Tolnai Népújság, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-08 / 187. szám
4 »ÚJSÁG TOLNA ES KORNYÉKÉ 1992. augusztus 8. Húsz kiloivattos hálózat a kölesdi vágóhídhoz Kölesden, a falu szélén, a Sió közelében vágóhíd épül. A szekszárdi Dédász Rt. hat fős brigádja másfél hét alatt építi ki hozzá a 20 kilowattos hálózatot, állít fel nyolc oszlopot, átfeszíti a vezetéket a Sió felett és megépíti a transzformátor állomást. — Kpm -' Hat forint a bodza E hét hétfőjétől tart a bodza felvásárlása a bogyiszlói Duna- gyöngye téesz hűtőházánál, a falutól pár kilométerre. Csak a frissen szedett bodzabogyókat veszik át, kilóját 6 forintért. Az akció körülbelül még két hétig tart, az időjárástól függően. Az előhűtött termést a Pannon Fruct BT. veszi át és a Somogy megyei kiskorpádi hűtőházban gyűjtik össze. Onnan exportálják Németországba, Hollandiába az élelmiszerek színezésére kiválóan alkalmas bodzát. -KpmKorongecset és édenkert Ontja a Nap a meleget, mintha teljesítménybérben kéne tennie. Sugarai célba- vesznek mindent és mindenkit. A gyengébbje menedéket keres, medinai szomszédom, Kiss Ferenc bácsi szorgalmasan javítgatja a ház falának repedéseit, az ablakpárkány és a mintázat csorbulásait. Ahogy végig ért a reparálással, azonnal kezdődik a másik nagy munka: körbemeszeli a ház falait. Ismerősök oda is szólnak, ki komolyan, ki tréfálkozva. Vagy visszaszól, vagy meg sem hallja, csak szaporázza a húzásokat! Létrát is eszkábált, hogy könnyedén felérjen a csatornáig. „Rá van maga szorulva arra, hogy ilyen korban a falakat mássza?" - tudakolóztak többen. Hogy kimerítőbb választ tudjon adni, leereszti a meszelőt. „Nézze, ha ezt most nem csinálom, mi mást ténykednék akkor? Az unalom rosszabb, mint a munka. Bár 79 éves múltam, még nem érzem tehetetlen öregnek magam. Különben is ezidőtájt még az Isten is vigyáz az emberre!" Végül már mindenki hozzászokott az örökmozgó öregúrhoz, aki szívesen politizál, mesél városi élményeiről, munkájáról, beszélgetve kedélyesen, aki minden reggel fellocsolja és elsöpri a járdát a háza előtt, szegeli a kerítést, vagy éppen gyomtalanít... — Hány éve élnek Medinán? — Másodszorra négy éve, hogy itt lakunk. Vettük ezt az Arany János utcai házat. A nejem Pesten megbetegedett, levegőváltozásra volt szüksége, így jöttünk haza, mert előzőleg már tizenegy esztendeig éltünk itt. Szerencsésen döntöttünk, mert a feleségem nagyon szépen javul, s már bot nélkül tud járni! — Haloványan emlékszem: akkoriban is azonnal megtalálta a munkát. — Hogy itt mi volt, az kész katasztrófa! Három kocsira való szemetet vitettem ki. Az udvarban derékig érő gaz. Csak az utcaajtótól a konyhaajtóig volt letaposva egy keskeny ösvény. Először járdát betonoztam. Következett a lakás. A felpúposodott falrészeket - több mint felét! - levertem, bedrótoztam, újra malte- roztam, meszeltem, festettem. A nyitott ablaknál minden szót hallottam. S egy alkalommal azt mondja az egyik szomszéd a másiknak: „Nézd, a pesti összeveri a házát!" Lassan elkészült a belbecs és a központi fűtés is, s bebeszéltem magamnak, hogy a külcsín sem igazán elfogadható. Jó másfél éve annak, hogy egy kőműves ajánlatot tett: a külső munkálatokat harminchatezerért elvégezné. Akkor. S én addig mit is csinálnék? - gondolkodtam. így kezdtem neki. Malteroztam, meszeltem egyszer, majd másodszor is, lábazatot csiszoltam és festettem, s végül minta is