Tolnai Népújság, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-05 / 287. szám
1992. december 5. HÉT VÉGI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 9 A cukrosok édesszájúak A mesterszakács receptjei cukorbetegeknek Adventi koszorú Gyújtsunk gyertyát! Sok idős ember életét a szó szoros értelmében megkeseríti a cukorbaj. S mivel mindig a tiltott gyümölcs a legkívánatosabb, nem meglepő, hogy a cukrosok többnyire* édesszájúak. Szerencsére a mesterséges ízesítőszerek, a diétás gabonaőrlemények segítségével ma már sok olyan finomságot készíthetünk, amelyet a szigorú diétára fogottak is bátran fogyaszthatnak. íme 3 recept, ínyenc cukrosoknak és egészségeseknek is. Almáslepény Hozzávalók: 1 kg alma, 4 deka vaj, 6 tojás, 16 deka darált dió, 3-4 tabletta sza- harin vagy pár csepp folyékony édesítőszer. Elkészítés: Az almát meghámozzuk, magházát kivágjuk, vékonyra szeleteljük. Serpenyőben hevített vajon mindkét oldalát pirosra sütjük, majd lecsurgatjuk. A tojások sárgáját kikeverjük egy evőkanál vízben feloldott szaharinnal, hozzákeverjük a tojások fölvert habját, a darált diót, végül az elősütött almaszeleteket. A serpenyőben újra forrósít- sunk föl kevés vajat, töltsük bele a masszát, alját 2 percig nyílt láng fölött pirítsuk, majd forró sütőben 20 percig süssük. Szeleteljük föl - s akár melegen is fogyasztható. Csokoládétorta Hozzávalók: 15 deka darált mandula, 4 szaharin- tabletta, 9 tojás fehérje, 2 tojás sárgája, 8 deka kakaópor, 2 deka vaj, 10 deka tejszínhab. Elkészítése: A fölvert tojásfehérjét összekeverjük őrölt mandulával, kakaóporral, feloldott szaharinnal és két tojás sárgájával. Kivajazott formába töltjük és közepes hőfokon (140-160 C) 20 perc alatt megsütjük. A formából kivéve, fogyasztás előtt nem édesített tejszínhabot nyomunk rá díszítésként. Mandulás tallér Hozzávalók: 15 deka mandula, 10 deka vaj, 1 nyers tojás, 4 főtt tojás sárgája, késhegynyi fahéj, reszelt narancshéj. Elkészítése A főtt tojások sárgáját szitán áttörjük, összegyúrjuk a vajjal, a nyers tojás sárgájával, a finomra darált mandulával, a fahéjjal és narancshéjjal. Kb. 3 milliméter vastagra nyújtjuk, tetszés szerinti formájú lapokra kiszúrva, tepsire rakjuk. Tetejére durvára vagdalt mandulát teszünk és 150-160 fokos sütőben megsütjük. Liscsinszky Béla mesterszakács Ferenczy Europress Az adventi koszorún egy gyertyát már meggyújtottunk, míg a másodiknak holnap, Advent második vasárnapján kell égnie. Akinek eddig nem sikerült a koszorút beszerezni, holnapig még pótolhatja úgy, hogy otthon készíti el. Rövid idő alatt, mutatós koszorút állíthat elő magának. A decsi Átal Andrásné nem tanult virágkötészetet, saját magától jött rá a koszorúkészítés technikájára. Szereti a természetes dolgokat, s ezt a koszorúnál is alkalmazza.- Az adventi koszorú alapja hajlékony vesszőből - lehet szőíő, meggy - készül. Ebből kört alakítok ki. Az első lépés, hogy ehhez hozzákötök három fenyőágat, amit egy hajlékony dróttal megerősítek. Ezután folyamatosan egymás alá tűzöm az ágakat, s közben a drótot vezetem. Amikor körbeér, eltűzöm annak a végét. Saját kertemben megtermett, különböző színű szárazvirágokból kis csokrokat készítek. Az első és a második csokrot egymással szemben tűzöm az alapra, vele ellentétes oldalra kerül a másik kettő. Ezenkívül még négy virágcsokor kerül a koszorúra. Díszítésül négy fenyőtobozt teszek a csokrok közé, a pikkelyébe erősített horog alakú kampó segítségével. Színesíthetjük még fagyönggyel is. A városi lakásban lakóknak ajánlom, hogy borókából, híjából állítsák össze a koszorút, ezek jobban tűrik a központi fűtés száraz, meleg levegőjét. A fenyőtobozok után a négy szál gyertya következik, amit szintén dróttal erősítek az alapra, majd szalagokból masnikat készítek. A gyertya színe meghatározza, hogy milyen színű legyen a masni. Rövid idő alatt nagyon szép adventi koszorú készülhet, amit föl is lehet akasztani, de asztali díszként is mutatós. Otthon is elkészíthető Rakott brokkoli Hozzávalók: 1 kg brokkoli, 30 dkg darált hús, 8 dkg rizs, 1 pohár tejföl. Fűszerek: só, vöröshagyma, őrölt bors, majoránna, piros paprika, cseresznyepaprika ízlés szerint. A brokkolit gyengén sós vízben megfőzzük, levét lecsurgatjuk. A húst pörköltnek megfőzzük, fűszerekkel ízesítjük, a rizst puhára főzzük. A kész, megfőtt anyagokat egymásra rakjuk: brokkoli, utána rizs, hús, brokkoli és a legtetejére a tejföl. Sütőben gyengén átsütjük. Ajándék ajánlat karácsonyra Szép és hasznos meglepetés: hímzett blúz Mindig az a legkedvesebb, legnagyobb örömöt okozó ajándék, amit magunk készítünk szeretteinknek. Ezért ajánljuk a karácsonyi meglepetések közé a most is nagyon divatos, sajátkezűleg elkészíthető hímzett blúzt. Értékét növeli, ha eredeti népművészeti motívummal, például régi palóc mintával díszítjük, amely mindig kék-piros, egyszerű kis virágok,levelek, bogyók ismétlődéséből áll. Alkalmazható végtelen folyó mintaként, de jól mutat a virágmotívum a blúzon elszórtan is. A blúz alapanyaga fehér puplin vagy selyem lehet. Legjobb a klasszikus ingfazon, mert igen jól kihasználható ünnepi alkalmakra vagy tavasszal kosztümhöz. Aki „csak" hímezni tud, varrni nem, annak azt javasoljuk: vegyen készen egy fehér blúzt a megfelelő méretben és a divatrajz (A-illusztráció) alapján arra készítse el a palóc mintát. Megoldható az is, hogy meglevő darabot hímezünk ki; ceruzaindigón átmásoljuk a mintát a kijelölt helyre, s az indákat, a leveleket,a bogyókat kék, a virágkat piro's színnel hímezzük ki. Laposöltéssel dolgozzunk, csak az indák és a szárak készüljenek száröltéssel. A „hozzávaló": középvastag pamutfonal vagy osz- tott-szál. 1. Gallér nélküli nyakpántos fazon - kissé emelt vállal; mellvarrás helyett 2-2 belső piével, ami bőséget ad. Nagyon dekoratív, ha a hímzést a gomboláspánt mentén helyezzük el. A nyakpántra is tegyünk egy-egy motívumot. 2. Inggalléros modell - az ujján puha hajtásokkal. Itt a blüz elején és az ujján elszórva alkalmazzuk a nagy virágmotívumot, a rajzon látható módon, kék színű középpel, piros szirmokkal. Ugyanez a minta felhasználható gyermekruhára, s alkalmas térítőre is, mert az úgynevezett folyó minta végtelenül folytatható. Vékony anyagra (selyemre, batisztra) dolgozva ügyeljünk arra, hogy a hímzés ne húzza össze az anyagot. Záhonyi Lujza Ferenczy-Europress Süssünk, főzzünk Néhány érdekesség Bólyi túróslepény Jól keverjünk össze 25 dkg lisztet fél csomag sütőporral, fél citrom reszelt sárga héjával és 20 deka porcukorral. Egy közepes tepsit alaposan va- jaZzunk körbe, és a lisztes anyag kb. felét egyenletesen szórjuk bele. Fél kiló tehéntúrót villával törjünk meg, és tegyük szétterítve a liszt tetejére. A túró tetejére nyomkodjunk 10 deka mazsolát, hintsünk rá 1-2 csomag vaníliáscukrot és fél citrom reszelt hé-. ját. Rászórjuk a liszt másik felét. 2 deci tejben simára keverünk 2 egész tojást. A liszt tetejére vágunk 5 deka vajat, majd egyenletesen ráöntjük a tojásos tejet. Előmelegített sütőben 35-40 percig sütjük - langyosra hűlve kockára vágjuk fel. Minden gyanakvását tegye félre! Igazán nagyszerű és könnyű lepényt készíthet. Rozmaringos karaj Először a rozmaringos páclevet készítsük el, melyben egy éjszakán át pácoljuk a kb. 1 kg-os karajdarabot, melyet megtűzdelhetünk rozmaringlevéllel, fokhagymával, szegfűszeggel. A páclé készítése: 2 deci enyhe borecetet, vagy almaecetet, esetleg tárkonyecetet 2 deci vízzel hígítunk és néhány percig forraljuk. Tegyünk a forró lébe egy ágacska rozmaringot, vagy egy kiskanál szárítmányt, egy jó fej, apróra vágott hagymát, vagy egy jó csomó metélőhagymát, 2-3 gerezd fokhagymát. A levet hűtsük ki. A pácolási idő elteltével vegyük ki a húst a léből, felületét szárítsuk. Bedörzsöljük sóval, törött borssal, és 2-3 evőkanál olajon körbe fehéredésig sütjük. Ekkor kb. 2 deci páclevet öntünk alá, és fedő alatt a húst puhára pároljuk. Köretként vajban párolt ve- ’ gyes zöldséget, vagy kelbimbót, esetleg vajban párolt uborkát adhatunk, de készülhet hozzá hagymás burgonyapüré is. Almafelfújt Egy tálban készítsünk citromos, vagy borkősavas vizet. Ebbe tegyük néhány percre a meghámozott, négyrét vágott, és magházától kivágott 1 kg jonathánalma-szeleteket. 