Tolnai Népújság, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-12 / 293. szám

1992. december 12. HÉT VÉGI MAGAZIN »ÚJSÁG 5 Karddal védték a sárszent- Yórinci templomot Ismét egy -értékes tárggyal gyarapodott a megyei mú­zeum. A sárszentlőrinci szár­mazású, de évtizedek óta Szekszárdon lakó Sofnogyi Istvánná a megyei múzeum­nak ajándékozott egy XVIII. századi kardot, mely apáról fiúra szállva pont 250 éve van a sárszentlőrinci Fördős csa­lád tulajdonában. Nagyapja és édesapja elbeszélése szerint ez azonos avval a fegyverrel, me­lyet Sántha Károly lelkész „A sárszentlőrinci ág. hit. Evan­gélikus Egyházközség törté­nete" című munkájában említ. E szerint a pécsi püspök 1742-ben a helybeli templo­mot erővel vissza akarta venni az evangélikusoktól „de a helybeli lakosság (a két För­dős kivont karddal a templom ajtajához állott) ezen szándé­kában őt megakadályozta". A nemesi származású; - te­hát a kardot jogosan viselő és használó - Fördős család azóta két ágra szakadt. Egyik ág a közeli Úzdra költözött, míg a másik Sárszentlőrincen maradt. Ez utóbbiak utolsó élő leszármazottja az az ajándé­kozó, aki úgy döntött, hogy a háború idején az orosz kato­nák elől dugdosott, sőt földbe is rejtett családi ereklyét a múzeumnak ajándékozza, hogy a kard és története ott megőriztessen. Az évszáza­dok alatt kissé megrongáló­dott markolatú.fegyver előbb a restaurátorok kezébe, majd onnan a történeti osztály fegyvertárába kerül. Dr. Gaál Attila múzeumigazgató-helyettes Szemorvosnál a borkombinátban Besszmertnaja doktornő különös módszerei- A doktornőt keresi? Men­jen azok után az emberek után, ők is oda igyekeznek. A felvilágosítást a szek­szárdi borkombinát portása adja. A csoportot, amely öles léptekkel igyekszik a város széli kombinát egyik belső, aszfaltozott útján a célja felé, bevallom, borkóstoló turis­táknak néztem. Csakhogy mostanában sokan nem a bor kedvéért járnak a borkombi­nátba, hanem azért, hogy gyógyíttassák rövidlátásukat, távollátásukat vagy kancsal­ságukat. A kezelésre ballagó embe­rekkel együtt felmegyünk egy lépcsősoron, és a társaság el­tűnik egy épület bejáratán. Előtte nyugati márkájú gép­kocsiból egy hölgy a szemé­szeti vizsgálatoknál alkalma­zott vüágító táblát emel ki.- Besszmertnaja - mutat­kozik be, és a tolmács, egy fia­talember után néz. Ő, akár az előbbi társaság több tagja, egy nem szokványos szemüveget hord, mint kiderül, a fordítás mellett kezelteti is magát. A szemüveg Moszkvából való, első pillantásra úgy látszik, mintha a lencsére egy kisebbet „ragasztottak" volna. Aligha­nem ez a bifokális szemüveg. Megállapodunk, hogy dél­után úgy négy-öt óra tájban visszajövök, addigra elfogy­nak a kezelésre járók, nyugod­tan beszélgethetünk. Eldobta a szemüvegét Nos, a páciensek négy órára sem fogytak el. Oten-hatan támasztják a rendkívül kes­keny, levegőtlen, műanyag lambériával burkolt folyosót. Hosszú sorban fehér ajtók so­rakoznak. Ottlétünk alatt ket­tőt használtak: egy irodába ment be valaki, no meg jóné- hányan a rendelőnek kineve­zett helyiségbe. Tizenöt, tizenhat év körüli lány és fiú, egyik szemük le­ragasztva, mellettük az édesanyjuk foglalja el az egyetlen széket. A gyerekek színtévesztők, ezt szeretnék meggyógyíttatni. A srác egyik barátjától hallott az itteni ke­zelésekről. Öt, mint mesélik, másutt már műtötték is, szó­dásüveg vastagságú szem­üveget hordott, kancsal is volt. De mindez a múlté. Az it­teni kezelések eredményeként eldobta a szemüveget, nincs rá szüksége. Ezt ők is látták, ma együtt voltak bent vele, és szemüveg nélkül végigolvasta a táblát.