Tolnai Népújság, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-19 / 222. szám
4 »ÚJSÁG TOLNA ES KORNYÉKÉ 1992. szeptember 19. Fiatal vagy? Na és? Nem is olyan régen történt meg velünk ez az eset. Sokáig nem tudtam álmodtam vagy mégis létezik ilyen? Fiatalok vagyunk, mint sokan mások. Mégis ez a mai helyzetben hátrány. Hátrány a munkahelyen, a lakásmegoldásnál, s sorolhatnák még több mindent. Munkanélküli már több mint egy éve a férjem. Mára ez a helyzet egyre általánosabb, de bennünket ez nem nyugtat meg. Mint sokan mások, mi is megpróbálunk e helyzetről kilábalni. Munkalehetőség nincs Tolnán, s ezért marad az átképzés. De mennyibe kerül?! Belevágtunk! Alig 30.000 forint! S mivel pénzünk nem volt, szülői segítséggel felvettünk kölcsönt. Ekkor jött a nagy ötlet. Legalábbis akkor még azt hittük. Kérjünk szociális segélyt. A polgármesteri hivatal ügyintézője először kedvesen fogadott, majd amikor megkérdezte mi a problémánk, s elmeséltünk, jöttek a nem várt, meglepő kérdések. Mit csinálok én? - mármint a feleség. Főiskolán tanulok. Na ja! De minek? Az ügyintéző szerint felnőtt nő vagyok, mért nem megyek inkább dolgozni. Aha! De hova? Erre senki nem tud válaszolni. Miért nem segítenek a szüléink? De hát náluk lakunk! Már az havi 5-6 ezer forint. S mennyi a munkanélküli segély? Nyolcezer. Körülbelül. Persze ő bruttó összeget mondott, de azt nem kapjuk meg. De hiszen ebből fiataloknak meg kell tudni élni! Mentegetőztünk. Ebből kb. 7 ezer forintot fizetünk tartozásként. Az mindegy! Neki biztos! Egyébként is, szoc. segélyt csak az idősek kapnak ebben a városban. Ez egy kicsit meglepett. Hiszen mi fiatalok, a jövő nemzedéke még rosszabb helyzetben vagyunk, mint az idősek. Tudom, kevés a nyugdíj. Sajnos! De nekünk még az élet előttünk van. S nincs lakásunk, és szeretnék gyermeket. Hogy miből, s hova? Mint azóta megtudtam, nemcsak mi vagyunk, voltunk ilyen helyzetben ebben a városban. Még azok is elfordulnak tőlünk, akik a rendszer- váltást hozták ... Fiatalellenesen!? Csongrádi Henriette A tolnai ember számára szinte nélkülözhetetlen a kerékpár, egy-egy háznál 3-4 is található. Ám a biciklik javításáról, karbantartásáról mindössze egyetlen ember gondoskodik egész Tolnán, a 87 éves Szántó Józsi bácsi. Madách utcai kis műhelye örökké tömve „beteg" járgányokkal. A cégtáblán az áll, hogy Varrógép és kerékpárjavítás. Józsi bácsi úgy hajladozik a maga 87 évével, hogy sok fiatal megirigyelhetné mozgékonyságát, egészségét. — Azért most már elfáradok, a 20-24 küós bicikliket emelgetni, meg aztán nem győzöm erővel, olyan rengeteg sok munka van itt - vallja meg. — Józsi bácsi milyen szakmát tanult? — Világéletemben kereskedőként dolgoztam, vas-műszaki dolgokat árultam. A legszebb hivatásnak tartom ma is a kereskedést. — Meséljen egy kicsit a múltról! — Édesapám borbély volt, öt éhes szájat kellett etetnie, úgyhogy egész korán dolgozni kezdtünk. Nyolc éves lehettem, amikor a szomszédban Isgum Karcsi bácsi megengedte, hogy kiszolgáljak a vegyes boltjában, hát így kezdődött a szakma szeretete, 1920-ban szereztem kereskedő képesítést, majd műszerész szakvizsgát. A Hangya Szövetkezetnél dolgoztam 1924-ig, utána Pécsen, és Budapesten kereskedőként. Amikor megnősültem átvettem apósom üzletét, ott volt, ahol most a buszmegálló. Kerékpárokat kezdtem árusítani, emlékszem 120 pengő volt egy kerékpár, egy Sax kismotor pedig 630 pengő. Tolnán akkoriban öszesen három motorkerékpár volt. Nagyon jól ment az üzlet, olyan vasárnapra is emlékszem, amikor Nyugdíjas klub A tolnai nyugdíjas klub következő programja egy kirándulás lesz. Szeptember 21-én Tamásiba utaznak. Némi fizetnivaló mindig akad Meglepő nyomtatványt kaptak nemrégiben kézhez a