Tolnai Népújság, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-23 / 19. szám
2 »ÚJSÁG A Volkswagen visszalépett Bienne - A Volskwagen német autógyár visszalépett attól a tervtől, amelynek alapján a Swatch néven világhírűvé vált bohó- kás tömegórák svájci gyártójával szövetkezve állított volna elő környezetkímélő kisautókat. A bienne-i óracég, amelynek termékeiből több mint 100 millió talált eddig gazdára világszerte, közölte: kitart a „Swatch Car" elképzelése mellett más - egyelőre meg nem nevezett - partnerekkel. A pornográfia tilos Brüsszel - A Közös Piac brüsszeli bizottságának rendelete értelmében egyetlen tagállam sem kötelezhető arra, hogy területén megengedje a más tagországok tévéállomásai által sugárzott pornográf alkotások vételét. A bizottság médiailletékese hangsúlyozta: ez az egyetlen olyan terület, amely kivételt képez a televízióadások közösségen belüli szabad továbbításáról elfogadott alapelv alól. A bizottsági direktíva kimondja: ha az egyik tagállam valamely tévéadója olyan jellegű pornográf filmet sugároz, amely egy másik tagországban jogszabályi tiltás alá esik, az érintett állam felfüggesztheti a program továbbítását saját területén. Mexikói privatizálás Mexikóváros - Az idén további 37 állami vállalatot adnak magánkézbe Mexikóban, s ezzel befejeződik a Salinas-kormány csaknem ötéves privatizációs programja. A privatizációs csomag a többi között tartalmazza a mexikói televízió két csatornájának értékesítését, egy színházi vállalat és a hivatalos napilap, a Nációnál eladását. Az idei második szakaszban pedig az állami biztosító- intézet, egy bányavállalat és egy tejipari kombinát kerül magánkézbe. A most közölt adatok szerint eddig összesen 362 céget privatizáltak, s ebből mintegy 21 milliárd dollárnyi bevétele származott az államkasszának. A valutaalapi tagság is kettéoszlik Washington - Csehország és Szlovákia örökli az egykori államszövetség tagságát a Nemzetközi Valutaalapban (IMF) - közölte a pénzügyi szervezet. Már felosztották a kvótákat is: a Cseh Köztársaságnak 810 millió, a Szlovák Köztársaságnak 354 millió dollárral kell hozzájárulnia az alaphoz. Az IMF immár 173 tagállamot számlál. Veszélyes bűnöző őrizetben New York — Letartóztatták kedden New York egyik legveszélyesebb bűnözőjét, egy hírhedt maffiavezért a New Jersey állambeli Budd Lake-ben. Az 57 éves Anthony „Gas- pipe" Cassot három éve körözik. Az alvilági vezért 67 rendbeli bűncselekmény elkövetésével vádolják a hatóságok. VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR * . ...........------------ ---------------------199 3. január 23. Az MDF VI. országos gyűlése Karpataija: szabad gazdasági övezet? Ha minden jól megy, akkor február elején Kárpátalja szabad gazdasági övezetté válik. Ez tulajdonképpen az első lépésnek tekinthető ahhoz, hogy a megye különleges önkormányzati státust kapjon, amire a lakosság 78 százaléka voksolt az emlékezetes 1991 decemberi népszavazáson. A szabad gazdasági övezetről, illetve a különleges önkormányzati státusról kidolgozott törvénytervezet ugyanis - mindkettő Kievben vár jóváhagyásra - 60 százalékban szintén fedi egymást, vagyis elválaszthatatlannak tekinthető. Hogy mit várnak a kárpátaljaiak a szabad gazdasági övezettől? Mindenekelőtt azt, hogy kedvező feltételek jöjjenek létre az ukrajnai és a külföldi jogi és természetes személyek gazdasági tevékenységéhez, aminek eredményeként gyors