- És mindez mennyibe ke­rül? A kérdés szemmel látha­tóan érzelmeket vált ki a jelen­lévőkből. No, nem mintha előkelősködésből kellemetlen lenne a pénzről beszélni, ha­nem azért, mert az elhangzó összegek meglehetősen maga­sak. (Később, a rendelőben a doktornő az erre vonatkozó udvarias kérdést udvariasan elhárítja. Inkább arról beszél - csak úgy általánosságban -, hogy ha látja valakin, nagyon meg van szorulva, nincs pénze, akkor a pácienstől az ilyen vagy olyan szolgáltatá­sért nem kér pénzt.) Mintha csak megrendelésre történne, 18 év körüli fiatal­ember lép ki a rendelő ajtaján. Jó hónapja kezdte a kezelést, három alkalommal - három nap - járt itt, és eddig 15ooo forintot hagyott Besszmert­naja doktornőnél.- És legalább javult a szeme? A fiú gondolkodás nélkül vágja rá:- Inkább romlott... de ez lehet átmeneti romlás is. Ezresek röpködnek a levegőben A várakozók kicsit meg­döbbennek, de aztán visszatér az optimista hangulat. Pedig negyven, ötven, hatvan, százezer forintok röpködnek a levegőben. Az átlagember­nek nagyon nagy pénzek, de ki ne adna még többet is, ha cserében eldobhatja a szem­üvegét, megszűnik a kancsal­sága, jól látja a színeket, jogo­sítványt szerezhet.- Nem olcsó, az biztos, de legalább van haszna. Mert mit csinálnak az SZTK-ban? Felír­ják a szemüveget és kész. Itt meg meggyógyítják a bajt - sommázza nem kis mértékben túlzó véleményét egy közép­korú hölgy. Valentyina Nyikolajevna Besszmertnaja egy közepes nagyságú helyiségben fogadja a hozzá fordulókat. A fal mel­lett, egy fémvázas dohányzó- asztalon a már említett vilá­gító tábla, a padlón táskák, dobozok, bennük eszközök, egy széken valamilyen bonyo­lultabbnak látszó műszer, né­hány ülőalkalmatosság - talán semmit nem felejtettünk ki a rövid leltárból. Egy 30-40 kö­zötti férfi valami csőszerű eszközt irányít a szemére, az arca vörös fényben. Valószí­nűleg ez a lézeres kezelés. (Később a doktornőtől meg­tudjuk: a férfi kis hullámhosz- szúságú lézerkészülékkel sti­mulálta a saját retináját.) Harkov, Moszkva, Szekszárd A doktornő, mint mondja, Harkovban tanult, Moszkvá­ban két híres intézetben is dolgozott, többek között Fjo- dorov akadémikus keze alatt. Utyihin docenssel egy új módszert dolgoztak ki a kan­csalság megszüntetésére: léze­res kezelést, kombinálva a bi­fokális prizmás szemüveggel. Megítélése szerint ez eredmé­nyesebb, mint a hagyományos operáció.- Hogyan került Magyar- országra?- Három évvel ezelőtt meghívott egy pomázi magán rendelőintézet. Egy év múlva letelepedési engedélyt kértem, azóta magam dolgozom. Szekszárdra az innen Buda­pestre feljáró betegeim hívtak. Az orvosi diplomámat Ma­gyarországon honosították, minden városban, ahol foga­dom a pácienseket, engedé­lyem van az illetékes egész­ségügyi hatóságtól.- Milyen a viszonya a ma­gyar szemorvosokkal?- Prozer professzor, mi­után megismerkedett a gyó­gyítási módszeremmel, hozzá­járult, hogy szemorvosként dolgozhassam. Sajnos nem igazán tudok magyarul, ezért úgy általában nincs kapcsola­tom a magyar orvosokkal. A Moszkvában közölt tudomá­nyos publikációmat lefordít- tattám magyarra, elvittem Prózer professzorhoz, aki át­irányított Pálfia professzor­hoz, a „prizmás" módszer specialistájához, ő arra kért, mutassak olyan pácienseket, akiket a módszeremmel meg­gyógyítottam. Akkor én azt válaszoltam, hogy harminc éve praktizálok, én már bizo­nyítottam eleget, talán az is bizonyíték, hogy minden meggyógyult beteg há­rom-négy új pácienst hoz ma­gával. Egyébként, ha a ma­gyar szemorvosok érdeklőd­nek a módszerem iránt, szíve­sen átadom nekik.