Tolnai Népújság, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-21 / 275. szám
1992. november 21. HÉT VÉGI MAGAZIN «UJSAG 7 A látogatási rend európai színvonalú, a látogatók viselkedése már kevésbé Esetleírás I. Anyuka és nagymama megérkezik a szekszárdi kórház gyermekosztályára. Anyuka végigheveredik a beteg ágyán, s hamarosan mély álomba szenderül. Nagymama a társalgóban belemerül a színes televízióban látott műsorba. Ezenközben a csemete ordítva rohangászik fel s alá a folyosón. Esetleírás II. Német testvérvárosi küldöttség látogat a gyermek- osztályra. A vendégek és kísérőik benyitnak az egyik szobába, ahol egy fehérköpenyes nő éppen ütlegel egy bömbölő gyereket, akinek két szobatársa sápadtan és der- medten figyeli a jelenetet. Csak nehezen tudják megmagyarázni a vendégeknek, hogy a fehérköpenyes „hölgy" nem ápolónő, hanem a gyermek édesanyja. A fenti két eset nem általános, de megtörtént. Dr. Schultz Károllyal, a gyermek- osztály vezető főorvosával a látogatási szokásokról, a látogatási kultúráról beszélgetünk. — Főorvos úr, beszélhetünk egyáltalán látogatási kultúráról? — Inkább kultúrálatlan- ságról. A hozzánk kerülő gyermekek szüleinek minden esetben adunk egy tájékoztató füzetecskét megszívlelendő tanácsokkal, és az osztály látogatási rendjével kapcsolatos tudnivalókkal. A gyermekosztály rendjének kialakításakor figyelembe vettük az UNICEF által a gyermekek jogaival kapcsolatos ajánlásokat, ez megnyilvánul abban, hogy az osztályon minden nap van látogatás, hétköznap 17-18 óráig, vasárnap és ünnepnap 10.30-12 óráig. Sokan tévesen úgy értelmezik a mindennapos látogatást^ hogy bármikor be lehet jönni az osztályra. Indokolt esetben kaphat a szülő engedélyt a fenti időpontokon kívül is a látogatásra. Tizennégy éven aluli gyermek nem látogathat. Ezzel a szabállyal az egészséges gyermekeket kívánjuk védeni, hiszen például a légúti betegségben szenvedő kis pácienseink továbbadhatják a betegségüket a látogatóknak is.Mi itt mindannyian azon vagyunk, hogy a beteg gyerekek jól érezzék magukat, azon kívül, hogy szakmailag mindent megteszünk gyógyulásuk érdekében. Rendszeresen tartanak foglalkozásokat számukra a tanítóképző főiskola hallgatói, színes televízió is rendelkezésükre áll, és bár korlátozott számban, játékok is találhatók. Modern, kényelmes anyaszállás is van az osztályon, ahol főként a csecsemők és a kisgyermekek szüleit tudjuk indokolt esetben elhelyezni. A szállásért és a háromszori étkezésért napi száz forint a térítési díj. A főorvos után az osztály főnővérével, Kovács Pálnéval, és Homoki Éva szakasszisztenssel beszélgetünk. Sorolják az osztály látogatással kapcsolatos gondjait, látszik, gyakori beszélgetési téma ez az itt dolgozók körében. Kovács Pálné szerint nem minden esetben sikerül „okosan" szeretni a gyerekeinket. A tanácsos az lenne, ha egyszerre legföljebb két látogató érkezne a gyerekhez, ehelyett sokszor kivonul az egész família, körbeülik, állják a beteget, hogy szinte levegőt sem kap, s hamarosan megterítenek a kórházi ágyon egy kis „hazaival". A beteg gyerek étvágya legtöbbször romlik. Az osztályon minden szükséges élelmiszert és vitamint megkap, semmi szükség arra, hogy látogatáskor teletömjék. Bőven elég, ha rostos üdítőitalt, friss gyümölcsöt hoznak a számára, ezt is korlátozott mennyiségben. Ha a szülő igazán kedveskedni akar csemetéjének, hozzon kis ajándékot, egy könyvet, netán játékot. Hajalmosak vagyunk arra is, hogy csak a saját gyerekünk érdekét nézzük, s ne legyünk tekintettel a többire. Kérik a szülőket, ne etes- sék-itassák gyermekük szobatársát, aki lehet, hogy éppen