Tolnai Népújság, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-11 / 163. szám

1992. július 11. HÉT VÉGI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 7 A családban a tizenharmadik Nem könnyű lelkésznek lenni a XX. század végén Hogyan dolgoznak a temetői maffiák? Kőváry László paksi refor­mátus lelkészt nemrégiben a Dunamelléki Egyházkerület főtisztségviselőjévé választot­ták. Vele beszélgetünk mun­kájáról, életéről. — Nagytiszteletű úr, ké­rem, meséljen magáról egy ki­csit, s azt is szeretnénk meg­tudni, mi indította arra, hogy életét a kereszténység szolgá­latába állítsa? — Kezdjük mindjárt a lel- készi pályaválasztással. Azt hiszem, elég csak annyit mondani, hogy a családban a tizenharmadik lelkész va­gyok, apáról fiúra szállt ez a hivatás, mostanáig megszakí­tás nélkül. Dédapám Maros-' vásárhelyen volt lelkész, nagyapám Budapesten a Szi­lágyi Dezső téri templomban, édesapám pedig Cegléden. Középiskoláimat ott végez­tem, az akadémiát pedig a fő­városban, a Ráday utcában. Monoron voltam segédlel­kész, aztán Kecskeméten 16 hónapig kántorlelkész. Ott ismerkedtem meg a felesé­gemmel, ott is házasodtunk össze. Első önálló gyülekeze­tem Gerjenben volt, itt 8 évet töltöttem. Akkor megürese­dett a paksi lelkészi állás, ide költöztünk, 1976-ban. Felesé­gem már 1971-től itt dolgo­zott, mint gyermekorovos. Három gyermekünk van, az idősebbik fiam Szegeden ta­nul főiskcjlán, a fiatalabbik ka­tonaidejét tölti, a kislányom pedig harmadikos lesz a helyi gimnáziumban. Úgy néz ki, megszakad a családi hagyo­mány, egyik fiam sem akar lelkész lenni. — Annak, hogy önt főtiszt­ségviselőjévé választotta a Duanemlléki Egyházkerület, bizonyára voltak előzményei is. — Tíz éve választottak a tolnai egyházmegye számve­vőjévé. Mind a 33 gyülekezet gazdasági felügyelete rám tar­tozik. Két éve a Dunamelléki Egyházkerület tanácsbírává választott. A feladataim közé mindenfajta ügyintézés tarto­zik, személyi kérdésektől kezdve jogi dolgokon keresz­tül egészen a nyomdai fel­ügyeletig. A nyolc egyházmegye lel­készei a gazdasági háttér ke­zelésével, illetve biztosításá­val bíztak meg engem, főtiszt­ségviselővé választásommal. Az alapítványok és külföldi adományok kezelésétől kezdve sok minden tartozik ide. Mint az egyházkerület fő­tisztségviselője, afféle gazda­sági szakmebere, tagja vagyok az Országos Lelkész Egyesü­letnek is. — Hogy birkózik meg ezekkel a nem kevés szaktu­dást igénylő feladatokkal? — Minden szerénytelenség nélkül állíthatom, lassanként szakemberré váltam gazda­sági ügyekben. No meg úgy tartom, nem szabad megijedni a feladatoktól, a kihívásokat bátran el kell fogadni. Sok le­heltőség van ma, élni kell ve­lük. — Milyen Pakson a hitélet, egyáltalán milyen manapság lelkésznek lenni? — A városban 480 a gyüle­kezet kereső tagjainak a száma. A nem kereső ifjúságot ehhez a számhoz kell hozzá­venni. Lelkésznek lenni nagyon nehéz. Általános tapasztalat, hogy amíg nem szabad va­lami, addig érdekes. így volt ez a vallásossággal, temp­lomba járással. Amíg a hata­lom nem nézte jó szemmel, sikk volt templomba járni, ott esküdni, stb. Mikor szabaddá vált, jócskán megcsappant az érdeklődés. Manapság sok ember számára egyre több problémát jelent a napi meg­élhetés, és még