fejlődésnek indulna a megye népgazdasága. Ehhez adottak a természeti kincsek, léteznek erőforrások, képzett szakemberek, de ott vannak a gyárak is, amelyek különböző okoknál fogva most nem üzemelnek teljes kapacitással, sőt időről időre le is állnak. A külföldi tőke segítségével mindez eredményesen hasznosítható lehetne. Egyelőre azonban csak lehetne, hiszen a külföldi beruházók ódzkodnak a hosszú távú befektetéstől, mert nincsenek meg a garanciák vállalkozásuk sikeréhez, sok az olyan korlát, amelyet csak hosszas kilincselés után, és csakis Kievben lehet ledönteni vagy esetleg, ahogyan az gyakran megtörténik, megkerülni. A megye vezetői már egy éve szorgalmazzák a szabad gazdasági övezet létrehozását. Törekvésük azonban nem talált osztatlan megértésre sem itthon, sem az ukrán parlamentben, illetve kievi kormánykörökben. Egyesek ugyanis a szabad gazdasági övezetben, akárcsak a különleges önkormányzati státus kivívására irányuló törekvésben, elszakadási kísérletet véltek és vélnek még ma is felfedezni, s Ukrajna egysége feletti aggodalmukban ellenezték ezeket. Mások Viszont azzal indokolják ellenvetésüket, hogy miért illethetné meg a kárpátaljaikat a különleges helyzet Ukrajna más megyéjével szemben? Olyan szélsőséges, nacionalista színezetű vélemények is elhangzottak, hogy a különleges gazdasági övezetre és az önkormányzatra irányuló törekvés következtében olyan helyzet alakulhat ki, mint a Krim-félszigeten vagy ne adj Isten Karabahban. A helyi naiconalista erők félretájékoztatták a köztársaság vezetőit, s azok, sajnos, sokáig nekik hittek, sőt a köztársasági sajtó is főként az ilyen publikációknak adott helyt. Nem csoda tehát, ha a megye vezetőinek, a szinte állandó jelleggel Kievben tartózkodó szakemberek egy csoportjának nemcsak gazdasági, hanem politikai vonatkozásban is meg kellett védeniük a kormány, a parlament, sőt Leonyid Krav- csuk elnök előtt is az Európa-Központ elnevezésű szabad gazdasági övezetről szóló csomagtervet, amelyet a kárpátaljaiak dolgoztak ki még decemberben, a törvénytervezettel együtt a megyei tanács is jóváhagyta, majd a miniszteri kabinet előterjesztette elfogadásra. Úgy tűnik, erőfeszítéseiket siker koronázza, amit az is segít, hogy a múlt év októberében végre megszületett a különleges (szabad) gazdasági övezetek létrehozásának és működésének általános elvéről szóló ukrán törvény. A minisztériumok és főhivatalok szintjén is sikerült már egyeztetni a dolgokat, Leonyid Kravcsuk, akárcsak a Legfelsőbb Tanács elnöke és az új miniszterelnök, akikkel e napokban találkoznak a megye vezetői, már korábban kifejezték támogatásukat. A kérdés tehát most már - amint azt Szerhij Usztics, a megyei közigazgatás elnökhelyettese, a szabad gazdasági övezet kialakításáról és működési elvéről szóló okmányokat előkészítő bizottság elnöke, az MTI tudósítójának elmondta - nem úgy vetődik fel, hogy lesz-e szabad gazdasági övezet, hanem a kialakításának mikéntjében nem jött még létre egységes álláspont. Vagyis arról kell még meggyőzni a köztársaság vezetőit, hogy az egész Kárpátalját, nem pedig annak kezdetben csak egy részét nyilvánítsák szabad gazdasági övezetté. A végső szót Leonyid Kucsmán miniszterelnöknek kell kimondania, vagyis aláírnia a dekrétumot az Európa-Központ gazdasági övezetről szóló törvény életbeléptetéséről. A döntésre sem kell már sokáig várni, mert a javaslat benyújtásától számított két hónap, amelyet