Tolnai Népújság, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-28 / 281. szám
AMI LEÉGETT, ÉS AMIT MEGMENTETTEK (2. oldal) BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1992. NOVEMBER 28. SZOMBAT ÁRA: 13,80 FORINT • Hl. ÉVFOLYAM, 281. SZÁM Tolna és környéke (4. oldal) Földmérés, cövekelés Cikón (3. oldal) Megemlékezés az atomerőműről Témák és vélemények az MDF fórumán Kinek kellett a kisgazdák söre? Csütörtök este nyilvános fórum volt abból az alkalomból, hogy négy évvel ezelőtt alakult meg a Magyar Demokrata Fórum szekszárdi csoportja, és nem szervezete, mert akkor még nem párt, hanem mozgalom volt. Akkor még együtt voltak benne a későbbi kisgazdák, s nemcsak a magyar, de még a szabaddemokraták is a kereszténydemokratákról nem is szólva, sőt, az úgynevezett reformkommunisták is. Minderről Nyerges Tibor országgyűlési képviselő is szólt. Az est egyben nyitánya volt az MDF baráti körök szervezésének. Ez nem jelent sem párttagságot, sem pedig anyagi terheket, hangsúlyozta dr. Témák Gábor országgyűlési képviselő, a célja az, hogy minden szellemi erőt összefogjanak, hogy a jó gondolatok érvényesülhessenek. (Folytatás a 2. oldalon) A Magyar Nukleáris Társaság ez évi közgyűlését pénteken tartotta a Budapesti Műszaki Egyetem dísztermében. A tanácskozást követően az MNT és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat közös ünnepi ülésen emlékezett meg az első Bevonulás katonai szolgálatra A Honvéd Vezérkar tervének megfelelően szerdán és csütörtökön mintegy 7700 fiatal vonult be katonai szolgálatának teljesítésére - tájékoztatta az MTI-t pénteken a Honvédelmi Minisztérium Sajtóosztálya. A bevonulok közül mintegy 3400-an a BM Határőrség állományába kerültek. 85 sorkötelest egészségügyi, szociális és egyéb okok miatt elbocsátottak a laktanyákból. A most bevonult sorkötelesek 92 százaléka egészségileg korlátozás nélkül, 8 százaléka különböző korlátozásokkal alkalmas. Versmondó diákok A Babist Mihály nevét viselő 3-as számú általános iskolában, Szekszárdon, tegnap versmondó versenyt rendeztek. A városi, illetve a környékbeli települések 8 iskolájából 19-en neveztek be. Első helyen Ács Annamária, az 5-ös iskola diákja végzett, második a sióagárdi Hegedűs Lívia, harmadik pedig Rózsa Éva lett, aki az 1-es iskolába jár. Különdíjat kapott Boczor Kata - szintén az 1-es iskola tanulója -, szép előadói teljesítményéért. Maradt az „Egyetértés" Ma Magyarországon kapitalizmus van, és a kapitalizmusban vállalkozni kell - ez lehetne a mottója az iregszem- csei Egyetértés Termelőszövetkezet tegnapi átalakuló közgyűlésének. Ami délelőtt még termelőszövetkezet volt, az délutánra már szövetkezetté apadt, bár a név, az „Egyetértés", maradt a régi. Az előzetes várakozásokkal ellentétben a iregi téesz - az előzetes brigádgyűlések megbeszéléseivel összhangban -, nem gazdasági társaságokká, hanem új, vállalkozó típusú szövetkezetté alakult, (Folytatás a 2. oldalon) Gmundenben átvettük az Alpok-Adria stafétáját Az elnöki tisztségben: dr. Gyenesei István (Munkatársunk telefonjelentése) A felső-ausztriai Gmundenben tegnap került sor az Alpok-Adria Munkaközösséghez tartozó régiók tartományi kormányfőinek plenáris ülésére. Ennek keretében adta át az Alpok-Adria Munkaközösség elnöki tisztét dr. Josef Ratzenböck, Felső-Ausztria tartományi főnöke dr. Gyenesei Istvánnak, a Somogy Megyei Közgyűlés elnökének. Somogy megye ténylegesen januártól - két éven át - tölti majd be az elnöki tisztet, történelmében mindeddig példátlan lehetőséget nyerve külkapcsolatai szélesítésére. A gmundeni kongresszusházban tartott plenáris ülésen, melyen jelen voltak az érintett olasz és osztrák tartományok vezetői, a bajor, a szlovén és a horvát miniszterelnök-helyettes, a svájci Ticino kanton, valamint a magyar megyék - Baranya, Győr-Sopron, Vas, Zala és Somogy - elnökei, először dr. Josef Ratzenböck, az Alpok-Adria leköszönő elnöke vonta meg a munkaközösség elmúlt két évének mérlegét. Kiemelte, hogy mivel a vasfüggöny lehullásával az európai demokratizálódás kiteljesedésével eredeti céljaik egyikét - az ideológiai határokon túllépő kölcsönös megértés és együttműködést - elérték, egy éve Linzben új feladatokat határoztak meg. (Folytatás a 2. oldalon) ÁB-gála a sportcsarnokban Bármelyik ügynök lehet vezérigazgató Az ÁB Aegon Általános Biztosító Rt. egészhetes prok- lamációja tegnap szakmai konferenciával, s az azt követő állófogadással és gálaműsorral ért véget. A rendezvényeknek a szekszárdi sportcsarnok adott otthont, illetve a Gemenc Szálló, ahol Bródy Jánossal találkozhattak az érdeklődők, a biztosító jóvoltából. De neves művészek léptek föl a sportcsarnoki gálán is: Haumann Péter, Szikora Róbert, Szűcs Judit, Szolnoki Tibor, és mások. A biztosító helyi szakemberein kívül megjelentek a megye, a város prominens személyiségei, és eljött dr. Bérezi András, az ÁB Áegon dél-dunántúli igazgatója is. (Folytatás a 2. oldalon) atomreaktor 50 évvel ezelőtti üzembehelyezéséről és a Paksi Atomerőmű első blokkjának beindításáról. A közgyűlésen első alkalommal adták át a társaság által alapított Szilárd Leó-díjat. A kitüntetésben Lévai András akadémikus, a Budapesti Műszaki Egyetem tudományos tanács-adója részesült az atomenergia-kutatásban elért eredményeiért, az atomenergia hazai alkalmazása, valamint az oktatás területén kifejtett munkásságáért. Milyen idő várható? Változékonyan alakul a következő egy hét időjárása, melyet szombaton egy meleg majd egy hidegfront alakít. A többször megnövekvő felhőzetből elszórtan előfordul kisebb eső, záporeső. Időnként feltámad a dél-nyugati, később az észak-nyugatira forduló szél. A hét utolsó, illetve a jövő hét első napján döntően leszálló légmozgás, anticiklon lesz a meghatározó, eláll a szél, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, csapadék nem valószínű. Az időszak második felében azután ismét érinthetik a megye területét a tőlünk északra vonuló frontok, inkább a felhős, párás idő lesz a jellemző. Ködfoltokra is számítani kell, és elszórtan esőszitálás is előfordul. Éjszakánként általában -1, +3 fokig hűl le a levegő, a csúcshőmérséklet többnyire 4-9 fok között valószínű. Orvosmeteorológia A hét végén még erős időjárási frontok vonulnak fölöttünk, ezért - sajnos - gyakoriak lehetnek a balesetek, a szívetegeket megviselik a változások. A későbbiekben az erősödő ködhajlam, a fokozódó párásság előhozhatja a reumás fájdalmakat, sokszor köhögésre, tüsszentésre ingerel majd a nyirkos levegő. Előrejelzés december hónapra Az idén az átlagosnál kissé hidegebb decemberre számíthatunk. A hónap első harmada viszonylag enyhének ígérkezik, utána azonban a hőmérséklet várhatóan elmarad a sokévi átlagtól. Tetőzött a Duna Apadt a Duna árhulláma a fővárosban péntek délután, miután reggel 552 centiméteren tetőzött. Délutánra a vízszint magassága 546 centiméterre süllyedt és az elkövetkezendő napokban várhatóan gyorsan apad majd, vasárnapra a becslések szerint eléri a 420 centimétert. A szakember elmondta azt is: bár ritka az ilyen nagy árhullám novemberben, a kritikus értéket nem érte el. Falugyűlés Ozorán November 30-án 18 órakor Ozora Község Önkormányzati Képviselő-testü- lete falugyőlést tart a kul- túrházban. A rendezvényen, adják át azoknak a polgároknak az elismerést - Cs. Kiss Ernő tatai fara- ragó népi iparművész által készített ozorai címert -, akik eddigi munkájukkal, illetve az október 30-i Ily- lyés-ünnepséggel kapcsolatos tevékenységükkel kiérdemelték azt. A falugyűlésen értékelik az önkormányzat munkáját is. Szigorított vámellenőrzés Hamarosan kormány- rendelet születik a dunai hajóforgalom fokozott ellenőrzéséről az ENSZ határozat érvényesítésére. Az embargó életbe lépése óta a Szerbiát érintő hajókat eddig is fokozottan ellenőrizték a magyar vámszervek. Ez azonban eddig elsősorban a dokumentumok fokozott ellenőrzését jelentette és csak egyes esetekben járt a hajók rakományának átvizsgálásával. Előreláthatólag a jövő héten életbe lépő intézkedések magukban foglalják majd a rakomány átvizsgálását is. Nagymaros-visegrádi helyreállítás Kormányszóvivői tájékoztató A kormány szükségesnek tartja, hogy a Nagymaros-visegrádi térség komplex helyreállítása 1995 végére befejeződjék - jelentette be Juhász Judit kormányszóvivő szokásos pénteki, a kabinet csütörtöki üléséről beszámol sajtótájékoztatóján. A helyreállítás több lépcsőben történik, és ha 1993 júniusában, illetve júliusában megkezdődik, akkor az említett határidő tartható. Elsőként megszüntetik a Duna ideiglenes medrét, majd elbontják a körtöltést, és a hajóút az eredeti helyére kerül. A beruházás megvalósítására a forrást a kormány nemcsak a folyó állami költségvetésből eredezteti, hanem hitel felvételére is számít. De ha 1993 március végéig nem sikerül megfelelő hitelekhez jutni, akkor a munkálatok megkezdését, a költségvetésből pótlólag a tartalékkeret terhére elkülönített forrásból finanszírozzák, mégpedig abban a reményben, hogy 1993 végéig a további beruházási költségekre a hitelfelvétel biztosítható. A helyreállítás teljes beruházási költségei és kamatterhei az előzetes számítások szerint 2007-ig 5,6 milliárd forintot emésztenek fel. A megvalósítás érdekében nyílt hazai tendert kell kiírni - határozta el a kormány. A beruházás megvalósításával és a hitelfelvétel feltételeivel kapcsolatos állásfoglalást a kormány természetesen a parlament elé terjeszti. (Folytatás a 2. oldalon)