- Tudna-e nekem olyan embert mutatni, akinek mond­juk egy-két éve vagy hónapja például öt dioptriás volt a szemüvege, és most szem­üveg nélkül is jól lát? Mire van garancia?- A rövidlátás oka a szem formájának a megváltozása. Ezen változtatni nem lehet, de szemtréninggel és a prizmás korrekcióval elérhető, hogy korábban többdioptriás szemüveget hordó emberek szemüveg nélkül is jobban látnak, látásuk 80-90 százalé­kos, a korábbi, mondjuk 2 százalékos helyett. Én soha­sem garantálom, hogy valaki­nek a látása 100 százalékos lesz, csak azt, hogy a rövidlátó szem nem romlik, hanem ja­vul, és elsősorban gyerekekkel meg 30 évnél fiatalabb felnőt­tekkel foglalkozom. A szőke legényke - nevez­zük Andrásnak - kissé megil- letődötten áll a rendelőben. A nagymamájával jár kezelésre, Története szokványos. Négy évvel ezelőtt, hatodikos korá­ban vették észre, hogy gond van a szemével, nem tudja el­olvasni a táblára írt szöveget. Akkor a szemorvos szemüve­get rendelt neki a rövidlátás korrigálására, mindkét lencse mínusz 1-es volt. Fél év múlva másfeles lett, és mire eljutott a nyolcadikig, kettesre és két és felesre nőtt a dioptriák száma. Most középiskolába jár, elsős. Itt, Besszmertnaja doktornőnél az idén augusz­tusban kezdték a kezelést.- Már annak is örülnénk, ha megállna a dioptriák szá­mának a növekedése - mondja a nagymama.- És megállt?- Nézze, ez a dolog nagyon szubjektív is lehet. A gyerek azt mondja, hogy sokkal job­ban lát. De magának eláru­lom, a napokban elvisszük egy számítógépes szemvizs­gálatra, ott majd kiderül, hogy megérte-e a több tízezer forin­tos kezelésre járni. Nos, megtörtént a számító- gépes vizsgálat. Utána András édesanyját kérdeztük az eredményről.- Nem csak hogy megállt a romlás, hanem még javult is a gyerek szeme: az egyik mí­nusz 1-es, a másik 0,7-es. Most aztán nagy az öröm. Nincs szabályozva- Én nem a paramedicinális gyógyászat és főleg nem a természetgyógyászat ellen akarok szólni. Tény, hogy bi­zonyos területeken még a modern orvostudomány sem tudja kielégíteni az emberek jogos igényeit, és ők a hivata­losan elismert orvostudomá­nyon kívül más forrásokhoz is fordulnak. Ez az egész világon így van. Sajnos, nálunk na­gyon sok terület nincs kellő­képpen szabályozva, ezért jó- néhányan túllépik a jobb híján erkölcsi határokat - a kijelen­tés a szekszárdi kórház sze­mészeti osztályán, a főorvosi szobában hangzik el. Dr. Vas­tag Oszkár nem riportunk szereplőiről szól, hanem a je­lenségről.- Tagja vagyok a Magyar Szemész Kollégiumnak, amely a népjóléti miniszter tanácsadó testületéként is működik. Legutóbbi ülésün­kön, de mondhatom, már a korábbiakon is, riasztó értesü­lések birtokába jutottunk. Olyasmiről hallani például, hogy talpmasszázzsal „gyó­gyítanak" szembetegségeket, szemtornákkal „javítják" a rö­vidlátást, úgynevezett lágy lé­zereket alkalmaznak, ezeknek pedig semmi közük sem az orvostudományhoz, sem az orvostudományban akalma- zott lézerekhez, A szemtornát például a szemészeti szakma nem fogadja el. Nincs tudo­mányosan alátámasztva. Én azt javasolom a Tolna megye­ieknek, hogy addig, amíg va­lamely eljárás, módszer tu­dományosan nem kontrollált, kétszer is gondolják meg, hogy igénybe veszik-e. Me­gyénkben működik egy szakmailag megfelelő szinten álló szemorvosi hálózat, a szemész szakorvosok minden betegséget szakszerűen