Tolnai Népújság, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-30 / 231. szám

1992. szeptember 30. MEGYEI KORKÉP »ÚJSÁG 3 Német Színház A szekszárdi Német Színház október 1-jén, 14.30-kor bemutatót tart. Műsorukon a „Pittiplatsch und seine Freunde" című darab szerepel. A zene világnapján Bátaszéken Hangversenyzongorát avatnak a bátaszéki Petőfi Sándor Művelődési Köz­pontban, október elsején, a zene világnapján. A jeles előadók közreműködésé­vel tartandó rendezvény csütörtökön, este 6-kor kezdődik. Jehova tanúi Pakson Az Érdtől Kaposvárig elterülő körzetből várják a híveket és az érdeklődőket Jehova tanúi, október 4-én Paksra. Körzetgyűlésük a Gesztenyés utcai (ASE) sportcsarnokban 10 órakor kezdődik. A körülbelül délután 4-ig tartó szellemi program részt vevői az el­hangzó előadásokból meg­tudhatják a Biblia azon ta­nácsait, útmutatásait, a melyek ezúttal az „Éljünk józan gondolkodással, igazságosan" elv köré cso­portosulnak. Mint Jehova tanúinak minden nagygyűlésén, itt is lesz alámerítkezés, mely azt jelzi, hogy az adott személy, Isten és ember­társai előtt nyilvánosan is vállalja a keresztényi utat. Pedagógusok a Babitsban A Pedagógusok Szak- szervezetének Tolna Me­gyei Szövetsége október 5-én, 9.30 órai kezdettel a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Központ már­ványtermében, megyei ta­nácskozást rendez a köz- alkalmazottak jogállásá­nak végrehajtási rendele- ' téről. A fórumon - melyre az iskolaigazgatókat, az in­tézményvezetőket és a szakszervezeti vezetőket várják -, dr. Szüdi János, a Művelődési és Kulturális Minisztérium főosztályve­zető-helyettese tart elő­adást. Liberális klub A meghívón feltüntetett időponttal ellentétben nem 18, hanem 17 órakor kez­dődik a szekszárdi Liberá­lis klub október 2-ai prog­ramja. A színhely a Vállal­kozók Házának II. emeleti nagyterme, a téma pedig: A kormány két éve. A klubnak ezúttal két ven­dége lesz: Petschnig Mária Zita közgazdász és Kéri László politológus. Testületi ülés A község képviselői szeptember 30-án, délután 3-kor tartják soron követ­kező ülésüket, Dunaszent- györgyön. Szó lesz többek között a temetkezési fel­adatok ellátásának szabá­lyozásáról, a háziorvosi szolgálat részére biztosí­tott kártyapénz elosztásá­ról, az állatorvosi lakás felújításával kapcsolatos költségekről, a községi szennyvízrendszer tervé­nek megrendeléséről, az új gyermekorvosi rendelő kiviteli munkáinak megpá­lyáztatásáról, a kisösszegű adótúlfizetések és adóhát­ralékok törlesztéséről, va­lamint az Aerocaritas Ala­pítvány esetleges támoga­tásáról is. Torgyán politikailag halott A szavak és tettek egysége Dr. Hadházy Árpádot, a kis­gazdapárt megyei elnökét - akit a Torgyán József-elnökség és a fe­gyelmi bizottság kizárt a pártból -, arról kérdeztük: mi a vélemé­nye a vasárnap történtekről? — Természetesen nem te­kintjük legitimnek ami tör­tént. A mi szabályaink szerint egy megyei nagyválasztmányt úgy kell összehozni, hogy minden szervezet öt pártta­gonként választ egy küldöttet. Ézekre a rendezvényekre névre szóló meghívók mentek ki, ráadásul a mi nevünkben, és országos pecséttel. Három helyen volt gyűlés, nem hiszem, hogy mind a hetvenegy alapszervezetet képviselte valaki. Szekszárd- ról például nem volt senki. A megjelent fotón olyanok is ül­nek, akik sosem voltak a párt tagjai. — Mi a különbség Önök és a Torgyán frakció felfogása között? — Azt vetik a szemünkre, hogy nem vagyunk olyan ra­dikálisak, mint ők. Ok azt mondják, hogy erőszakkal, törvénytelenül is vissza kell venni a földet, mi viszont a jogállamiság talaján állunk, s azt rpondjuk, be kell tartani a