Tolnai Népújság, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-10 / 240. szám
8 KÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1992. október 10. Rendezvények országhatáron innen és túl Kettős Illyés-évforduló Ezév november 2-án ünnepeljük Illyés Gyula születésének 90. évfordulóját, és '93 április 15-én lesz 10 éve annak, hogy meghalt. A kettős évforduló időszakában rá emlékező, vele kapcsolatos rendezvények egész sorát szervezik, színházi és egyéb előadásokat tartanak, szellemiségét idéző és felidéző könyveket, folyóiratokat adnak ki, pályázatokat hirdetnek, szavalóversenyeket, vetélkedőket, kiállításokat rendeznek, határainkon innen és túl, Rácegrestől, Pozsonyon át, Párizsig. A teljességre való törekvés igénye nélkül lapozzunk bele a kínálatba, elsődlegesen a Tolna megyei rendezvényekre koncentrálva! Október 17, Beregszász: Koszorúzás az Illyés-szobornál, délután 3-kor. Utcanév-avató, délután 4-kor. Október 29, Szekszdrd: Megemlékezés az Illyés-szobornál, 9 órakor. Utána a költő emlékére meghirdetett pályázatok értékelése, díjazása, a pedagógiai főiskolán. Október 30, Ozora: Emlékmisét celebrál Mayer Mihály megyéspüspök, délután 2-kor, a katolikus templomban. Szoboravató, délután 3-kor. (Meghívott vendégek: Antall József miniszterelnök, Csoóri Sándor költő.) November 2, Bonyhád: Megemlékezés a gimnázium falán elhelyezett emléktáblánál, délután 3-kor. November 2, Rácegres: Koszorúzás a kopjafánál, délután 2-kor. November 3, Pálfa: Egésznapos szavaló verseny, Tolna megye általános és középiskolás tanulóinak részvételével. November 21, Pozsony: Ötágú síp. A kortárs magyar irodalom képviselőinek találkozója. December 11, Budaörs: Szépkiejtési verseny, délután 2-kor, az Illyés Gyula gimnáziumban. 1993. január 22, Párizs: Fotó- kiállítás megnyitása, „Illyés Gyula és kortársai" - címmel, a Párizsi Magyar Intézetben, majd ugyanott: „Testvérek", a Budapesti Nemzeti Színház társulatának vendégjátéka. Április 15, Rácegres: Koszorúzás és emlékműsor a kopjafánál, ugyanakkor koszorúzás Illyés Gyula sírjánál a Farkasréti temetőben. Április 16, Dombóvár: Irodalmi vetélkedő a .költő életéről és munkásságáról, a róla elnevezett gimnáziumban. Április 19, Pécs: Illyés-nap. Emlékműsor, vetélkedő, kulturális gála. A kettős évfordulóra megjelenik többek között Babits és Illyés levelezése, a Tolna Megyei Könyvtár kiadásában, valamint Vadas Ferenc „Rácegrestől - Párizsig" - című munkája, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum gondozásában. Ezen kívül Illyés-összeál- lítást közöl a Tiszatáj novemberi és a Dunatáj IV. negyedévi száma. Az ismeretlen Garav A legtöbb irodalomértő is csak legyint, ha Garay nevét hallja, mondván, minek a sok erőlködés, hiszen a Háry János alakját megéneklő költő mindössze erről híres, a többi műve feledhető, vagy éppen szóra sem érdemes. Semmi kétségem nincs afelől, hogy jelenlegi kortárs költőinkből ennyi sem marad az utókorra, ez azonban nem érv önmagában, bár Garay kortársai közül sem tudnánk tíznél többet fölsorolni, aki a magyar költészetben ilyen nyomot hagyott. Ahhoz azonban, hogy több legyen Az obsitos költőjénél jobban kellett volna olvasnunk, s főleg korábbi kiadásaihoz válogatnunk. Ha a teljes életművet ismernénk, ha megfelelő hangsúllyal helyeznénk el saját korában, magunk is gazdagodnánk. Még életében szelíd és hatástalan költő hírébe keverte Kossalko János közvádló, amikor azt mondta a haditörvényszék megnyugtatásául: „Ismerem Garay műveit, nincs bennök semmi!" Amikor ezt némi derűvel idézni szokták, elfelejtenek néhány