el tudnak látni, társadalombiz­tosítási alapon finanszírozva. Tanulság nélkül A kórházból térjünk vissza néhány percre a város másik szélén található borkombi­nátba. Már jócskán beestele­dett, elment az utolsó beteg is. Leszállt a köd, hazafelé indul­ván, alig látni tovább a gépko­csi motorházánál. Akár csak ebben a furcsa, kacskaringós ügyben. Nem véletlen, hogy ezúttal elmarad az újságíró ál­lásfoglalása, legfeljebb a kér­déseit írhatja le. Azt például, hogy ki hivatott kontrollálni Besszmertnaja doktornőt? A tisztiorvosi szolgálat? Sze­mész szakorvosok? Ki ellenőrzi a tevékenység anyagi oldalát? Mi a kive­tendő a dologban: a magas ta­rifa vagy a módszer? Vagy nincs is az egészben semmi kivetendő? Ha megtudjuk, közzé tesszük, Gyuricza Mihály Régi és új noteszlapok Kézikönyvek, teák, csalódások K éső bánat, eb gondo­lat - mondják és hozzá­fűzik, hogy ha már elkésett va­lamivel az ember fia, lánya, legalább hallgasson, ne verje nagydobra. Már ha elég okos ehhez. Én úgy látszik, nem vagyok az. Rettentően bánok valamit, azt nevezetesen, hogy nem részesítettem fo­lyamatosan éber figyelemben, miféle receptekkel és készít­ményekkel tartják ugrásra kész állapotban nem annyira okosságunkat, mint inkább hiúságunkat a különféle vál­lalkozások, melyek gyógyírt kínálnak fölös zsírpárnáink miatti fájdalmainkra, és mennyiért. Azt viszont a vere­ség kockázata nélkül bátorko­dom állítani, hogy a csodaí­gérvények tarifája az inflációt meghaladó mértékben növek­szik, s katonatisztként fizet­nek még jó ideig a fogyásra áhitozók, tudat alatt a „vagy bejön, vagy nem" elszánásá- val. Mégis, meddig? Megjó­solni nem, csak találgatni le­het. Amennyire ismerhetjük a jövedelmi viszonyokat, a lét minimumán, vagy az alatt élők számának alakulását, lát­nivaló, hogy rövid időn belül megapadhat a túlsúlyosak tömege ingyen és bérmentve is. Még az sem lehetetlen, hogy a kilencvenes éveket előbb a humoristák, majd a történészek is az össznépi fo­gyókúra időszakaként jegy­zik. Most viszont még briliáns üzlet minden, súlycsökkenést kilátásba helyező ígéret. Mint olvasom, éppen mostanában startol egy számunkra isme­retlen hölgy személyes ta­pasztalatainak meggyőzésre törekvő közreadásával a szűz- tea-kapszulás kampány. Si­mone G. asszony három do­boz ilyen csodaszert rendelt és . . .Hát persze, hogy végre, végre siker koronázta próbál­kozását! Ettől aztán olyany- nyira visszanyerte életkedvét, hogy jó pénzért, nevét adta kis dramolettjének rábeszélő cél­zatú publikáláshoz. Kell ennél jobb csali a horgon? Gondolom, már útra is kel­tek az első csomagocskák, noha országosan mind több indulat kavarog a csomagok­ban érkező különféle külde­mények, körül és miatt, mert hiába, hogy a garantált siker elmaradását reklamálók visz- szakaphatják pénzüket, a pénz visszafelé nemigen ta­lálja meg az utat. Gyanítha­tóan nem csak adminisztrá­ciós hibák játszanak ebben szerepet. Meg aztán ... pali­madarak se szeretünk lenni, vagy ha mégis elnyerjük a címkét, titkoljuk inkább, mint publikáljuk. Valamikor - úgy tűnik elég régen -, amikor elkezdődött a csodás fogyasztószerek és re­ceptek mai dömpingjének születése, Demis Russos akkor fölöttébb borsosnak számító áron forgalmazott könyve volt a sláger. Benne káprázatos fo­tók tanúsították a recept sike­rét, a hangja miatt világimá­datnak örvendező férfiú csak­nem apollói külleműre gyö­törte magát, olyan szép fiú lett belüle, hogy nocsak! Pedig hát ... bármi gyönyörűen énekelt korábban pogányul pompáza­tos