Tolnai Népújság, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-04 / 2. szám

1993. január 4. SZEKSZÁRD ÉS KÖRNYÉKE KÉPÚJSÁG 5 Szálkáim Elmaradt rekviem Megölték Keller Andreát. Balladai mondat. Valóság. Tolnai diáklány volt. Beszámoltak a történetről az újságok is. Később arról lehetett olvasni, hallani, hogy jótékony- sági koncertet rendeznek a tolnai sportcsarnokban Rek­viem Andreáért címmel. A szervezők sokakat mozgósítottak az eseményre. Zene- és énekkarokat, vers- és prózamondókat. A 150 fo­rintos belépődíjat Andrea emlékére szentelték volna. Ez a feltételes mód az alábbiakban általánosítható gondolatok szülője és nem csupán Tolna városában élőknek szól. A rekviem elmaradt érdeklődés hiányában! Az önma­gában nem jelentene csalódást, ha nem olvashattuk volna a felhívó falragaszokon, megállító meghívókon a főcím alatt: „Vigyázzunk egymásra!" Ez lett volna az igazi cél! Egy diáklány természetelle­nes, erőszakos halála sokakat megrendített. Tehetetlen­ségben, lelkiismerettel birkózva készültek a jótékonysági koncertre. Ennyit akartak csupán, hogy jobban figyeljünk egymásra! Ha lehet, előzzük meg az ilyen tragédiákat! Ezt akarták elmondani százak, ezrek előtt zenében, dalban, versben! Nem többet! A rekviem érdeklődés hiányában elmaradt, de nem szomoríthat bennünket, hogy hiába a felhívás, készülő­dés! Nem kell a jó szó? Karácsony és újév tájékán úton út­félen jókívánságokat hallani. Ezek mellé megismétlem az elmaradt rekviem mottó gondolatát, „Vigyázzunk egy­másra!" Decsi Kiss János Csendes hét Megdöbbenéssel tapasztal­ták a szekszárdi kapitányság nyomozói, hogy a szeretet ünnepét és annak környékét a bűnelkövetők is családi kör­ben tölthették. Volt olyan ügyelet, amit az­zal lehetett lezárni, hogy „rendkívüli esemény nem tör­tént". Az ilyesmi is ritka az életükben. Egy fiatalember bukott le, aki a besurranásos lopásait il­letően beismerésben van: kö­rülbelül a tizediknél tart. Ezek között van egy ötvenötezer fo­rintos tétel. Miatta nem jutott karácsonyra mélyhűtőhöz egy szekszárdi család. Iskolákból és más intézmé­nyekből tűntek el kisebb ösz- szegek. Egy éjszaka alatt négy ta­nyát törtek fel, az egyik elkö­vető már állami vendégszere­tetet „élvez", a másik szökés­ben van. -ihi­Kérdésstaféta Expo(nálatlanul) Jobban Zoltán kérdése Fo­dor Miklós képviselőhöz, aki a szekszárdi képviselő-testü­let Expo-ügyekkel megbízott felelőse: Szekszárd milyen módon tud kapcsolódni az 1996-os világkiállítási prog­ramokhoz? Én úgy gondolom, hogy annak idején, amikor az or­szág megkérdeztetett a vonat­kozásban, hogy legyen Expo, vagy ne legyen, a vidék akarta az Expo-t, majd mikor meg­született a döntés a parla­mentben, a vidék gyakorlati­lag elfelejtődött. A másik, amit még elöljáróban szükségesnek tartok megjegyezni, hogy nem vállalkozási típusú, hanem költségvetési expo várható. Fontos kérdésnek tartom, hogy a világkiállítás főváros­ban behatárolt helyszínén kí­vül eső elő-, utó- és kiegészítő rendezvények szívonalukkal a nemzetközi elvárásokhoz il­leszkedjenek. Javítsák térsé­günk környezetkultúráját, idegenforgalmának minősé­gét és a városunkról alkotott képet. A megrendezésre kerülő események (kiállítások, feszti­válok, sportesemények, kon­ferenciák) témájukkal kapcso­lódjanak