tényt. Kossalko Haynau bizalmas embere volt: ha ő kimondta az ártatlanságot, tovább már nem zaklatták a költőt. „Sok segítséget ad a vádlottaknak" - mondja egy későbbi értékelés Kossalkóról, s az is némi bizonyíték, hogy 1867 után magas bírói posztokon találjuk, s nem is háborgatják múltjáért. Ha Garay verseit elolvassuk, legalább tíz olyan szöveget találunk, ami egyenként is elegendő lett volna ítélet alapjául. „A hitszegett (királyi) kéz, mely önnépére támad", amikor „Nem a török, nem a tatár/Dulá e hont, e népet,/ Saját királya hoz vala/ Rá háborút/, ínséget", amikor szokványosán zsarnoknak nevezi Ferenc Józsefet, nincs kétségünk, hogy Kossalko jócskán túlzott. Még Petőfi sem írt olyan maró és találó gúnnyal, ahogy Garay Honvéddalában: Ki veled had! zsarnok, le veled! Megvan írva Úti leveled!.. . Hitszegésed lobogó fáklyája Süssön utad vándor éjszakába! Garay formai gyengeségét, terjengősségét és hatástalanságát szinte közhelyként vetik a szemére. Amikor 1836-bam meghalt felesége és gyermeke, megírta a tíz részből álló Sírvirágok című ciklust, amelyből a válogatások előszeretettel ha- gyogatták ki a legrövidebb, de mégis legfontosabb ötödik verset. Ez mindössze huszonkilenc szóból áll, de az egész magyar irodalomban nincs ilyen tömör s ugyanakkor mélységesen tragikus költemény: Keblem virágtalan, Halotti sírverem, Benn hosszan-keskenyen Koporsó a szívem. Kettős osztálya van: Egyikben gyermekem, Másikban nyúgoszik Halovány hitvesem. Imígy ögyelgek én Egyedül szenvedő, Ezernyi nép között Egy élő- temető. S azt se feledjük el: a vers születése idején Petőfi Sándor még egyetlen költeményt sem írt, Arany Jánosról nem is szólva! A harmadik legszívesebben hangoztatott vád Garayval szemben, hogy korjelenség volt; hajdanán, igaz, szerették, de hatása, jelentősége nem terjedhet hozzánk. Amellett, hogy természetesen meglátta - s bizony, sokszor igen éles szemmel - korának égető kérdéseit, üzent azért a mának is. Nem tudom ki mennyire érzi erőszakolt aktualitásnak, de szerintem akár márványba lehetne vésni ezt a négy sort: Országgyűlésről nem tudok, Oh nem tudok mást dallam: Hogy többet kéne tenni ott, Es kevesebbet szólani Számtalan ilyen vagy hasonló részletet idézhetnénk, de van olyan költeménye is, amellyel a korában nem tudtak mit kezdeni, a későbbi válogatásokba nem vették be, de ma meglepően aktuális. Ki gondolná, hogy Garay 145 éve olyan környezetvédő verset írt, amit ma is nyugodtan vállalhatna költő és mozgalom egyaránt. A kor zsarnokához cím éppen a lényeget ragadja meg: gondolnunk kell a jövendő nemzedékekre, hagynunk kell nekik a kincsekből. S ez egyaránt igaz a természeti és szellemi értékekre ... Dr. Töttős Gábor (Carnuntumban írtam) Alrik gótjai tiu-oen rabolták ki a Várost, 455-ben vandálok pusztították, közben a föld is megmozdult, amiből Livius nyilván az istenek haragjára következtetett volna. De ekkor már égi magyarázatra sem volt szükség, a romlás régen elkezdődött. A jámbor Antoninus Pius uralkodása után Marcus Aurelius alatt állandósultak a barbár betörések, a lakosságot járványok és felkelések tizedelték. Montesquieu azt írja, az ember titokban örül, ha Marcus Aureliusról beszél s hatására jobb véleménye lesz önmagáról, mert jobb véleménye lesz az emberi nemről. Valóban így van. Rómában | gyakran megálltam szobra előtt, tetszett, hogy oly hanyagul ül a lován, szinte mellékesen, mint akinek semmi köze a katonai dicsőséghez, a harci erényhez. A jó császár, gondoltam meghatódva, akinek nevét kortársai is áhítattal ejtették ki, szobrát házi szentélyekben