Tolnai Népújság, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-23 / 19. szám

INTERJÚ PR. SZAKÁLY FERENCCEL ARRÓL, HOGY MERRE LENG KI AZ INGA (6. oldal) BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1993. JANUÁR 23. SZOMBAT ÁRA: 13,80 FORINT IV. ÉVFOLYAM, 19. SZÁM Tolna és környéke (4. oldal) Kisóvoda Harcon (3. oldal) Koszorúzás Kölcsey Ferenc sírjánál Kölcsey Ferencre, a re­formkor nagy költőjére, a Himnusz alkotójára emlé­keztek pénteken Szatmár- csekén, ahol a magyar iro­dalom kiemelkedő alakja 1838-ban hunyt el. A kis szatmári falu templomában gyászisten­tiszteleten emlékeztek meg a település nagy fiáról, aki 1815-től, magányosan élt csekei birtokán, s ott írta meg - 1823. január 22-én - a Himnuszt. A szertartás után a helyiek, valamint a különböző politikai és tár­sadalmi szervezetek kép­viselői megkoszorúzták a község híres, csónakfejfás temetőjében Kölcsey Fe­renc sírját Határsértés, jugoszláv tájékoztatás A január 19-én Móraha- lomnál történt határsértés ügyében tárgyaló jugo- szláv-magyar vegyesbi­zottság megállapította, hogy a jugoszláv hadsereg járőre a sűrű ködben elté­vedt és 150 méter mély­ségben magyar területre hatolt. A magyar és jugoszláv határőrtisztekből álló bi­zottság tárgyalásásról a Tanjug jugoszláv hírügy­nökség számolt be. A jugoszláv hadsereg közleményben fejezte ki sajnálatát az incidens mi­att, s a bizottság megálla­pította, hogy az nem szán­dékosan történt - jelentette a Tanjug. Deviza­gazdálkodási bűntett A devizagazdálkodás különösen nagy értékre el­követett megsértése és közokirat-hamisítás bűn­tettének alapos gyanúja miatt folytat nyomozást a Vas Megyei Rendőr-főka­pitányság gazdaságvé­delmi osztálya Horváth Imre, a Magyar Hitelbank Rt. 1. számú szombathelyi fiókjának vezetője ellen - tájékoztatták az MTI-t pénteken. Nyílt nap a Kolpingban ——«**------------------***. más--------------vj 'í®, -■ J--------------------­Ne m számítottak ekkora érdeklődésre az 1991-ben ala­pított szekszárdi Kolping szakiskola vezetői, amikor tegnapra nyüt napot hirdet­tek. Köntösné Rajnai Anna­mária igazgatónő ismertette a megjelent szülőknek és gyere­keknek az ötfokozatú képzés rendszerét, a látogatók ezt kö­vetően csengőszótól csengő­szóig szabad betekintést nyerhettek az iskola életébe. Mint az igazgatónő elmondta, az intézmény elsősorban a nyolc általános iskolát végzett leányoknak ad új típusú szak­képzést, akik a közismereti tanárgyak mellett szabás-var­rást, sütés-főzést, és (Folytatás a 3. oldalon) Jazz-kocsma a Gemencben Rendhagyóan alakult teg­nap este a szekszárdi Gemenc Szálló éttermében évek óta megrendezett Jazz-kocsma, amelyen a Szekszárd Bigband fújta a swinget és a blues-t. A siker hagyományos volt, hi­szen a programnak már-már kialakult törzsközönsége van, - a rendezvényen megtelt a ház -, a „kocsma" mellett ez­úttal azonban a bár egy me­nedzservacsorának is helyet adott, ahol az ország minden részéből érkezett üzletembe­rek találkozhattak. A jazz-es- ten megjelent Theodor Zens, pécsi német konzul, illetve Robert Pierce, az Egyesült Ál­lamok budapesti nagykövet­ségének kereskedelmi és gaz­dasági tanácsosa. A szervezők rendszeressé kívánják tenni a hasonló jazzesített üzleti ta­lálkozókat.