Tolnai Népújság, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-07 / 288. szám
1992. december 7. SZEKSZÁRDÉS KÖRNYÉKE KÉPÚJSÁG 5 Kaptam, továbbadom Kérdésstaféta A tapintat, a fegyelem és a választékosság eleganciája Munkatársainak derűjére mozgástakarékosan intézte napi jövés-menéseit az ifjú segédor- vosnő, amikor még a megyei kórház A-épületének alagsorában volt a laboratórium és kora tavasztó késő őszig nyitott ablakok mellett dolgoztak a jobb híján idekárhoztatottak. Kerülendő a szerinte fölösleges kerülőt, hol kilépett az ablakon, hol meg be, aszerint, hogy hol másutt volt kengyelfutóként dolga, így ment volna ez az idők végezetéig zavartalanul, ám váratlanul érkezett meg az a valaki gyászfekete autóban, akit mostanában sokat - távolról sem véletlenül - emlegetünk, jóllehet pályafutásának emléke nem szívderítő, miként azt a mai nagyszülők mesélik. Nos, ablakjárónk azon a napon éppen először loholt vissza orvosi pályafutásának első állomására, hogy bolgár származású főorvosának társaságában folytassa a munkáját. Minden külön értesítés helyett éppen ekkor gördült be a főkapun egy baljósán fekete benzinbatár és kikászálódott belőle egy parasztné- nike küllemű nő, aki a sportos beugrás láttán parasztnénikék- hez nem illő haragra gyúlva csörtetett a laboratórium ablakához, ami mellett akkor már nem a gátfutóként viselkedő fe- hérköppenyes állt, hanem a főnöke, elmélyülten vizsgálva valamit. — Mi ez itt, kérem!? Nincs maguknál ajtó, hogy világ szégyenére ablakon át közlekednek?! - csattant számonkéró szigorral és persze, hogy mellőzve a bemutatkozást. Neki ilyen volt a névjegye . . . — Ajtó van, használjuk is rendeltetésszerűen, de a kolléganő itt szeret jönni-menni - válaszolta mosolyogva a főorvosnő, mert dehogy sejtette, hogy jő majd kedvére gyász. Jött pedig. Kicsit csátnpásan, mint valahány igazságtevés akkoriban, mert a háborgó „nénike" maga Ratkó Anna volt, a népjólét, egészségügy textiltechnikusból lett minisztere. Nem találhatják ki a folytatást. A nyomban elrendelt fegyelmit a sportosan közlekedő megúszta pirongató ejnye-ej- nyével. Főnökét sújtotta 100 forintos büntetés. Anna asszony, akinek nevét miniszterként legalább annyira nem foglalták imáikba a szülő- és nemzőképes polgárok - ahogy mai utódáét se fogják —, messzemenően elégedett volt lényegbevágó intézkedésével. Ugyan, honnan tudta volna, hogy kisvártatva ismétlődni kezdenek a szerinte súlyos fegyelemsértések, de főnöki fölkérésre most már alapos körbe- kémlelések után? Megjegyzendő, haszna is volt az esetnek. Ha begördült a főkapun ezt követve fekete autó, onnan az A épület alagsorából indult a riadólánc, mielőtt még kiderülhetett volna, hogy ki a rangrejtve érkező utas és jobb híján mibe üti az orrát. Minap kaptam ezt a történetet egy nyugdíjas főorvostól, s úgy éreztem, nem sajátíthatom ki már csak azért sem, mert az ilyen és ehhez hasonló - de nem minden tanulság nélkül való - epizódok ahogy eddig se, ezután se fogják színesíteni hovatovább kétszázéves kórházunk történetét. Kár, mert kedves emberarcok, a voltak mosódnak feledésbe. László Ibolya Frigyesi András, a szekszárdi Német Színház igazgatója kérdezi Gergely Jánostól, az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola főigazgatójától: Mi lesz előbb konvertálható, a pedagógiai főiskolán végzett hallgatók tudása vagy