ruházatában, talpig fölék- szerezve, ha e kellékek nélkül beáll sumo-birkózók közé, bi­zony a legárgusabb szemű próbálkozó se tudta volna az urak közül kiválasztani. Már ez a könyv is úgy ke­rült forgalomba, hogy ha a tu­lajdonos - híven követve a benne írtakat - továbbra is túlsúlyos marad, visszakap­hatja mintegy vigaszdíjként a pénzét. Akkor történt, hogy egy számomra kedves munkahe­lyi csapat - amelyik korábban szocialista brigádként műkö­dött, s valamennyi tagja nő volt - kollektíván elhatározta, hogy megveszik a maradék brigádpénzből kedvencük könyvét. Nem is csak egyet, nyomban kettőt, hogy kéz- ről-kézre adva és követve a recepicét, visszaszépüljenek olyan lenge, törékeny lá­nyokká, fiatalasszonyokká, mint amilyenekként családi albumok őrzik őket. Utólag is úgy érzem, hogy semmi különösebbet sem tet­tem soha bizalmuk elnyerésé­ért, így óriási örömet szerzett, amikor elújságolták merőben új, közös hasznú beruházásu­kat. Korábban a brigádpénz­ből kirándulások lettek, ha- lászlevekkel megszentelt csa­ládi estek, névnapi, születés- napi ajándékok és más öröm­szerzésre alkalmas dolgok. Ezeknek vége. — Azért mondjuk el, mibe fogtunk, hogy ha nem ismer ránk egy hónap múlva, tudni tessék mi újság! - így a szó­vivő. S bizony erős kézzel kel­lett tartanom a gyeplőt, meg ne bántsam őket kitörni kész epés megjegyzésekkel. Azt vi­szont nyomban megajánlot­tam, hogy meósként kész va­gyok a csodaügyletükben részt venni, de mindenkor ké­rem csalás, ámítás nélkül a heti mázsálkodás eredményét. Magamban azért morogtam kicsit, hogy Demis Russos jobban tenné, ha énekelne és nem árusítaná ki megszerzett világhírét. Ezt különben most is így gondolom, azt konsta­tálva, hogy ebben a nyomasz­tóan bekeményedett, néha már-már elviselhetetlenül ri­deg világban kellenek az olyan magasan szárnyaló dal­lamok, lírai hángok, mint az övéi. De.. ígéretemhez híven beálltam figyelőnek. Sokáig a dolog nem tartott, mert ara­nyoskáim másfél hónap eltel­tével már nem is méretkeztek. Annyit sikerült megtudnom azért, mert közülük hárman is súlygyarapodást könyvelhet­tek el a soros ellenőrzésekkor. A könyvek most ott hányód­nak a főnöki iroda egy szekré­nyének tetején. Megviselten, ami azt mutatja, hogy már minden kézben megfordultak. Elképzelhető, hogy többször is. Könyv, ennél szebb karriert nem futhat be. Hogy Demis Russos a nyilván szép bevéte­len kívül hogyan könyvelte el bálvány mivoltának elveszté­sét? Erről hallgat a fáma. Meg­jegyzem, ezzel együtt arról is, hogy kijönnének-e még drasz­tikusan párnátlanított „hang­ládájából" az egykori gyö­nyörű hangok. Csalódásról, csődről tehát nem beszélünk, már csak azért sem, mert minden napra jut valami életbevágóbbnak látszó kérdés. Aztán .. nem hinném, hogy azok, akik a hi­székenység adóját egyszer már lerótták, most maradék pénzecskéjüket ismét bedob­nák valami újabb, bizonytalan kimenetelű csoda megvásár­lására. Ismerőseimet - a család­anyákat és máris nagyma­mákat - most az áfa foglalkoz­tatja inkább, meg a tavaszig elodázott vagyonbevallás,' a hús- és tejárak emelkedése és más ezekhez fogható gondok. Mindezek védőoltásként is működnek a csodákat ígér­gető reklámdömping ellen. Különben úgy látom, hogy a reklámok egyre gügyügébbek, mióta a dramatizált csábköz- lemények özöne elszabadult, amúgy magyar mód; mit sem adva a jóízlésre, józan észre, légióként arra, hogy címzettjei felnőttek, s egyre kevesebb a pénzük. László Ibolya

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents