Tolnai Népújság, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-12 / 241. szám
4 KÉPÚJSÁG SZEKSZARDES KORNYÉKÉ 1992. október 12. Mérlegen A gondoskodás A szociális gondnokság munkájáról hallgatott meg beszámolót legutóbbi ülésén a szekszárdi önkormányzat. Az elmúlt héten szociális otthont avattak a városban. Ezek apropóján próbáljuk megvonni a szociális gondoskodás mérlegét. Először Takács Béláné gondnokságvezetőt kerestük meg, akivel legelőbb a kicsikről beszélgettünk. — Két bölcsődét kellett megszüntetnünk az igények csökkenése miatt. Ugyanakkor a folyamat megfordulni látszik, hiszen a szülők gyakran kényszerpályán mozognak. A gyesen lévő kismamák közül sokan „igyekeznek" mihamarabb visszamenni, hogy nehogy elveszítsék az állásukat, de akik munka nélkül maradtak, azoknak is szükségük van a szolgáltatásunkra, hiszen nekik munkát kell keresniük. Többek között ezért gyermekfelügyeletet is biztosítunk. — Ez mennyiben különbözik a normál bölcsődei ellátástól? — A Perczel Mór utcai bölcsődénkben van egy csoport, ahova bárki, bármikor mindenféle igazolás nélkül behozhatja a hat évnél nem idősebb gyermekét. Óránként húsz forintot kell fizetni, így étkezéssel együtt a napi ellátás kétszáz forintba kerül. Ez a díj jóval alatta marad annak, amit egy dadusnak a szülők kifizetnének. Naponta tizenöt - húsz szülő hozza be a kicsiket hosszabb-rövidebb időre. — Október elsejétől megemelkedett a bölcsődékben a nyersanyagnorma. Kérhetik-e a szülők a csökkentését illetve elengedését? — Tudomásom szerint eddig ilyen igény nem érkezett, de indokolt esetben erre lehetőség van annak ellenére, hogy a napi negyvennyolc forint már támogatott összeg, hiszen csak a nyersanyag- normát kell megfizetni. — Az önök intézményében mennyire csapódnak le a társadalomban zajló változások? — Ami az időseket illeti, úgy gondolom, a kiépült rendszer kellő segíséget tud nyújtani nekik. A rászorulók különféle mértékű kedvezményeket kapnak. Ugyanakkor azt látom, hogy a fiatalokkal kellene többet törődnie a társadalomnak. Sokuk helyzete teljesen kilátástalan: a munkanélküliséget nehezebben tudják elviselni, mint a felnőttek. — Van-e kapcsolatuk az egyházakkal, karitatív szervezetekkel? — A Máltai SzeretetszolgáFélidöben az őcsényi önkormányzatnál Nemzetiségi iskola van, egyházi lesz? Lassan félidejéhez érkezik az önkormányzatéciklus, ilyenkor számot vetnek az eddig elvégzett munkáról: mit, hogyan sikerült megoldani, mi az, ami még várat magára. A nehézségekről, a sikerekről és a tervekről Szalma Gáboméval, Ocsény polgármesterével beszélgettünk. — Mind a testületnek, mind a jegyzőnek és nekem más volt az indíttatásunk kezdetben - kezdi a polgár- mester asszony. — Más módon készültünk az új ciklusra. A fiatal testületi tagok úgy gondolták, hogy nagy lendülettel, korszerű szemlélettel olyan falut szeretnének kialakítani, ahol szívesen laknak az emberek. Az önkormányzati törvény elkészítésekor elhangzott: meg kell változnia annak a szemléletnek, hogy minden a városé vagy a megyéé. Azt hiszem, nem tudták, hogy a munkánk nem működhet „fékek" nélkül. Igaz, annyi pénze, mint jelenleg van, nem volt a rendszer- változás előtt a községeknek. Az önkormányzatoknak ugyan most is vannak gondjaik, de az elosztást igazságosabbnak, korrektebbnek tartom. A helybelieknek el kellett mondani, miért annyi ameny- nyi a személyi jövedelemadó, vagy a normatív támogatás. Tudták, hogy az önkormányzat nem vállalkozásokból él, hanem a köz szolgálatára szegődött. Jómagam is úgy gondoltam, mindent meg kell tenni a faluért, a lehetőségeket maradéktalanul kihasználva. — Miben értek el sikereket? — Azt gondolom, a falugyűléseken lehet igazán lemérni, mekkora az érdeklődés. Amikor az egész falu előtt ott a testület, és vállalja a döntéseit. Kimagasló eredménynek számít, hogy nemzetiségi iskolát hozhattunk létre, de eredmény az is, hogy járdákat, utakat építettünk, s jelenleg készül az egészségügyi komplexum. Mindannyian tudjuk, érezzük azonban, hogy az anyagiak kötnek bennünket. — Milyen tervei vannak az önkormányzatnak? — Magam és a testület sem csak a választási ciklus végéig tekintünk előre. Fontos feladat a községben a szennyvíz elvezetésének a megoldása, amire a pályázatot is most fogjuk beadni. Igen nagy gond még a telefon. Az áldatlan helyzet javítására tárgyalásokat folytatunk a MATÁV-val. Az elkövetkezendő két évben az egyházzal is valamiképpen egyezségre kell jutni az iskola ügyében. Ha visszaadjuk, újra alsó tagozatos iskolát kell építeni. A testület arról már döntött, hogy visz- szaadja az egyháznak a kul- túrházat. Most azon kell gondolkodnunk, hogy hol tudnánk helyet biztosítani a kultúrának. A sport területén is lépni kell, a labdarúgó pályán korszerű öltözőt, lelátót építeni. A község központjának kialakítása is befejezésre vár: le kell bontani mielőbb az ide nem illő épületeket, a közterületeket pedig parkosítani szeretnénk. TotóíWy (pt) Az új otthonban lat keresett meg bennünket azzal, hogy ötven embernek biztosítanának ingyenes ebédet. Mi ennek örülünk, de azt mondtuk, kutassanak fel ők olyan embereket, akiket támogatni szeretnénk, mert nem akartuk cserbenhagyni az eddigi gondozottjainkat. — Csütörtökön avatták fel ünnepélyesen a már július óta működő szociális otthont, ami eredetileg idősek klubjának indult — Igen, szerettünk volna egy hétfőtől péntekig nyitva tartó otthont kialakítani. Időközben azonban megjelent egy pályázat, amelyben szociális otthon létesítésére lehetett pénzt elnyerni. A városüzemeltetési iroda pályázott, és nyert pénzt. Ekkor merült fel, hogy emeletráépítéssel meg lehet valósítani az elképzelést. A most felavatott intézmény vezetője Bálint Gyöngyi, akitől először azt kérdeztük: elég-e az ötvenhat férőhely? — Ahhoz képest, hogy eddig a városban nem volt szociális otthon, sokat jelent. Aki kellő időben jelentkezett a felhívásunkra, a nyitáskor helyet tudtunk neki adni. Annak mindenesetre nagyon örülünk, hogy sokan, akik kötődnek valamilyen módon a városhoz - és eddig más szociális otthonokban kellett élniük, távol Szekszárdtól, most nálunk kaptak helyet. Természetesen azóta több kérvény is érkezett, összesen mintegy száz helyre lenne szükség. — Miben reménykedhetnek a várakozók? — Azt kell mondanom sajnos, hogy itt csak akkor lesz hely, hogyha meghal valaki. Ez kegyetlenül hangzik, de tény.-hangyál- Fotó: -kpmAz ideális feleség vak, süketnéma és természetesen italmérése van. De ha még „kis kút, kerekes kút" is „van az udvarába", amiből sört lehet vödörszám meríteni, az már nem is feleség, hanem egyenesen istennő. Kár, hogy az utcán álló kútban nem sör van, és a kút káváján hirdetett italmérés egy Boros nevű férfié. Szóval: A tulaj kezét ne kérjék meg! Tehetségek iskolája Cél az egyetem Szekszárd belvárosában plakátok hirdették, hogy jelentkezni lehet a tehetségek iskolájába. Hallottunk már elit gimnáziumokról, sőt, már zseniképzóről is, de úgy éreztük, ez valami más. Megkerestük hát az ötletgazdát, dr. Horváth Bélát, aki tavaly decemberben szerezte kandidátusi címét, s az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola Magyar Nyelvi- és Irodalmi Tanszékének vezetője főiskolai tanárként. — Miért szervezik a tehetségek iskoláját? — Kollégáimmal együtt úgy gondoljuk, hogy a jól vagy talán kevésbé jól tanuló, de tehetséges gyerekekkel foglalkozni kell. Középiskolás korukban feltétlen. Egyrészt jónéhányukban ki kell bontani a tehetséget, rá kell ébreszteni őket a bennük rejlő értékekre, másrészt pedig irányítani kell ezeket a fiatalokat, segítséget adni nekik, egyáltalán mellettük kell lenni. — Nem kései a középiskolában kezdeni a tehetséggondozást? — E téren nálunk jóval előbbre tartó országokban már elfogadott nézet, hogy nem jó a korai specializáció, mert beszűkíti a látókört, gátolja a kreatív gondolkodást. Inkább jól megalapozott általános műveltségre kell építeni, s nem csak azért, mert a harmonikus személyiségnek ez az egyik alapfeltétele, hanem azért is, mert az alkotáshoz - bármely tudományterületen - széles látókör szükségeltetik. Készség az új meglátására, az eredeti gondolkodásmódra. Igaz, a mai felsőoktatási felvételi rendszer ezt még inkább csak deklarálja. — Apropó, felsőoktatás. Miben áll képzési koncepciójuk, célozzák-e a tehetségek egyetemi felvételire való felkészítését? — Hogy a kérdés első felé-re válaszoljak: Az alapozó időszakban, a III. év második félévéig - egyelőre - a fizikát, matematikát, kémiát, irodalmat illetve a művészeteket kívánjuk tanítani. Az utolsó három félévben pedig - miközben továbbra is törekszünk az általános műveltség elmélyítésére - a választott tudományterületekre összpontosítunk. Kiscsoportban, maximum 12 tanulóval akarunk dolgozni, tehát erre biztosított a lehetőség. Ami pedig a kérdés második felét illeti: természetesen célunk, hogy alaposan felkészítsük főiskolai, egyetemi felvételire a gyerekeket. — Nyilvánvaló, hogy öné a tantárgyak közül az irodalom illetve a művészetek. Kik lesznek a három reáltárgy oktatói? — Természetesen az eredményes munkához nem csupán tehetséges tanítványokra, Az ötletgazda hanem jó tanárokra is szükség van. Talán nem szerénytelenség, ha azt mondom, hogy ebben az esetben ez adott. Szakterületükön jól ismert, a tehetséggondozás iránt régóta elkötelezett tanárok vállalják a tanítást. A fizikát dr. Jurisits József, a metematikát dr. Katz Sándor, a kémiát dr. Horváthné Papp Ibolya gondozza. Kollégáim sok tehetséges, tanulmányi versenyeket nyert orvost, mérnököt, tanárt neveltek már. — Magánkezdeményezésről lévén szó, bizonyára fizetniük kell a tehetséggondozásért a gyerekek szüleinek. A tandíj nem riasztja el a kevésbé tehetős családok jó képességű gyermekeit az iskolától? — Bizonyára nem minden családi, költségvetésből lehet elvonni a havi 3600 forintot erre a célra, ám ez a tandíj még mindig kevesebbet tesz ki, mintha csak két tárgyból magántanárhoz járna egy-egy gyerek. Baj lenne azonban, ha csak a tehetős szülők gyermekei jutnának hozzá a szakszerű segítséghez, s újra Ady szavai igazolódnának az elkallódó magyar tehetségekről. Az egyén jövője - és talán nem fellengzős - az ország jövője is a kreativitás, a tehetségek kibontakozásától függ. Ezért segíteni próbálunk. Alapítványokból, pályázati úton szerzett pénzekből szeretnénk fedezni a későbbiekben a képzés költségeit, s ha a TIT mellett további önzetlen, ügyszerető szponzoraink is akadnának . . . — Végezetül, van-e még lehetőségük jelentkezések elfogadására? — Sajnos, vagy szerencsére még van. Eddig a tervezett csoportlétszám fele betöltött, s amint telítődik a létszámkeret, indul a programunk heti egy alkalommal, négy órában. Az érdeklődőknek pedig szívesen adok felvilágosítást. Egy tehetséges fiatalnak nem okozhat problémát telefonszámom megkeresése. - Nagy László - Fotó: Ritzel Zoltán A francia-magyar meccsek gondot okoznak Clara Antivackis Bezonsból Azon szekszárdiak számára, akik egyszer már eljutottak a francia testvérvárosba, a Párizs melletti Be- zonsba, bizonyára nem kell különösebben bemutatni Clara Antivackist. Klára - mert magyar származású lévén így illik ejteni a nevét - a bezonsi önkormányzat adminisztrációs titkárnőjeként egyik ismert képviselője az utóbbi időszakban ismét felfelé ívelő kapcsolatoknak. Egy bezonsi csoport tagjaként az elmúlt héten érkezett Szek- szárdra: legutóbb - s egyúttal első alkalommal - 1989-ben járt Tolna megye székhelyén. — Budapesten születtem, Győrből mentem férjhez Franciaországba, s ott élek immár huszonkét esztendeje - sorolja életrajzi adatait Klára, s amikor arról esik szó, hogy magyarnak, vagy már inkább franciának vallja magát, így válaszol: —Fe le-fele arányban ide is, meg oda is húz a szívem. Mindkét nemzetet nagyon szeretem, s ebből csak akkor származik problémám, amikor a francia és a magyar labdarúgók találkoznak egymással. Ilyenkor hol az egyik, hol a másik csapatnak szurkolok, vagy éppen átkozom őket a kihagyott helyzeteknél. Bezons és Szekszárd között kereken huszonöt éve áll fenn a testvérvárosi kapcsolat. Az egymásra találás történetében - vajon mi más - a bor játszott fontos szerepet. Ugyanis Bezons - tudjuk meg Klárától - ezelőtt háromszáz évvel ismert bortermő vidék volt. Ezt figyelembe véve kerestek a bezonsiak Magyarországon egy hasonló tulajdonsággal rendelkező kisvárost. így akadtak Szekszárdra. — Jómagam tíz éve segédkezem Bezonsban a kapcsolatok fejlesztésében, de különösebbet nem tettem hozzá az elődeim munkájához, csak próbálom a régiek útját járni - hangsúlyozza Klára, majd elárulja: tizenkét francia város áll ugyanannyi magyar településsel kapcsolatban, s közülük magasan Bezons és Szekszárd emelkedik ki a maga eddigi háromezer fős cserelátogatási eredményével. — Az első látogatások egyikénél történt az a sztori, ami máig emlékezetes számomra - idézi fel egyik élményét Klára. — Van Franciaországban egy olyan aperitif, amit magyarul „szüz„-nek kell ejteni. Mondanom sem kell, hogy a szekszárdi delegáció valamennyi tagja „szüz"-et kért az étkezés előtt. Csakhogy ez az ital gen- cián-kivonatból készül, s éppen ezért rendkívül keserű. Meg is lepődött alaposan a küldöttség, hogy ilyen keserűek a francia „szüzek". Az ilyen és ehhez hasonló vidám történetek is hozzájárultak és hozzájárulnak a két város és az ott élők kapcsolatainak elmélyítéséhez. — Sok szeretet és sokoldalúság - hangzik végezetül Clara Antivackis összegzése Bezonsra és Szekszárdra vonatkoztatva. — Akárcsak a múltban, erre kell alapozni a jövőben is. Szeri Árpád Fotó: Kispál Mária