került a falra. Éppen elég volt a lábamnak, de most már kész. Szép a lakás kívül és belül, jól is érezzük magunkat! — Most, hogy ezek a mutatós, sok dicséretet kiváltó munkák elfogytak ... — ... a tétlenkedésnek nem lesz sem híre, sem hamva. Itt a kert! Az édenkert! Ez is az én birodalmam. Már érik a korai paradicsom. De erre a négy bokorra különösen büszke vagyok: magról neveltem, s már most van rajta 26 darab, majd öklömnyi nagyságú termés, s virág is számtalan. A kerítés mellett a szőlő roskadozik a félkar nagyságú fürtöktől. Augusztus közepére már érett lesz. A bab egy támaszra futva keresi a fényt, most ízes igazán az árpával érő körte, s a jonathán fán nem kukacos az aíma ... Jut hely a virágoknak is: tátika, őszirózsa, leánder, mákvirág - és a többi adja a színek kavalkád- ját... A 79 esztendős Feri bácsi kezében így fér meg a korongecset és a szívében az édenkert. Konrád L. Környékbeli hírek Elkészültek az utak Három utcában készült el a szilárd útburkolat Szedresben, s a közeljövőben megtartják a műszaki átadást is. A Dózsa György utcában, a Jókai utcában, a Hunyadi utcában és a Bezerédj köz mintegy 50 méteres szakaszán készült el a szilárd útburkolat. Az önkormányzat beruházásában megépült munkák 3 millió 200 ezer forintba kerültek. műszaki átadása. A Tenge- licről megépült 1800 méteres vezeték társulati formában készült, önkormányzati beruházásban és állami támogatással kiegészítve. Emlékmű felújítás, avatás Műszaki átadás A Tengelic melletti Kis- hídjának végre elkészült az ivóvízvezetéke, melynek tegnap, pénteken volt a A Borjádon, augusztus 20-ára, ünnepre készülődnek. A településen lévő második világháborús emlékművet újítják fel a napokban, melynek új talapzatot készítenek. A névsor is újra felkerül az emlékműre, amit néhány névvel még kiegészítenek. Az augusztus 20-án avatásra kerülő emlékmű teljes költségét az önkormányzat állta. A szedresi templom téglái A néhai Elemér atya feljegyzései 20. Még 1948-ban, '49-ben a Szív újságban és az Új Emberben is felhívtuk a hívek figyelmét az épülő templom megsegítésére. Csekket is nyitottunk. Küldtek is ezen, meg utalványon az ország minden részéből adományokat, mely kb. 3.000 forint. Sokkal nagyobb eredménnyel járt, ha személyesen mentem el valahová, de ebbe meg a plébánosok mentek bele nehezen, mert ez a templompénztáruk rovására történt. Semmiképpen sem akarta megengedni Kauffmann János, paksi apát sem. Ezért elment hozzá Mecseki Ferenc kőműves mesterünk és amint ma mondani szokták, megagitálta Őt. Útja sikerrel járt, mert csakhamar kaptam az Apát Úrtól egy levelet, melyben az engedélyt megadta. A kitűzött napon nem lesz ugyan otthon, mert a szülőfalujába búcsúra megy, de a káplánjai majd valóban szívesen fogadnak és mindenben a segítségemre lesznek. El is mentem valóban szívesen fogadtak. Az eredmény 3000 forint volt! Telt-múlt az idő, ismét sok a kiadás, pénz meg semmi. Gondotlam, írok megint Paksra, hátha sikerül. Erre hamarosan kapom a választ, mehetek, de ő ismét csak azt mondja, hogy a templom Szedreshez képest túl nagy. Nem bántott a kritikája, annál jobban örültem engedélyének, mert tudtam, hogy Paksra menni felér egy főnyereménnyel. Úgy is történt. Most az Apát Úr is otthon volt. Nagyon barátságosan fogadott. Minden szentmisén prédikáltam és perselyeztem. Mikor este a pénzt megszámoltuk az Apát Úr ismételten mondogatta: — Nem