-ff- fotó: G. K. Kaposvár 120 éve város Kaposvár várossá nyilvání­tásának 120. évfordulója al­kalmából pénteken ünnepi közgyűlést tartott a település képviselő-testülete. Szabados Péter polgármester kitünteté­seket adott át a városért leg­többet tett lokálpatriótáknak. Egyidejűleg több kiállítás nyílt a városban. Választhatunk Orvos után kórházat is Július 1-től bevezetik a szabad kórházválasztást. Ennek részlete­iről kérdeztük dr. Nagy Júliát, a Gyógyító Ellátás Információs Központ igazgatóhelyettesét. — Pénzért, ma bárki bármely kórházban kezeltetheti magát. Hogy lesz ez az új felállásban? — Csak annak kell ma fi­zetnie, aki nem biztosított. A választáshoz való jogot azon­ban senkinek nem kell meg­vennie. Hosszú folyamat ez, amíg a beteg megtanulja, hogy az egészségügyi szolgál­tatást nem kell megvennie, mert biztos lehet abban, hogy a biztosítotti jogviszonya és a biztosítása teljes értékű vásár­lóvá tette. A bevezetésben és a rendszer jó működésében kulcsszererepük van a házi orvosoknak. (Folytatás a 3. oldalon.) A kultúra ünnepe A Himnusz megszületésé­nek évfordulójához Duna- földváron ez évben kapcso­lódtak először kulturális ese­mények. A vármúzeumban és a könyvtárban kiállítás nyílt. Összehívták a megyei közgyűlést Priger József elnök január 28-ra a szekszárdi régi me­gyeháza nagytermébe össze­hívta a megyei közgyűlés kö­vetkező ülését. A javasolt na­pirend szerint egyebek mellett szó lesz a megyei pedagógiai szolgáltatások helyzetéről és finanszírozásáról, a nevelő- otthonokban rendelkezésre álló helyek kihasználásáról és az otthonok gazdaságos mű­ködtetésének lehetőségeiről. Megtárgyalják a képviselők azt a tájékoztatót is, amelynek témája a megyei önkormány­zat költségvetésének tavalyi, harmadik negyedévi teljesí­tése. Ugyancsak szó lesz az idei költségvetésről, és a déli autópálya építésének előké­szítéséről is. Izraeli főtisztek Tolna megyében Az elmúlt héten rangos vendégeket fogadott dr. Berta Attila ezredes, Tolna megye rendőr-főkapitánya. A ma­gyar rendőrség meghívására kilenctagú izraeli rendőrtiszti delegáció érkezett hazánkba, s a küldöttség két napra me­gyénkbe látogatott. Ä főtisz­tek egyebek mellett megis­merkedtek Szekszárd és kör­nyéke, így a Sárköz és Ge­menc nevezetességeivel, meg­tekintették a Paksi Atome­rőmű Rt. Neutron kommandó­ját, s tájékoztatót hallgattak meg a bűnözés alakulásáról, a főkapitányság munkájáról. A vendégek elismeréssel nyilat­koztak az állomány felké­szültségéről, az eredményes bűnüldözői munkáról, -szá­Weöres-emlékverseny A sors véletlen egybeesése hozta, hogy a Várdombon, Weöres Sándor halálának év­fordulóján rendezett, a költő­ről elnevezett versmondó em­lékverseny épp a magyar Himnusz előtt tisztelgő Ma­gyar Kultúra Napján zajlik le immár negydik éve. A várdombi képességfej­lesztő iskola meghívásos ala­pon megrendezett versenyén tizenhárom Tolna megyei, sőt pécsi, siklósi iskola ötvenhá­rom tanulója vett részt, a zsűri megítélése szerint jól válasz­tott versekkel, felkészülten. A kiírás XX. századi magyar köl-* tőtől választott verset tett kö­telezővé, így a