Tolnai Népújság, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-17 / 246. szám
8 »ÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1992. október 17. A temesvári színház vendégjátéka ^ Csiky Gergely: Buborékok 1875-ben avatták fel az új temesvári színházat Csiky Gergely ünnepi prológjával. így volt stílusos, mert Csiky akkor még temesvári lakosként egyházi szolgálatban állt, a papnevelő intézetben volt tanár. Nagy karrier előtt állt, a tehetséges fiút a bécsi Augus- tinaeumban taníttatták, teológiai doktorátust szerzett, őt azonban jobban vonzza az irodalom, mindenek előtt a színház. Ki is lép a papi rendből, s ő lesz a kor ünnepelt színpadi szerzője. Hihetetlenül sokat dolgozott, kitűnő regényeket is írt (Sisyphus munkája, Az Atlasz-család), de igazi területe a színpad, s kevesen tudták úgy kiaknázni lehetőségeit, mint ő. Szigligeti után ő teremti meg a polgári színműírást, vele kezdődik a modern magyar színház. Színműveit 18 kötetben adták ki, s ha hozzávesszük fordításait, regényeit, elméleti írásait, csak bámulni tudjuk termékenységét, hisz még az ötvenedik évét sem érte meg. A nagy gazdagságban remekművek is akadnak jócskán, ezek közé tartozik a Buborékok című vígjáték is, amit magyarországi vendégjátéka során a temesvári színház Szekszárdon is előadott. Csiky minden erénye megmutatkozik ebben a darabban. Péterfy Jenő „színpad szerint gondolkozó dramatikusnak" nevezte, ezt a franciáktól tanulta, saját leleménye az, hogy magyar típusokkal népesíti be színpadát, a lezüllött magyar dzsentri, a cifra nyomorúság tarka világa jelenik meg darabjaiban, sok humorral és meggyőző realizmussal. A Buborékokban a Solmay család vonul fel, a tönkrement földbirtokosnak most kell szembenéznie azzal, hova juttatta tékozló családja. Sötét világ, de Csiky gondoskodik arról, hogy humort vegyítsen a baljós történetbe, s bár Sol- mayéknak fel kell adniok eddigi életformájukat, végül mégis csak jóra fordul minden, a szerelmi viszontagságok is elcsendesednek, s mindenki új életet kezdhet, a sok Fotó: Gottvald Károly hazugságot a csendes boldogság válthatja fel. Az előadást, vendégként, Miszlay István rendezte, hűségesen szolgálva Csiky Gergely színpadát. Ez valóban az ő világa, amit élettel tölt meg a kiváló együttes. Az előadásnak atmoszférája van, ez igazi erénye, s néhány kivételes alakítást is láttunk. Mindenek előtt, Ferenczy Annamáriára gondolok, aki minden gesztusában nagy színésznő, s méltó társa Makra Lajos, Dukász Péter, Szász Enikő, Higyed Imre, Réthy Margit. Az előadás régen látott sikert hozott, a zsúfolt nézőtér hosszan, lelkesen ünnepelte a temesvári művészeket. Manapság sok szó esik a határon túli magyarságról, közös értékeink cseréjéről, megbecsüléséről. Nyilatkozatoknál, fogadkozásoknál többet érnek a közvetlen kapcsolatok, a baráti találkozások, amire a művelődési központ azzal is alkalmat teremtett, hogy az előadás után fogadást adott a temesvári művészek tiszteletére, akiket Kocsis Imre Antal polgármester köszöntött. A hangulatos beszélgetés a közös szálakat szőtte tovább, a viszontlátás reményében. Csámji László írás közben (Vénasszonyok nyara) Egyik XVII. századi versünkben „az vén asszony borjút őriz" de a kifejezés nem rosszalló, a jelző nem csúfon- dáros, csak az életkorra mutat s legföljebb a folytatás utal tehetetlenségére, mert „mind elszalasztgátja". Pedig az öregasszonyokkal nem kíméletes nyelvünk, a megvető kifejezések egész sorát vonultatja fel, banya, boszorkány, csoroszlya, szipirtyó, vasorrú bába, satrafa, vén skatulya, áspis kígyó, vagy a régi nyelvben agg-lant, hogy a többit ne is említsem. A fiatalok fölényes kíméletlensége könnyen osztogatja a jelzőket, következésképp igaztalan is. A bölcs Marcus Aurelius császár nem véletlenül beszél az öreg nők és férfiak tökéletességéről, korukhoz illő szépségéről, ami nem kisebb értékű, mint a fiatalság ingerlő bája. Az amerikai Walt Whitman versében pedig „szépek a fiatalok, de az öregek még szebbek!" A megfogalmazás a tekintélytiszteletet is tükrözi, a kortársak például Mária Terézia királynői termetét dicsérték, amit mázsányi testsúlya aligha indokolt, igaz, másoknak is kijutott az ékes jelzőkből, a hattyúnyak, az ég kékjére emlékeztető tekintet azoknak a főúri hölgyeknek is kijárt, akik éjszakánként söprűnyélen utaztak a Gellérthegyre. Csak a szegény asszony vénült meg, magányosan tengette napjait s mint Kassák Lajos versében, az arany nap, az ezüst hold nem hajolt le hozzá. A régi matrónákat tisztelet övezte, ők kormányozták a házat, náluk volt a kamrakulcs, az unokák jól tudták, hogy karácsonyi kívánságaikat ők továbbítják az angyalokhoz. A mai öregasszonyok örömtelenek, megviseltek, legtöbben még ünnepnapon se várhatnak jó szót az unokáktól, s azt számolják, kibírják-e nyugdíjtól nyugdíjig. Mögöttük a múlt bazalthegye, ami épp oly sivár, mint a szűkre szabott jövő. Azt is elfelejtették, hogy Walt Whitman versében szebbek, mint a fiatal lányok. Mindenért hálásak, az emlékezés múltjuk szenvedéseit is megszépíti, kis örömeiket is úgy emlegetik, mint az élet ajándékát, s a sors ártatlan kedvezései titokzatos fényt kapnak. — Ó, az én áldott emlékezetű férjem! -sóhajtja Fáni néni, s az őszi égre emeli tekintetét, mintha a felhők között keresné a megboldogultat. - Amikor megismerkedtünk, már az adóhivatalban dolgozott, nagy karrier várt rá. Daliás férfi volt, - ábrándozik Fáni néni - az adóhivatal pedig biztos állást jelentett. Egy nyári este engedélyt kért, hogy meghívhasson egy vendéglőbe, mert akkor még így illett. A kerthelyiségben ültünk le, hársfaágak hajoltak fölénk és képzelje, kni- kebájnt rendelt! Diákkoromban pajzán kedvű öregurak társaságában még ihattam knikebájnt, pocsék, ragacsos ital volt, de ennek most nincs jelentősége. Fáni néni, aki nevét Rudolf trónörökös felesége, Stefánia főhercegnő emlékére kapta, áhítattal néz vissza a ma már alig meghatározható múltba, amikor virágos kartonruhában ült a vendéglő kerthelyiségében, hársfaágak alatt s az adóhivatal daliás tisztviselője lovagiasan knikebájnt rendelt neki. Változik a kép, az adóhivatali karrier elmaradt, mindig mást léptettek elő, aztán itt volt a háború, „szegény Bélámat is elvitték", mondja Fáni néni, s a folytatás? Orosz fogság, közben itthon bevonultak a németek, az oroszok, s amikor szegény Béla haza keveredett, nem győzött mentegetőzni, mert azt mondták, adóval nyúzta a népet s Horthyért fogott fegyvert. Úgy beszéltek vele, mintha ő robbantotta volna ki a háborút, de azért kibírták ezt is, bár alig van elég szó elmondani azt a nyomorúságot, amit rájuk borított az ég. „Szegény Bélám ivott" - mondja titokzatos Fáni néni, s közben mentegeti is: kellett neki a vigasz, a felejtés. Azért a két gyerek elvégezte az iskolát, igaz, messze kerültek, de nem lettek hálátlanok, az ünnepekre ugyan legtöbbször nem tudnak eljönni, mégsem feledkeznek meg anyjukról. Az emlék szépíti meg az öregasszonyok életét és a remény, ami oly szerény, hogy szót is alig érdemel. Kifakult fényképeken ábrándoznak, s mindennap megnézik a postaládát, hogy írt-e nekik valaki. Az újságban, amit ketten-hárman közösen fizetnek elő, előbb a gyászközleményeket olvassák el s tűnődve néznek maguk éllé. Lám ez is elment. Szívükben nincs harag, a régi sérelmeket elfelejtették, s megértőén beszélnek az emberi esendőségről. „Nagy kópé volt" - mondják, ha ismerős névre bukkannak a gyászhírek között, vagy összecsapják a kezüket: „Ó a pernahajder!" S a régmúltra gondolnak, békebeli bálokra, amikor bosztont táncoltak, mert a tangót erkölcsileg kifogásolták egyházi körökben, a helyi lap közölte az első hálózó lányok névsorát s a vőlegény knikebájnt rendelt választottjának a kertvendéglőben. Az emlékezéstől arcuk kipirul, szívük gyorsabban dobog. Minden öregasszony élete kész regény és kész történelem. Lánykoruk virágkoszorús tavaszában minden oly ígéretes volt, hogy úgy érezték, nem csalhatja meg őket a remény. Tudjuk, megcsalta őket. A férfiak kártyáztak, katonai díszszemléken parádéztak vagy oktalanul lövöldöztek a fronton, azt is feledve, hogy Isten az ellenséget is saját képmására teremtette. Közben az asszonyok otthon valódi történelmet csináltak, nevelték a gyerekeket, megnézték a leckéjüket, vasárnap ünneplős ruhát adtak rájuk, s bármi történt is, valami mindig került az asztalra, bár maguk se tudták, honnan, mert üres volt a kamra. Hősök voltak, a maguk módján, mindent kibírtak, panaszra is alig nyílt szájuk. Kelekótya politikusok azt szónokolták, hogy a magyar baka a Donnál védi a hazát, de csak arra volt gondjuk, hogy megőrizzék otthonukat, akkor is, amikor erre alig volt esély. Egyik nyomorúságból mentek a másikba, tudták, csak magukban bízhatnak, így éjfek, összeszorított szájjal, két remény között. S most ülnek az őszi fényben, a vénasszonyok nyarának múlékony melegében, s átadják magukat ennek a csalékony örömnek. Mindent tudnak, az sem lepi meg őket, ha a fiatalok nem köszönnek a lépcsőházban vagy eléjük tolakodnak a boltban, a buszmegállóban. Nem arra gondolnak, hogy elmúlt az élet, csak azt tudják, ajándék minden nap, minden óra. Félénken gondolnak a hajdani kislányra, aki kartonruhában ült a kertvendéglőben, knikebájnt kortyolt s hársfavirágot tűzött a hajába. Lehet, hogy nem is így történt, talán soha nem volt tavasz, a hársfákat is régen kivágták, de akkor is gyönyörű, ha csak egy álomra emlékeznek. Ez szépíti meg őket. Mint kései virágok emelik fejüket a fénybe, s tudják, ki kell használniuk minden percet,, mert az órákat visszaállították, most már hirtelen száll le az este. Lányok lebegnek előttük, s tárgyilagosan arra gondolnak, megöregszenek majd ők is. Tudják, szépek a lányok, de homályosan emlékeznek az amerikai költőre is, aki azt írta, az öregek még szebbek. Csányi László A Tolna Megyei Művészetbarátok Egyesületének megalapításáról Kitüntették Solti Györgyöt A TIT Megyei Szervezete két éve önállóan működik. Ez két törekvést hozott felszínre. Elemi létérdekké vált, hogy helyi törekvések, értelmiségi igények korszerű kielégítésével járuljon hozzá a hazai szellemi élet színesebbé és gazdagabbá tételéhez. Másrészt célszerűnek látszik, hogy - és erre már az országos szervezet is mutatott példát - keretet adjon a kisebb értelmiségi csoportok (nyelvművelők, amatőr csillagászok, régészeti szakkörök, helytörténészek, stb.) működésének. Ez a laza, csak kereteket biztosító együttműködés bekapcsolja ezeket a szervezeteket a TIT alapvető céljainak megfelelően, a népművelés, ismeret- terjesztés vonulataiba, de megkönnyíti szervezését (terem biztosítása, meghívók elkészítése, stb.). E meggondolások alapján vetjük fel a címben megfogalmazott egyesület létrehozásának gondolatát. Ma a művészetbarátoknak Budapesten van egyesülete és mivel vidéken csak szatel- lita-tömörülések vannak, ebbe tartoznak a vidéki műbarátok is. Ezt a kötődést célszerűnek látszik fenntartani, mivel egy nagymúltú, segítőkész kapcsolatrendszerekkel rendelkező anyaegyesület csak hasznára lenne egy születő, első lépéseit próbálgató szervezetnek. A leendő egyesület mindenképpen hiánypótló lenne. Céljai közül - a teljesség igénye nélkül - felsorolunk néhányat. Összefogná, különböző találkozási pontok mentén tömörítené a hivatásos és amatőr művészeket, a gyűjtőket, az érdeklődőket, a műkereskedőket, esetleg az ilyen célú mecénásokat, szponzorokat. Összefogná az elszármazott, vagy valamilyen megyei kötődést mutató művészekkel való kapcsolattartást. Figyelemmel kísérné a külföldről megyénkbe települő művészek munkásságát. Az egyesület feladata lenne mostohán kezelt képzőművészeti ágak megyei vonatkozásainak (naív, egyázi, stb.) felkutatása, bemutatása. Egy képzőművészet-irodalmi találkozóhely (kávéház? klub?) megszervezésével elősegítené az elmondottak megvalósítását. Előadásokkal, művészettörténeti sorozatokkal fejleszteni kell a képző és díszítő művészetekhez való viszonyulást. Emellett számos egyéb konkrét feladat megvalósításában nyújtana az egyesület segítséget. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy ez nem venné el senki kenyerét. Nem óhajtunk professzionális feladatokat átvenni, csak együttműködni a közös cél érdekében. A TIT, a Budapesti Művészetbarátok Egyesülete vezetőségének teljes támogatását élvezi az új egyesület létrehozásának gondolata. A Tolna Megyei Képzőművészek Egyesülete megtárgyalta a fentieket és erőteljes támogatását hangsúlyozta 1992. szeptember 25-én megtartott ülésén. Jelentkezni lehet a TIT Megyei Szervezete címén, 7100 Szekszárd, Augusz u. 1-3., I. em. levélben vagy személyesen. (Előfeltétel a TIT tagság felvétele!) Sikeres „zászlóbontás" esetén a tényleges munka megindítását a Tolna megyei képzőművészek december elejére tervezett kiállításán kívánjuk elvégezni. Kérjük az érdeklődők minél nagyobb számú csatlakozását. Mivel a Népújság nem jut el mindenkihez, kérjük, hogy a fentiekről értesítse érdeklődő ismerőseit és barátait. Gesztesi Tamás dr. a TIT Tm. Szervezetének elnöke A világhírű magyar származású brit karmester, Solti György a közelmúltban vette át Koppenhágában a The Sonning Music Award díjat. Az idős mester nyolcvanadik születésnapja alkalmából részesült az elismerésben. (MTI)