irigylem. A jó Isten ezt nekünk vissza fogja adni! Boldogan csomagoltam a pénzt, a végén kiderült, hogy eddig itt adtak a legtöbbet a templomépítésre, közel 5000 forintot. Ugyanis nem ez volt az első plébánia, ahová elmentem, míg ide jutottam, addig nagyon sok plébánián megfordultam. Az első hely ahová elmentem, Harc volt. Dr. Taksonyi János plébános átjött Szedresbe, én meg Harcra. Az eredmény 300 forint volt. A hívek 200 forintot adtak és egy szedresi származású harci lakos egymaga adott 100 forintot. Azt tapasztaltam, hogy ahol szép népviselet van, ott aránylag kevesebbet adtak. De mindenütt szívesen adtak és jóval többet, mint rendszerint adni szoktak. Útjaimat ritkán levélben, legtöbbször kis motoromon ülve, személyesen készítettem elő. Ha valahová mentem vagy ha valahol végeztem, addig kopogtam a plébániák ajtaján, míg valahol ismét meg nem engedték. Akkor a táskámban pénzzel, a lelkemben hálával és reménnyel motoroztam hazafelé. Nem is kell mondanom, hogy a pénzt azonnal felhasználtuk a templomépítésre. így Szekszárd-újvárosban első alkalommal 970 forintot, a második alkalommal 1700 forintot adtak Szekszárd-belvá- rosban történt meg, hogy valaki egy tíz forintosba csomagolva egy 100 forintost csúsztatott a perselybe. Ugyanitt az első alkalommal nem tudtam végig menni, oly sok volt az adakozó hívek száma. Felállítottuk itt az építendő templom modelljét is, melyen egy kis rés volt az adományok számára. 1949-ben, a karácsonyi ünnepek után, kivettem a modell tartalmát. A legnagyobb meglepetésemre, 5 darab 100 forintost találtam benne. Az első alkalommal 3400 forint, a második alkalommal 4300 forint, a harmadik alkalommal 5000 forint gyűlt össze. A második és harmadik alkalommal segítséget vettem igénybe, mert egymagám nem győztem a hívek adományát átvenni. Az adományok összeszámolását szinte lehetetlen volt ellenőrizni. Senki sem volt hajlandó velem órák hosszat pénzt számolni. Nem egyszer megtörtént, hogy az összeszámolás után, közvetlen az elutazásom előtt, adtak át pénzt és így még felírni sem tudtam. Szászváron 300 forintot adtak. Tolnán az első alkalommal 644 forint 30 fillért és egy szabó maga adott 500 forintot. A második alkalommal 4000 forintot adtak. Ekkor, hogy még nagyobb legyen az érdeklődés, kedves káplán társunk, Rergenrőder Miklós orgonaművész Bach Sebestyén halálának az évfordulóján, orgona hangversenyt rendezett. Gyönyörűen játszott. A zsúfolásig megtelt templom közönsége áhitattal hallgatta az orgonaművész fenségesen szárnyaló akkordjait. Ütána igazán könnyű volt a híveket adakozásra indítani. De a tolnai hívek máskülönben is kitettek magukért. Hiszen Mott János kedves káplántársam nem egyszer kijött Szedresbe a tolnai kántorral, meg másokkal, hogy a templomot két kezük munkájával is segítsenek felépíteni. Ilyenkor a szedre- siek látták őket vendégül. Nagy hálával kell megemlékeznem a tolnai selyemgyári munkásokról is, mert négy gyönyörű, valódi selyemből készült miseruhával, és egy szintén gyönyörű valódi selyem vélummal ajándékozták meg épülő templomunkat. Az egyházi ruhák és szerek számára, egy új szekrényt is készíttettek. így igazán fejedelmi ajándékkal kedveskedtek. E helyen is köszönetét mondok érte, mert nem egyszerű adakozás volt ez, hanem válságos időkben, áldozatok árán tett bátor hitvallás. Erről a Püspök Úrnak személyesen számoltam be és ő meghatva vette