a forint? íme a válasz: Egy hiteles ember kérdését érem benne, aki nemcsak egy szakmát képvisel, hanem olyan ember, akinek a szándékai és a cselekedetei is nemesek, amelyeket teljes személyiségével hitelesít. A konvertálhatóság köz- gazdasági kifejezés, a valuta átválthatóságát úgy kell értelmezni, hogy arany alapra helyezettsége következtében bármikor, szabadon, bármilyen valutára átváltható. Ha van egy érték, az hogyan formálható át más értékké, vagy ha önmaga nem váltható közvetlenül át, akkor a segítségével mások hogyan alakíthatják át a dolgokat? Ma sajnos az országot köz- gazdasági szemlélet uralja. Még ez előző politikai szisztéma idején erősödött fel ez a merkantilista irányzat, persze érthető nemzetközi okok miatt, meg a gazdasági nyomorúság miatt. Már reggel hattól azt hallom a rádióban, hogy mit miért nem lehet megcsinálni, mire nincs pénz, fedezet, költségvetési tétel.' Erre én azt mondom, tessék engem felszabadítani, mert hiszek az emberben! Inkább morális értékekről és szellemi tudásról szólnék. Az emberi szellem szabad szárnyalását hiszem a konvertálható érték alapjának. Ha értéket tudok magamban összegyűjteni egy élet alatt, vagy rövid idő alatt intenzív munkával és tehetség révén, azt akkor tudom konvertálni, ha emberi és morális szabadságom van arra, hogy kibontsam önmagamat. Ennek két része van. Az egyik az ismeret, hogy a világot hiteles tények alapján ismerjük meg. Ebben persze benne rejlik az az ellenmondás is, hogy a végtelen világot én, a véges lény akarom átlátni. Ezért kell jól kiválasztott szint és specializáció ahhoz, hogy mélyfúrásokat csinálhassak, mert egyébként a felszínes imeretek tébolyába fogok elúszni, és az lesz, ami most Magyarországon általános. Mi magyarok a róla be- szélés álkultúrájában lele- dzünk. Valaki hallott valamiről valamit, s most azt hiszi, hogy már ismeri, s nem lép tovább. Ez az ismeret lehet tetszetős, de nincs mögötte semmi. Szerintem a magyaroknak nincs ténytiszteletük, és azért nincs, mert nincs tényismeretük. És itt nem pozitív adathalmazra gondolok: azt tartom művelt embernek, aki minimális, de jól kiválasztott tényismerettel rendelkezik, és abból maximális általánosításra tud jutni. Kombinatív készséggel rendelkezik, de ez csak úgy lehet, ha információi hitelesek, tiszta, tudományos forrásból és az érzékszervek jó működtetéséből származnak. Abból, hogy ne csak nézzen bámulva, hanem lásson, hogy ne beszéljen róla, ha nem ért hozzá, hanem nézze meg és tudjon hallgatni. Tudjon kinyílni a világra, a szenzibilitását őrizze meg minden nóvumra. Ha az ilyen szemléletű tanító megy a világba, még csak az egyik bázisát szerezte meg annak, hogy jó ismeretterjesztő legyen. A másik az, hogy álljon mögé! Legyen meggyőződése, a tudását dúsítsa fel a meggyőződésével. Ezen korábban csak politikai meggyőződést értettünk, ez ma is van. Miért is ne lenne? Tiszteletben kell tartani. De a meggyőződés ennél sokkal több. Érzékenység a valóság, és az abban élő, nyűglődő, küszködő ember iránt. Másik fele az érzelmi finomság, ami sajnos idegen a mi világunkban. Ahol a gazdasági érdeket túlhangsúlyozzák, ott a finomabb emberi kapcsolatok megszűnnek. Nem a cukros takonyra emlékeztető szentimentaliz- must szeretném ezen érteni, hanem azt a kemény, humánus azonosulást, amely az emberek, a tárgyak iránti tiszteletet jelenti. A mesterember tiszteletét az anyag iránt. Apám aranyműves volt, ő a réz anyagához úgy nyúlt, mint anyám testéhez. Ha az ember ezt beteszi az ismeret mögé, akkor a személyiségével hitelesíti a valóságismeretét. A diploma akkor lesz konvertálható, vagyis a benne felhalmozódott tudás- halmaz-érték - akár népi, akár klasszikus, akár szedett-ve- dett műveltségelemeket tartalmaz -, akkor lesz mobilizálható, akkor formálható át meggyőződéssé és ennek alapján kisugárzott és hatékony szellemi erővé a tanító agyán keresztül, ha így nyúl a világhoz, ha ezzel az érzékenységgel közelíti az embert. így lehet a szív civilizációját megvalósítani. A szív civilizációján a tapintat, a fegyelem és választékosság eleganciáját értem. A mi munkánk valahol ezen a mezsgyén érvényes, akkor lesz tehát konvertálható a bármilyen szintű tudás, ha beleviszi tanító azt a szellemi energiát, amit a szolgálat öröme jelent, és szemléletet képes nyújtani a rábízottak- nak. Nagyon fontos még az akarati tényező. Ha valaki egyáltalán értelmiségi funkciókról álmodozik, és nem szakbarbár akar maradni, annak akarnia kell valamit, vagyis céllal kell a megszerzett tudást meggyőződéssel terjeszteni. Biczó Ernőtől, az egyes iskola igazgatójától kérdezem, hogy mikor és hogyan lesz A MI ISKOLÁNK a mi iskolánk? A költő nem volt skizofrén Versekbe plántált zsenialitás Önkormányzati negatívum Szekszárd 53 milliós „adója" Jövőre több mint 53 millió forintos költségvetési forráskieséssel számol Szekszárd önkormányzata. Következik mindez a parlament által a napokban elfogadott megosztott személyi jövedelemadó rendeletből. — Ez a pénz, amihez már nem jutunk hozzá, elég lenne a segélyezési feladatok megoldására - mutatott rá Dózsa Attila, közgazdasági irodavezető a várható gondok egyikére. — A kormány egyébként világosan kinyilvánította, hogy ezzel a szabályozóváltással egyfajta újraelosztást kíván megvalósítani, sajnos, kifejezetten a városok terhére. Tehát egy község esetében a változás pozitív szaldót is eredményezhet. — Ez persze, nem biztos, hogy vigaszul szolgálhat a szekszárdi önkormányzat számára... — Ez valóban így van. A megyeszékhely egyébként a nagyon jó adófizető városok közé tartozik. Az elmúlt évi adatokat figyelembe véve Szekszárdon az egy főre eső adózási összeg átlagosan 8500 forintot tett ki. Ugyanakkor Pécsen, vagy Kaposváron, a megfelelő arányokat összemérve, nem éri el a 8000 forintot. Ez azt jelenti, hogy Szekszárdot jóval súlyosabban érinti a parlament döntése. — Ha sarkítani akarom a kérdést, akkor felfoghatjuk úgy, hogy Szekszárd közvetve azért „bűnhődik", mert pontos, korrekt adófizetők lakják? — Én inkább azt mondanám, hogy ilyen „eredménye" lett a szabályozóváltásnak. — Mihez kezd az önkormányzat az 53 milliós hiány tudatában? — Valóban, nagy problémát jelent számunkra ez a kiesés, ám az igazi gond vé- gülis nem ebből származik. Hanem abból a másik 300 millió forintból, ami a tavalyihoz képest az idei költségvetésből hiányzik. Rejtett értékeink Garay Antal munkássága Ahogy az égnek is vannak haloványabb csillagai, az emberek között is akad számos, akit az utókor figyelemre alig méltat. Pedig erre olykor nem kevéssel szolgáltak rá: tetteik, eszméik, sokszor évtizedes küzdelmeik adnak példát ma is. Garay Antal - két bátyja, János és Alajos árnyékában - ritkán kerül előtérbe, holott tréfásan azt mondhatjuk, hogy hármuk közül mégis ő vitte legtöbbre, hiszen ült a francia királyi trónon is. Szekszárdon, 1822. december 16-án született a Garay család 11. (mások szerint 12.) gyermekeként. Apja, aki ekkor még szerencsés kezű kereskedő volt, később perbe keveredik az uradalommal, így a legkisebb fiút csak iparosnak tudja taníttatni. Az 1840-es évek elejétől szabólegényként járja be Garay Antal a fél Európát s végül Párizsban telepszik le, ahol társaival együtt megalapítja a magyarok önsegélyező egyesületét. Nagy tehetsége van azonban az íráshoz is, ezért 145 éve, 1847. november 4-én megindítja kéziratos folyóiratát, A Tárogatót, amelynek összesen öt száma látott napvilágot, de ezzel együtt páratlan értékű dokumentum. A francia fővárosban éri az 1848-as februári forradalom, amelynek során ő is résztvesz a barikádharcokban, menyasszonyát pedig mellette éri halálos találat. Február 24-én tagja' annak a forradalmi csapatnak, amely elfoglalja Lajos Fülöp királyi palotáját, a trónAz idős __ Garay Antal, fia, Ákos rajzán teremben kipróbálják a zsarnok székét, letépik bársonyát, majd az utcára dobják és elégetik a gyűlölt jelképet. Garay megsebesül, de némi szerencsével megmenekül és tovább szervezi a magyarokat, akikkel együtt ünnepük az itthoni március 15-ét. Megvalósulni látszott A Tárogatóra írott jelszó: „A szabadság derűs fénye/ Lengjen a magyar egységre". Négy év után 1848. július 7-én, hazáját féltve indul szülőföldjére a huszonötéves ifjú, aki egy havi kalandos utazás után érkezik Pestre. Előbb Alajos bátyjához siet, majd Jellasics betörése után fegyvert fog. Ez nem volt egyszerű, mivel a népfelkelőknek csak kiegyenesített kasza jutott, s ő is csak nagy nehézségek árán szerez kardot Budán, Debrecenben pedig puskát. A szabadságharc alatt nyolc nagyobb és 12 kisebb csatában küzd oly vitézül, hogy tisztté léptetik elő. Ott van az elsők között, akik Buda várát elfoglalják, majd Komáromban, Klapka seregében. Főhadnagyi kinevezését már-a hivatalos lap nem tudja közölni, amikor társaival felosztják a zászlót, hogy ne jusson az ellenség kezére. Néhány év múlva, gazdasági tanulmányok után, intézőként helyezkedik el Baranyában, majd közel negyven évig Apáti pusztán, a mai Szedresen. Itt ésszerűsíti báró Bésán gazdaságát, de még arra is van gondja, hogy az addig tudatlanul felnőtt béresgyerekek, az úgynevezett ostorosok iskolai képzést kapjanak. Híres, szinte hírhedt köztársaságpárti volt, a 48-as eszméknek mindvégig töretlen képviselője, akit a függetlenségi párt elnökéül is választottak megyénkben a század végén. Megfáradtán, de eleven szellemmel vonult nyugáüományba 1898-ban, amikor már fiának, Garay Ákosnak, a jeles festő- és rajzművésznek önálló műterme volt. A falusi könyvtárak létesítése idején gazdag gyűjteményéből gyakran ajándékoz, s még ma is számos általa adott mű található meg a megyei könyvtárban. Élete végén megírta Párisi és hazai forradalmi emlékeim címmel mindazt, amit megélt. E műve számos eredeti dokumentummal és fia rajzaival 1914. júliusában jelent meg Gyomán, Kner Izidor gyönyörű kivitelezésében. Ezt azonban az agg forradalmár már nem érhette meg: Rinya- szentkirályon, gyermekei körében érte végzetes szívszél- hűdés 1910. december 29-én. A hidjai sírbolthoz százak kísérték hálás emlékezettel. Dr. Töttős Gábor A közelmúltban jelent