a világkiállítás „Kommunikáció egy jobb vi­lágért" jelszavához. A ren­dezvények programjának ösz- szeállításánál elsősorban az adottságokat kell számításba venni. Fontos, hogy a meglévő adottságok kihasználása, vagy a minőségi fejlesztés javítsa a rentábilis működést, oldja meg az utóhasznosítást. A cél a város és a térség idegenfor­galmi kínálatának olyan irá­nyú bővítése, amely hosszú­távon fenntartja a város von­zását. Célszerű, ha a különböző rendezvények több település együttműködésével jönnek létre. Az egymást kiegészítő programok fokozzák a látoga­tók érdeklődését. Csak olyan programmal szabad azono­sulnunk nekünk, képviselők­nek - mivel az önkormányzat véleménye szükséges - amivel az érintett települések lakos­sága egyetért, azt támogatja. Be kell bizonyítanunk, hogy a környezeti kultúránk, ha­gyományaink, a megrende­zésre kerülő rendezvények több napos itt tartózkodást is megérnek bárki számára. Vé­leményem szerint az eddigie­ket figyelembe véve és nem konkrét üzleti titkokat el­árulva, amely sértené váro­sunk érdekeit (mivel a pályá­zatok beérkezésének fázisá­ban vagyunk), csak a követ­kezőket nyila tkozhatom: Állandó rendezvényben én egy szőlő-, szőlőművelés, borkészítés, borkezelés, illetve erdőgazdálkodás, vadászat, horgászat szakkiállításban és szakvásárban tudok gondol­kodni. Két helyszínt tudok el­képzelni: a Gemenci Szabad­időközpontot és a Sió motel környékét. A programoknál pedig a környék hagyomá­nyos rendezvényeiből kell ki­indulni: a szüreti napokra, a Gemenc nagydíj kerékpáros versenyre, a Sió kupára, és a hőlégballonos találkozókra gondolok. Kérdésem Bencze Sándor képviselőhöz, a Közbiztonsá­gért Alapítvány kuratóriu­mának tagjához: Az alapít­vány milyen formában tudja segíteni a város közbiztonsá­gát? Kiállítás a Babits Mihály művelődési házban Az ikonfestő portréjához Jószai Sándor képzőművész tárlata mellé Mit üzennek napjainkban az ikonok? Egyáltalán a ma ikont festő mennyire tekint­hető a kor szülöttének? Máso­latok hitelessége milyen mű­vészi értéket hordoz? Szobor és ikon egyazon kéz termékét jelzi, mégis teljesen más gon­dolatiság hordozója? Ilyen és ehhez hasonló kér-, dések fogalmazódnak azok­ban, akik nem ismerik régebb óta Jószai Sándor képzőmű­vészt. Ikonjaival és szobraival találkozhatnak Szekszárdon, a Babits Mihály művelődési házban. Kezdet Jószai Sándor alkotói pályá­ját mindenképpen meghatá­rozta a Tisza holt ága mellett található kisközség, Mártély nyári alkotótáboraiban szer­zett ismeret. Hódmezővásár­helyen élő művésztanárok: Hézső Ferenc, Fodor József, Lelkes István, Holler László évek hosszú során szakmai, emberi instrukcióikkal látták el a mártélyi nyarakban meg­forduló, megfürdőző fiatal lá­nyokat, fiúkat, akik minden táborzáráskor a vásárhelyi múzeumban mutatkoztak be a két hét eredményeivel. Jószai Sándor a legszebb iskolája­ként említi Mártély nevét. Ő maga és családja egyébként Hódmezővásárhelyen él, Már­tély szomszédságában. Az „alföldi iskola" a „vá­sárhelyi festők" nagy múltja, tradíciója alig követhető nyo­mon Jószai Sándor művein. Saját útját járja, másoktól ta­nulva. Hosszú ideig hallga­tott, pontosabban nem jelent­kezett egyéni bemutatóival. Van erre megfelelő magyará­zat. Sikeres ember! Ez önma­gában irigység, féltékenység