a törvény ennek elbírálására előír, február 11-én lejár. Májusig: előleg az új nyugdíjasoknak A szolgálati „időszámítás" marad, a nyugdíj-kiszámítás változik? (Folytatás az 1. oldalról) Hozzávetőlegesen mintegy hetvenezren várják a parlament ezzel kapcsolatos döntését. Annyi majdnem bizonyos, hogy a szolgálati idővel kapcsolatos előírások nem változnak, lehetséges azonban, hogy a nyugdíjkiszámítás módja igen. A jelenleg érvényben lévő jogszabály szerint az utolsó négy év átlagkeresetét veszik figyelembe, de csak 12 000 forintig a teljes összeget. Ha az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset 12 000 forintnál több, akkor a 12 001-14 000 forint között átlag- kereset-rész 80 százaléka; 14 001-16 000 között 70; 16 001-30 000 között 60; 30 001-40 000 között 50; 40 001-50 000 között 40; 50 001-60 000 között 30; 60 001-70.000 között 20; 70 001-80 000 között 10; míg az efölötti rész 5 százaléka számít a nyugdíjba. Az új előterjesztés szerint ezentúl 14 000 forintig az átlagkereset teljes összege számítana a nyugdíjba. A sávonkénti kiszámítás a 14 000 forint feletti átlagkereset 70 százalékos figyelembevételével kezdődne, és folytatódna a mostani előírás szerint. A tervek szerint március elsejétől lépne hatályba az új szabályozás, tehát akik azután adják be kérelmüket, már csak az új előírások szerint kaphatják ellátásukat. Ugyanakkor azoknak, akik 1993. január elsejével mentek nyugdíjba, a régi és az új előírások szerint is kiszámolják ellátásukat, és azt állapítják meg, amelyik számukra kedvezőbb. A mintegy 70 000 nyugdíjas ügyének elintézése roppant nagy és időigényes feladatot jelent. Külön késedelmet okoz természetesen az, hogy az érvényes parlamenti döntésre még várni kell. A tb illetékeseinek becslése szerint az országgyűlési határozat kihirdetésétől számítva mintegy 2 hónap kell a nyugdíjak pontos megállapítására. A kiszámított összegről minden jogosultat értesítenek: ezután - ha nem fellebeznek - további 3-4 hét szükséges a járandóság kiutalására. Mindezt figyelembe véve a január 1-jével nyugdíjba vonultak leghamarabb májusban kapják majd meg az őket ténylegesen megillető ellátást. A hosszúnak ígérkező várakozási idő áthidalására a társadalombiztosítás központjában olyan döntés született, hogy minden friss nyugdíjasnak a még érvényben lévő szabályok szerint kiszámolják ellátásukat, és egy azzal csaknem megegyező összeget, előlegként küldik ki nekik. Előleget tehát külön senkinek nem kell kérnie, azzal - a végleges összeg megállapításáig - havonta csönget majd a postás. Szabó Margit Ferenczy-Europress Tanút keres a rendőrség A Dombóvári Rendőr- kapitányság közlekedési alosztálya kéri annak a tehergépkocsivezetőnek jelentkezését, aki egy feltehetően világos színű, ponyvás tehergépkocsival 1993. január 11-én hétfőn 10 óra 40 perc körüli időben a 61. sz. főútvonalon közlekedett Kocsola irányából és észlelte, hogy mögötte halad egy bordó (sötét) színű Lada autó. Mivel a Lada személygépkocsi a 80/200-as km. szelvény közelében - a dalmandi elágazó után - letért az útról, felborult, és az abban helyet foglaló Bogdán Angelika dombóvári lakos életét vesztette, ezért szükséges a tehergépkocsi vezetőjének ta- núkénti meghallgatása. Péntek délután a Budapest Sportcsarnokban 643 küldött részvételével megkezdődött a Magyar Demokrata Fórum VI. országos gyűlése. A terembe érkező politikusok közül kettőt fogadott nagy taps: Antall József pártelnököt, miniszter- elnököt, aki a tanácskozás elnökségében foglalt helyet és Csurka Istvánt, aki a küldöttek közé ült. A tanácskozás a Himnusz eléneklésével és Szabad György levezető elnök megnyitójával vette kezdetét, majd Antall József pártelnök, miniszterelnök köszöntötte a résztvevőket. Elöljáróban történelmi jelentőségűnek nevezte az országos gyűlést, emlékeztetve arra, hogy a tanácskozás feladata az egyértelmű állásfoglalás a legfontosabb politikai, gazdaságpolitikai kérdésekben. Alapvető értéknek, a felemelkedés zálogának nevezte az ország stabilitását. Kijelentette: a társadalmi átalakulás első szakasza lezárult, de az MDF-nek meg kell nyernie a választásokat, hogy a következő ciklus során végrehajthassa a teljes átalakulást és létrehozhassa a jóléti piacgazdaságot. Antall József emlékeztetett arra, hogy egyik párt sem tudott a maihoz hasonló történelmi fordulatot azonnal végrehajtani. Felszólította a küldötteket, hogy utasítsanak el minden szélsőséges elképzelést, államszocialista mítoszt. Az országos gyűlés feladataként azt jelölte meg, hogy az készítsen fel a választásokra. Mint rámutatott: az ország a vezetők iránti bizalmon alapuló pártként szeretné látni az MDF-et, s a választáson csak az alapvető politikai kérdésekben egységes, alapelveit, programját tisztázott, erős párt győzhet, nem pedig vegetáló, szétbomló szervezet. Ezt követően Antall József részletesen szólt a párton belüli, egyre élesebb ellentétekről, amelyek az elmúlt hónapokban bontakoztak ki, de az országos gyűlés előtt kulmináltak. Szabad György ismertette azon külföldi személyiségek névsorát, akik üdvözlő táviratot küldtek az eseményre. Köztük van Helmut Kohl német kancellár, Borisz Jelcin orosz elnök és John Major brit kormányfő. (A tanácskozás lapzártakor még tartott). A sztálingrádi csata német filmen Az évfordulós anyagok már közlésre várnak, a televíziós és a filmes szakma megkezdte a ráhangolást. A megemlékezések január végén, február elején csapnak át fortisszimóba: ötven évvel ezelőtt ekkor kapitulált Sztálingrádban Paulus tábornok, indult el a felmorzsolt német 6. hadsereg maradéka a nem sok jót ígérő fogolytáborokba. A dátum mellesleg egybeesik Hitler hatalomra jutásának 60. évfordulójával. A ZDF televízió a moszkvai „Osztankino" tv-állomással közösen ötrészes dokumentumfilmben dolgozta fel a második világháború, a század, talán a történelem legöldöklőbb csatájának történetét: a németek Sztálingrádot be akarták venni, hogy megnyíljon előttük az út a Kaszpi tenger, a bakui olajkutak felé, az oroszok a tapodtnyi hátrálást is kizáró sztálini pa- rancssal a zsigereikben élet-halál küzdelmet folytattak fennmaradásukért. Egymillió katonai és polgári áldozatot emlegetnek. Sztálingrád még mindig seb a kollektív német emlékezeten, félig-meddig tabunak számít. Németország nyugati részében film se igen készült róla. Ezt a „hagyományt" törte meg egy Joseph Vilsmaier nevű filmrendező. „Sztálingrád" címmel 138 percben kísérelte meg bemutatni a csatát „alulnézetből". Lemondott a történelmi körítésről, egy rohamzászlóalj kálváriájának, pusztulásának bemutatásán keresztül próbálta meg felidézni a rettenetét, ám a film bárhol játszódhatna. Sztálingrádot, a háborút a másik oldalon természetesen rengeteg regényben, filmben örökítették meg, gondoljunk Szimonov műveire, a Sztálingrádot feldolgozó „Nappalok és éjszakák„-ra; Viktor