tolnai polgárok. Bámulták, forgatták, ízlelgették a szavakat: kommunális adó. — Hát az mi a jó fene? - csodálkozott Maris néni, Józsi bácsi. — Visszajöttek a kommunisták, mi bizony nem fizetünk semmiféle adót a kommunistáknak! - döntötték el villámgyorsan. Nagyon sokan úgy gondolták, hogy valami szenny- vízadó-féleség-feneség lehet. Akadt olyan is, aki beosont az önkormányzathoz és pironkodva önnön ostobaságán magyarázatot kért, mert nem érti. — Mit nem lehet ezen érteni, hogy kommunális adó? - fortyogott egy igen kedves hölgy. Bosszantó, hogy nem mindenki néz utána az Idegen szavak szótárában, hogy a kommunális = községi, helyi. Magyarul. BurMa-------------i B iszák László kiállítása elé Kiállítás Szedresben. Immár hatodszor! S mindig fiatalok, akár éveik számát tekintve, vagy művészi pályájuk indulásának vélt dátumát. Mikor és hogyan indul egy pálya, egy művészi pálya? Van, akit gyermekkori álmai és a család szegénysége sodor az agyag szeretete felé, van akinél a betegség állít szűk korlátokat, de törekszik, hogy hasznos legyen önmagának, a családnak, a társadalomnak, van akinél az apa munjáka adja a példát a tűz és a zománc szeretetére, s van olyan indulás is, hogy a szomszédasszony adja át féltve őrzött népi gyöngyhímző tudományát az általa érdemesnek tartott fiatal utódnak. A most kiállító alkotó, Biszák László nem készült a művészi pályára, „becsületes" foglalkozása van. Őt a konok- sága „kergette" a művészet, a festészet felé. Valamikor, nagyon régen - most 33 éves - egy iskolai rajzórán indulatos tanára megsértette, olyan szóA „konok" festő val illette, amit a mai napig felejteni nem tudott. Az erősen meghúzott kontúr - mely a pádon is meglátszott - volt a kiváltó ok. Akkor nem tehetett mást csak nyelt egyet, de érezte, bizonyítania kell, hogy ő mégsem olyan ... Szülőhelyén, Gyulán képzőművész szakkörben tanult, képezte magát, s ha papír, íróeszköz került a kezébe önkéntelenül rajzolni kezdett. Harmincéves koráig nem is jutott tovább. Három évvel ezelőtt életkörülményei úgy alakultak, hogy a Viharsarokból Szek- szárdra került, új munkahelyén Hőnöke, barátja, tanítója lett Cseh Gábor festőművész. Öröm és szorongás vette körül. Vajon megfelel-e a mester elvárásainak? Az utcán sétálva vagy elhaladva egy kapualj előtt - észrevétlen bár - de különféle gondolatok bukkannak fel az egyszerű szemlélődőben is. De őbenne, a kezdő festőben a mestertől mindent elleső, a „szakmát" habzsoló ifjúban különösen! Jó tanítványnak bizonyult, s bizonyul, mert van kitől átvenni a fogásokat, a technikát, a látásmódot, s van aki eligazítja az útelágazásokban. Jár ismerős és ismeretlen alkotók kiállításaira, mert „mindenkitől lehet tanulni jót, vagy éppen kivetni valót" - vallja. Még rajzszak- körös korából maradt meg az a szokása, hogy elemzi a látott képet: rriit? hogyan? miért? így születnek saját és sajátos alkotásai. Bízik abban, hogy a festészetet szeretőknek tud újat mondani, tud nyújtani abból a szépségből, ami megragadta. Sajátosak ezek a képek, mert először megtervezi, majd „homokból megszob- rászkodja" őket. így éri el a kellő plasztikus hatást, így születik a háromdimenziós „festmény". A malterszerű anyag felkerül a farostra, utána jön az alapozás, majd maga a festés. Vannak nehéz pillanatai. Gyötrik a kételyek, „vajon jó-e avagy rossz amit festett?". De mestere és a család mellette áll. A fantázia és az álmok: rokonok. Az előbbi gyermekkori „maradvány a múltból", az utóbbi a jövőbe vetett hit. S a megvalósulásért dolgozni kell. Hisz abban, hogy a kiforrott, érett alkotásait gyermekkorának városában, Gyulán is bemutathatja. Engesztelés- képpen tanárának, bizonyítva erős akaratát, az alföldi emberre jellemző konokságot, a „csakazértis"-t. A konyha-műterem ablaka éppen arra tájolt, ahonnan indult, Békés megye föl- dje-népe-világa felé. Ezzel a holnap megnyíló szedresi kiállítással, egy fiatalember indul művész pályáján. Lengyelben, Faddon csoportos bemutatón ugyan szerepelt már egy-egy műve, de saját tárlaton huszonegyné- hány alkotás most látható először. Mindegyik képről leolvasható a gyötrődés, a törekvés az új felé, a fantázia és az álom varázsa. Ezek így együttesen adják Biszák László izgalmas festői egyéniségét. K.L. Egy arc - egy mesterség Szántó József a biciklik doktora húsz biciklit adtam el, egyszerű embereknek.. Részletre is adtam, de soha senki nem maradt adósom. Akkoriban nagyon becsületes világ volt, senki nem csapott be senkit, az emberek egyszerű szerénységben éltek, de jnegelégedet- ten, nyugodtan. — Milyen biciklik voltak akkoriban Józsi bácsi? — Hogy milyen? A KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár szállított ide Tolnára, darabokban küldte és itt a műhelyben kellett összeállítani, ez 15 évig ment így, de azokat a csodálatos krómnikkel bicikliket, kérem, azokat ha egy vasdarabbal megütö- gettük, hát csak úgy csen- gett-bongott. Érdekes, hogy azok a biciklik kerülnek most vissza hozzám javításra, amit én 50 évvel ezelőtt itt eladtam. Hát bizony ilyen hosszú élet- tartamúak. — És a mai biciklik? — Ezek soha nem lesznek ilyen hosszú életűek, alumínium abroncs, a váz hajlított vas. Már újonnan is szétesnek, naponta hozzák ide meghúzni rajtuk valamit. A dédunokám kapott most egy ilyen drága kerékpárt, 17 sebességes, kérdem én minek. Ez pont olyan, mint a 20 programos varrógépek, aztán a háziasszonyok úgyis csak kettőt használnak. — Család, gyerekek? — A nagycsalád híve voltam egész életemben, talán mert vallásos, templombajáró emberek voltunk mindig is. Az a véleményem, hogy ma is meg kellene tanítani az embereknek legalább a tízparancsolatot. Négy gyermekem van, kettő él Tolnán, egy Székesfehérváron, egy pedig Pécsen. Hét unokám és öt dédunokám van. Húsvétkor és karácsonykor szokott az egész család összegyűlni itt nálam, az gyönyörűszép, akkor 24-en üljük körül az asztalt. (A szemüveg alatt bepárásodik a szeme, elérzékenyül, amikor a családról beszél.) — Józsi bácsi nem kérdeztem, hogy ezt a kis javítóműhelyet hogyan és mikor nyitotta meg? — Elmondom. 1951-ben vették el az üzletünket, akkor a MESZÖV-höz kerültem vas- és műszaki ellenőrnek, onnan mentem nyugdíjba is. Ez a kis üzlet pedig míg élt a feleségem egy kölcsönzőbolt volt 15 évig, aztán lett varrógép- és biciklijavító. — Kifőz Józsi bácsira? — Mióta meghalt a feleségem én sütök-főzök magamra, szeretem a jó ízeket, amikor a nagy tálca buktát kiteszem és az unokák pillanatok alatt megeszik, hát az nagyon jó érzés. Én úgy látom, a mai emberek egy kicsit elkényelme- sedtek, az ifjúságban nincs akarat. Annak idején emlékszem, apósom műhelyében 5-6 inas is dolgozott, hát elcsattant egy-két pofon, de mindegyikből kiváló mester lett. Azelőtt bizonyítványt, minősítést kaptunk a tulajdonostól, nekem is van egypár, amelyen igazolták a szakmai tudásom, a képességeimet, a becsületet. Ezekkel a bizonyítványokkal lehetett elhelyezkedni. — Hobbija, Józsi bácsi? — A horgászás volt évekig, és van egy régi, összeszokott baráti társaságom, akikkel közös borozgatásokra beszélgetésekre összejövünk. A végére azt szeretném még mondani, hogy higgye el, ha ezt az üzletért egy fiatal, egy 40 körüli egészséges ember csinálná, hát nagyon prímán megélne, de nem akad senki sem, aki követne és megtanulná ezt a szakmát. Burlász M. Fotó: Kispál M. Gyarapodik a város őszi beruházások (Folytatás az 1. oldalról.) — A csarnok jellemző adatairól, méreteiről is szíveskedjék