törvényeket, szabályokat. A koalíció azt jelenti, hogy kon­szenzussal születnek a törvé­nyek. A mi pártunk a válasz­tásokon tizenkét százalékot ért el, ezt jogállamban tudo­másul kell venni. Lehet kritizálni a kormányt, bentről és ellenzékből is, de nem lehet törvénytelenségre bíztatni az embereket. Nem szívesen beszélek Torgyán Józsefről, mert ő poli­tikailag halott, s halottról vagy jót, vagy semmit! De, kérdem én, hogy mit ért el politikailag a módszereivel, a tüntetéssel, a kilépéssel a koalícióból? Azt, hogy már egyetlen politikai erővel, párt­tal, a politikai élet egyetlen szereplőjével sem tud kontak­tus teremteni, a parlamentben pedig köznevetség tárgya. A keresztény pártok európai uniója, az EE>U is kizárta a pártot a tagok sorából. Most a történelmi tagozattal tárgyal­nak. Egyetlen ígéretét nem telje­sítette, semmi nem lett a kis­gazdabankból, az áfa és vámmentes kisgépekből. Csak a pártot zavarta meg, gyűlölködést hozott be a sora­inkba. Engem azért zártak ki, mert a sajtóban nyilatkoztam. Aki nem ért egyet velük, azt kizárják. Mi a kisgazdapártot annak idején keresztényi értékeket képviselő pártnak akartunk. A megyei vezetőség abban a re­ményben fogadta el megbíza­tását, hogy egy túlzásoktól mentes, tényleges gazdasági változást eredményező politi­zálást valósítunk meg, és a pa­rasztság érdekeit képviseljük. Olyan pártot, amelyekben a szavak és a tettek összhang­ban vannak. Torgyánékkal már régen erről sincs szó. Ők úgy képzelik el, mint az egy- pártrendszerben, hogy mi majd megmondjuk, mit kell másolóiak csinálni. — És a megyei csoport? — Ilyen nehéz gazdasági helyzetben mindig lehet elé­gedetlen embereket találni. — Mi van a bírósági végzés­sel, amire hivatkoznak? — Abban éppen az ellen­kezője szerepel. Azért utasí­tották el Németh Béla igényét a párt bejegyzésének módosí­tására, mert erre a pártalkot­mány szerint nincs szükség. Aszerint ugyanis az elnök akadályoztatása - jelen eset­ben felfüggesztése - esetén a főtitkár jogosultsága megvan. Ha én be akarnék jelentkezni a lakásomba, azt a kérelmet is elutasítaná a bíróság, hiszen már bent lakom. — Akkor miért állapodtak meg korábban az irodák közös használatáról? — Ebben nem a vezetőség állapodott meg, én külföldön voltam. Most sem tárgyalunk a kulcs átadásáról, mert nincs kivel. A megmérettetésre egy valódi, szabályosan összehí­vott megyei nagyválasztmá­nyon bármikor hajlandóak vagyunk. Ihárosi Ibolya Népjóléti kérdések Kártya, választás, kamara Aki válaszol: dr. Pusztai Erzsébet államtitkár Az elmúlt héten tájékoztatót tartottak a Népjóléti Minisztériumban, amelyen dr. Pusztai Erzsébet, politikai államtitkár válaszolt a megyei lapok munkatársainak kérdéseire. Sorozatunkban az államtitkár asz- szony ezúttal az orvosválasztás körül kialakult problémákról, valamint a kamarai törvény tervezetéről nyilatkozik. Az orvosválasztással kap­csolatban több kérdés is el­hangzott. Konkrét esetek kap­csán az államtitkár hangsú­lyozta: a gyerekgyógyász szakvizsga nem tesz alkal­massá felnőttek gyógyítására. (Mint emlékezetes, megyénk­ben ebből Madocsán támadt konfliktus, ahol több felnőtt szerette volna az ottani gyer­mekorvost háziorvosnak vá­lasztani.) A népegészségügyi szolgá­lat ugyanakkor nem kötelez­heti a szomszéd település or­vosát, högy fogadja el a bete­gek kártyáját. A kérdésre, hogy ki mond­hatja ki egy orvos alkalmat­lanságát, az államtitkár el­mondta, hogy a kamara véle­ményén túl az Állami Nép­egészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat által választott szak- felügyelet és a biztosító - a be­teg szakmai dokumentációjá­nak tanulmányozásával - el­lenőrzi majd az orvosokat. Ez a rendszer most van kialaku­lóban. Mindenesetre szoro­sabb lesz az ellenőrzés, mint korábban, hiszen eddig, ha az orvos jóban volt a felülvizs­gáló főorvossal, akkor csinál­hatott, amit akart. Most már azért előrébb járunk. — Jelenleg azzal szemben nem tudnak eljárni, aki nem tagja a kamarának. — Ez is változni fog. Vár­ható, hogy vitatják majd a mi­nisztérium előterjesztését, a kamarai törvény tervezetében mindenesetre jelenleg az sze­repel, hogy egy kamara legyen, kötelező kamarai tagsággal és hogy a kamara etikailag kont­rolláljon, hiszen a szakmai kontroll nem ilyen egyszerű. — Mikorra lesz ebből a terve­zetből törvény? — Épp most folynak az egyeztetések a szakmai fóru­mokkal, valószínű, hogy az idén benyújtják. A többi már nem a minisztériumon múlik. Nyilván a parlamentben töb­ben támadják majd, hogy egy kamara legyen, ugyanis van­nak, akik félnek, hogy akkor az kevésbé lesz rugalmas. Eb­ben van valami, hiszen ha egy van, akkor az nehézkessé vál­hat. Ugyanakkor a kötelező kamarai tagsággal biztosít­ható egyedül a kamara haté­konysága az önkontroll szem­pontjából, az etikai normák megkövetelésében, a szakma önvédelmében. A döntés bi­zonyára hosszú folyamat lesz, mert nagyon súlyos érvek vannak mindkét oldalon.-hangyál­Ossza meg örömét! Olva­sóink írják Munkavállalásának 25 éves évfordulóját ünne­pelte Tamásiban, a Kop­pány Fogadóban Kiss Jó- zsefné a munkatársaival, 1992. szeptember 17-én. Sztojka Borbála Tamási, Szabadság út 26/b Gondolatok az iskoláról (Folytatás az 1. oldalról. A boldog, kiegyensúlyozott életre, testi és lelki egészségre orientált iskola a program tar­talmi lényege. Ennek megfelelően a tanuló, a pedagógus és a szülő testi és lelki egészségé­nek megőrzését és fejlesztését, valamint az is­kola, mint környezet és szervezet egységét tartja fontosnak. Az Egészséges Iskoláért prog­ram ingyenes egészségügyi szolgáltatást ajánl az iskoláknak. A programot ismertetni és megvitatni kíván­juk oktatásügyi, egészségügyi és társadalom- tudományi szakemberekkel, majd felhaszná­lásra ajánljuk az iskolák vezetőinek és pedagó­gusainak. Tesszük ezt abban a reményben, hogy hoz­zásegítsük az iskolákat ahhoz, hogy találják meg a nevelés-oktatásnak azt az útját, melyen egy egészséges iskola bontakozik ki. Stressz­mentes légkörben, testileg, lelkileg egészséges tanulók és pedagógusok a személyiség kölcsö­nös tisztelete mellett adják és veszik át a tu­dást, a műveltséget, intelligenciát. Az Egészséges iskoláért társadalmi csoport nevében és megbízásából: Dr. Dittert Jenő tanár Készpénzforgalom, hitel, betét Az MNB Megyei Igazgató­ságának adatai szerint 1992.1. félévben a lakosság készpénz- bevétele 19,1 milliárd forint volt, készpénzkiadásai pedig 19,7 milliárd Ft-ot értek el. A bevételek legnagyobb részét, 41%-át a gazdálkodó szerve­zetek személyi jövedelem ki­fizetései adták, közel azonos arány, mintegy 19-19% pedig a társadalombiztosításból (döntően nyugdíj) illetve az előző megtakarítások felvéte­léből származott. A készpénz- kiadások legnagyobb részét az áruk és szolgáltatások vásár­lására fordított összeg adta, igen jelentős volt emellett a megtakarítás. A vizsgált kör­ben - azaz a megye vala­mennyi kereskedelmi bankjá­nál - jelentkező lakossági ér­tékpapír és betétmegtakarítá­sok összege jóval nagyobb, mint a megtakarítások fel- használásáé, azaz, a megtaka­rítások állománya növekedett. A megtakarítások nagyobbik része a félév során értékpapír­ban jelentkezett, és csak ki­sebb hányada takarékbetét­ben. A betétmegtakarítások nö­vekedését, a hitelállomány csökkenését jelzik a legna­gyobb