondozott a csendőr. - Attól, hogy maguk idejárnak és elvadították - él- celődött Aranka néni. Hőgyészen komolyabb bűntény nem történt. Ápró lopások viszont előfordultak. Witzl Károly bácsi, a falu leg­idősebb lakója - túl jár már a kilencedik X-en - derűsen me­sél egy apró történetet. Bíró volt még, amikor a csendőrség hatósági esküdtet kért tőle egy nyomozáshoz. Aratásidő lévén, nem talált szabad embert, hát maga bal­lagott el a közeli utcában levő tetthelyre. A lopott holmit kel­lett a gyanúsítottnak előadnia. A csendőrök tudták már, hogy hol van az elrejtve, de mivel a tolvaj tagadott, „betartottak" neki. Ásattak vele a földes szobában, majd az istállóban. Az meg vigyorgott és ásott készségesen. Végül kivitték az udvarra és mondták, hogy dobja szét a kupacba hordott kukoricaszárat, rossz ekéket és egyéb lim-lomot. Már nem vigyorgott a tolvaj, és sehogy sem akart engedelmeskedni. A végén meglett a föld alatti Döntés előtt Déli autópálya: befektető kerestetik (Folytatás az 1. oldalról.) Co-Nexus Mérnökiroda Debre­cen Kft. alapította azzal a céllal, hogy szervezze a Dél-Magyaror- szágot átszelő autópálya előkészí­tését, tervezését és építését. Már 1991-ben felmerült a részvény- társasággá alakulás gondolata, mivel a társaság munkájának a szervezése ezt a formát igényelte. A Déli Autópálya Kft. az előké­szítést elvégezte, így nem volt akadálya annak, hogy a taggyűlés 1992. október 20-án határozzon a zártkörű részvénytársasággá ala­kulásról. A DAP Rt. létrejöttének célja a DAP Kft. tevékenységének folytatása. Az rt.-vé alakulást el­határozó taggyűlésen tájékoztató hangzott el a befektetőkkel folyta­tott tárgyalásokról. Eszerint kü­lönböző banktechnikai nehézsé­gek és a közép-európai helyzet miatt az előszerződéssel biztosí­tott összeg időközben esedékessé vált, első része még nem érkezett meg a DAP számlájára. A nehéz­ségek elhárítására a tárgyalások intenzíven folynak. Nagy az ér­deklődés a külföldi cégek részéről a részvényvásárlás iránt." A január 28-i önkormányzati ülésen - melyre a DAP Rt. illeté­kesei is meghívást kaptak - a tárgyban határozati javaslat ke­rül a résztvevők elé. A javaslat szorgalmazza a Déli Autópálya Részvénytársaságnál a tervek ha­tósági engedélyeztetésének, va­lamint a befektetők felkutatásá­nak gyorsítását. üreg, s benne bödönökben zsír, sonka, stb. A sarokba szorított úriember azonnal ta­gadott, mondván, hogy erről az egészről ő semmit sem tu­dott. Nyilván mindent a hara­gosa vitt oda, azért, hogy őt le­járassa. Nevetett mindenki: kár, hogy nekik bosszúból senki sem visz sonkát. Már nem lakik Hőgyészen az a személy, akiktől gyerekkorá­ban ellopták a piacon vett 12 libát. Meglett a tolvaj és az ál­latok is, így azonnal vissza­kapták azokat. A tettes azon­ban lepénzelt két hamis tanút, fogadott egy ügyvédet és azt állította, hogy a libákat ő vette a piacon. Addig csűrték-csa- varták az ügyet, míg a bíróság úgy ítélte meg, hogy mivel nem bizonyítható a lopás, a felperesnek járnak a szárnya­sok. Azok azonban már nem voltak meg, így a kárvallott­nak kellett libákat vennie a tolvajnak. ítélethirdetés után az addig is magabiztos úri­ember még fölényesebb lett, és a következőket mondta: — Mondják meg a K. R.-nek, hogy kövérek legye­nek ám azok a libák. Stefán György A tárgyalóteremből A szorgalmas betörő esete Autólopás Szekszárdon Ihárosi Ibolya Olvasóink írják Ossza meg örömét A hőgyészi csendőrlaktanya "Kövérek legyenek ám azok a libák" Hőgyész legrégebbi épülete, a volt csendőrlaktanya

Next

/
Thumbnails
Contents