meg a Babits Könyvkiadó gondozásában N. Horváth Béla: Egy, ki márványból rak falut című tanulmánykötete, amelyben a szerző - aki az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszékének vezetője, főiskolai tanár s egyben az irodalomtudományok kandidátusa - József Attila és a folklór kapcsolatát taglalja. Ót kérdeztük magáról, József Attiláról és kandidátusi értekezésének kissé átdolgozott változatáról, vagyis a kötetről. •— Mennyire hálás téma ma József Attila életművét kutatni? — Úgy gondolom, egyrészt a két háború közötti, izzó irodalmi életben teljes energiával résztvevő József Attila életműve, másrészt az érdekes, fura, és - ki kell mondani - beteges, beteg személyisége az irodalomtörténet, a pszichológia, a szociálpszichológia számára hálás, szinte a végtelenségig kutatható téma volt, s marad is. — Ön szerint hogyan kell, kellene szemlélnünk az oly sokszor megbélyegzett költőt? — Kétségtelen, hogy betegsége már életében egyfajta bélyeget jelentett. Futóbolondnak nevezték, pedig nem volt bolond, még csak skizofrén sem, noha betegségét kár volna cáfolni. Ma a rendszer- változást követő átértékelés, illetve költészetével kapcsolatos súlypontáthelyeződések miatt nehéz lenne megmondani, hogyan ítélik meg, milyen bélyeget ragasztanak rá, de az bizonyos, hogy József Attilát költői nagyságában nem lehet megkérdőjelezni. — József Attila zsenijének bölcsője a kor volt, melyben élt? — A különcséget, az átlagosnál többre törekvést, vagy a sokak által emlegetett devianciát nehéz megemészteni bármely korban, s így kortársai közül a legtöbben inkább különcségét vették észre, s csak nagyon kevesen azt a zseniaütást, amit pedig kortól függetlenül igazolnak versei. Ezért gondolom azt, hogy ma sem lenne könnyű helyzetben személyisége miatt a rá jellemző szabad értelmiségi szerepkörben. — Mi indította Önt arra egyáltalán, hogy másfél évtizedes munkával térképezze fel a költő életét, életművét? — Még a hetvenes évek közepén fogott meg József Attila folklorisztikus verseinek összetettsége, amiről akkoriban nem illett beszélni, hiszen őt a nagy munkásmozgalmi költő címszó alatt tartották számon. Azokat a szakirodalmi munkákat is, melyek a népi beállítódású József Attilát ábrázolták, mesterségesen háttérbe szorították, úgymond nem voltak időszerűek. Ezért fogtam ehhez a munkához, s talán most - tizenöt év után - úgy tűnhet, hogy én a népi költőt akarom kihangsúlyozni, ami ugyancsak egyoldalú, torz kép volna a költőről. Erről szó sincs. Csupán életének, költészetének egyik- ám nagyon fontos - részletét kívántam bemutatni. — A kötet megjelenésével befejezettnek tekinti a József Attila kutatást? — A könyv, mely kandidátusi értekezésemnek egy része- és stílusában is átdolgozott - tudományos igényű vizsgálataimat tartalmazza. Megjelenése nem jelenti azt, hogy nem foglalkozom többé ezzel a témával, ám egy ideig úgymond pihentetem. Most inkább másik „szerelmem" - a kortárs magyar irodalom - felé fordulok, melyről két kollégával szeretnénk főiskolákon és egyetemeken használható tankönyvet írni és megjelentetni, lehetőség szerint már a következő tanév elejére. — Mit kérdezne József Attilától, ha megidézhetné szellemét? — Munkám során sok kérdésre nem kaptam választ, ám mégis azt kérdezném tőle, hogy kap-e levegőt, illetve többre te- lik-e most neki havi kétszáznál? Nagy László