5 deka vajat vagy margarint megolvasztunk, ebbe szeleteljük bele az almát, hajszál vékonyra. Belecsavarunk fél citrom levét és héját ráreszeljük. Először saját levében pároljuk, majd ha ez elfő, pici vizet mindig aláöntve pároljuk puhára. A levet végül teljesen főzzük le az almáról, és fakanállal,vagy villával nyomjuk szét. Ezután ízlésünknek megfelelően édesítsük. 3 tojás fehérjéjét kemény habbá verünk, sárgájukat a langyosra hűlt almához keverjük. Óvatosan belekeverjük a fehérje habot, de ügyeljünk, hogy ne törjük nagyon. Kivajazunk és kekszmorzsával bélelünk egy tűzálló tálat vagy tortaformát, beleöntjük az almás szószt, tetejét megszórjuk egy jó marék kekszmorzsával. Tetejére vágunk 3 deka kemény vajat vagy margarint. A tálat vagy tortaformát egy lábasba helyezzük, a lábasba vizet töltünk úgy, hogy a tál karimáját ne érje el. A lábast előmelegített sütőbe toljuk, és víz forrásától kb. fél óráig sütjük. A tortaformából forró tálra borítjuk, vagy a tűzálló tálban tesszük az asztalra. Azon melegében fogyasszuk, mert hűléskor a felfújt összeesik. Palánki gazdaasszonyok Kedvenc ételeim Vasárnapi ebéd Váradi Lászlóné ajánlja Szedresből Tavaszi leves Hozzávalók: 40 deka zöldborsó, 20 deka vegyes leves- zöldség, 2 csirkeaprólék, 1 kis fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál liszt, 1 evőkanál zsír, kevés törött paprika, só. A zsíron megpárolom a leveszöldséget, hozzáadom a hagymákat, a lisztet, a piros- paprikát és felengedem másfél-két liter vízzel. Ezután beleteszem a csirkeaprólékot, a borsót, és puhára főzöm. Apró kockatésztával tálalom. Sült oldalas Erzsébet módra Hozzávalók: 1 kiló burgonya, 1 kiló sertésoldalas, 4 nagy fej vöröshagyma, zsír, só, bors, vegeta. A burgonyát megtisztítom, hasábra vágom. A zsírt a tepsibe rakom, majd ráteszem a burgonyát és sózom. Erre a karikára vágott vöröshagyma kerül. Ráhelyezem a megsózott oldalast, majd az egészet borssal és vegetával szórom meg. így, egyben sütöm meg. Mazsolás tekercs A 30 deka keksztet 5 deka mazsolával, 20 deka vajjal, 15 deka porcukorral és 1 deci rummal összegyúrjuk és porcukorral megszórt deszkán kinyújtjuk. Habosra keverünk 10 deka vajat 10 deka porcukorral és fél deci rummal. A krémet rákenjük a kinyújtott tésztára, majd felcsavarjuk és a hűtőbe tesszük. Mit tehetünk téli fáradtság ellen? A hölgyeket a téli fáradtság különösen gyakran keríti hatalmába. Ez főleg a 40 év körüliekre vonatkozik. Ez ellen a kellemetlen életérzés ellen tanácsos már a tél elején - amikor ez a fáradtság még nem uralkodik el az emberen - hathatósan védekezni. Erre kiválóan alkalmasak a szemes termékek, proteinek, ásványi anyagok és vitaminok. Az őszi és téli élelem mindig legyen táplálóbb, mint a nyári! Az olyan olajtartalmú magvak, mint például a dió és a mandula, a bennük található proteineknek és ásványi anyagoknak köszönhetően jelentős erőforrások. A szelidgesztenyét nem véletlenül szeretik annyian: azon túlmenően, hogy ízletes, jelentős mennyiségű B- és C-vitamint tartalmaz. A gombajeieK szinten az ajánlott tapiaieKjeiesegeK Köze tartoznak, hiszen bővel van bennük protein, ásványi anyag és B-vitamin. A cukorról, édességről és zsiradékokról télen sem kell lemondanunk, legfeljebb mértékletesebben fogyasszunk belőlük, mivel kevesebbet mozgunk. Akik adnak az ésszerű táplálkozásra, többször tesznek télen az asztalukra vadból, nyűiből vagy vadkacsából készült ételt - legalábbis Franciaországban. A hizlalt állatok ugyanis akár 20 százalékkal több zsiradékot is tartalmazhatnak, mint a vadak, s ezáltal nehezebben emészthetők. Ferenczy Europress