Tolnai Népújság, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-26 / 228. szám

1992. szeptember 26. HÉT VÉGI MAGAZIN NÉPÚJSÁG 7 Polgárőrök Dombóváron A város lakói jóideje a szolgálatot teljesítő rendőr­járőrök mellett civil szemé­lyeket is láthatnak. Ők a dombóvári polgárőrség tag­jai. Varga Jenőt, a polgárőr­ség vezetőjét kértük meg, ismertesse az olvasókkal a csoport tevékenységét.- Közel négy hónapja alakult a szervezet - kezdi beszámolóját. Létszámunk 80 fő körül mozog.’ A várost négy körzetre osztottuk és ennek megfelelően négy csoportra osztva tényked­nek a polgárőrök. Az aktí­van dolgozók száma 40-50 fő között mozog. Egy darab UAZ gépkocsinkkal főleg éj­szaka végzünk járőrözést. A lakosságtól kapott informá­ciók alapján osztjuk be a munkát. Most a szőlőhegy és a kiskertek környékét el­lenőrizzük sűrűbben, mivel elszaporodtak a terménylo­pások. A nyáron a gépko­csikból szívták le a benzint. Különösen a Népköztársa­ság útja, a Csillagház kör­nyéke, és az Allende lakóte­lep a veszélyes terület. A polgárőrök a városi rendez­vényeken is segítenek, így volt a megyei triatlon verse­nyen, de ellenőrzést végez­nek a havi vásár előtti napon és éjszakán is. Az éjszakai szórakozóhelyeken, disz­kókban is rendszeresen megjelennek. Sajnos techni­kai feltételeink nem a leg­jobbak. Nagyon hiányzik a jó minőségű URH adó-vevő készülék. Elmondhatom, hogy a rendőrséggel és a tűzoltóssággal nagyon jó a munkakapcsolatunk. Az ál­lampolgárokat arra kérem, hogy őszintén, bizalommal szóljanak a polgármesteri hivatalba, bármilyen gond­juk, észrevételük van, és mi a lehetőségeinkhez mérten segítünk. Sajnos a gazdál­kodó egységek némelyike nem sokat ad a vagyonvéde­lemre. Például az áfész töb­bet tehetne az üzletek biz­tonságáért. Hisz vannak olyan üzletek, amelyekbe sorozatosan betörnek. A mentőállomás a gépkocsi­jaik parkolójába erősebb vi­lágítást, vagy riasztót szerel­tethetne fel, ugyanis ott is történt a gépkocsikból ben­zinlopás. Nagy gond a szo­ciálisan hátrányos fiatalok helyzete, többek között a munkanélkülieké. Nincs a városban olyan olcsó szóra­kozóhely, ahol ők eltölthet- nék az idejüket. így marad a parkban, a művelődési ház körül az éjszakai randalíro- zás. Egyébként az utoljára benzinlopáson ért csapat ki­lenc tagjából nyolc munka- nélküli. Rendszeres járőrö­zéssel próbáljuk elejét venni a hasonló eseteknek.- Köszönöm a tájékoza­tok- Én köszönöm és kérem a lakosságot, hogy ezután is segítsék a munkánkat, - fe­jezte be a tájékozatót Varga Jenő. Tilinger S. Fűzfa alatt pipázva fröccsözni... Vargabetű után újra a Völgységben Palástiék otthonra leltek a tanyán Ha Mőcsényt elhagyva balra lekanyarodunk a Báta- szék-Bonyhád útról, egy ma­gányos házat találunk. Vala­mikor vasúti szolgálati lakás (utoljára Krauszék lakták), ké­sőbb téesz szolgálati lakás volt, ma Palásti-tanyaként em­legetik, mert a mostani lakó­kat így hívják. Az egykor elhanyagolt épü­let és porta szépen rendbe- téve, kiszépítve - valóban helytálló a tanya megnevezés. Kik ezek a Palástiék? .Nosza, gyerünk beljebb és ismerkedjünk meg velük! A családfő Palásti Lászlótól megtudjuk, hogy a család Nagybaracskáról települt át a Völgységbe. Apja dávodi, édesanyja borotai születésű, s házasságuk után Nagybaracs- kára kerültek, míg a '65-ös év fordulatot hozott. Az egyik nagybáty Bony- hádra, a zománcgyárba fuva­rozott csádészénát, amit cso­magolóeszközként használ­tak. Valamelyik útjára elkísérte az idősebb Palásti is és meg­tetszett neki ez a vidék. Eladta a baracskai házat, s megvette Zsibrikben az ómalmot, (ma már az új ha­lastó van a helyén) s a mőcsé- nyi termelőszövetkezet al­kalmazottja lett. Laci, a ven­déglátónk '67-ben szerelt le, s még ez évben megnősült, élete párját a Baranya és Tolna ha­tárán található Dunaszkcsővel szemben, a Duna túlsó partján lévő Dunafalváról választotta. Munkahelye neki is a mőcsé- nyi téesz lett, (szolgálati) laká­suk pedig a hidasi állomás mögötti Csirke-tanya. Na­gyobbik leányuk itt született, de az asszonykát gyötörte a honvágy, emiatt visszámentek Dunafaívára. Az Alföldről '85-ben kerekedtek fel ismét, s vásárolták meg e jelenlegi há­zat, mély akkor olyan dűte-verte volt, hogy a feleség megkérdezte: - Laci, mit akarsz ezzel a kunyhóval?! Laci megint a téesznél he­lyezkedett el takarmányos traktorosként. Két esztendeig gyertya, petróleumlámpa fé­nye mellett éldegéltek, míg sa­ját költségükön bevezettették a villanyt. Végre használhat­ták a porlepte tévét, mosógé­pet, darálót. Szép lassan elkezdtek gaz­dálkodni. (Pontosabban, csak folytatták, mert ezt csinálták gyerekkoruk óta). Nyúllal, kocákkal, hízókkal foglalkoz­tak, a baromfinak meg se szeri, se száma. Az etetni valót a háztáji, illetve a gyepes ta­nyakörnyék biztosította, s biz­tosítja. Az eladott jószágért kapott pénzből az egyik kőműves testvér segítségével komfor­tossá varázsolták otthonukat, és új ólakat építettek.- Megéri-e állattartással foglalkozni? - a kérdésre a há­zigazda ekképp válaszolt: — Ma az ember ötször, tíz­szer is meggondolja, hogy tartson-e hízót eladásra. Van kocám, s 4-5 süldőm saját szükségletre, több egyelőre nincs, hisz nem tudni mit hoz a holnap. Nálunk az „állatvilág" nem ismeri a tápot. Higgye el, télen ocsúval etetem a baromfit. Tavasztól meg elbogarásznak, tsipegetik, kapargásszák a gyepet, füvet, magvakat. Van is eladó tojás egész évben, a sárgája miatt még Bonyhádról a cukrászok is tőlünk rendel­nek. A keltetősök ugyancsak ide­járnak, mert ezek a tojások fia- sak, igazi tanyasi tojások, s mivel kijárnak a tyúkok, egy- harmadából előállítom mint más. Legtöbbször magától leül valahova a kotlós, s aztán 3 hét után előterálgatja a kiscsi- béket. Idegenek, róka, féreg el­len négy kutya őrzi a terciát. A tanya melletti kertben megte­rem a zöldségféle, hagyma, paprika, sőt krumpliból még eladó is van. Lassan termőre fordul az új telepítésű gyümölcsös. Ez a föld akkor terem jól, ha aszá­lyos a nyár. Egyébként az ól­ból és a kertből három család megélhetését igyekszünk biz­tosítani, mert segítjük a két lá­nyom családját. A kisebbik ve­lünk, a nagyobbik Herceg- szántón él. A nagyobb mun­káknál ők is besegítenek a ve- jekkel együtt. Palástiék megszokták, sze­retik a tanyát, s el nem adnák semmi pénzért. Tiszta a le­vegő, csend honol, nincsenek kitéve a szomszéd(ok) szeka­túrájának, közel' Mőcsény és Cikó, ahová aszfaltút vezet. Boldog, kiegyensúlyozott em­berek, hisz majd mindenük megvan, igaz, megdolgoztak érte keményen. Különösebb vágyaik nin­csenek, habár Laci szeretne mielőbb hódolni horgász­szenvedélyének, s évek múlva nyugdíjasként nagyokat pi­henni a fűzfa alatt, amint négy unokája közül valamelyik épp a fröccsöt kínálja, vagy a pipá­ját tömi. Hunyadi István Iszaposodás, hínárosodás, elektromos halászat A tolnai HTSZ vizein A szövetkezetek átalaku­lása nem kis csinnadrattá­val jár. De a tolnai HTSZ vizei csendeseknek tűnnek. Legalábbis ilyennek, zajta­lannak, simának, bár ne­héznek vázolta az átmene­tet Bordás Gábor elnök. Miből adódik a szokatlan egyet akarás, az, hogy senki nem jelezte kiválási, elszakadási szándékát a közgyűlésen? Valószínűleg a kis létszámból és a profil­ból. A szövetkezetnek 71 tagja van, de közülük is már 37-en nyugdíjasok. Az aktív keresők pedig, noha fizetésnapokon sincs a zse­bükben több mint nyolc darab ezres, hova mehet­nének máshova? Munka- nélkülinek? Vállalkozó- hak? Utóbbihoz felszerelés kellene - jacht és szigony -, a felszereléshez meg tőke. így aztán nem csoda, ha a HTSZ tagsága egyhan­gúan az új típusú szövetke­zetté alakulás mellett dön­tött. „Vadászterületük" a régi: a tolnai holtágak, és a nagy Duna 1493 és 1520 fo- lyamküométer közötti sza­kasza. Sajnos még nincs meg az új halászati tör­vény, még rendezetlenek a tulajdonviszonyok, még mindig az eredeti hármas felállás él: a vizek tulajdo­nosa az állam, kezelője a vízügyi igazgatóság, hasz­nálója a halászati joggal bíró szövetkezet. Beszélgetésünk legké­nyesebb pontja az volt, amikor a Tolna • melletti, úgynevezett Felső-holtág­ról kérdeztem az elnököt. A város lakói ide jártak fü­rödni, strandolni - amed­dig lehetett. De a meder egyre inkább iszaposodik, hínárosodik, vízminősége romlik, vízszintje apad, élővilága - sokak szerint - pusztulni látszik. A folya­matot kívülállók azzal ma­gyarázzák, hogy a HTSZ egyrészt „beetet", és a ma­radvány a fenéken bomlás­nak indul, másrészt elekt­romos hálót használ, ami amellett, hogy elkábítja a kifogásra érett halat, meg­öli az ivadékokat. — Nincs köze az etetés­nek ahhoz, hogy iszaposo­dik a víz - mondta Bordás Gábor. - És mi már vagy 5 éve nem is etetünk. Az a probléma, hogy egy évszá­zada elvágták a tolnai ka­nyarulatot az élő Dunától, és a vízutánpótlás bajos. Vagy a Sió duzzasztásával lehetséges az egyik irány­ból - de tudjuk, hogy mi­lyen szennyezett a Sió -, vagy a másik irányból, a doromlási szivattyúnál - az meg, mivel árammal mű­ködik, drága. De jöjjön bármerről a víz, a hordalék leülepedik, és itt marad. S mivel fás, bokros a part, a levelek, gallyak is a me­derbe potyognak, és tovább hizlalják az iszapot. Egyet­len megoldás volna: a kot­rás. Csakhogy ez óriási, százmilliós nagyságrendű összeg lenne! Ma 1 köbmé­ter iszap kitermelése 150 forint körül mozog. (A leg­utóbbi mérések szerint eb­ben a holtágban 50-160 centi közötti a kotrandó ré­teg vastagsága.) A halak fejlődésével egyébként nincs gond. Növényevő például több vagonra való lubickol a vízben, ezért is érthetetlen a hínárosodás. Az elektromos halászat fel­emlegetése a mestersége­sen szított horgász-halász ellentétből fakad. Pedig ez nem valami brutális dolog, a kifogásra nem kerülő hal csak olyan ütést kap, amitől elkábul, s később el tud úszni. A módszer a világ valamennyi fejlett államá­ban engedélyezett. Szelek­tív fogás produkálható vele - pl. csak angolnára menni, stb. -, s igaz, hogy rendsze­rint áldozatul esik néhány apróhal is, de ez a hagyo­mányos halászatnál is elő­fordul. Csak halászatból meg­élni nem lehet. Még vala­mibe bele kell vágni. Most elkezdett kishalakkal fog­lalkozni a HTSZ. A Diny- nyésen „kikelt" ponty po­rontyok Tolnán járnak óvodába, mivel ott, a Ve­lencei tó körül is vízhiány van. E „szolgáltatásért" a kishalak egy része itt ma­rad, így, pár éven belül, önellátók lehetnek, te- nyészanyagban. Tervezik konyhakész halételek, il­letve füstölt angolna előál­lítását is, de nem túl rózsá­sak a kilátások. A piac be­szűkült. Keletre eddig évi 15-18 vagon - Gyomán fa­gyasztott - növényevő ha­lat szállítottak. Most nincs megrendelés. De a hazai fi­zetőképes kereslet is le­csökkent. Két elárusító he­lyükön, Tolnán és Faddon, eddig hétvégéken 8-10 má­zsa bográcsba való fogyott, most csupán a fele. És még valami: sok a hí­vatlan vendég a holtágak környékén. Most már nem­csak a vigéc orvhalászok járnak a tilosba, hanem azok is, akiket a kényszer űz ide, élelmet szerezni. Bordás Gábor tudja, hogy nem ők fogják ki­húzni kis honunkat a ká­tyúból, de reméli, hogy mostmár csak-csak elindul valami, mert „örökké lefelé szállni nem lehet", és a po­zitív folyamathoz a halá­szat is csatlakozhat. Mert most az ágazat - mint annyi más szakma, mint annyi más mesterség, mint az aszályős nyár utáni vízszint - mélyre süllyedt. Az országban 14 halászati téesz működik, ebből már 3 csődöt jelentett, s 4 közel áll hozzá. A tolnai még talpon van. Wessely Hagyomány születik Szálkán Szálka község nem tartozik azon települések közé, melyek lótenyésztésükről, vagy lovas­sportjukról váltak híressé. Ez a mondat akár múlt időben is fogalmazódhatott volna, hiszen, amint arról korábban beszámoltunk, megtar­totta első bemutatkozó programját a Szálkai Lovasklub. — Úgy tűnik, kevés vállalkozó van - kezdi a beszélgetést Némedi János, a Szálkai Lovas­klub illetékes vezetője és az említett bemutató szervezője - aki a lótenyésztést folytatná. A megyei lótenyésztés hírét viszont jó lenne megmenteni, ápolva a hagyományokat. Bí­zunk abban, hogy Szálkán élénk idegenforga­lom lesz és akkor a kirándulások egyik eszkö­zévé válik a ló. Ilyen elképzelésekkel telepítet­tük Szálkára a lovainkat április végén. — Alig fél esztendő elteltével egy emlékeze­tes programmal mutatkoztak be nem csupán a Szálkai lakosoknak, de sokan jöttek a környék­ről is. A versenyzők az ország legkülönbözőbb településeiről érkeztek, neves lovasklubok képviseletében. — Személyes kapcsolataink, összeköttetése­ink révén alakult a verseny. így a pécsi, a sik­lósi, a diósviszlói, nagyvázsonyi, tihanyi, unyi 'lovasklubok lovai és lovasai, fogattal, nyer­gekkel voltak jelen, de a környékről, Decsről is érkezett fogat és szálkai lovasnak és hajtónak is tapsolhatott a közönség. Az egyik leglátványo­sabb lovas sportszám az akadályügratás, ebből tudtunk ízelítőt adni a nézőknek és a kettes fo­gathajtásból. Az akadályok egyébként a Ma­gyar Derby akadályai voltak, amiket az unyi lovasklub adott kölcsön. — A szálkai versenypálya olyan kömyezet­------------------------“-------------------------­Megre ndelem a Tolnai Népújság című napilapot hónapra és kérem, hogy az alábbi címre kézbesítsék: Név:...........................•........................... V áros, község:.................................... Utca, szám, emelet, ajtó:................ A láírás: ................................................... E lőfizetési díj egy hónapra 319,- Ft. ben van, amit sokan megirigyelhetnek és a szakemberek szerint a falu melletti dombok erdői hihetetlenül szép és izgalmas fogatver­senyek helyszínei lehetnek. Milyen vissz­hangja volt a rendezvények, hogyan fogadták a falu lakói, voltak-e szponzoraik? — Sajnos, e néhány hónap alatt nem volt al­kalmunk, hogy külön lovaspályát építsünk. Ezért a helyi futballpályán volt a verseny. A fi­atal futballistákban ez nagyon rossz hangula­tot váltott ki. Úgy érezték, hogy mi tönkretesz- szűk mindazt, amit ők saját sportolásukra, szó­rakoztatásukra alakítottak ki. Reméljük, ez nem így történt. Igyekszünk újból rendberakni a pályát és környékét. Nagyon jó érzés volt, ahogy a két szálkai versenyző, Schwarzenbart József ugrószámainak és Nagy József fogathaj­tónak szurkolt a közönség. Úgy éreztük, büsz­kék rájuk, annak ellenére, hogy szereplésüket nem kísérte dobogós szerencse. Nem is az volt a cél, hanem egyáltalán megmutatni magun­kat. Ezt segítette a helyi önkormányzat, a Szál­kán a Művészetért Alapítván, a Szek­szárd-Paksi Vízitársulat, ők díjakat is ajánlot­tak fel a legsikeresebb versenyzőknek. Baráta­ink úgy segítették programunkat, hogy a meg­hívott lovasok például saját költségükön utaz­tak hozzánk. Szállást a Szálkai Művésztelepen kaptak. Jó érzéssel töltött el az az összefogás, ami nem csupán a lovasok iránti tiszteletben je­lentkezett, hanem a Szálkáról elszármazottak találkozójának egész napos eseményeihez is kapcsolódott. Mi a magunk eszközeivel így já­rultunk hozzá, hogy színesebbé tegyük a talál­kozót, az ünnepet, Szálka egy napját. Decsi Kiss János ‘ ” .............> P OSTAHIVATAL HELYBEN (A megrendelőlap átadható a kézbesítőnek, be­dobható az utcai postaszekrénybe és személye­sen is eljuttatható a helyi postahivatalba.) _____________________________4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents