Tolnai Népújság, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)

1992-10-28 / 254. szám

4 KÉPÚJSÁG DOMBÓVÁR ÉS KÖRNYÉKE 1992. október 28. Válasz a dombóvári sajtótájékoztatón elhangzottakra Eljárás hatósági személy rágalmazása miatt? (Folytatás az 1. oldalról.) Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, dr. Bezerédy Márta Állítás: A kórház szervezeti és működési szabályzatának hiányát, illetve azt, hogy a kórházigazgatónak nincs ki­nevezett helyettese az ÁNTSZ-nek észlelnie kellett volna. Válasz: — A gyó­gyító-megelőző ellátás intéz­ményei működési szabályza­tának elkészítéséről a 25/1976. Eü. M.sz. utasítás rendelkezik, amit annak ide­jén a Dombóvári Kórház igaz­gatója elkészített. Ennek jóvá­hagyása a Megyei Tanács egészségügyi szakigazgatási szervének a feladata volt. Az 1990. évi LXXXIII. tv., valamint a 22/1992. Kor­mányrendelet szerint mind­azon feladatokat, melyeket jogszabály más szerv feladat- és hatáskörébe nem utal, a te­lepülési önkormányzat jegy­zője látja el. Mivel az Állami Népegészségügyi és Tisztior­vosi Szolgálatról szóló 1991. évi XI. törvény nem szól a mű­ködési szabályzat elkészíttetésé­ről és jóváhagyásáról, így az előbbiek értelmében ez a jegyző feladata. Ez összhang­ban van az önkormányzati törvény azon elvével, hogy minden települési önkor­mányzatnak elsősorban saját magának kell szervezríie és el­lenőriznie intézményeit. Az ÁNTSZ-nak, mint kor­mányzati szervezetnek feladata a kidolgozott szabályzatok szakmai véleményezése és betartásuk elle­nőrzése. Éppen ezért az a vád, hogy az ANTSZ mulasztást követett el - a tények eltorzí­tása, illetve a felelősség áthárí­tása. Egyébként, amennyiben a szabályzat elkészítésének ide­jétől nem következett be lé­nyeges változás, a magam ré­széről nem- tartottam szüksé­gesnek új szabályzat készíté­sét. Dombóvár város polgármes­tere, dr. Fazekas István Állítás: Dr. Fazekas István polgármester megtagadta az önkormányzati testület orvo­sigazgatóról hozott döntésé­nek végrehajtását, illetve vég- rehajthatatlannak nyilvání­totta azt, lehetetlenné tette a személyi kérdés újratárgyalá­sát, határozatképtelenné tette a testületet és tüntetésre buz­dított. Válasz: — Sajnálatos, de meg kell cáfolnom azt az állí­tást miszerint a polgármesteri hivatal mindent megtett volna az önkormányzat döntésének végrehajtásával kapcsolatban. A jegyzőnő írt ugyan egy leve­let nekem, hogy jó lenne ha in­tézkednék a határozatok vég­rehajtásában, de jelenleg ez a dolog fordítva működik. Az önkormányzati hivatalnak az ő utasításai nyomán kell vég­rehajtania a testület döntéseit. Mivel ez nem történt meg én intézkedtem a kórház jogá­szának a közreműködésével. Ami a tüntetésre buzdítást illeti, az egyszerűen nem igaz. A városi rendőrkapitánnyal, dr. Kustra Józseffel éppen mi beszéltük le a demonstrációra ké­szülőket. Ezen kijelentéssel kapcsolatban eljárást fogok kez­deményezni dr. Monostori Ma­riann ellen hatósági személy nagy nyilvánosság előtt történt rágalmazása miatt... Ugyancsak nem igaz Szi- gethy István alpolgármester azon kijelentése sem, misze­rint azért nem volt megtalál­ható a városban, mert a dom­bóvári sportdelegáció vezető­jeként Kernenben tartózko­dott. A csoport vezetőjétől tu­dom, hogy az alpolgármester nem volt jelen egyetlen kerneni összejövetelen. Dr. Hajós Károly Állítás: A kórházigazgató az önkormányzat megkerülé­sével felajánlotta a kórházat és Gunaras-fürdőt a megyei ön- kormányzatnak, a nyugdíja­zás miatt megüresedett gyógyfürdővezetői-főorvosi állást nem pályáztatta meg, a gyógyfürdőben nincs orvosi jelenlét, nyári szezonban hét­végén és hétközben is a fürdő bezárt, ugyanakkor lakodal­mat tartottak a gyógyfürdő medence-terében, napjainkig nem készítette el a kórház szervezeti és működési sza­bályzatát. Válasz: — 1992. február­jában az egészségügyi bizott­ság ülésén szóvátettem, hogy a város gazdálkodási terveze­tében egészségügyre elő­irányzott összeg egyáltalán nem szerepel. Elmondtam, hogy amennyiben a város nem fordít egy fillért sem saját intézményének felújítására, a műszerpark fejlesztésére, ak­kor az épület tönkremegy. Ennek megoldásaként ajánlot­tam fel a kórház megyei tulaj­donba adását, de Gunaras- gyógyfürdőről szó sem esett. Miután a képviselőtestület módosította a költségvetési tervezetet, visszavontam a ja­vaslatot. Mindez az önkor­mányzat bizottságában és a testületi ülésen történt. Ami a gyógyfürdői státusz megpályáztatását illeti: itt soha nem volt vezető főorvosi státusz, az ott dolgozó orvost a kórház a Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalattól vette át és bízta meg a fürdő fel­ügyeletével. Egyébként pedig a kollegának sem reumatoló­giai, sem rehabilitációs szak- képzettsége nem volt. Mivel jelenleg a kórházban négy or­vos ilyen szakirányú képzése folyik, ezért úgy gondoltuk, hogy a kellő gyakorlat meg­szerzése után ők fogják - fel­váltva - a szakmai felügyele­tet ellátni. Az állandó orvosi je­lenlét a gyógyfürdőben nincs elő­írva, elsősegélynyújtást kell biztosítani, amire idén hat esetben volt szükség. Ezért egy orvost foglalkoztatni túl­ságosan költséges. Amúgy a strandfürdőn sincs állandó orvosi jelenlét. A hétvégi zárvatartás oka a gyógyvíz ára. A Simbex az üzemeltetési jogot áprilisban megszerezve 24,70-ről előbb 66 forintra emelte, majd 45 fo­rintra módosította a víz díját január elsejétől visszamenő­leg, a kórház dologi kiadásait pedig a Társadalombiztosítás 5 százalékkal emelte. Ezért kényszerültünk a hétvégi zár­vatartás mellett dönteni. Ami a Simbex-szel a kór­házi ágyak hasznosítására kö­tött együttműködési megálla­podást illeti: engedéllyel ren­delkezünk gyógyidegenforga- lom végzésére, de ezt soha nem gyakoroltuk, éppen ezért amikor ilyen megkeresés ér­kezett a svéd Linköping vá­rosból úgy gondoltuk, hogy jobb, ha ennek a bonyolítását hozzáértők végzik. így szüle­tett a megállapodás. Mivel a konkrét üzlet a többszöri tár­gyalás ellenére sem valósult meg, így az együttműködési szerződést egyik részről sem vet­tük igénybe. * A „pengeváltás" az itt kö­zélteknél jóval hosszabb volt, de terjedelmi okok miatt la­punk ennyit tud közölni. Egyébként, hogy ma sincs béke „az olajfák hegyén", azt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy csütörtökön 18 óra­kor FORUM lesz ez ügyben a városháza nagytermében. . . F. Kováts Éva Figyelem! A városi kórháznál változik a telefonszám A dombóvári városi kórház gazdasági igazgatója, Nagy Béla tájékoztatása szerint az egészségügyi intézmény tele­fonközpontján végzendő át­alakítási munkák miatt 1992. október 29-én 16-19 óráig a te­lefonközpont üzemen kívül lesz. Az üzemszünet ideje alatt a hívható számok: — 65-844 kórházi telefon- központ, — 65-038 sebészeti osztály, — 65-648 sebészeti műtő, — 65-546 intenzív osztály, — 65-807 körzeti orvosi ügyelet. Krimikrónika „Ingyen" bevásárlás Ismeretlen tettesek októ­ber 22-ére virradóra betör­tek a kaposszekcsői 99. számú vegyesboltba. A havi bevásárlásukat pénz nélkül megoldó egyének 120 ezer forint értékben vittek el kü­lönböző italféleségeket, ci­garettát és ruhaneműket. Eztán géppel mosnak Lehet, unta a kézzel tör­ténő mosást az asszony, de pénze mosógépre nem volt, ezért bíztatta emberét, sze­rezzen már valahonnan egy mosógépet! Több sem kellett a szófogadó férjnek, kapta magát és három Hajdú tí­pusú mosógépet is hazavitt, mellé három centrifugát, hogy ki legyen a garnitúra. A szépséghiba mindössze annyi, hogy mindezt októ­ber 21-én éjjel az áfész ko- csolai 62. számú vegyesbolt­jába betörve tette. Az isme­retlen ezenkívül még egyéb cikkeket is magával vitt. Szárnyalt a versenybicikli Lopják a bicikliket, hal­lotta a rossz hírt G. P. dom­bóvári lakos. Az Ady utca 20. szám alatt lakó polgár ezért nem resteilte 12 ezer forintos versenykerékpárját minden nap 4. emeleti laká­sajtaja elé felvinni, ami nem kis fizikai teljesítményt je­lentett. Hiába volt azonban elővigyázatosság, a kerék­párnak így is nyoma veszett, a tulajdonos hűlt helyét ta­lálta egy októberi reggelen, szárnyra kapott a bicaj. Maga alól a hidat A 611-es úton Dombó várt elhagyva, Kaposszekcső irányában a Szekszárdi Közúti Igazgatóság hidat épít, melynek zsaluanyagát ismeretlen tettes - október 9-12-e között ellopta. A kár 24 ezer forint. Lehet, hogy az ismeretlen elkövető nem ezen a hídon jár? Akkumulátort a magtárból Nem veteményezni akar­tak, másban mesterkedtek azok az ismeretlen elköve­tők, akik rácsfelszakítással törtek be a kocsolai téesz magtárjába, október 19-én éj­jel. A betörők tápot vittek el és a gépműhelyben lévő IFA tehergépkocsiból két darab akkumulátort. A kár 24 ezer forint. Az üggyel kapcsolatban örömmel adjuk hírül, hogy a tetteseket a dombóvári vá­rosi rendőrkapitányság bű­nügyi osztálya példás gyor­sasággal elfogta. A tett elkö­vetésével alaposan gyanú­sítható egyéneknek lesz ide­jük gondolkodni azon, hogy vajon megérte-e ilyen mó­don szerezni akkumulátort. Az oldalt szerkesztette: F. Kováts Éva T anműhely avató Tanműhelyavató volt október 22-én Dombóváron a Szak­munkásképző Intézetben, mint arról lapunkban hírt adtunk. A háromszintes, bruttó 1350 négyzetméter alapterületű oktatási bázis 250 diák egyidejű szakoktatására alkalmas forgácsoló-, szerkezetlakatos-, hegesztő-, villanyszerelő-, ruhakészítő- és gépszerelő szakmában. Az építkezés, mint azt az oktatási intézmény igazgatója Vida János elmondta, 1991. június 12-én kezdődött. Első lépcsőként a tanműhely szerkezete és tetőszerkezete készült el a TOTÉV ki­vitelezésében 1991. december 12-re. Ezt követően a szakmun­kásképző iskola diákjai maguk végezték a kőművesmunkákat, a festés-mázolást, a villanyszerelést és a gépek telepítését peda­gógusaik irányítása mellett. A fűtés-vízszerelést a Dombóvári Építő- és Szerelő Kisszövetkezet, a külső betonozást és vakolást a Dalmandi Mezőgazdasági Kombinát építőbrigádja készítette el. A 40 millió forintba kerülő beruházás a Szakképzési Alap pá­lyázatainak elnyerése útján, a Munkaügyi Minisztérium, a Me­gyei Munkaügyi Központ, a Dombóvári Városi Önkormányzat, valamint a város és környékének üzemei, szövetkezetei, váílala; tai támogatásával készülhetett el. FKÉ Fotó: Gottvald Károly

Next

/
Thumbnails
Contents