lakossági betétgyűjtő szervezetek, az OTP és a taka­rékszövetkezetek félévi együt­tes adatai is. Ezek szerint a ta­valy I. félévi nagymértékű csökkenéssel szemben a fo­rintmegtakarítások i nőttek, és tovább bővült a devizamegta­karítások összege is, igaz, ko­rántsem olyan látványos mér­tékben, mint 1991.1. félévben. A lakossági betétállomány 1992. I. félév végén 10 milli­árd, a hitelállomány 4,6 milli­árd Ft volt. A lakossági hitel-betét arány az elmúlt években jelen­tősen megváltozott. A ked­vezményes kamatozású la­káshitelek idejében, 3-5 évvel ezelőtt voltak olyan idősza­kok, amikor a hitelállomány több volt, mint a betétállo­mány; ma a felét sem éri el. A lakosság „eladósodottsága" tehát összességében csökkent, ami kedvezőnek is ítélhető. Más oldalról viszont azt is je­lenti, hogy a háztartási kiadá­sok finanszírozásának egy je­lentős forrása, a hitel egyre ki­sebb szerepet játszik. Az elő­rehozott visszafizetések, a tar­tózkodás a hitelfelvételtől va­lószínűleg számos család élet- színvonalára csökkentőleg hat. A kedvező összkép mö­götti erősödő differenciáló­dásra több más folyamat is utal, pl. a szociális kifizetések növekedése, erősödő munka- nélküliség, kiskereskedelmi forgalom csökkenése. KSH Tolna Megyei Igazgatósága Tiszta vizet a pohárba! Valamikor azt tanultam az iskolában, hogy a víz két rész hidrogénből és egy rész oxi­génből áll, ezenkívül pedig azt is belénk sulykolták, hogy színtelen, szagtalan, íztelen, átlátszó folyadék. Gondom eddig nem sok volt e tudományos ered­ménnyel, ám most napok óta mintha Szekszárdon cáfolni akarnák a tudomány által iga­zoltakat. Ami ugyanis a Cso­konai utcában víz gyanánt fo­lyik a csapból, az színtelen és átlátszó ugyan, de cseppet sem szagtalan, sokkal inkább büdös, és egyáltalán nem ízte­len, hanem leginkább hányi- gert kiváltó folyadék. Az is biztos, hogy a két fontos alko­tórész mellett más is van benne. Olyan, ami elmarad­hatna. Kérdéseim a következők: miért fizetünk vízdíjat, ha nem ivóvizet kapunk? Ivó- víz-e az, ami Szekszárdon a csapokból folyik? Mivel itat­nak napok óta bennünket? Ki intézkedik és mikor, hogy végre tiszta víz kerüljön a po­hárba?-él­Ajánljuk magunkat, ajánljon bennünket barátainak, ismerőseinek és mindenkinek! Előfizetőinket kérjük, hogy szerezzenek újabb előfizetőket a 33.000 példányban megjelenő WUJSAG-nak Ajánlja a lapunkat, s ha megnyerte ismerősét az előfizetésre, töltse ki és borítékban küldje be az itt következő szelvényt, valamint az előfizetési díj befizetését igazoló postai csekket vagy másolatát a TOLNAI NÉPÚJ­SÁG Kiadója (7100 Szekszárd, Pf.: 71.) címére. Előfizetési díj 1 hónapra: 319 Ft.-ctN-. . Ár- . SZEREZTEM EGY UJ ELŐFIZETŐT WUJSAG ■nak BARATAIM, ISMERŐSEIM KOZOTT. Az új előfizető neve:.................................................................................. Címe (ahova az újságot kéri): .................................................................. A beküldő neve: .......................................................................................... C íme:............................................................................................................. ............................................................>.......................... K iről szeretne olvasni a lapban?.............................................................. A KIK A MAI LAPUNKBAN MEGJELENT SZELVÉNYT BEKÜLDIK, AZOK KÖZÖTT EGY Bébi farmeröltönyt SORSOLUNK KI, melyet a Dél-dunántúli Röviköt szekszárdi lerakata ajánlott fel. Ez a szelvény részt vesz az 1993. januári rendkívüli sorsolásunkon is.

Next

/
Thumbnails
Contents