szülője, ami azzal is jár, hogy kollektíváknak vélt csoporto­sulások nem fogadták tagjaik sorába. Egészen addig, amíg nem kopogtatott náluk, ha­nem még nagyobb erőfeszí­téssel, lendülettel ment a maga jelölte úton. Ma ott tart, hogy fogadnia kell a megkereséseket és vál­lalni az elkötelezettséget. Szekszárdi bemutatkozása része egy új életszakasznak, ami kimondottan az ikonfes­tészethez kapcsolódik. Az utóbbi két évben ez kötötte le minden figyelmét, szándékát, terveit is az ikonok jelzik. Vé­letlenszerű találkozásnak kö­szönheti hogy tanulmányozni kezdte a bizánci eredetű mű­fajt, ahol az anatómiai torzítá­sok, a szimbolikus tartalom­mal szinte kötelezően vannak jelen, színeket és fény-árnyé­kokat sajátos szerephez jut­tatva. Mint ismeretes, a legrégibb ikonok a 6. századból valók, a pravoszláv egyházban terjedt el Krisztust, Máriát és a szen­teket ábrázoló, fára, fémre fes­tett, néha drágakövekkel éke­sített festményekkel. Napja­inkban leginkább az oroszor­szági, grúziai, később délszláv államok ikonjaira gondolunk, mint legismertebb termőföl­dékre. Theopan Grek, Andrej Rubljov neve csak kettő a sok híres ikonfestő közül. A 18. A Jaroszlávi Istenanya században a világi festészet háttérbe szorította Oroszor­szágban a művészi ikonok ké­szítését és mint kézműves iparág élt tovább. Jószai Sándor is egy kéz­műves karácsonyi vásáron ke­rült közel egy ikonfestőhöz, ahol olyan barátság szövő­dött, mely a szekszárdi kiállí­tása tanúsága szerint is mér­földkő lett. Egy állomással több azon az úton, ahol köz­téri szobrok - Budapest, Esz­tergom, Hódmezővásárhely - irányadók. Az ikonok faragott fára teremtett színes világa, a németországi érdeklődő ízlés befogadásával ugyancsak lét­rehozott egy állomást Jószai Sándor képzőművész pályá­ján. Szekszárdi tárlata 1993. ja­nuár 10-ig tekinthető meg. Fotó: Ótós Réka DKJ Rejtett értékeink Petőfi Sándor emlékei Százhetven éve, Szilveszter éjszakáján született, de óra hí­ján és a szerencsésebbnek tar­tott újév miatt 1823. január el­sejére íratták be Petrovics Ist­ván és Hrúz Mária gyermekét, a későbbi Petőfi Sándort. Élete több pontján kapcsolódott megyénkhez vagy annak szü­lötteihez, s emléke oly gazdag, hogy csupán részletek meg- elevenítésére vállalkozhatunk. Megyénk első s mindmáig leghosszabb életű újsága, a Tolnamegyei Közlöny örökí­tette meg a költő első igazi ta­nítójának, Ujlaky Istvánnak visszaemlékezéseit. Ebből nemcsak a dacos kisfiú toppan elénk, hanem azt is megtud­hatjuk, hogy legendásan szép írását is Ujlaky tanította meg neki. Ismertebb későbbi ta­nulmányi kapcsolata, sár- szentlőrinci diákoskodása, amelyet legrégibb barátja, Sass István doktor igen szép cikkekben mondott el az utó­kor számára. Sass írásai sajná­latosan pihennek a korabeli lapok hasábjain, pedig kisebb kötetbe gyűjtve emberien ár­nyalhatnák a szoborrá mere­vedett Petőfi-képet. A későbbi vármegyei főorvos, aki több, mint negyed századig szol­gálta Szekszárdon az egész­ségügyet, a Bezerédj utcában lakott, s vele együtt élt az a Sass Erzsiké is, aki a Négyök- rös szekér csillagot választó kisasszonyaként utazhatott a költővel a borjádi éjszakában. Hosszú életének utolsó évti­zedeiben is (1917-ben halt meg) élénken emlékezett arra az ihletett csókra, amelyet már menyasszony korában kapott bátyja iskolatársától. Erzsiké ma az újvárosi temetőben alussza örök álmát. Dr. Sasstól tudjuk, hogy vándorszínész korában még a későbbi bárónál, Augusz An­talnál is megfordult Petőfi és nem felejtette el, hogy egy ezüst húszast kapott ott szín- lapkihordóként. Ä doktor, aki később szüleit is gyógyította, emlékeit - köztük a miniatűr Horatius kötetet ajánlással - a Nemzeti Múzeumra hagyta, csupán egyet nem, Petőfi de­dikált arcképét. Ezt özvegye adományozta a szekszárdi polgári iskolának, de sajnos az idők folyamán nyoma veszett. Petőfi dagerrotípiájának res­taurálásával azonban éppen egy szekszárdi születésű fo­tóművész, Escher Károly ajándékozta meg a hazát. Igaz, sokan vitatták, hogy jól vé- gezte-e munkáját, azt mégsem tagadhatjuk, ami hatásában rejlett: több nemzedékhez kö­zelebb hozta a költőt. Számos félreértés él a köz­tudatban Garay János és Pe­tőfi kapcsolatáról. Kétségte­len, hogy voltak vitáik, össze is vesztek, de ez korántsem volt ritkaság: Petőfit nehezen viselték el Jókaitól kezdve Klapkáig, ő pedig konok fejjel kereste is a perpatvart. Ga- rayval azonban 1848-ra meleg, baráti szálak kötik össze. A két költő több levele tanúsko­dik erről, bár csak városunk szülöttének sorai maradtak fönn. Vajon, ha valóban hara­got tartottak volna, adhatna-e Garayné Szendrey Júliának szoptatási tanácsokat? Mert bizony adott, s olvasható is ez: „nőm azt javasolja, hogy a gyermeket oly asszony által kell megszoptatni, kinek már nagyobb gyermeke van, mert az új asszonynál igen kemény az emlő, s a bimbó fejletlen, azért vonakodik tőle annyira a gyermek ... ", Ekkor még biz­tosan Petőfi fiának nevét sem tudják, de Garay máris áldo­mást ígér neki - forradalmi hevülettel és humorral: „De azért ma ebédre megisszuk áldomását, jó szegszárdi aszúból, melyet az ünnepekre kaptam hazulról, s melyet már csak azért is el akarunk fo­gyasztani, hogy belőle Win- dischgrátznek egy csepp se jusson Mindez ma már az 1848-as emlékmű Petőfi-dombormű- vével együtt, s persze a költő versben-szívben egyaránt élő szellemével együtt idézheti föl bennünk ama nevezetes régi éjszakát a kiskőrösi házban. Dr. Töttős Gábor Egy tréning elé Istennő minden nő? A címben felvetett kérdésre a magam részéről természetesen és azonnal igennel válaszolok. Elfo­gult vagyok a másik nemmel. Nem tudom leegyszerűsíteni, hogy fontos szerep jut a nőknek. Úgy fogalmazok, hogy nélkülük nincs élet! Mikor Dér Miklósnét, a szekszárdi Babits Mihály műve­lődés ház instruktorát kerestem egy női eredményességi tréning indításával kapcsolatban, beszél­getésünket a nők azon tulajdon­ságainak elsorolásával kezdtük, melyek külön-külön egy-egy mi­tológiai istennő karakterét idézte: — Artemis (Diana), a vadá­szat istennője - kezdte Dér Mik- lósné - céloz és talál, öntörvé­nyű, autonóm. Az Athene a művészetek istennője, gon­dolkodó, praktikus szívesen köt szövetséget a hősökkel, pontosan tudja, mit csinál. Hestia a tűzhely és a templo­mok istennője. Hajadon, él­vezi a magányt, belső egyen­súly fenntartására törekszik. Héra a házasság istennője. Hűséges, kapcsolata életre szóló. Ő az, akit általában megcsalnak. Demeter a ga­bona-föld istennője, a test-lé- lek-szellem táplálója, gondos­kodó, állhatatos. Persephone egy különleges teremtmény felemás életet él, az anyja De­meter és az alvilág között. Az Aphrodité a szerelem, szépség istennője. Szereti a változatos­ságot. Élvezi az életet itt és most. Nem féltékeny, nem akar birtokolni, szexuális kap­csolata is változatos ... — Mindezekről sokkal részle­tesebben lesz szó a női eredmé­nyesség tréningen, amit Thomas Gordon módszereit dolgozza fel. Az ó eredményességi tréningjeit jól ismerik világszerte, szülők, pedagógusok részére, majd az if­júságitok és nőknek szóló haté­konyságfejlesztői tanfolyamokkal Szekszárdon is találkozhatnak az érdeklődők. Mint Gordon-inst­ruktort, Dér Miklósnét ezúttal a női eredményességről kérdem, kiknek szól ez a program és nem férfiellenes-e? — Nem férfiellenes, és nem nőpárti. Egyszerűen azt a szemléletet és meggyőződést képviseli, hogy minden em­bernek joga van igényei kielé­gítéséhez. Azoknak a nőknek szól ez a tréning, akik nem akarnak lemondani praktikus igényeikről, de arról sem, hogy harmonikus kapcsolat­ban élhessenek a férfiakkal. Mindezekhez ismerniük kell önmaguk karakterét. Minden nőben ott találni az előzőek­ben sorolt istennők egy-egy jegyét, csak ezekről a hétköz­napi gondok között szó nem esik. Számtalan más probléma köti a nőket munkahelyhez, családhoz, baráti körhöz. Ezek szorongást, gátlást idézhet­nek, megoldhatatlannak lát­szó konfliktushelyzeteket te­remtenek. Nos, a januárban induló tréningünk ilyen prob­lémamegoldó gyakorlati taná­csokkal szolgál. Számtalan kérdésre kapnak választ az érdeklődők. — Például milyenekre? — Miért mondunk „igent", amikor „nemet" gondolunk? Kié a probléma, amit fölve­tünk? Igyekeznünk kell vere­ségmentesen megoldani egy-egy konfliktust. Ágresz- szió nélkül érvényesítsük ön­magunkat - és ehhez hason­lókra. A női helyzet specifi­kumaira kidolgozott tételek­ről van szó. — Szekszárdon most indul ez a tanfolyam. Más helyeken mi­lyen tapasztalatok vannak? — Élég, ha csak azt emlí­tem, hogy annyira megválto­zott a családi élete az ilyen tréningen résztvevő nőknek, hogy férjeik azt kérték, legyen a férfiak számára is hasonló. Ennek Amerikában van meg­felelő programja, amit ma­gyarországi viszonyokra kell, kellene adaptálni. — Mondhatni, hogy tökélete­sebbek lettek a szerzett ismeretek által? — Igen. Mert amit megtud­tak az istennőkről és fölismer­ték önmagukban ezen adott­ságokat, megtudták, hogy mit kell erősítem, gyengíteni, vagy megszüntetni és csak az erőforrást megtartani. — Ahhoz, hogy önmagát fel­tárja, kitárja az ember, valami­lyen intimitásra van szükség. Egy ilyen tréningen belül van erre mód? — Kiscsoportos foglalko­zások ezek, ahol az ideális lét­szám a tíz, tizenöt személy. Ti­toktartást fogadunk, hogy ami ott elhangzik, az „nem megy a világba". Levethetjük az álar­cot. Az emberi lélek legbel­sőbb rétegei tárulnak fel /ilyenkor. — Életkorhoz kötik-e mind­ezt? — Általában a har­minc-negyven évesek moz­dulnak a változtatás igényé­vel, az idősebbek már megál­lapodtak, rögzültek bennük az értékrendek és ebből a kor­osztályból csak a nagyon nyi­tott nők jelentkeznek. A húsz év körülieknek és az annál if- jabbaknak külön Gordon tré­ning van, más sajátosságokkal lányoknak, fiúknak egyaránt.- Decsi -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents