Tolnai Népújság, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-02 / 207. szám
MAGYAR SZAKKÉPZÉS AMERIKAI SZEMMEL (2. oldal) BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1992. SZEPTEMBER 2. SZERDA ÁRA: 9,60 FORINT HE ÉVFOLYAM, 207. SZÁM Mezőgazdászból babaárus (5. oldal) Nyílt pályázat - pozitív eredmények (5. oldal) Új áruház - hatezer árucikk Röpködnek a milliók Tolnán Megvonták a bizalmat egymástól Iposzosztályok Mintegy 50 szakmunkásképzéssel foglalkozó iskolában indul az idén szeptembertől Iposz-osz- tály, vagyis az Ipartestületek Országos Szövetsége által támogatott új típusú szakmunkásképzés. Ezekben az osztályokban a tanulók a hagyományostól eltérően több szakmai-gyakorlati képzésben részesülnek, valamint kötelező az idegen nyelv tanulása. Emellett oktatnak általános gazdasági tárgyakat is, segítve a tanulók iskola utáni egzisztencia alapítását, önállósulását. Klímaberendezések Izraelből Kizárólagos hazai forgalmazóként Izraelből importált klímaberendezések értékesítését kezdte meg a tatabányai Delta Nova Részvénytársaság. Az autókba utólag beszerelhető légkondicionálókat a közel-keleti cég 14 ismert nyugati márka több mint 100 típusához fejlesztette ki. Valamennyire felvesz rendelést a tatabányai Delta. Izraelben egyébként a gépjárművek 90 százaléka ilyen berendezésekkel közlekedik, s a szakemberek jelzése szerint Nyu- gat-Európában néhány éven belül 40 százalékos lesz az arány. Öncsőd után élénkülés A karcagi Agyagipari Népművészeti Háziipari Szövetkezet az öncsőd bejelentése után korrektül megegyezett hitelezőivel. A társadalombizotsítással, az adóhivatallal az Áram- szolgáltató Vállalattal, az Ipar Bank Rt. Békés megyei fiókjával és több kisebb szállítóvei nyolcmillió forint adósság kifizetésének határidejében állapodott meg. Bár a termelés az év első felében több hónapon át szünetelt, a törlesztéseket az idén megkezdik. Az adósság visszafizetésének zömét jövőre, illetve 1994-re ütemezték - tájékoztatta az MTI szolnoki munkatársát Molnár József elnök. Skót fesztivál Budapesten Skót kulturális fesztivált rendeznek Budapesten szeptember 6-8. között - mondta az MTI tudósítójának kedden David Craig, a United Distillers Kelet-Európai marketing menedzsere. A rendezvénnyel a cég közelebb kívánja hozni a skót kultúrát, egyben ily módon népszerűsítve egyik legkedveltebb nemzeti exporttermékét, a skót whiskyt, a Jönnie Walkert. Húszmilliós ráfordítással készült, 14-15 milliós, hatezer cikkelemet tartalmazó árukészlettel rendelkező, 1200 Az Országgyűlés kedden módosította a családi pótlékról szóló törvényt: ennek értelmében szeptember elsejei hatállyal gyermekenként átlagosan havi 300 forinttal megemelkedik a családi pótlék összege. Az egygyermekes családok ezentúl 2600, az egygyermekes egyedülállók és a kétgyermekes családok 3100, a kétgyermekes egyedülállók, valamint a három- és több gyermekes családok 3600, a három- és több gyermekes egyedülállók pedig 3800 forint családi pótlékot kapnak gyermekenként. A tartósan beteg, illetve testi és szellemi fogyatékos gyermekek után havi 4950 forint jár. Az 1990 óta érvényes törvény rendelkezései szerint az Országgyűlésnek évente legalább kétszer kell döntenie a családi pótlék emeléséről, a A "lámpások" a szoktatás időszakának nevezik szeptember első két hetét, ugyanis az óvodából iskolába került nebulók ekkor ismerkednek meg az új környezettel, a követelményekkel. Ebben az időben főszerepet kap a játék, a beszélgetés, az éneklés, s ahogy fáradnak a csöppségek, úgy pihennek. A tolnai I. Számú Általános Iskola 1. b os^ályos, német tagozatos kisdiákjait kapta lencsevégre négyzetméter alapterületű Dália Füszért Áruházat nyitott meg tegnap délelőtt Szek- szárdon, az Arany János utcágyermeknevelés tényleges költségeinek megfelelően. Erre az esztendőre 10,9 milliárd forintot irányzott elő a költségvetés é célra. Januárban - miként az előterjesztő Pusztai Erzsébet népjóléti államtitkár elmondta - 8,5 milliárd forint felhasználásával 10,6 százalékai növelték a pótlékok összegét, ami akkor átlagosan 300 forintot jelentett. A mostani szeptemberi - újabb 300 forintos - emeléssel együtt éves átlagban 12,2 százalékkal sikerült növelni a családi pótlékot. — Igaz, hogy az emelés mértéke elmarad az Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldala által javasolt évi 20 százaléktól, ám jelenlegi gazdasági helyzetünk nem tette lehetővé a nagyobb arányú pótlékkiegészítést - mutatott rá az államtitkár. fotóriporter kollégánk, akik osztályfőnökük, Méhn Imréné elmondása szerint emelt órá- számban tanulnak németet - délután is van foglalkozás -, és az ének is németül zeng majd. A nebulók bátrak, önállóak, nagyon jó volt az óvodai előkészítés - hallottuk a tanítónőtől, aki féltő szemmel vigyázza, oktatja, neveli a tizenöt kisdiákot. ban, a volt önkiszolgáló étteremben Arató Márton, a Mecsek Fűszért Rt. vezérigazgatója. (Folytatás a 3.oldalon) Pécsi Napok '92 Pécs város ünnepnapja alkalmából díszpolgári címeket, „Pro Civitate" és „Pro Com- munitate" valamint „Városháza Emlékérem" kitüntetéseket adományoztak a városi közgyűlés kedden tartott ünnepi ülésén. Pé^s város közgyűlése 1991. februári ülésén a város ünnepnapjává nyilvánította (Folytatás a 2. oldalon) Elsősorban személyi' kérdésekről volt szó a hétfő esti testületi ülésen, Tolnán. (A cikkben megszólalók valameny- nyien városi képviselők, ezért azt külön nem említem.) Először a polgármester, Keszthelyi Márton számolt be a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. Itt tért ki a „márka-ügyre" is. A táskájából eltűnt pénz utáni, illetve az elkövető utáni nyomozás hónapok óta tart; úgy látszik, a jó munkához az írás- és nyomszakértőknek is „idő Guruló dollárok Megérkezett az Orosz Föderatív Köztársaság legfőbb ügyészének a válasza arra a megkeresésre, amellyel - jogsegélyegyezmény alapján - a Legfőbb Ügyészség fordult hozzá a guruló dollárok ügyében. Az orosz nyelvű iratok - a Külügyminisztérium útján - szeptember 1-jén érkeztek meg a Legfőbb Ügyészségre - közölte az MTI érdeklődésére dr. Vajda Alajos, a nyomozóosztály vzee- tője. Az iratok hiteles lefordítására természetesen még nem kerülhetett sor, annyi azonban már most megállapítható, hogy eljutottak Moszkvába az alap, a nemzetközi baloldal fenntartására szánt MSZMP-hozzájárulások. kell". Ezután a nemrégiben elkészült címer használatáról kerekedett vita. Hol jelenhessen meg az alapváltozat, és hol a két díszesebb - a sellős és a barokk-keretes - típus? A gatyagumikon semmi esetre sem, vélekedtek a képviselők, de a. futballisták mezeire kerülhessen rá, és egyéb kereskedelmi célú felhasználásra is legyen- mód, engedélyeztetés és díjfizetés után. Halálos baleset Tegnap délután egy órakor Paks határában, a 6. számú főközlekedési úton, a 113. számú kilométernél E. V. Németkér, Széchenyi utca 162. szám alatti lakos az általa vezetett személygépkocsival áttért a menetirány szerinti bal oldalra és ott összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, B. K., kiskúnfé- legyházi lakos által vezetett járműszerelvénnyel. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője életét vesztette. Az anyagi kár hozzávetőlegesen 180 ezer forint. B.I., Kaposvár, Bercsényi utca 21. szám alatti lakos tegnap délután 12 óra 35 perckor Kaposszekcső határában az általa vezetett személygépkocsival egy jobbra ívelő kanyarban kisodródott és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő H. J., Já- gónak, Kossuth utca 8. szám alatti lakos által vezetett tehergépkocsival. Az ütközés következtében B. I. nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az anyagi kár mintegy 250 ezer forint. Két, élőállatokat szállító jugoszláv kamion karambolozott a 6-os számú főút és az 56-os út találkozásánál. A baleset oka minden valószínűség szerint az volt, hogy az egyik sofőr nem tartotta be az előírt féktávolságot. Egy személy könnyebben megsérült, az anyagi kárról még nincs adat. A rakományt a Szekszárdi Húsipari Vállalat segítségével mentették le a járművek rakodóteréről. Dombóvár és környéke Kétezer-hétszáz új telefonállomás létesítését tervezik Dombóváron és a környékbeli településeken. Hogy mibe fog ez kerülni az előfizetőknek és hol lehet jelentkezni, arról 4. oldalunkon olvashatnak. Szó van még mai Dombóvár és környéki összeállításunkban a város polgármesteri hivatalában folyó átalakítási-felújítási munkákról, a Szülők iskolája, felnőttek híttanja címen pedig a város katolikus esperes-plébánosával készült interjúnkat olvashatják. Ősszel a munka nemcsak az iskolákban kezdődik meg, a városi művelődési ház is gazdag programajánlattal várja a látogatókat, erről is 4. oldalunkon adunk hírt. ‘ Krimikrónikánkban az elmúlt napokban történt bűnesetekről számolunk be, kis képriportunk pedig az utolsó nyári napok eseményeit rögzítik. Észrevételeiket, információikat, híreiket továbbra is várja az oldal szerkesztője: F. Kováts Éva El nem kötelezettek ... Az el nem kötelezett országok mozgalma kedden Dzsakartában megkezdte hatnaposra tervezett 10. csúcsértekezletét, amelynek fő feladata az lenne, hogy új életet leheljen a hidegháború utáni korszakban jelentéktelenségbe süllyedt mozgalomba. Az előjelek azonban igen kétségessé teszik, hogy a több mint 50 állam- és kormányfő részvételével zajló találkozó meg tud-e felelni hivatásának. Valószínűnek látszik, hogy a mozgalom felemelésének szándéka megfeneklik a roppant heterogén szervezet belső ellentétein. A hidegháború tetőpontján létrejött eklektikus csoportosulás - amely a kommunista Kubától kezdve az éhező Szomálián és Mozambikon át a virágzó kapitalista Szingapúrig terjedően 108 roppant különböző országot fog egybe - névleg azzal a céllal keletkezett, hogy megóvja tagjait a szuperhatalmak önkényeskedéseitől. Hallgatólagosan azonban benne volt ebben a szövetkezésben az a feltételezés is, hogy így, összefogva, a fejlődő országok jobban ki tudják aknázni a kelet-nyugati vetélkedést saját fejlődésük érdekében. Ez a remény nemigen vált valóra. Az el nem kötelezett mozgalomban való részvétel sovány nyereséget hozott a legtöbb fejlődő országnak. A mozgalom keveset tudott tenni az iparosodott Észak és az elmaradott Dél között tátongó szakadék betemetése érdekében. (Folytatás a 2. oldalon) Megemelték a családi pótlék összegét A szoktatás ideje (Folytatás a 3. oldalon)