cukorbeteg, vagy szigorú diétán van. Ez a „jószívűség" többet árthat, mint használ. Szomorú jelenség, de az is előfordul, hogy a szülő bejön ugyan, de nem foglalkozik a saját gyermekével, jobban érdekli a másik gyerek. S még egy dolog. A tapintat. Nem illik, nem szabad a másik baja, betegsége iránt érdeklődni, netán külsején, fogyatékosságán „csámcsogni". Kérik, hogy tartsák be a szabályokat, vagy a nővérek kéréseit, mert mindez a saját és mások gyerekeinek érdekét szolgálja. S van még egy sajnálatos gondja a gyermekosztálynak. A finoman szólva gyakori „el- tünedezések." A szülők öltözőjéből gyakorta tűnnek el ruházati cikkek, lábbelik, a „csúcs" az volt, amikor az Szülők és gyermekeik az anyaszálláson anyaszállás egyik fürdőszobájából egy komplett, több ezer forintos csaptelepnek kelt lába. Természetes dolog, hogy a gyerek azt a játékot, ami különösen a szívéhez nőtt, véletlenül, vagy érthető gyermeki megfontolásból elcsomagolja, amikor hazamegy. A szülő, ha ezt otthon észreveszi, bizonyára szégyellj a dolgot, s inkább a kukába dobja a játékot, hogy nyoma se maradjon. Az lenne a legjobb, ha akár névtelenül is, de visszaküldené az osztályra. Homoki Éva a földszinti recepcióban lát el szolgálatot, mint szak-asszisztens, délután két órától hajnali hat óráig. Nem éppen hízelgő az a tükör, amit elénk tart. Délután öt órakor kezdődik a látogatás. Sokszor már fél négykor teli a társalgó, az érkezők megterítenek, kényelmesen meguzsonnáznak, zajongva és szemetelve. A látogatás végét szintén nagyon nehezen lehet érvényesíteni. Nem egy kínos afférja volt már „rámenős" szülőkkel, akik mindenféle engedély nélkül úgy akarnak ki-be járkálni az osztályon, mint az átjáróházon. Volt olyan eset, amikor a kés is előkerült, s ki kellett hívni a rendőrséget. Akadt olyan apuka, aki este fél tízkor'gondolta úgy, hogy meglátogatja csemetéjét. S még valami, amin változtatni kellene. A viselkedés. Akik délutánonként a recepciónál ülnek, szakemberek, azért vannak ott, mert pontosan tudják, mit kell tenni a kórházi felvételnél. Segíteni akarnak, de előfordul, hogy nem hagyják őket. Szabályok és rend nélkül nem működhet egyetlen kórház sem, hát még egy olyan osztály, ahol gyermekek a páciensek. Sokan talán úgy gondolják, ha nap mint nap „beszaladnak" tíz percre a gyerekükhöz, beletömnek egy kis csokit, ezzel eleget tettek szülői kötelezettségüknek. Nem biztos, hogy így van. A beteg gyereknek nyugalomra van szüksége. Ha megfelelő előkészítés után kerül a kórházba, tudja, hogy meglátogatják szülei ha tehetik, könnyebben elviseli a dolgot. S a rokonsággal is meg lehet beszélni, hogy ha mindenképpen indíttatást éreznek a látogatásra, ezt megtehetik majd akkor is, ha a gyerek hazakerült. Akkor is jól esik majd neki, higgyék el! Venter Marianna A Bartók Vonósnégyes koncertje Szekszárdon Hétfőn este feledhetetlen élménnyel ajándékozta meg közönségét a szekszárdi Művészetek Háza. Mint már annyiszor, most is ünnepet rendeztek nekünk. A már máskor is vendégszerepeit Bartók Vonósnégyes zenei ínyencséget ígérő estjét kínálták fel. Zilinka Tamás, aki a műsor ismertetésére vállalkozott, meglepő fordulattal „házi muzsikálásra" hívta meg a hallgatókat. Rendhagyó módon, irodalmi ihletésű beszélgetésben szólaltatta meg az együttes primáriusát, Komlós Pétert, aki hangversenyeken szokatlan módon, ám követendő közvetlenséggel vallott önmagukról és a művekről. Beethoven: c-moll vonósnégyese zenei bravúr. A lassú tétel nélküli, négy viharos, temperamentumos tétel megszólaltatása igazi élmény volt. Az első tétel virtuozitása után a remekbe szabott, játékosan vibráló második hangzott el. A harmadik tételben az abszolút egyenrangú szólamok nagyszerű kergetőzése után a negyedikben méltó remeket adott az együttes. A Schubert: Esz-dúr vonósnégyes aránylag ritkán játszott mű. A szerző betegsége meghatározó élmény művészetében. A ha- lált-váró mester önmagával is megküzd, hiszen a lírai indítás után, játékos életigenlés a második tétel. Bár a harmadik már újból melankolikusan méltó- ságos ünnepi hangulatot áraszt, a negyedik tételben a briliáns csil- logású zene megszólaltatása adta a koncert első részének megkoronázását. A szünet után Csajkovszkij: D-dúr vonósnégyese hangzott el. A mű bemutatása azért is jelentett élményt mindenkinek, mert a szerző vonósnégyeseit alig játszók pódiumokon. Az ezen az estén ismét bizonyított Bartók Vonósnégyes muzsikálásában talán a leg- megkapóbb az volt, hogy az orosz lélek megértéséről és nem csupán megérzéséről tettek tanúságot. Különösen - ha lehet egyáltalán kiemelni - a második tétel melankolikus orosz muzsikájában, a végeláthatatlan sztyeppén megszólaló „népi ének" hangjainak megszólaltatása marad sokáig feledhetetlen élmény. Sajnos, a koncertnek vége lett, meghajoltak a zenészek, így köszönvén meg a tapsot. Ám a közönség szűnni nem akaró ünneplése nem engedte távozni a művészeket, így kényszerítve ki a ráadást. Nos, a Bartók nevét méltán viselő együttes igazán kedves ajándékkal lepte meg ráadásként hallgatóit. A vonósnégyesek megálmodójának, nagy mesterének, Haydn mesternek a muzsikájával vettek búcsút tőlünk. Dr. Rostter Gyula „Nem kell agyonhajszolni a gyereket!" Gondolatok a nemzeti alaptantervről A hét elején indult az az előadássorozat, melyet a megyeszékhelyen : szerveznek „Gyakorlós estác" círhmel a főiskola gyakorló iskolájában. Az sorozat első előadója Bara- nyi Károly, a Művelődési Minisztérium Szakmai Irányítási Főosztályának vezetője volt. Vele beszélgetünk az oktatás tartalmi szabályozásának új koncepciójáról, vagy közismertebb nevén a nemzeti alaptantervről. — Főosztályvezető úr, mi a Baranyi Károly célja a nemzeti alaptanterv kidolgozásának? — A közoktatásnak meg kell újulnia, mert igen sok a gond és a probléma. Bátran állíthatom ezt, hiszen mint négy gyermek apja, és gyakorló matematika-fizika szakos tanár, jómagam is rendelkezem tapasztalatokkal. A nemzeti alaptanterv olyan alapvető dokumentum, mely a közoktatás legfontosabb alapelveit, céljait és feladatait fogalmazza meg, valamint azt a műveltségeszményt, amelyet figyelembe kell venni az oktatás tartalmának megtervezésekor, a tantervek készítésénél, a tankönyvek írásánál, a vizsgakövetelmények felállításánál - hogy csak néhány példát említsünk. — Gondokat említett. Flogyan kíván segíteni ezeken ez a dokumentum? — A gondok alapja igen könnyem meghatározható. Az oktatás igazi célját tévesztettük szem elől. Az iskolai munka eltolódott a mennyiség felé, egyre többet akarunk a. gyerekeknek megtanítani. Ezt a mennyiséget csak igen kevés gyerek bírja igazán beépíteni a tudásába. Az alaptantervnek kell meghatároznia az oktatás igazi célját, s ha valóban meg akarunk újulni, nemzeti jelleget kell öltenie. Ez a nemzeti jelleg többek között azt jelenti, hogy a magyar pedagógia igen értékes hagyományaira építünk. A koncepció néhány fontos eleme a következő: a magyar nyelv oktatása és ápolása áll a tanterv középpontjában. Nem támogatja a korai szelekciót, ezért a rendszer egységes célt tűz ki. A józan ész határain belül teret ad a tanszabadságnak. — Miként határozza meg a tanterv az oktatás célját? — A tanterv először is kiemeli, hogy az oktatás és a nevelés nem választható el egymástól. A