tudomásul. (Folytatjuk.)Göviében jártak a bogyiszlói táncosok A bogyiszlói Hagyományőrző Népi Együttes j szinte egész Európát bejárta s.; már friss, ropogós, vidám I Sárköz-vidéki táncaival, g Idén nyáron, meghívásra, ;i Svédországba utazott a kőit rülbelül negyven fős csapat. — Hogyan jött létre ez az utazás? - kérdezem a tolnai I Varga Zoltántól, aki jó pár éve táncol már az együttes- 1 ben. p — Úgy, hogy tavaly a | Duna-menti fesztiválon itt járt egy négy fős svéd delegáció, tőlük kaptuk a meghívást. — Ha jól sejtem, rengeteg élményt gyűjtöttetek a > bő két hét alatt? — Igen, ez így van. Bőig gyiszlóról a németországi SÍitzbe indultunk, ahol régi g; jó barátaink rendeztek számunkra igen szép fogadást. Közös zenéléssel, közös : tánccal. Másnap folytattuk f az utunkat Dánián keresz- I tül. Dániáról csak annyit, | hogy ilyen csodás kék eget I még sosem láttam, meg annyi sebes vizű folyót sem. Uticélunk Gávle, a StockII hóimtól jó 200 kilométernyire fekvő tengerparti nagyváros. — Milyenek a svédek? — Kényelmesek, nyu- 1 godtak, tartózkodóak és I nagyon hűvösek. Jól élnek, még a munkanélküliek is jól meg vannak fizetve. Az egész ország nagyon szép, rendezett, az életvitelük, I tempójuk azonban egészen más, mint a magyaroké. — Gasztronómiai szokásaik? — Nagyon furcsa, renge- :: teg tengeri hal, kagyló, fekete kenyér, elmaradhatatlan a főttkrumpli, szósszal, | leves abszolút nincs, szóval § a mi bogyiszlói gyomrunk | nehezen vette be. Én például a sirályoknak adtam, | azok boldogan ették a ré- | szemet. — Mivel teltek a napjaitok? — Rengeteg programmal készültek vendéglátóink. Részt vettünk a Midii sommarafton - a Nyárközép-est ünnepségen -, megnéztük az Erdészeti II Múzeumot, gyárlátogatásokra és egy halásztelep megtekintésére került sor, ahol fenyőfával füstölték a halakat. Belekóstoltunk a hidegvizű tengerbe egy-két fürdésnyit. A hőmérséklet érdekessége, hogy nappal plusz 26, éjjel pedig mínusz 2 fok, de este 11 órakor még t tökéletes nappali világosság honolt. Sok közös táncos műsorunk is volt. Mi tanultunk svéd táncot, a svédek tanultak bogyiszlói táncot. — Milyenek az ő táncaik? — Abszolút nem hason- I lítanak a magyarhoz, olyan finomkodó, modoros: eltáncolták például a bálba készülő lányokat. Ami azonban meglepett bennünket, hogy rengeteg magyar él kinn Svédországban. Egyik régóta kint élő honfitársunk, bizonyos Józsi bácsi az egész csopor- | tunkat meghívta saját há- : zába. A háza előtt megható volt, kint lengett a magyar zászló, mi énekelve, táncolva tettük meg az utat a házig. A házigazda felesége kérte, hogy énekeljük el a férje nótáit, amit teljesítettünk, hát mit mondjak, iga- g zán elérzékenyültek a kint élő magyarjaink. — Később mondta a házigazda felesége, hogy akkora élményt szereztünk neki, amiért az egész házát odaadná. Úgy érezte akkor, hogy Magyarországon van. Soha nem feküdtünk le éjjel két óra előtt, inkább hajnalban. Vendéglátóink azt mondták, hogy sok csoport járt már náluk, de ilyen készséges, vidám csapat még sosem. — Megörvendeztettük egy kis magyarnótával,,,« magyaros temperamentummal őket. Hazafelé, Németországban láttak bennünket vendégül Sche- eßelben, oda egy kis Bogyiszlói vittünk, hímzett térítőt, szőttest, Miska kan- csót, bogyiszlói paprikát. . . Jövőre természetesen mi látjuk vendégül a svédeket. — Köszönöm a beszélgetést és további sikereket kívánok a csoportnak. Burlász M.
