Tolnai Népújság, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-27 / 280. szám
NOVEMBER 27.| PÉNTEK Névnap: Virgil A Nap kél 07.06 órakor nyugszik 15.57 órakor A Hold kél 9.47 órakor nyugszik 18.48 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: WESSELY GÁBOR Telefonszámunk: 16-211,15-468 Telex: 14-251, ez a vonal napközben él. Felhős, ködös idő Várható időjárás ma estig: változékony, felhős, párás idő lesz ma is. A köd a délelőtti órákban sem oszlik fel; a látástávolság 50, 100 méter körül lesz, ami a közlekedésben fokozott elővigyázatosságot igényel. Csapadék is valószínű: szitálásra, ólmos sziták legmagasabb hőmérséklet 2, 7 fok körül a f. ' •*» isra számíthatun akul. k. A Névnapok története Virgil. Érdekes története van a mai Virgilnek. Valószínűleg a római költőfejedelemnek, Publius Vergilius Marónak a nevéből rövidült le és vált közhasználatúvá, éppen úgy, mint ahogyan Homérosz nevéből a magyarban egyébként nem használatos „Homér" lett. Népszerűvé azonban csak a középkor folyamán vált, miután Dante megírta az Isteni színjátékát, melyben Vergilius volt a költő túlvilági útjának vezetője. A katolikus egyház ma a 784-ben meghalt és 1223-ban szentté avatott Szent Virgil emléknapját tartja. A Kis Pipin udvarában élt szerzetest az uralkodó sógorának, a bajor hercegnek ajánlotta be. így kerül Salzburgba, ahol püspök lett és itt Szt. Rupert tiszteletére székesegyházat építtetett. Bár még egy hónapot kell vámunk a karácsonyi gyertyagyújtásig, a szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola és Grundschule nyolcadik osztályos diákjai már próbálják a sváb-betlehemest. A lassan feledésbe merülő népi játékot tegnap Kakasdon játszották el a szekszárdi gyerekek megfelelő környezetben, egy régi sváb ház tornácán, illetve a katolikus plébánia korabeli bútorokkal berendezett szobájában. Az iskolások előadását a Pécsi Televízió munkatársai js rögzítették. A század harmincas éveit idéző bet- lehemes játékot idős Hepp Ádám tanította be a német nemzetiségi tagozatos iskolásoknak. /. kováts - ótós Megöltek egy taxist Brutális taxisgyilkosság történt szerdán éjjel tizenegy és csütörtök hajnali két óra között Győrben. Ismeretlen tettes több késszúrással megölte Bedi László, 23 éves nagy- szentjánosi lakost, a Főtaxi gépkocsivezetőjét. A bűncselekmény az XX 67-04 forgalmi rendszámú sárga színű Lada Combiban történt, a Toldi utca 9-es számú ház előtt. A rendőrség nagy erőkkel megkezdte a nyomozást. Aki a gyilkosságról vagy a sárga Lada éjszakai mozgásáról bármit tud, bejelentést tehet a 96/17-800-as üzenetrögzítős telefonon és bármelyik rendőri szervnél. I ■■■■■■■■■■■■■! Moziműsor Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Halálos fegyver 3. (15.30, 17.30, 20 óra). Kisterem: A hercegnő és a kobold (15.15 óra). Gladiátor (17.15 óra). Arachnophobia (19.30 óra). Dunaföldvár: Túl az Ópe- rencián (18 óra). Fénymásolt ezresek Bács megyében nyomozást folytatnak ismeretlen tettes ellen, aki ismeretlen helyen fénymásolással 5 000 forintos bankjegyet készített, amelyet Kiskunmajsán a szemétlerakótelepen K. Attila, 10 éves tanuló helyi lakos szakadt állapotban megtalált és azt rokona október 20-án, Kecskeméten az MNB megyei igazgatóságán akarta becserélni. Az MNB szakértője a bankjegyről megállapította, hogy hamisítvány. Ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást Zala megyében. Zalaegerszegen az MNB Megyei Igazgatósága, a Magyar Hitelbank, az Országos Kereskedelmi és Hitel Bank területi igazgatósága fiókjaiban, valamint a helyi 1. számú postahivatalban különféle kereskedelmi egységek befizetéseiben fénymásolóval készített 6 darab 1000 forintos bankjegyet találtak, melyeket lefoglaltak. A nyomozást megkezdték. Középiskolába készülőknek! MATEMATIKÁBÓL ELŐKÉSZÍTŐT indít középiskolában továbbtanulni szándékozóknak a TALENTUM STÚDIÓ, levelezd formában. A részvételi díj csak 1990 Fl Részletes tájékoztató kérhető a TALENTUM STÚDIÓ KFT címén: 1399 Budapest, PL: 701/1090 vagy a 135-2061-es telefonszámon. HALLOTTAM Kupa és a citrom Kakasdon jártam tegnap, ott hallottam a következő, viccet, amit most megosztok Önökkel. A cirkuszi előadáson az erőművész erejét bizonyítandó elővesz egy citromot és félkézzel kicsavarja a levét az utolsó cseppig. Mikor