szólni! — Húsz méter széles és 40 méter hosszú lesz a küzdőtér, tehát majd minden teremsport pályaterületére alkalmas és középen elválasztható, így egyszerre két csoport tarthat órákat. Az egyik hosszirányú oldalon mintegy 200-250 főt befogadó lelátó létesül. A lelátó alatt kerülnek elhelyezésre az öltözők, a szertárak és az egyéb helyiségek. Az előkészítés során figyelembe vettük az iskola szaktanárainak a véleményét is. — Miért kezdődik októberben a beruházás, mikor a pénz rendelkezésre állt már jóval korábban is és a nyári szünet alatt elvégezhetők lettek volna az előkészületi munkálatok, kevésbé zavarva az iskola életét? — .Ennek egyszerű oka van. Az egyház igényelte az Úttörő utcai iskolát. E szándékát június végére megváltoztatta, tehát ekkorra vált jogilag tisztázottá az iskola jövője. Innentől kezdődhettek a beruházásoknál szokásos eljárások: tervpályázat, versenytárgyalás, szerződéskötés, stb. Mindenki megnyugtatására megjegyzem: az építkezés befejezésének határideje 1993. július 31., tehát a jövő tanévtől az iskola birtokba veheti tornacsarnokát. — Milyen komolyabb beruházások történnek még az idén a városban? — Jelenleg folyik és jövő év áprilisára készül el a Perczel Mór és Homokdomb utcai szennyvíz-gerincvezeték építése, 8,5 millió forint értékben. Ezzel a létesítéssel lehetővé válik a környező utcák csatornázása. — Októberben kezdődik a csapadékvíz elvezetésére a főgyűjtő csatorna építése. Az idénre ütemezzük a Holt-Du- nánál a torkolati műtárgyat, a Wesselényi utcán át a Rétisor utca sarkáig a földalatti csatornavezetéket, valamint az ide kapcsolódó utcákban nyüt és burkolattal ellátott árokrendszer megvalósítását. Jövőre a Rétisor utcában tovább építjük a főgyűjtő vezetéket a Pajta térig, ezen a területen is a többi utcában nyűt és burkolt árkokkal oldjuk meg a csapadékvíz elvezetését. A beruházás jövő év végére fejeződik be, összköltsége 28,9 millió forint. — Itt szeretném még megemlíteni a mözsi általánok iskola folyamatos bővítését, valamint az egykori GÉM-szer- víz, új vállalkozójával, közös beruházásban történő, normál szélességű, aszfalt burkolatú út építését, a Ságvári utca végénél. — Köszönjük a tájékoztatást! Takács István A szedresi templom téglái A néhai Elemér atya feljegyzései 26. Ez utóbbi előre kifizettette a téglát és csak mikor meghozták láttuk, hogy használhatatlan. Nem is építettük be a templomba, hanem túladtunk rajta. Landauertől vasat is vásároltunk, de most mi boltunk a nyeregben, mivel hitelbe vettük. Alaposan megvárakoztattuk, mert a téglavásárlásnál úgy elbánt velünk, ezért ő vólt az utolsó, akit kifizettünk. Egyszer megjelent a balatonalmádi kőbánya tulajdonos is. Neki is tartoztunk, hiszen ismételten vettünk tőle követ. Saját autóján, de teljesen pénz nélkül érkezett és szerette volna megkapni a kő árát. Mivel készpénzzel fizettünk, sikerült lealkudni 1400 forintot. Mecseki Ferenc éppen akkor is nálam volt, ő is segített alkudni. Különben, az első pillanattól kezdve, minden képzeletet felülmúló segítség volt ő számomra. Most meg valahogy elragadta a szenvedély az építés szenvedélye. Ő volt az első, aki reggel, a templomnál megjelent. O volt az, aki délben a leghamarabb megebédelt és visszajött. Ó volt az, aki este, amikor a munkát befejeztük, nem tudta elhagyni az épülő templomot. Kerten néztük, nézegettük és szőttük valósággá álmainkat, terveinket, ennek a szép, de elmaradt községnek, egy igazán szép templomot. Inkább építjük azt néhány évvel tovább, de legyen az Istenhez méltó, ne viselje az magán a szegénység nyomait, mint a legtöbb falusi templom. Pedig a legtöbbször nem volt pénzünk, most meg még ráadásul állami kölcsön jegyzésre szólítanak fel. (Folytatjuk.)
