Tolnai Népújság, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-17 / 246. szám
1992. október 17. HÉT VÉGI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 5 Önellátó falusi háztartás Hogyan, miből élünk? Munka látástól vakulásig nyozásra használták, míg a többit a malomban lisztre, darára, korpára cserélték. Takarmányra ezenkívül is szükségük van, mert míg korábban csak baromfit és legfeljebb egy-két disznót neveltek saját fogyasztóra, addig most kisebb farmra hasonlít Vargáék és nagyobbik fiuk házának környéke: galamb, tyűk, tehén, borjú, bikák, koca, kismalacok, nyulak, ló, csikó és egy Cukri névre hallgató kis- bárány található a példás rendben tartott udvarokon, isMagyarországon a legújabb statisztikai adatok szerint 8.884 forint a létminimum egy falusi, háromfős család esetében. Ugyanez városban 9.500 forint. Természetesen egy főre értve. De vajon hogyan, miből élnek azok a családok, ahol ennél jóval kevesebb pénzt kell beosztani hónapról-hó- ' napra. Varga Károlyék Hőgyészen az Erdélyi utcában, egy tíz éve épült családi házban élnek. A házhoz mintegy négyszáz négyszögöl kert tartozik. A családfő sofőr a helyi textilüzemnél. Közel negyven évi munkaviszony után hónap végén 9500 forint van a fizetési borítékjában. Felesége korábban bedolgozó volt, most munkanélküli. Három gyerekük közül a két nagyobb már családot alapított, az egyik közvetlen a szülők mellett vett házat, a legkisebb fiuk jelenleg katona. Az unokák, két lány, egy fiú, iskolás-óvódások lévén, hogy a szomszédban laknak, gyakran étkeznek a nagyszülőknél. Hogyan lehet egy fizetés mellett fenntartani egy háztartást, ezt kérdeztük a háziaktól. — Önellátásra rendezkedtünk be, amit lehet, mindent megtermelünk, - válaszolja Varga Károlyné. A családnak 350 négyszögöl szőlője van, saját kertjükön kívül nagyobbik fiuk segítségével, aki a Hőgyészi Állami Gazdaság kombájnosa, megművelik két szomszédjuk hátsó kertjét. Búzát termeltek, aminek egy részét takarmáAz állatok állandó gondozást igényelnek Akár egy farmon, itt is van minden tállókban. A pajtában traktor, lovaskocsi, különböző mező- gazdasági gépek, szerszámok, minden, ami szükséges egy jól működő gazdasághoz. Az árokparton kaszálják a füvet a jószágoknak, jó lenne még pár hold föld lucernának, de venni földet nem tudnak, a bérlet pedig túl sokba kerülne, nem éri meg. A tejet, ha nincs borjú, eladják. Saját szükségletre vajat, túrót, sajtot készítenek, ez utóbbi receptjét egy ismerőstől kapták. Mondják, jobb, mint ami a tejüzemben készül, ráadásul nem kell pénzt adni érte. A konyhakertben a napi főzéshez szükséges dolgokon kívül egész évre megtermelik a krumplit, zöldséget, telerakják a mélyhűtőt, a savanyító hordót. Vannak gyümöcsfák, a kamra polcán befőttek, lekvárok. Idülinek tűnhetne a kép, ha nem tudnánk, hogy mindehhez hétköznap-ünnepnap hajnaltól késő estig egyfolytában keményen dolgozni kell a családban mindenkinek. — Ha egy nap harminchat órából állna, az is kevés lenne, akkor sem jutnánk minden munka végére, de csinálnunk kell, ha valahogy meg akarunk élni - mondja a Varga Károlyné. F. Kováts Éva Játék az egész világ Dohogás értelmes cselekvésért Halálos politika, vagy a politika halála? Mahatma Gandhi éhségsztrájkja mögött százmü- liós nép állt, s segített megváltoztatni a világtörténelmet. Ha Tőkés László éhségsztrájkba kezd, a hír bejárja a világsajtót, s a politikusok, államférfiak, az újságolvasók, tévénézők milliói értesülnek róla, hogy létezik egy európai ország, amit Romániának hívnak, abban van egy Erdély nevű tartomány, ahol a közhiedelemmel ellentétben nemcsak románok, hanem magyarok is élnek. Milliókért emel hát szót a püspök. Ha magyar képviselő, akinek a nevét senki sem ismerte addig, bejelenti, hogy eztán egy ideig nem nem eszik, az finom kis hazai sajtóipari műbalhé, a közvélemény érdeklődőbb része meg fogyózásra gyanakszik. Mindebből világosan látszik, hogy az éhségsztrájkhoz, mint politikai módszerhez legalább három dolog szükséges. Ismert és elismert ember, egy sokakat érintő, fontos ügy, és hogy az illető a közvélemény szemében illetékes legyen abban a kérdésben, ami miatt szót emel. Senki sem hiszi ugyanis, hogy egy képviselő, s a hozzá csatlakozott elbocsátott szerkesztő illetékes lenne abban, hogy ki ne legyen, vagy ki legyen a rádió és tévé elnöke. Véleményét megírhatja, elmondhatja mindenféle fórumon, s azt a képviselőtársai, a köztársasági elnök, a miniszterelnök figyelembe veheti, ha akarja. Ám követelésének nemcsak személyes, de tárgyi súlya sincsen, mert nem illetékes a dolog megítélésében. Az éhezés nem drámai lesz, hanem nevetséges. Pontosan annyit ér, mint amennyit az üzemi röpgyű- lések táviratai lendítettek hajdan a békaharcon, s amennyire lelkes ifjúgárdisták elítélő nyilatkozatai befolyásolták a vietnami háborút. Ha egy vegyésztechnikus bele akar szólni abba, ki legyen egy részvénytársaság vezérigazgatója és kik legyenek igazgatói, s ezért étien üldögél a portán, az nem tragikus, még csak nem is nevetséges, sokkal inkább szomorú. Ha bármelyik feltétel hiányzik a három közül a politikai demonstrációhoz, a dolog tragikus fensége komikus színt kap, s tragikomédiává válhat a dolog. Mármint akkor, ha az éhségsztrájkoló túlságosan komolyan venné önmagát, s személyében érné a tragédia, az éhhalál. Bár ilyesmi ezekben az esetekben még - szerencsére - nem fordul elő. Tolna megyében egy éven belül két esetről szerezhetett tudomást a közvélemény. Az első fokon hét évre ítélt bűnöző azért nem akart enni, mert nem helyezték szabadlábra a másodfokú eljárás végéig. Ő rabkórházba került, ahol szakszerű orvosi ellátásban részesül. Enni is kap. A másik „magányos hős" a portán üldögélve éhezik, az üzemorvos vigyázza, de fájdalom, lejár a szabadsága, mehet vissza dolgozni, ismét igénybe veheti az üzemi ebédlőt. Mármint akkor, ha a fegyelmi vége nem az elbocsátás lesz. Azt is bebizonyították a hazai éhségsztrájkolók esetei, hogy ha valaki olyan súlyú ügybe keveredik, ami már meghaladja személyes illetékességét, akkor biztosan veszít, s „másnap", ha a hír lecsengett, már senki sem fogja megvédeni sem a politikai, sem pedig a polgárjogi következményektől. Nem helyezik vissza állásába, nem tudja visszaszerezni többet arcát. Nincs szomorúbb egy kirúgott kisembernél, aki a nagyok dolgába keveredett, és egy nevetségessé vált politikusnál, aki kicsiségek miatt kezdett bele a nagy drámába. A politika manapság feltűnni vágyó, mindenbe belebeszélő emberek szórakozásának terepévé válik, s így éppen lényegét veszíti el. Azt, hogy kisebb-nagyobb csoportok, netalántán az egész nemzet érdekeit fejezze ki. Az emberek pedig mindebből azt a következtetést vonják le, hogy az urak dolgaihoz nekik semmi közük, s a politika ma is csak úri huncutság, amelyben részt vennie teljesen felesleges, és értelmetlen. Ihárosi Ibolya Régi és új noteszlapok Mikor jó a kicsi alma? Ajaj, igen messze, a Tokaj jc\ közelében lévő Mádon él az ő fia. Volt már ott, sokszor próbált megmaradni, de nem sikerült. Azt mondja azért, mert ott mindig hideg van. Tény, hogy Eszak-Magyaror- szág klímája keményebb, mint a mienk, de nem alaptalan az a gyanú, hogy a Pannon asz- szonyi lélek mádi vacogására igazibb okot a menye és annak atyafisága szolgáltat. Mind jómódú borosgazdák azok, rettentő nagyra vannak vele és nincs is hiányuk semmiben, mégse áll be a szájuk, mind egyre csak sírnak-rínak, panaszkodnak. Velük már a fia is, aki odanősült, ott öregedett, azokhoz idomult. De azért. . . még ma sem azt a bort szereti ám ami ott terem, hanem a szekszárdi vöröset! Azt kell küldözni neki elég sűrűén, mert úgy látszik, más is szereti. Tíz perce sincs, hogy álldogálunk a városközpontban lévő L-alakban összetolt padok mellett, nem lep meg, hogy itt is van forrása a mostanában lépten-nyomon fölfakadó életmeséknek, s olyankor, amikor lévén késő délután, mindenki lohol már hazafelé a munkából. Nem gondolnám, hogy bizalomgerjesztő ábrázatom ejtette rabul a szakadt küllemű nénikét, hiszen alig valami szemrevételezés után nem is engemet szólított meg, hanem fejjel magasabb, ennek folytán nagyobb lábon élő kolléganőmet. — Fiatalasszony! Vegye meg ezt a cipőt! - így a megállító hangzat és a viseletes reklámszatyorból máris előkerült nyolcszázért egy se új, se használt, trottőrsarkú bőrto- pánka. - Kétszer volt a lábamon. Jóképű cipő, a menyemtől kaptam . . . Ketten nézzük, aztán rövid ideig már csak én, mert a potenciális vevő elrobog, hivatkozással két gyermekére és arra, hogy mára még tenger dolga van. — Te, jobban ráérsz- veti vissza füligérő szájjal. Kivételesen nekem is lenne éppen dolgom, ha eresztene az üzletkötés híján elszomorodott szempár, aminek gazdája alighanem azt gondolja most, hogy ha ló nincsen, jó a szamár is. Igazából az lenne jó, ha vevő lennék, de nem vagyok az, legalább beszélgessek vele. Törékeny termetű ez az öreg asszony, fején megritkult a téli melegkendő, ruhája is viseltes. Lábán legalább négy számmal nagyobb Adidas cipő ormótlankodik. — Miért akarja eladni, maga is elhordhatná ezt a cipőt! — Megpróbáltam, nem bírom. Soha se jártam én üyen magasított sarkúban! — Ez viszont nem jó hely itt a vásárra, kivált ilyenkor. Vigye ki szombaton a piacra. Ott mindennek van keletje. — Szombaton nem lehet, mert szüretelni kell. Biztosan hallotta, hogy aki jó bort akar, annak szent Ferenc napján kell szüretbe fogni. — Itt nem sok sikert remélhet, kivált ha velem időzik. Legyint lemondóan és azt ajánlja, hogy üljünk le valamelyik padra. Egy a költség, akár állunk, akár ülünk. Neki nincs oka sietni, mert odahaza legföljebb a macskája várja. Tíz éve özvegy, nyolcvankettőben halt meg az ura. Rákja volt a szegénynek. Ellenségének se kívánja, amit együtt szenvedett vele. Rokonság? Az is megfogyott. Egyre kevesebben vannak a temetéseken, meg aztán ... mindenkinek megvan a maga baja. És Mád? Hiszen mondta. Messze van és neki idegen az a világ, hiába vannak az unokák, dédunokák. Nyugdíj? Kapja az ura után, aki szövetkezeti volt, ennek megfelelő a pénz is. A megélhetéshez kevés,, a meg- haláshoz sok. Azért akarja ezt a bőrcipőt is eladni, hogy legyen kitartása, mert nem mostanában jön még a postás. Addig is meg kellene élni. A menye? Az nem jó lélek. Mindig olyan volt, hogy ad is, meg nem is. Egyszer olyan levetett ruhát adott neki karácsonyra, amit fiatalasszony korában még maszkabálba se vett volna föl. Oda pedig akármilyen bolondos ruha jó. Hogy ez az Adidas a lábán, honnan való? — Saját szerzés. A szomszédgyerek el akarta dobni, jól ki is nevetett, amikor elkértem tőle. Ki kellett kicsit tömni itt az orránál, de ebben dagadhat a lábam, ahogy csak akar. — Hány éves, kedves né- ném? Szeme csaknem kacéran villan, amikor villámgyorsan visszakérdez, hogy milyen idősnek gondolom? Arca, homloka sima, tartása picit se roggyant. Hetvennel kezdem, kettesével lépve az évek létrafokait, ő meg édesen kacarászik a mellétrafáláson, hogy „följebb, följebb!" Nyolcvannál tartunk, amikor kicsúszik a számon, hogy „szabad a gazda." — Nyolcvannégy múltam. Milyen szeme van magának, hogy hetvennek nézett? Milyen, milyen! Hát ilyen, mert világért se szeretném megbántani, jól tudva, hogy egynémely nőszemélyek idős korukban se veszik jónéven az öregítést. Hosszan vidul és már harmadszorra kér, hogy ne menjek még. Régen beszélgetett ilyen jót, meg aztán szemre is akar venni jobban, hogy legközelebb megismerjen. — Csak aztán, maga se menjen ám el mellettem idegenként! * Másfél héttel ezelőtt ismerkedtünk meg. Honnan is tudhatná, hogy a magamfajta nem képes elfelejteni a létezéstechnika kényszerű művészeit, azokat, akik naponta küzdenek meg a rájuk virradó másnapokért. V an egy székelynek tulajdonított és nem túl közismert találós kérdésünk, ami úgy szól, hogy „Mikor jó a kicsi alma?" Áz erre a válasz, hogy „Akkor, ha nincs nagyobb!" Most meg tartósan nincs. Kivált az elmagányo- sult öregeknek. Közülük mostanság egyre többnek kell beérnie a kicsinél is sokkal kisebb „almával". Az olyannal például, mint ez a futólagos utcai beszélgetés is volt... László Ibolya