végzett, a közönséghez fordul mondván, aki ebből a citromból még egy cseppet ki tud préselni, az 10 ezer forint jutalmat kap. Először csönd, majd az egyik széksorból felemelkedik egy férfi, kimegy a porondra, fogja a taplószáraz citromot, megszorongatja és kiprésel belőle még egy fél pohárra valót. A közönség tombol, az erőművész gyanakodva méregeti a hozzá képest vézna férfiút, majd megkérdezi: Hogy hívják uram? Kupa Mihály vagyok - hangzik a felelet. F. Kováts Éva Ajándék — Tanító úr, holnap hozok egy tyúkot! — Jó lesz, fiam. Előre is köszönöm! Másnap reggel a tanító várja a tyúkot, de a gyerek bizony anélkül jön az iskolába. — No, Gyuri, hol van az ajándék? — Jaj tanító úr, nem hozhattam el a tyúkot! — Talán az ürü elvitte? — Azt nem! — Megdöglött? — Az sem! — Tán megbetegedett? — Nem, ellenkezőleg: jobban lett a tyúk ... Barlangház épül Debrecenben Szombat 1992. november 28. Szombat reggel ismét kukorékol a Kakas 6.10-kor a TV 1-en. A műsorból: faluhírek, agrárújdonságok. A tervezett témák: Faludoktor; Vendég 5 percben: Palotás János; Csődben a keceli Pintér Művek? Az Oszoli család Csákváron; Üveges- tánc; Stefánia köszöntő. CSAK MOST ÉS CSAK NÁLUNK december 15-ig színesfilmjét 1 napos árban, de egy órán belül dolgozzuk ki. <5P Sorter's ÖNÉRT Szekszárd, Széchenyi u. 55. (21160/0) Hogy az extrém hangulat, vagy a megvalósítás olcsósága lesz-e a vonzerő, az később derülhet ki a Révész Gábor és Sárkány Zoltán által tervezett, Debrecenben épülő „barlangháznak". A két fiatalember a Lahner utcai telken acélvázra lőtt betontechnikával épít két kilencven négyzetméteres társasházat. A kivitelezés egyik érdekessége, hogy az önhordó tető és falszerkezet 15-16 centiméter vastagságban is produkálja a szabványszerű hő- szigetelési normákat. A későbbi elterjedésre az adhat biztatást, hogy a nyílászárókat gyártó és egy mélyépítő vállalat szponzorálja a családi ház megépítését. Már áll a ház hordozó része, amire még különböző külső és belső bevonatok, rétegek kerülnek. RÁDIÓ - TELEVÍZIÓ KOSSUTH RÁDIÓ Középhullámon: 4.30: Reggeli krónika. 8.20: Törvénykönyv. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 9.50: Lottósorsolás. 11.05: Válogatott percienk. 11.35: Bibó István: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után. 12.00: Déli krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.15: Falurádió. 13.30: Áz evangélikus egyház félórája. 14.05: Klasz- szíkusok mindenkinek. 15.05: Riportműsor. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefórum. 17.05: Magyarországról jövök. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Kedves olvasmányaiból Gyurkovics Tibor válogat. 20.05: Népdalok-, felfoldozá- sok. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth klub. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Hangversenymúzeum. URH-adón: 6.55: Körzeti információs magazinok. 11.00: Dafnis hajnalkor. 11.30: Rockújdonságok. 14.00: Cigányfélóra. 14.30: Hátsó szoba. 15.05: PAX-rádió. 16.00: Az Amerika Hangja. 18.30: V materinskom jaziku. 19.00: In limba ma- terna. 19.30: In der Muttersprache. 20.00: Na maternjem je- ziku. 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: A Voice of America sorozata. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Napindító. 8.05: Sportreggel. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Helykereső. 9.00: Hírek. 9.05: Zene-szó. 10.55: Gordiuszi plusz. 11.00: Hírek. 11.05: Napóra. 12.00: Nóták. 12.45: Vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: Mit üzen a Rádió? 13.30: Gramofonsztárok. 14.00-17.00: Péntektől péntekig. Közben: 14.50: Poggyász. 15.00: Hírek. 16.50: Poggyász. 17.00: Hírek. 17.05: Napóra. 17.50: Rádiót nyerhet. 18.00: Rockhullám. 18.30: Visszajátszás. 19.00: Hírek. 19.05: Kölyökrádió. 19.35: Magyar tájak dalaiból. 20.00: Hiánypótló. 21.00: Hírek. 21.05: Híres történetek, nagy egyéniségek. 22.00: Filmpremier. 22.30: Debreceni Jazz Napok '92. 23.00: Hírek. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Napforduló. 4.03: Magyar nóták, csárdások. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.00: Hírek. 10.05: Nyugat-keleti átjáró. 10.49: Operarészletek. 12.00: Hírek. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.30: Szentivánéji álom. 14.00: Hírek. 14.05: Nevek ürügyén. 15.04: A XV. Debreceni Nemzetközi Bartók Béla Kórusverseny. 15.52: Soszta- kovics: Hamlet - szvit. 16.00: Hírek. 16.05: Szőllősy András műveiből. 16.47: Lukács Pál mélyhegedűn játszik. 17.00: Musica Sacra. 17.50: A világlíra gyöngyszemei. 18.00: Hírek. 18.05: Mozart: A varázsfuvola. 20.38: Hírek. 20.43: Zenekari muzsika. 22.00: Hírek. 22.05: Hi-Figyelő. 23.00: Csapongó. 24.00: Hírek. 0.05: Lemezújdonságok. RÁDIÓ JUVENTUS BALATON (AM 810 KHz) 8.00: Reggeli zenés információs magazin. 8.15: A nap művésze. 9.20: Rococo-lista. 10.20: Country. 11.20: Dunántúli panoráma - zenés magazin. 12.20: Black is black. 13.20: Délelőtti mérleg. 13.50: Funky+Regie. 14.20: A nap vendége - stúdióbeszélgetés. 15.20: Egy info - egy zene. 17.20: Rádiós Tükör - zenés magazin. 18.20: Csiszár-rock. 19.20: Napszemle - információs műsor, minden óra 15 perc: hírek, meteorológia, utinform, minden óra: színes információk, tallózó. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00: Hajnaltól reggelig- zenés hírmagazin. 5.55-6.55: Csak a 343,64 m-es KH-on. 6.55-9.00: 71,01 és a 71,81 MHZ URH sávon is. 9.00: Műsorzárás. 13.00: Horvát és szerb nemzetiségi műsor. 14.00: Német nemzetiségi műsor. 15.00-18.00: A „Pannónia Rádió" szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00: Regionális német nemzetiségi műsor. 19.30: A MR német nemzetiségi műsora. 20.00: A MR horvát nemzetiségi műsora Pécsről. 20.30: A MR szerb nemzetiségi műsora. Sugárzási sáv: 13.00-19.30 a 343,64 m KH-on, 19.30-21.00 a 343,64 m KH-on, valamint a Kossuth URH sávokon is. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 5.40: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Közjáték. 8.35: Napközi. Benne: 9.00: Szomszédok. 9.50: Lottósorsolás. 10.00: Dallas - A nyomozás. 10.50: Játék. 11.05: Sorstársak. 11.20: Segítség! 12.00: Hírek. 12.05: Képújság. 15.20: Képújság. 15.25: Glasgow Rangers- Olympique Marseille labdarúg BEK-mérkőzés. 17.00: Délutáni egyenleg. 17.10: Az üzlet iskolája. 17.45: Pénzvilág. 18.00: Ablak. 18.55: „Maradjatok meg szeretetemben!" 19.00: „Traffic jam". 19.25: Parnasszus. 19.40: Esti mese. 20.00: Híradó. 20.30: Telesport. 20.40: Dallas (ism.). 21.35: Közjáték. 21.40: Panoráma. 22.45: Antonioni 80 éves- Egy nő azonosítása. 0.50: Híradó. 0.55: BBC-híradó. TV2 15.30: Műsorismertetés. 15.35: Hírek. 15.40: A chatea- uvalloni polgárok. 16.35: Kérdezz! Felelek. 16.50: Pop-rock fehéren-feketén. 17.10: Gólyahír. 17.45: Regionális híradó. 18.00: Híradó. 18.12: Időjárás. Műsorvezető: Kertész Zsuzsa 18.18: Az én pici pónim. 18.30: Produkció! 19.00: A Tisza. 19.35: Az Éden másik arca. 20.30: Ennyi! 21.20: Világsztárok - Búrt Reynolds. 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.25: NaPzárta előtt. 22.50: Allegro Barbaro. SZEKSZÁRDI VÁROSI TV 19.00: Hétlap. Benne: Heti hírösszefoglaló. 19.15: Új oktatáspolitikai koncepció. 19.20: Szociálpolitika képviselői Szemmel - dr. Jánosi György - Nyerges Tibor. 19.45: Fejezetek a magyar belpolitikából - Előadó: Orbán Viktor. 20.00: Tűz van babám. DOMBÓVÁRI VÁROSI TV 19.00: Dombóvári Magazin ismétlése. 20.00: Víkend előtt - az ATV műsora. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 8.50: Öwen Marshall. 9.45: Gazdag és szép. 10.10: Dr. Marcus Welby. 11.00: Viva. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Magazin. 12.30: Az élet játékai. 13.20: Kalifornia klán. 14.15: A Springfield-sztori. 15.00: Quincy. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Rizikó. 17.30: Forró nyeremény. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony. 19.45: Jó idők, rossz idők. 20.15: Hazai dallamok. 21.15: Kastély a Wörthi-tónál. 22.15: Életre-ha- lálra. 23.15: Gottschalk-show. 24.00: Szerelem telefonhívásra. 1.40: Tutti Frutti. 2.30: Szerelem telefonhívásra (ism.). 4.00: Ramona. 5.40: Ifjúsági magazin. Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIFIÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Szekszárdi Nyomda Kft. Postacím: 7101 Szekszárd, Széchenyi u. 46. Telefon: 11-422. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF ügyvezető igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: havonta 319 Ft, negyedévre 957 Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Karácsonyi előzetes ____Kakasdon