Tolnai Népújság, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-14 / 269. szám
1992. november 14. Furcsa párok HÉT VÉGI MAGAZIN MEPUJSAG 5 A válást a feleségek kezdeményezik Érzelmileg kiszolgáltatottan A szerelem titokzatos dolog. Lehet, hogy minden pár furcsa egy kicsit? Lila orchidea A matematikatanárnő osztott, szorzott, s borítékokban adagolta ki magának a pénzt. Szerencséje volt, mert még az „átkosban" fillérekért hozzájutott egy garzonlakáshoz. Nem is volt KISZ-tag, mégis az ő javaslatukra kapta a lakást, mert akkor éppen a fiatal értelmiségiek támogatása volt a kampányfeladat. Hogy elköltözött otthonról, azt sem a szülei, sem a testvére, de tulajdonképpen maga sem vette észre. Otthon is egyedül érezte magát, az önálló lakásban legalább nem kellett másokhoz alkalmazkodnia. Kolléganőinek egy-egy drágább ruhára ő adott kölcsön. Ha a gyerekek kérdeztek valamit, kedvesen és pontosan válaszolt. Akkor is, ha a szemtelen hangon tették fel, s ha más tanár kitért volna az egyenes válasz elöl. Ezért aztán sokan fordultak hozzá. E miatt azt hitte, hogy szeretik. Ha a családja kért valamit, szinte azonnal elintézte. Ha a főnökének új ötlete támadt, másnap már úgy csinálta, mintha mindig azt gyakorolta volna, ezért azt hitte, hogy szükség van rá. A férfiról sosem derült ki igazán, hogy mi a foglalkozása, sokféle dologgal foglalkozott. írt, festett, énekelt és mindenféle hangszeren játszott, és üzletelt. De, hogy mivel? Az iskolába fotózni jött, s érkezése után három perccel már a feje tetején állt az intézmény. Az aprók szerteszét futkostak, a nyolcadikos lányok hevesen fésülködtek, csicseregtek, izgatottan vihorásztak. A harmincas éveiben járó férfi úgy nézett mint egy olasz filmszínész. Mindenki körülötte hemzsegett, ó nevetetténekelt, fotózott, viccet mesélt. Éppen ké- zenállt, amikor az igazgató kisietett, hogy érvényt szerezzen a tanórának. A férfi elegánsan talp- raszökkent, és olyan meghajlással mutatkozott be az igazgatónak, mint egy angol lord a királynő fogadásán. A tanárnő, három hét múlva, tizenharmadikán, péntek délután, zuhogó esőben ment hazafelé, amikor megállt mellette az autócsoda. A férfi olyan természetesen nyitotta a kocsit, hogy eszébe sem jutott tiltakozni. Akkor kezdődött a forgószél, ami úgy magával sodorta, hogy racionálisabb pillanataiban azt hitte a matektanárnő, hogy csak lila álmaiban történik mindez, s talán nem is vele, valaki elmesélte, csak ő nagyon beleélte magát a történetbe. A férfi aznap éjjel nem utazott el, majd maradt még három napig. Fenekestül felforgatta a tanárnő életét, aztán elment, ahogy jött. Két hétig nem történt semmi. Süket csönd vette körül a tanárnőt kívül-belül. Lassan visszazökkent minden a régi kerékvágásba, visszavitte az üres üvegeket, kimosta a gyűrött ágyneműt, helyrebillent a havi költségvetése is, amikor megint pénteken, de most éjjel kettőkor felberregett a csengő. Ó állt az ajtóban, a nyakában hosszú fürt lila orchidea. Három évig így is ment. Akkor a tanárnő úgy döntött, hogy végső ideje a szülésnek, és úgy is tett. Azóta fordítva van mint addig, a boldog apa otthonról tűnik el néhány lazítás napra, s az okos tanárnő nem kérdezi - hova? Sárga rózsa A világ legnagyobb szerelme volt. A férfi egy meleg nyári éjszakán felmászott a kerítésre, hogy sárga rózsát lopjon a lánynak. Fiafalok voltak, szépek és okosak. Érzelmeik az eget verték, s a poklokat járták meg. Minden szenvedélyes volt körülöttük. A ragaszkodásuk egymáshoz, a vitáik és veszekedéseik is. Négy évig