szépre, a jóra, az igazságra kell nevelni, e három klasszikus érték tiszteletére és szeretetére. Az iskolában örömöt, sikerélményt kell adni a gyerekeknek, a közösen átélt siker a hazaszeretet egyik forrása is. Meg kell tanítani őket a család, a haza és a nemzet tiszteletére, a hagyományos európai erények ápolására, mint például az igazságosság, a türelem, a megbocsátás, a felelősségvállalás. Hangsúlyt kell helyezni a környezet védelmére, az egészséges életmódra, fel kell készíteni őket a családi életre. Tudatosítani kell, hogy minden ember egyedi és megismételhetetlen személyiség, s hogy minden ember többet ér annál, mint amit esetleg elér az életben. — Mindezt milyen iskola- szerkezet keretében képzelik el? — Az iskolaszerkezet alapja a tíz osztályos általános iskola. Marad az eddigi nyolc osztály, plusz kiegészül még két évvel, amikor a szakmai képzés közismereti tárgyait oktatják. A tíz év után úgynevezett alapvizsgát tesz a gyerek, ami belépő a szakiskolába. A középiskola lehet négy, hat és nyolc osztályos. Tehát a gyerek az általános iskola negyedik osztálya után átmehet a nyolc osztályos gimnáziumba, hatodik után a hatosztályosba, nyolcadik után a négyosztályosba, vagy szakközépiskolába. Az gimnáziumi középiskolai tanulmányok befejezésekor egységes érettségi vizsgát tesznek, amely egyszintű, s mivel állami vizsgákhoz állami felelősség kell, központi tételeket tartalmaz az esélyegyenlőség jegyében. Adott iskolához nem egy érettségi elnök érkezik majd a tervek szerint, hanem egy háromtagú, sorsolással választott bizottság. — A fentiek megvalósulásához több dolog is szükséges. Egyrészt úgy tűnik, a tananyagnak valamiféle szelektálására van szükség, no meg nem kis szemléletváltozásra. — Mielőtt erre rátérnénk, még egy fontos dolog. Az elképzelések szerint az oktatás szabályozása úgynevezett ke- rettantervekkel történik majd. Nem egy nemzeti alaptanterv készül, hanem sok és sokféle kerettanterv, melyek közül a nemzeti alaptanterv az egyik. Szó sincs tehát egytantervű- ségről. Bármely iskola maga is készíthet saját tantervet, de senki sincs erre rákényszerítve. Választhat a több keret- tantervből. S hogy ezek a tantervek tartalmilag ne szóródjanak, arra az egységes követelményrendszer a garancia. A másfajta szemléletről néhány mondat. A kidolgozott alaptanterv nem más, mint egy rövid esszé. Az oktatás, nevelés alapkövetelményeit írja le, amiről fentebb beszéltem. Az ENSZ gyermeki jogainak alapokmánya felhasználásával a következőket tartjuk fontosnak. Az oktatás tíz éves korig arra irányuljon, hogy a fantázia és a szabad gondolkodás minél inkább kifejlődjön. Nem kell mondjuk a kettes számrendszert magol- tatni alsóban, hanem tanuljon meg a gyerek szépen és jól magyarul írni, olvasni, kifejezni magát. Tíztől tizennégy éves korig a világot kell bemutatni, megismertetni. Rengeteg kísérlettel, szemléltetéssel, kirándulással, és olvasással. Tizennégy és tizennyolc éves kor között aztán lehet „élére állítani" a tudást. S igen fontos, hogy a tanárok között legyenek olyanok, akit a gyerek példaként választhat. A tanagyag szelektálása a gyakorlat feladata. Nem titok, hogy csökkenni fognak az óraszámok, mert embertelen a mostani helyzet. Akad olyan középiskola, ahol több órájuk van a fiataloknak heti negyvennél. S akkor még hol van az otthoni feladatokhoz szükséges idő? A tananyagot ki kell gyomlálni. Megszabadulni a „feleslegtől", tehát attól, ami adott életkorban szükségtelen. Nem kell agyonhajszolni, megnyomorítani a gyerekeket. Az iskola ne akarjon Bábel tornyát építeni. ( — Köszönjük a beszélgetést! Venter Marianna