Weöres-gye- rekverseken kívül többek közt Zelk Zoltán, Csukás István, Áprily Lajos szövegeivel áll­tak a zsűri elé. Az első díjat az alsó tagoza­tosok csoportjában Rottkai Rita, a Szekszárdi 5. Számú Általános Iskolából, az ötö­dik-hatodik osztályosok kö­zött Varga Levente, a megye- székhely 1. Számú Általános Iskola tanulója, a legnagyob­bak közt pedig a decsi Szath- mári Ilona kapta. -1 ­'I993.JW.22. WEÖRES SÁNDOR VERSÍDDNDÖ FfniÉKVERSENV A várdombi Kardos Klára a közönség előtt Milyen idő várható? Dél-, Délnyugat-Dunántúlon is gyakran szeles időre számíthatunk. Főleg az időszak elején növekszik meg néha erősen a felhőzet, kisebb eső is várható. A hét köze­pén zömében napos időre számíthatunk. Az időszak vé­gén változóan felhős, párás idő lesz, főleg hajnalban, kora reggel foltokban köd lehet. A hajnali órákra eleinte még 1-4, majd -2, +2 fokig hűl le a levegő. A nappali csúcshő­mérséklet az időszak első felében 10 fokig emelkedik, majd 5 fokra csökken a hét második felében. Orvosmeteorológia Végre visszatért az időjárás a megszokott medrébe: a hőmérséklet végre a január végének megfelelően alakul. A hidegebb napokon alig lesz esélyük a bacilusoknak, kóro­kozóknak a fertőzésre. Jól fel kell azonban öltöznünk, kü­lönösen a szeles időszakokban, mert megfázni még ekkor is könnyen lehet. A hételeji, erősebb hidegfront kéz- és lábfájást, szívszorulást okozhat. A kormány elfogadta a közoktatási törvény tervezetét Szóvivői tájékoztató Fordulópontjához érkezett a közoktatási törvény előkészítési munkája, hiszen a hóna­pok óta zajló szakmai konzultációk, egyezteté­sek után a kormány elfogadta a törvényterve­zetet - jelentette ki Dobos Krisztina, a művelő­dési tárca helyettes államtitkára a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón. A minisztérium képviselője a tervezet lé­nyegi pontjait ismertetve rámutatott: a kon­cepció újfajta, a jelenleginél sokszínűbb iskola- rendszert és iskolaszerkezetet körvonalaz. A legszembetűnőbb újdonság - mint Dobos Krisztina kiemelte -, hogy 16 éves korig terjed a tankötelezettség, s ennek megfelelően 10 év­folyamos lesz az alapképzés. Ezzel a tervezet két évvel későbbre halasztja a pályaválasztás időpontját, és egyúttal lerövidíti a szakképzés idejét. Mindez lehetővé teszi az iskolatípusok közötti „átjárást" is, hiszen mód van arra, hogy a tanulók a negyedik, a hatodik, vagy a nyol­cadik osztály elvégzése után más iskolatípust - gimnáziumot, szakközépiskolát vagy szakis­kolát - válasszanak. Ennek megfelelően a gim­názium is lehet négy-, hat- vagy nyolcosztá­lyos. A 10 osztályos alapképzés után mind­azok, akik nem választottak más iskolatípust, illetőleg nem fognak érettségizni, úgynevezett alapvizsgát tesznek majd. (Folytatás a 2. oldalon) Májusig: előleg az új nyug­díjasoknak Udvarias levélben tudatta a társadalombiztosítás az 1993. január elsejétől nyugállo­mányba vonulókkal, hogy el­látásuk megállapítására - ér­vényes jogszabály híján - egyelőre nincs mód. Türelmet kémek, és egyben természetesen megnyugtatják az érintetteket, hogy amint le­het, soronkívül foglalkoznak ügyükkel. (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents