Tolnai Népújság, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-05 / 287. szám
12 MEPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1992. december 5. Nagy lépés előre az Alzheimer-k kutatásában Az Alzheimer-kór emberek millióit sújtja. Először az emlékezet gyengül, majd más szellemi képességek károsodnak, végül pedig fokozatosan kialszik a „koponyán belüli világ". Hamburgi tudósok most jelentős előrelépést tettek az Alzheimer kór kutatásában: sikerült az agyban azonosítani egy olyan enzimet, amely a kórban szenvedők fejében végbemenő romboló folyamatok során jelentős szerephez jut. Az enzimre a Max-Planck-Társaság kutató- csoportja talált rá, amely abból indult ki, hogy a betegek agyában két különlegesség található: fehérjéből és neurofib- rilliáris kötegekből álló amy- loid-plakkok és mikrotubulu- sokból álló gomolyagok. Az utóbbiak tartalmaznak egy specifikus fehérjét, „Tau-pro- teint" is. Ha ez már nem kötődik elég erősen a mikrotubu- lusokhoz, akkor ezek stabilitása gyengül. A kötés erőssége egy bizonyos enzim, az úgynevezett MAP-kináze jelenlététől függ, - állapították meg az Eckhard Mandelkow professzor vezetése alatt álló hamburgi kutatók. Ez képes a Tau-proteint tipikus „Alzhe- imer-állapotba" hozni. Még mindig kérdéses, hogy a Tau-protein „bénulásánál" a megbetegedés döntő tényezőjéről van-e szó, s hogy mi az oka a jelenségnek. Ennek ellenére már most tervezik olyan anyagok tesztelését, amelyek a neurofibrilláris gomolyagok,- ezzel az Alzheimer-betegség- kialakulását megakadályoz^ zák. Ferenczy Europress A vak sasmadár Műtéttel adták vissza egy születése óta vak sas látását Angliában. Mindkét szeméről hályogot távolítottak el. Bár a sebészeknek nehéz dolguk volt, hiszen a madár szeme igen kicsi, Odin - így hívják a sast -, jól tűrte az altatást és a műtétet. (FEB fotó) Könnyű fogyás, pirulákkal Jó hír csillapíthatatlan étvágyú túlsúlyos egyéneknek: van gyógyszer, amely megszünteti az édességek és a hizlaló ételek iránti étvágyat. A New York állambeli Rochester egyetemén négy éves vizsgálat során teszteltek olyan pirulákat, amelyek hatására 121 vizsgálati személy - kétharmad részük nő - átlagosan 25 fontot (kb. 11,5 kilogramm) fogyott. A páciensek fenflu- ramin és phentermin hatóanyagokat szedtek, egyidejűleg egészségesen táplálkoztak és sportoltak. Dr. Judith Wurtman, a mas- sachusettsi műszaki intézettől összesen négy klinikai kísérletben további 250 páciensen tesztelte a pirulákat. A kísérleti személyek még akkor is lefogytak, ha nem tartottak diétát. „15 kilót fogytam 20 hét alatt", mondja Judith Kinght. San Franciscóból. A kísérlet előtt több mint 90 kilót nyomott. „A kísérlet után sikerült a súlyomat tartani". A gyógyszert komolyan túlsúlyos pácienseknek szánták. FEB Felfedezték az első mérgező madarat A madárvilág különösen színpompás példányának, de csak ennek tartották a tudósok eddig az Új Guinea őserdeiben honos, vakítóan narancsz- színű pitohuit. Most azonban ornitológiái szenzációvá lett a mátyásmadár nagyságú szárnyas: tolla és bőre ugyanis olyan mérget tartalmaz, amely ellenségeire a legenyhébb érintés esetén is halálos. „Minden amit eddig az állatok kémiai fegyvereiről tudtunk, ezzel halomra dőlt" - közölte dr. Bruce M. Beehler, a New York-i Zoológiái Egyesület kutatója, aki a „Science" című folyóiratban első ízben tette közzé felfedezését. „Tudjuk, hogy rovarok, halak és hüllők fegyvertárában szerepelnek mérgek, de hogy madár is rendelkezik ilyesmivel, ez eddig ismeretlen volt számunkra". A pitohui mérges fegyverének felfedezése a véletlen műve volt. John P.Dumba- cher, a chicagói egyetem biológus-hallgatója doktori disz- szertációjához a paradicsom- madarakról folytatott tanulmányokat Új Guineában, s vadászat közben ki akarta őket szabadítani, felsértett ujját ösztönösen a szájába kapta. Ezután nyelve és a szájpadlásra másodpercek alatt elzsibbadt. Hogy miért, arra a kérdésre a laboratórium adott választ: a pitohui súlyosan mérgező váladékot termel, a „homobatrachotoxin"-t, ammi a sztrichninnél százszor erősebb méreg. Csak egyetlen állat, a dél-amerikai nyílbéka (azért nevezik így, mert a bennszülöttek az Amazonas vidékén nyilaikat ennek halált okozó váladékával mérgezik) rendelkezik ugyanezzel a kémiai fegyverrel. Az anyag idegméregként működik, felborítja az áldozat nátrium-háztartását és izombénulásokat okoz. A felfedezés a pitohuival kapcsolatban - így Beehler doktor - sok új kérdést vet fel. Ez az egyetlen mérges madár vagy több is van belőle? Egyes madarak tarka tollazata csak arra szolgál-e, hogy a másik' neműt magához vonzza - ahogyan eddig gondoltuk -, vagy inkább riasztó figyelmeztetés? Ferenczy-Europress Ami egészséges az embernek, egészségtelen lehet a halnak Aki étrendjéből mellőzni akarja a koleszterint, egyes vörös húsok helyett halat egyen, kivéve ha a halat vörös hússal táplálták. Akkor ugyanis a hal szöveteibe nagy koleszterintartalmú telített zsírok épülnek be: ezt mutatja az a vizsgálat, amelyet Észak- kelet-Ausztráliában végzett a környezetvédő hatóság. A halak védemére Ausztráliában korábban előírták, hogy csak olyan élelmiszerrel szabad őket etetni, ami emberi fogyasztásra alkalmas. Most viszont kiderült, hogy a halak nem okvetlenük bírják azt, ami az embereknek megfelel: ha zömmel konyhai ételmaradékokon élnek, lassabban növekednek, alig szaporodnak és nehezen tudják magukat önálló táplálékkal ellátni. Nem egészségeéek, és ezért az emberek számára is egészségtelenek. Ennek a felismerésnek a haltenyésztésre is hatása lesz. Egyre több hal és rák származik ugyanis ma tenyésztele- pekről, s Eszakkelet-Ausztrá- liában még a rákok és halak marha-, vagy sertéshússal tör- ténhő hizlalásával is kísérleteznek. Most kormányzati utasításra - a környezetvédelmi vizsgálat következményeként - felülvizsgálják a haltenyésktés egészségügyi rendjét. Ferenczy-Europress Kutyamacska barátság Oddie, az ötéves dakszli önfeláldozóan szoptat két háromhetes kiscicát a Guam szigeti Sinajanán. A cicák anyja elpusztult, ezért vette őket gondjaiba a kutyus. (MTI) Máj omszeretet Csimpánzgyereket dajkál egy felnőtt orángután a berlini állatkertben. (MTI) Új stratégia az orrszarvúak megmentésére Több mint kétmillió évig használta a fekete orrszarvú fegyverként, lapátként és lándzsaként szarvát. Ezzel védte meg az utódait, harcolt az életéért és turkált a homokban táplálékot keresve. Zimbabwében ez ma már a múlté: természetvédők lefűrészelik a rinocérosz jellegzetes ismertetőjét. Ez a végső lépés, hogy a kihalás fenyegette állatokat megvédjék a vadorzóktól. Az adatok magukért beszélnek: a térségben egy év alatt 2000 fekete orrszarvúból 1600 esett vadorzók áldozatául. Csak a Matusadona Nemzeti Parkban két éve még 150 rinocérosz élt, mára mindössze 17 maradt. A szarvakból Jemenben tőrnyeleket faragnak, Tajvanban láz elleni gyógyszert gyártanak, Hongkongban pedig igen keresett potencianövelő szert készítenek. A szarv kilójáért 5 ezer dollárt kérnek. Az orrszarvú a természet- védőknek csak az egyik féltett gyermeke a fekete kontinensen. Zambiában a fakitermelés kipusztította az erdőkből a vad csimpánzokat. Ruandában a kétéves polgárháború miatt csak 300 hegyi gorilla maradt meg. A csádi válság idején pedig egyre több antilopot lőttek le a húsa miatt. A természetvédők érdekes javaslata, hogy különböző, egyébként védett afrikai parkokban hivatalosan vadászhassanak, s az ebből származó tetemes bevételből finanszírozzák a ritka állatfajok „túlélési programját". Ferenczy-Europress Talány Megfejtésként beküldendő a vicc poénja a Tolnai Népújság szerkesztőségének címére: 7101 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Pf.:71. Beküldési határidő: december 11. A borítékra, levelezőlapra kérjük írják rá: Rejtvény! A november 21-i rejtvény helyes megfejtése a következő: — Kezdesz öregedni, esténként már minden eresztéked nyikorog. A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Bálint István 7039 Németkér, Rákóczi utca 36., Fábián And- rásné 7122 Kakasd, Kossuth utca 4., Herger Zoltán 7030 Paks, Váci Mihály utca 6., Kondricz Györgyné 7144 Decs, Széchenyi utca 28., Bor- zák Ferencné 7150 Bonyhád, Dózsa György utca 11.