Nyekraszov „Fordul a kerék" című könyvére; Kalatozov, Tarkovszkij, Csuhraj örökbecsű filmjeire. Vilsmaier talán látta a „Ballada a katonáról„-t, megidézi a Csuhraj-füm nyitójelenetét: Aljosa, a katona menekül a német tank elől, de a harckocsit végül is kilövi, s kap hat nap szabadságot. Vilsmaier filmjében a katona német, a tank orosz. A páncélosütközetnek mondott jelenetet Finnországban voltak kénytelenek felvenni, mert az eredetileg kiszemelt csehországi forgatási helyszínen időközben elolvadt a hó. A sztálingrádi csatát Csehországban forgatták, zömmel egy kimustrált prágai gyárépület falai között. A „Sztálingrád" az egyik legköltségesebb német film: húszmillió márkába került, 12 ezer statisztát mozgattak, kilencezer egyenruhát varrattak. Lövedékutánzatok ezreit puffogtat- ták el. A film ennek ellenére szegényesnek, amatőrnek tűnik. A kamerát is kezelő Vilsmaier nem képes annyi szögből fényképezni a prágai gyárudvart, hogy ne maradjon meg a nézőben az érzés: ezt már láttuk pár perccel ezelőtt, minden ismétlődik, „csata" zajlik néhány négyzetméteren. A filmben oroszok is felbukkannak, s mivel Vilsmaier - talán a németek és az oroszok mai jó kapcsolatából áradó korszellemnek engedelmeskedve - ellenségkép nélküli filmet akart csinálni, az ellenségek találkozása sutaságba, melodrámába fullad. Vilsmaier nem volt képes vagy nem akart orosz színészeket és statisztákat szerződtetni, a filmben csehek motyognak tört oroszsággal. (Felbukkan egy később kivégző osztag elé állított orosz kisfiú is, a motívum talán Tarkovszkij Ivánja előtti tisztelgés.) Vilsmaier filmje leginkább a pályudvari könyvesboltokban árult háborús képeskönyvekre emlékeztet. A kormány elfogadta a közoktatási törvény tervezetét Szóvivői tájékoztató (Folytatás az 1. oldalról) A helyettes államtitkár a továbbiakban elmondta: az iskolai nevelés-oktatás szakmai, tartalmi követelményeinek meghatározására a tervezet a Nemzeti Alaptanterv, valamint országos vizsgakövetelmények kibocsátását javasolja. Az egyes oktatási intézmények ezek figyelembevételével dolgozzák ki a helyi tanterveket, pedagógiai programokat. A Nemzeti Alaptanterv tartalmazza az oktatás céljait meghatározó alapelveket, a minden iskolatípusra kötelező követelményrendszert, valamint a választható kerettanterveket. Jelentős változások várhatók a szakképzés terén is. Ennek részleteit már Benedek András, a Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára ismertette a szóvivői tájékoztató résztvevőivel. A szakképzésről szóló törvényjavaslat értelmében a gyakorlati képzés a jövőben a gazdálkodó szervezetek feladata lesz, míg az elméleti oktatás továbbra is állami feladatkör marad. A javaslat bevezeti a tanulószerződés intézményét, mégpedig olyan esetekben, amikor a gyakorlati képzésre iskolai gyakorlóhely hiányában gazdálkodó szervezet vállal kötelezettséget. Ez - mint a helyettes államtitkár rámutatott - lehetővé teszi a kisiparosok, vállalkozók bevonását a szakképzésbe, és egyúttal stabilizálja a szakmunkásképzést. A tanulószerződés alapján a gazdálkodó szervezetnél folyó gyakorlati képzés irányítására és ellenőrzésére az illetékes gazdasági kamarák kapnak felhatalmazást. A szakoktatás intézménytípusai nem változnak: a rövidebb idejű képzés továbbra is a szakiskolában, a hosszabb tartamú felkészítés a szakközép- iskolában történik, míg a felnőttképzést, átképzést az átképzési központok látják el.