őrizték, s azt beszélték, hogy nevében csodák történtek. Híre járt, hogy kedvéért' villám pusztította el az ellenség hadigépét, s imádságára eső frissítette fel tikkadt katonáit. Ifjúkorában sok egyéb mellett filozófiát tanult, Fronto volt mestere és Héródész Atti- kosz, sztoikus nyugalomra vágyott, talán épp azért, mert ádáz korban élt, leikétől idegen háborúskodások között. Azt is meg kellett érnie, hogy halálhírét költötték, mire Avidius Cassius, kedvelt hadvezére, akire a birodalom keleti részét bízta, császárrá kiáltatta ki magát. A bitorlót saját katonái ölték meg, megkímélve a császárt a jogos megtorlástól, aki a lázadó híveivel is kíméletes volt. Ez 175 tavaszán történt, Marcus Aurelius még öt évig töprenghetett a sors szeszélyén. Nem sokkal előbb tért vissza Pannóniából, s 177-ben ismét a Duna partján táborozott, a jazigok ellen harcolt, a kvádok és a marko- mannok ellen, a halál is katonái között érte, valószínűleg Bécsben. Itt írta elmélkedéseit, ad se ipsum, saját magához, a kvádok földjén, a Garam partján, ami nem azonosítható, csak a második könyv keletkezéséről szolgál pontosabb felvilágosítással: írtam Carnuntumban. Ez minden, amit az elmélkedések keletkezéséről tudunk. Valószínűleg kora ifjúságától féljegyezte gondolatait, de ezekből csak jóval később lett könyv, s azt sem tudjuk, gondolt-e valaha arra, hogy az utókorra hagyja, amit magának írt, csak magának, ad se ipsum. Rómában, a Piazza dal Campidoglion, ahol Michelangelo helyezte el szobrát, köny- nyen el tudjuk képzelni, még az sem lehetetlen, hogy egyszer leszáll lováról, hogy elvegyüljön a bámész nép között. De itt, a Duna partján, Camuntumban, vagy mai nevén Pet- ronellben, nem találjuk nyomát, pedig semmi kétség, ez volt a hajdani Noricum fővárosa. 73-ban kezdték építeni, a légiós tábor mellett állt a polgárváros, miként másutt is, amit később a germánok romboltak le. Nem sok maradt belőle. Valami látható az amfiteátrumból, s áll a Reidentor, a Pogánykapu, ami eredetileg síremlék volt. Mi maradt még belőle? Egy szobor Rómában, bizonytalan emlékek itt a Duna partján, frivol pletykák feleségéről, Faustináról, aki egy gladiátor szeretője volt, állítólag fia, Commodus is ettől származott. Lehet, mert Commodus gonosz volt, velejéig züllött, nem hasonlított semmiben császári apjára. És egy vékony könyv, elmélkedései. Marcus Aurelius átnéz a valóság felett, a szívében lakozó daimón szavára figyel, aki az őselemből őrzött meg valamit, s azt mondja, valamennyien a természet része vagyunk, figyeljünk tehát a belső géniuszra, mert semmi nem rossz, ami a természet szerint van. Harci lárma közepette írta, Carnun- tumban. Kosztolányi novellájában azt mondja, „tiszták csak addig lehetünk, amíg gondolatainkkal játszunk. Mihelyt hozzányúlunk az élethez, tele vagyunk az élet förtelmes ellentmondásával, s kezünk csupa vér és csupa sár." Pontos jellemzés, elmélkedései között is megállná helyét. Ám ha így van, minden tett tisztátalan és veszedelmes, elnémítja a lelkűnkben lakó daimón szavát, de a rossz is természet része, mert minden titokzatos rend alapján történik, az emberek egymásért születnek, s „ha a világ nem atomok zűrzavara, akkor a természet kormányozza". A természet pedig bölcs, „ami az egyessel történik, az egésznek is hasznos", s mindent a világértelem szándéka vezet. Közben a légiók barbár hordák ellen védik a határt, a limest, mert a birodalom egysége az istenek szándéka szerint való, ez a bölcsesség kerete, itt bomlik ki a gondolat. A valóság azonban nem hajlik a bölcsesség felé, a világ az ész ellen dolgozik, az ellenséget nem érdekli a cívis romanus erkölcsi emelkedettsége, rabolni akar, élete árán is. Marcus Aurelius sejti, hogy a világ most fordul át ellentétébe, a pax romana az álmodozók menedéke, mert a kitartó ellenség előbb, utóbb átkel a Dunán, s erejének a Város, a büszke Urbs sem tud ellenállni. De hozott-e valaha is békét Róma a világnak? Külső és belső háborúk szaggatták, s a hódítás is az ellenkezés lángját szította, Livius már Augustus idején azt írta, hogy a birodalom saját dicsősége alatt roskadozik. Azóta két évszázad múlt el, a helyzet egyre romlott, s ha a bölcs császár megállt a Duna partján, s a távolba nézett, túl a limesen csak hadak végtelen sorát látta, amint prédára éhesen várják az alkalmas órát, hogy bebizonyítsák, a nyers erő többet ér, mint a bölcs belátás, a filozófia vigasza. Akkor is, mondta dacosan a császár, s akkor is, ha közvetlen környezetében sem bízhat. Látta, hogy fiának, Commodusnak jelleme sötét, semmi jót nem várhat tőle, de megadta neki az imperator címet, együtt tartott vele diadalmenetet, mert abban reménykedett, hogy hatni tud rá példájával. Amikor felesége meghalt, emlékezetére megalapította a Faustina szüzek rendjét, a szenátussal megszavaztatta neki a „diva", az isteni ímet, pedig romlott életmódját ismerve, igazán nem illett hozzá. De minden azon múlik, honnan nézzük. A hűtlenség is elhanyagolható tény, ha arra gondolunk, hogy „a szerelmi élvezet belső dörzsölés, bizonyos inger kíséretében fellépő nyálkakiválasztás". Ez lenne a bölcs élet titka? Bolyongunk a hajdani Camuntumban, legalább árnyékát szeretnénk látni. Pulszky Ferenc felesége itt utazott át, amikor Bécsből Pestre tartott, s azt írja, az eke végig a Duna mentén római régiségeket forgat ki a földből. Ezeket széthordták, elkótyavetyélték. Ami maradt, leltári tárgy a múzeumban vagy renovált emlék. Minden felbomlás visszatérés az ősi alapokhoz? Vagy múzeumi tárgy lesz belőlük, mondhatnánk szemlesütve a császárnak. így azonban nem tehetünk mást, beletörődünk a titokzatos végzésbe. Vagy talán nem is olyan iszonyatos ez a végzet, ha megkegyelmez egy vékony könyvnek, átmenti évszázadok viharán, hogy segítsen élnvs figyelmeztessen arra, a közös természet része vagyunk, minden egymásba fonódik, az élet és a halál is. „Már pedig semmi nem rossz, ami a természet szerint való." Minden elpusztul vagy átlényegül, figyelmeztet a császár, nekünk pedig a titkot nem megfejtenünk kell, hanem megértenünk. Ha úgy vesszük, hősi feladat. A császár pedig hitelesíti szavait, mert fontosnak tarja ezt is feljegyezni: írtam Carnun- tumban. Csányi László Asszonyok szigeti Szeress és szerethesselek Mottó: Nem szánja a szomjú- hozót, ki szomjúságot nem érzett (luvenalis). A barátnőm Maja, sokat mesélt rólad. Nem akartam elhinni a történeteit, de amikor a parkban összetalálkoztunk hárman, és te nem vetted el kezed a kezéből, azt gondoltam igaz, amit ő mond, az utolsó szóig. Irigylem is miattad. Nagyon jó fej vagy. Azért jöttem hozzád, de kérlek ne mondd el neki, hogy próbálj nekem segíteni. Elmondok mindent magamról, csak tudd, és biztos vagyok benne, nem adod tovább senkinek. Alig múltam tizenkilenc éves és még nem voltam fiúval. A haverok előtt persze játszottam az agyam, hogy már túl vagyok mindenen és közben attól féltem, kiderül, hogy még szűz vagyok. Megismerkedtem egy fiúval, aki fiatalabb nálam. Az a hír járja, hogy neki nem számít semmi, csak a teste kapja meg, amire szüksége van és kész. Disziban voltunk a szomszéd városban a múlt pénteken. Semmi különös nem történt. Úgy ittunk, mint máskor. Szédülést éreztem, de olyan semmi volt. Tovább ittunk és lötyögtünk. Már jócskán éfjél lehetett, amikor ez a srác mondta, hogy menjünk haza. Kocsiba ültünk négyen és indultunk. Ketten később kiszálltak és csak mi maradtunk. Hozzám fordult és kérte, üljünk a hátsó ülésekre. Nem ellenkeztem. Ő nem tétovázott sokat, levette a nadrágját és a bugyimat. Ekkor kezdtem félni kicsit, de hagytam magam, ő volt az első fiú akivel így voltam. Az ujjait éreztem és az nem volt rossz, de hirtelen sok minden jutott az eszembe. A korábbi álmodozásaim baldahinos ágyról, selyem takarókról, hosszú csókokról, apró ölelésekről, amint lázas szorításokba feszülnek és minden olyan amit olvastam eddig. Azt sem tudtam mit tegyek. Már elzsibbadt a lábam, szétfeszült combom és egyre kényelmetlenebb volt. Áz motoszkált bennem, hogy én most leszek igazi nővé? így kell ennek történni? Az egyetemi csoportban a koleszban sokat ugratják egymást a lányok és nem tudom mi igaz és. mi nem! Talán eddig tartott az egész, mert öltözni kezdett a srác és ölembe nyomta a bugyimat. Azért jöttem, hogy .. . kérlek ne nevess ki! Színjelessel érettségiztem, akadály nélkül bejutottam az egyetemre, de ezt sehol nem tanítják, hogy ilyen helyzetben mit tegyek? Az eszemre nem hallgathatok, mert akkor vénlány lennék. Ha már nem vagyok szűz, akkor a szerelmet is hiába várom? Hallottalak beszélni egy előadáson a szerelemről. Nagyon hittem neked és amikor Maja elmondta, hogy te meg ő! Az irigység fogott el. ügy képzeltem, hogy az én szerelmemet csak olyannak adom, aki mgltó rá! Teljes a zavar bennem, mert nem tudom, ez már az volt, amiről olyan sokan szövegelnek? Akkor ez nem is kell nekem. Te másként mondtad. Olyan örökkévalónak sejtettem a beszédedből. Tele volt minden széppel, ami soha nem múlhat el. Annyira átéltem, hogy ott a kocsiban teljesen kiábrándultam. Igaz, hogy megsimogattam a srác fejét, de úgy mint mikor az anya simogat. Belémnyilallt, hogy ezektől a percektől akár anya is lehetek? Mi lesz akkor velem? Sosem értettem azokat, akik a náluk idősebb férfihoz vonzódtak. Tessék, most hallgatlak. Itt állt előtted egy lány, pontosabban egy nő, vagy a fene tudja, hogy mi vagyok. Káosz van bennem, és aligha értesz valamit a jövetelemből. Arra vagyok kíváncsi, számíthatok-e ezek után olyan gyermekien tiszta szerelemre, amit tőled hallottam? Csak veled lehet azt megélni, vagy akad még valaki aki hasonlóan gondolkodik mint te? Kevés olyan érzékeny lélek van, aki rád emlékeztetne! Igen! Lélekről beszéltem, mert számomra a belső kapcsolat sokkal fontosabb, mint a testiség. Amikor azt mondtam, hogy rád emlékeztetne, nem véletlen volt. A kocsiban ugyanis végig rád gondoltam. Tudtam, hogy minden mozdulatod, szavad más lenne. Olyan, amiben én sokkal inkább felszabadulnék! Nem zavarna semmi és lebegő boldogság öntene el, aztán újra és újra éleszteném benned a vágyat, hogy gyönyörködj fiatal testemben és éljed velem azokat, amiket a természet ültetett az emberbe. Nem tudom honnan vettem a bátorságot, hogy bekopogjak hozzád, apám és a barátnőm barátjához azzál a szándékkal, hogy elmondjam első kalandom, mert ugye nem volt más és úgy sejtem akár feledni is lehet, könnyen lemosható. Csöppet sem zavar, hogy elmondtam, Ez különös. Várom, hogy mit fogsz mondani! Amiért nem nevettél ki azonnal, odakuporgok a lábadhoz. Ha megérinted arcom és nem rúgsz belém, hálásan köszönöm. .. .igen. így gondoltam, csak közben átöleltelek és mindent elkövettem ábrándozva, hogy szeress és szerethesselek. Decsi Kiss János írás közben