tomboltak egymás életében, mindketten tudva, hogy nem lesz jó vége. Volt ugyanis egy kis szépséghibája a történetnek: a férfinak már volt felesége. A magyarázata persze megvolt, hogy miért nem válik, de magyarázatot bármire lehet találni. Aztán egyszeresek magától vége lett a kapcsolatnak, csöndben és nyugodtan. Tíz évig csak indulattal gondoltak egymásra, a következő tízben évben pedig néha már szeretettel is. Közben leélték az életüket. Hol boldogan, hol boldogtalanul, megtalálva a nekik való munkát, majd csalódva abban is, aztán ismét megtalálva a hivatás örömét. Gyerekeik felnőttek. Velük éppúgy nem volt baj, mint a házastársakkal, sőt nagyon sok örömet jelentettek. Húsz éb múlva találkoztak újra. Úgy folytatták a beszélgetést, mintha soha abba sem hagyták volna. Minden csupa meleg, puha szeretetté változott bennük. Egészen az első nézeteltérésig, mert abban ismét fellángoltak a régi indulatok. Nem volt mit és nem volt hol folytatni. Az asszony ötvenkét évesen halt meg autóbalesetben. A táskája métereket röpült, tartalma szétszóródott. A rendőrök mindent precízen fölleltároztak. A járdaszegély mellett a száraz, összetört sárga rózsát senki sem vette észre. Ihárosi Ibolya A nő harminc év körüli. Kisírt szemekkel, magányosan ácsorog a bíróság folyor sóján. A férfi, aki nemrég még hozzátartozott, pár méterrel arrébb ül a pádon, mellette egy fiatalabb hölgy. Halkan beszélgetnék. Mozdulataikból látszik, hogy „közük van egymáshoz". A férfi néha a sarokba húzódó feleségére pillant aki mereven bámul a levegőbe. Válnak. Szekszárdon 1991-ben közel 400, az idén szeptember végéig pedig 220 házasságot bontottak fel. Nagy ritkán az is előfordul, hogy a válni szándékozó felek meggondolják magukat, tavaly 21 az idén pedig 9 esetben zárult a békítés eredményesen. Igaz, arról nincsenek adatok, hogy közülük pár hónappal később hányán döntenek mégis a válás mellett. Érdekes az is, hogy az esetek 90 százalékában a feleségek kezdeményezik a házasság felbontását. Dr. Béres Judit bírónő ma 18 alkalommal kísérli meg a lehetetlent, arra próbálja rábírni a feleket, hogy az évek alatt összegyűlt sérelmeiket negyedóra alatt próbálják megbocsájtani egymásnak. Ez ugyanis a békéltető tárgyalás vagy hivatalosan a bontóper előtti meghallgatás. Történetek a folyosóról Teréz és Károly olyan békésen ülnek és beszélgetnek egymással, hogy én lepődöm meg a legjobban, amikor kiderül, válni jöttek. Teréz története: — Tizenkilenc éves fejjel mentem férjhez. Károly volt az első komoly udvarlóm. Sokáig jól megvoltunk egymással, jöttek a gyerekek, a lányom már 17, a fiam 14 éves. Közben építkezni kezdtünk. A férjem állandóan dolgozott, alig maradt ideje ránk, amikor hazajött, fáradt volt és gyakran ittas is. Az utóbbi időben ez már rendszerré vált. Elhatároztam, nem csinálom tovább, még csak 38 éves vagyok, talán újra kezdhetném. — Nem fél a magánytól? Felhúzza a vállát, nem válaszol. Elbizonytalanodott. Károllyal a békéltető után beszélgettem. — Bár a feleségem nagyon elszánt, én mégis bízom abban, hogy a házasságunk helyrehozható. Felépítettük a családi házat, benne van a központi fűtés is, mire minden elkészült, a feleségem válni akar. Belátom, sok mindben igaza van, néha ittasan mentem haza, de gondoljon bele, a fizetésem pont arra elég, hogy az OTP-ket törlesszük belőle, 500 forint marad, ezért nekem masze- kolnom kell. Munka után gyakran éhesen kell dolgozni, megkínálnak 1-2 üveg sörrel és már a fejembe száll az ital. A bírónő elmondta, hogy van arra is lehetőség, hogy a válás kimondását egy évig szüneteltessék. Ezalatt az egy év alatt bizonyítani szeretnék az együtt töltött 19 év, a két szép gyermekünk és a még hátralévő 18 évi közös tartozásunk miatt. * Anikóék következnének, de várni kell, mert a férj még nem jelent meg. Várunk és beszélgetünk. — Más a te korodban még férjhez sem ment... — Huszonegy éves vagyok és már van egy 5 és egy 1 éves kislányom. Akkora volt a szerelem közöttünk, hogy senki nem tudott volna lebeszélni róla. Ő idősebb nálam nyolc évvel. Én még mindig szeretem, pedig tudom, hogy cserbenhagyott bennünket. Ahogy az lenni szokott, jött a harmadik. Héthónapos terhes voltam a második kislányommal, amikor megtudtam. Amikor elköltözött, azt hittem belehalok, pár hónap után aztán visszakönyörögte magát és én boldog voltam. Közben kiderült, az a lány is gyermeket vár tőle, újból otthagyott bennünket. Azóta már meg is született a fia, úgyhogy most már csak a papír köt össze bennünket. — Miből éltnek a két gyerekkel? — Egy másfél szobás tanácsi lakásban lakunk, se gyest, se munkanélküli segélyt nem kapok, mert nem dolgoztam még'sehol. Marad a családi pótlék és a szüleim segítsége. Mióta elköltözött, nem ad pénzt se, azért is várom, hogy mondják ki végre a válást, legalább a tartásdíjat vonják tőle. — Még nagyon fiatal vagy, akár újból férjhez is mehetsz. — Kinek kell egy nő két gyerekkel?! A bíró egy asszony Dr. Béres Judit bírónővel az utolsó „ügy" után beszélgetünk. — Mit tehet egy bíró a rendelkezésére álló negyedóra alatt? — Csodát nem. Sokkal több idő kellene ahhoz, hogy megismerkedjünk a házaspárokkal, hogy feltárjuk a váláshoz vezető Utat, mert válóok lehet az italozás, de arról ritkán szoktak beszélni, milyen okok taszítottak valakit a pálinkás pohár felé. Egyszerre kellene bírónak és pszichológusnak lennünk. Bár az is gyakori, hogy a párok nem kívánják feltárni az okokat. A békéltetőn senki más nem lehet jelen, csak a két fél és az eljáró bíró. Elmondjuk, mi a célja a bontóper előtti meghallgatásnak, ismertetjük a következő eljárást, és elhangzik a sztereotip kérdés: ki akarnak-e békülni egymással - erre a leggyakoribb válasz a nem. Hogy a békéltetés ennek ellenére mennyire volt sikeres, az abból is látszik, hogy hányán adják be ezek után a keresetet. — Mi a tapasztalata, a bírósághoz forduló párok kapcsolata valóban visszafordíthatatlan? — Ezeknek az embereknek a többsége érzelmileg tökéletesen kiszolgáltatott. Nincsenek tisztában azzal, hogy mit várhatnak el maguktól és a másiktól. Csak a jogaikra hivatkoznak, a kötelességeiket nem ismerik el. Döbbenetes, hogy mennyire nem beszélnek egymással, képtelenek egy hullámhosszra kerülni. — A férjek egy része fenntartással van a női bírókkal szemben. — Általában a bíró személyiségének van nagy szerepe, az, hogy nő vagy férfi az illető, szerintem teljesen mellékes. Elismerem, az eddigi bírói gyakorlat nem szerencsés, általában kész helyzetre ítélkezünk. Az alapképlet: a nőknél maradnak a gyerekek és ennek következménye, hogy a lakásban is ők maradnak. Ilyen hátrányos helyzetből kell a férfiaknak még a gyerektartásdí- jat is fizetniük, nem lehet könnyű, elismerem. De még mielőtt a férfiakat olyan nagyon sajnálnánk, a tapasztalat mégis az, hogy ők tudnak hamarabb újrakezdeni egyéniségüknél fogva. —- Bírónő, Ön szerint van-e veszélyeztetett korosztály? — Sajnos, fiatalok, a 20 év körüliek éppúgy megtalálhatók az ügyfeleink között, mint az 50-60 évesek, de a 30-asok vannak a legtöbben. Vannak notórius válók is, akik a válóperrel való fenyegetést eszközként használják és két-háromszor is beadják a papírt. — Ön eleve válóperes bírónak készült, vagy közben alakult igya pályája? — Az egyetemen a büntetőjogért voltam nagyon oda. Diploma után a váci ügyészségre kerültem. 1984-ben jöttem vissza Tolna megyébe, közben három gyermekem született, majd '89-től bíróként dolgoztam ismét. A családjog mellett gazdasági pereket is vállalok. — A praxisa alatt nagyon sokféle üggyel találkozhatott, vajon az itt szerzett tapasztalatokat, mint asszony, mint feleség felhasználta-e a házassága alatt? — Természetesen az ügyek is alakítják a bírót. Többször is előfordult, hogy egy-egy történet elgondolkodtatott és azon keresztül az ember felismeri a saját hibáit. Rengeteget lehet tanulni. A családjog szakmailag nem túl bonyolult, de a legtöbb intuícióra itt van szükség. Egyszer, még a pályám elején, az is előfordult velem, hogy nem bontottam fel egy házasságot. Az alperes belátta a hibáit és nagyon ragaszkodott a férjéhez, a kisfiúk egy éves volt. Akkor úgy láttam, a házasságuk nem romlott meg helyrehozhatatlanul. Mikor kihirdettem az ítéletet, a férj bevágta az ajtót és elrohant. Később a megyei bíróság felbontotta ezt a házasságot. Azóta tudom, hogy erőszakkal nem lehet egyetlen kapcsolatot sem egyben tartani. Mauthner Régi és új noteszlapok Magánlevél, kommentár nélkül... Tegnap azt tanácsolta a doktor úr, - akit havonta egyszer boldogítok -, hogy azzal a vérnyomás csökkentővel, amit négy év óta szedet velem, elélhetek akár száz évig, de ha úgy fölhec- celődök, ne nézzem a televíziót, ne hallgassam a rádiót. Száz év, na hiszen! Úgy kell az nekem, mint ablakos tótnak a hanyattesés - mondtam én. Mire ő annyira ösz- szeráncolta a homlokát, hogy egészen elcsúfult az arca. Jóképű ember pedig a mi orvosunk, várójában alighanem azért olyan sok mindig a korban hozzáillő nőbeteg. Ne félj, nem pletykálkodásra kaptam elő azt a tollat ami tavasszal, amikor kecskevásárlással tüntettem a tejárak emelése ellen, voltál szíves itt hagyni. Ne aggódj, nem használtam túl, meg is beszéltük, hogy a levelezés drága és csak akkor írok, ha több a soknál, ami adódik. Hát most éppen több. Kimúlt a kecském pont az újabb tejáremelés küszöbén. Szétrobbanok, ha nem beszélem ki magamból. Vedd úgy, hogy könnyíteni szeretnék a szívemen, ami öreg is, fáradt is, szavaiddal élve nem úgy bírja már a „kiképzést", ahogy valamikor, amikor még nem hetven kedtem. Most meg . . . maholnap nyolcvankodom, de árva szavam se lenne, ha nem gubancolódna egyre jobban össze körülöttem a világ és a kétségbeesés nem törne rám a napnak majd minden órájában. Mindig beleakadok valamibe, amitől se a tetterő, se az optimizmus nem tud elönteni. Most is itt van, három napja néz velem farkasszemet a porszívó, kölcsönösen utáljuk egymást, már ha igaz, hogy a tárgyaknak van lelkűk. Mitől az ellenszenv? Gyűlöletes, hogy már csak többszöri leüléssel tudom fölporszí- vózni ezt a falatnyi lakást. Érdekes, hogy a kerti szerszámokhoz még most is egészen más a viszonyom, talán mert akkor kárpótoltak egy elveszett álomért, amikor szó sem volt még a mai és ahogy én látom zűrzavaros kárpótolgatásról. Sokszor meséltem már, hogy kislánykoromtól kertész akartam lenni és arról álmodoztam, hogy virágba borítom a világot. De a világ izéit az én fejemre, kispénzű tisztviselőként kellettem csak neki. Ha nincs ez a néhány ab- rosznyi kert a ház körül, biztosan nem bírtam volna, de szerencsémre ez az én birodalmam volt és már akkor is, amikor anyámék még éltek. Ilyenkor Semmi dolog a kertben, ízetlen minden. Újabban a szomszédok elől is elbúvok, pedig igen sok közöttük a rendes ember, amilyen a Jóska szomszéd is. Tudod, az a szép szál fiú, aki ács lévén annyit segít nekem köszönömért, ha olyan munka adódik a ház körül, amihez nem elég egy nő akarata, szakértelem is kell. Józsit, elküldta a cége három hónapja. A felesége most áll az elbocsátás előtt. Egyik ötvenkét éves, a másik negye- venkilenc. Mind a három gyerekük tanul és kérdés, hogy a legidősebbnek, ha jövőre végez, lesz-e munkahelye? Fáj értük a szívem. Megjegyzem, a többiek há- zatáját se kerüli a baj és ha belegondolok, nem az én keserűségeim látszanak hosz- szútávúnak. Isten bűnömül ne vegye, mégse ilyennek képzeltem a nyugdíjas éveimet. Néha az az érzésem, hogy ez a mi nagymellényű kormányunk arra játszik, hogy ritkuljon a jónép, nyomja ránk szorgalmasan azokat a terheket, amelyek igazság szerint az államot illetnék. Vastagon fizetteti polgáraival azt, amiért az állampolgár sokszorosan megfizetett. Szóval, viteti velünk a „balhét". Mit szólsz, milyen tanulékony vagyok? Azt mondják akkor öreg igazán az ember, ha nincs már benne fogékonyság az új dolgok iránt. Kell, hogy legyen. Meg is tanultam törpe minoritásul, alpáriul és ha jól meggondolom, még termeszül is. Pedig mostanában már ritkán nézem a parlamenti közvetítéseket és más hivatalos híradásokat, inkább a Friderikuszt, meg más hülyeségeket, hogy el ne felejtsek nevetni. Úgy látom, a törvényhozás temploma újból nem az, aminek lennie kéne. Azt meg, sehova se tudom eltenni, hogy az ülések megkezdése előtt, áhítatra jönnek össze a képviselők. Istentisztelet után meg? Úgy ordibál egyik-másik, olyan vitrio- los kanibál gyűlölettel, mintha soha se hallottak volna Istenről, meg a szeretet parancsáról. Jól van, jól van, nem akarok én politizálni, másféle lélek kell ahhoz a jelek szerint, csak kimondom, amit hallok, gondolok még akkor is, ha nem hallatszik föl odáig, ahol hallani kellene mit zúg, morog odalent a munkáltató. Meglátogathatnál, nem baj, ha nem éppen Erzsébet napkor, a tájékán is lehet, hogy végre kisírhassam magamat. Te biztosan megérted, miért sújtott le annyira a Rézi pusztulása, több volt nekem ez a kedves állat a lázadás megtestesítőjénél, „aki" tejjel fizette a tartást, gondoskodást. Mint eddig, is olyan sokszor, itt füveit a ház előtti árokparton, ahol kicsit ész- retért a gyep az esőzések után. Hát nem gerincét törte az a szomszéd gyerek, aki a járdát cross-pályának nézi mióta csak alá adták a szülei a kismotort?! Nem akarta ő elgázolni a kecskét, csak megcentizte, hogy ráijesz- szen. Még jó, hogy idehaza volt a Józsi, aki hamar előkerült a ricsajra, kivéreztette, ellátta szegény jószágot. Azt mondják, pompás volt a húsa. Én nem tudtam belőle enni. Elfogadnád tőlem a bőrét ágyelőnek? Jóska szomszéd kikészítette, de nem merte még áthozni, azt hiszem náluk is marad, ha neked nem kell. Elhiheted, medvebőrt szívesebben ajánlanák, de az nincs, neked meg kandallód nincsen, radiátor elé meg úgysem passzol ilyen rongyrázó luxus cikk. S ezzel, bezár a bazár. Kész regény amit írtam, pedig negyedét se mondtam el annak, ami a szívemet nyomja. Várlak, sajnos visz- szavonhatatlanul abban a tudatban, hogy engem se a boldogság fog a sírba vinni. Pedig, pedig... én is megérdemelném, ahogyan mindazok, akikkel évtizedekig együtt fizettem a vas- és acél országáért, meg a legvidámabb barak státuszáért Ha van kommentárod, szegélyesen elmondhatod. Közreadta: László Ibolya