többet, ha ez nem sikerül. Az a vélemé- nvem, kell az embernek, lega­Köváry László lább egy olyan nap, ami más mint a többi. Amikor szépen felöltözik, elmegy Isten há­zába, és több lesz mint hét­köznapi ember, egy közösség tagja lesz, s részt vesz egy csodálatos szertartásban, amiből békét, megnyugvást meríthet. — A református egyházat vádak érték a rendszerváltás után, mégpedig olyasmi, hogy finoman szólva igen lojális volt azzal a bizonyos puha diktatúrával. Mi erről a véle­ménye? — Volt ebben némi igaz­ság. De annak idején is, aki igazán értékes ember volt, in­kább a hitét vállalta, mint az állását. Jómagam nem politzá- lok, nem is politizáltam régen sem. Egy lelkésznek nem ez a dolga. — Tőkés László, erdélyi re­formátus püspök személyi­sége nagyon sok szimpati­zánst hozott a református egyháznak. — Tőkés Lászlókra szükség van. Nemcsak mint egyházi személyiségre, mint emberre is. Jó fölnézni valakire, aki a legvadabb időkben is ember tudott maradni. — Sok megbízatása mellett jut elég idő a gyülekezetre? — Ügy érzem, igen. Ha nem helyettesítek, mint éppen ezekben a hetekben, vagy nem kell valami ülésre mennem, itthon vagyok. Ha én nem, akkor valaki más a családból. Az ajtónk nyitva áll. Venter Marianna A bűnügyi krónikák tanúsága szerint a főváros és a nagyobb vi­déki városok temetőiben egyre nyugtalanítóbb méreteket ölt a bűnözés. Az örök vadászmezőkre távozottak nyughelye egyre in­kább szabad vadászmező a csapa­tokba verődött álvállalkozók, csa­lók és más kétes elemek számára. Dombi Ivántól, á budapesti Far­kasréti temető vezetőjétől azt kér­deztük: tapasztalatai szerint ho­gyan dolgoznak a sírkertek vám- szedői, s hogyan lehetne véget- vetni garázdálkodásuknak. — Ma már sajnos szerve­zett, 10-15 tagú bandák tevé­kenykednek - nyilván nem­csak nálunk, hanem másutt is. Jó megjelenésű férfiak a felhaj­tok, akik temetői dolgozónak adják ki magukat. Egyikük szóba elegyedik a kiszemelt „ügyféllel", a másik ajánlatot tesz a sírgondozásra, kőcsiszo­lásra, sírkő-feállításra, felveszi a megrendelést és természete­sen a pénzt. Az árut beszerzik, esetleg napokon belül, de természetesen a sírkert vala­mely más részéből. Semmi nincs tőlük biztonságban, ami mozdítható: koszorú, örök­zöld, bronzmécses, kőkehely, sírkő, márvány gyertyatartó, faragott kőfigura. Aki „fel­bosszantja" őket, azaz vissza­utasítja ajánlatukat, az legkö­zelebb esetleg feldúlva találja hozzátartozója sírját... Arra nincs erő, hogy a terület egé­szét ellenőrizzük. A rendőrség együttműködési készsége is példás, de a kialakult helyze­ten így sem tudunk változ­tatni. Tetten értünk már mun­kanélküli mérnököt, nyugdí­jas tanárt, amint virágot, örökmécsest és egyébb apróbb kegytárgyat eltulajdonított - de persze nem a nincstelenség szülte tolvajok a sírkerti bű­nözés fővádlottai. A „nagy ha­lak" a profik. Sajnos, az önkormányzatok boldog-boldogtalannak kiad­ják a vállalkozói engedélye­ket, nemigen firtatják a kép­zettséget, a szakértelmet. Egy-egy ilyen engedéllyel az­után egész csoportok „dol­goznak". Javítaná az áldatlan állapotok elleni fellépés esé­lyeit, ha végre pont kerülne a tulajdon körüli viták végére. A vállalkozói engedélyek kia­dásakor múlhatatlan szükség volna valamilyen szak­mai-etikai szűrő alkalmazá­sára, és a végzett munka fo­lyamatos ellenőrzésére. — A temetői maffiák ga­rázdálkodásának visszaszorí­tását elősegítené az is, ha a sírkertek látogatói csak a te­metői dolgozóktól vennék igénybe a tájékoztatókon fel­tüntetett szolgáltatásokat. A sírkőállítást, a csiszolást pedig hivatalosan bejegyzett, megfe­lelő képességű szakemberek­kel végeztetnék. Óvakodjanak attól, hogy „üzleti" kapcso­latba kerüljenek az említett álvállalkozók ügynökei­vel,mert higgyék el: a legked­vezőbb ajánlatnak is csak kár­vallottal lehetnek. (újvári) Ferenczy Europress Furcsa Minden ember „északfok, ti­tok, idegenség", hát még ha sze­relmes. Hogy mi zajlik belül, s kettejük között, arról a kívülál­lónak fogalma sem lehet. Legfel­jebb elhiszi, amit lát, vagy amit elmondanak, s megpróbálja fan­táziájával kiegészíteni. A gyerekek hatalma? Összefogott a legtágabb család, hogy ezt a frigyet megakadályozza. Az asz- szony munkahelyén állan­dóan csörögtek a telefonok, még a húsz éve nem látott unokatestvért is mozgósítot­ták. A kisvárosban a fene se vette volna észre, hogy a kis­lányával négy éve elváltán élő fiatalasszonynak van va­lakije, ha nem ugrabugrál a család. Az anya a piacon zoko­gott, a nagymama a szőlők között átkozódott, így aztán mindenki tudomást szerezett a bimbózó szerelemről, s ha kérték, ha nem, véleményt nyilvánított. Természetesen utolsónak, a félig már elvált feleség is megtudott mindent. A férfi házassága már régen nem működött. Csak a két gyerek tartotta őket össze, meg a pénzhiány. Ha mindenüket eladták volna, akkor sem tel­lik ki belőle még egy garzon az elköltöző férfinek. A családi hadjáratot há­rom okkal magyarázták.. A döntő érv nyolc év volt. Ennyivel volt fiatalabb a férfi az asszonynál. Mi lesz ebből tíz év múlva, mondogatták? A másik a kettejük közötti vallási különbség, a férfi re­formátus volt, a nő katolikus, s ráadásul hitét buzgón gya­korló, míg jövendő párja har­sányan ateista. A haradik ok volt a valódi, legalábbis a család szem­pontjából. Az asszony a kis­város régi és gazdag iparos­családjából származott, s ha nem is voltak mai mértékkel mérve igazán gazdagok, de mindenük megvolt. Mindkét nagyszülő ajándékokkal halmozta el az egyszem kis párok unokát. S most itt a láthatá­ron a kétgyerekes elvált, más vallású, ámde hitetlen gyüttment, aki bele akar ülni a készbe! Majdnem nem ült bele. Tudomást szerezve a családi vádakról, szakított, s gyer­mekeiben keresett vigaszta­lást. Lehet, hogy meg is ta­lálja, ha a feleség nyugton marad, s vár. De mivel bosz- szantotta,hogy egy idősebb nő miatt akart válni a férje, ismét rosszabra fordult ott­hon a helyzet. A szerelmesek kibékültek, és a feleség harcba indult. Ez elvezetett egészen a tettle- gességig. Ö tépte meg vetély- társát, már a válás kimon­dása után. Szinte titokban, másutt házasodtak össze. S, hogy máig nem sikerült őket szétmarni, az a gyerekeken múlott. A fiúk imádták új­donsült hugocskájukat és vi­szont. Szerettek az apa csa­ládjánál lenni, a feleség ráéb­redt, hogy fiai jó helyen vannk, s neki is több ideje maradt magára. Végül párt is talált, s a mesterségesen va­dított két család lassacskán békében élhetett. Minden fordítva van? Gizikének millió udvarlója volt, annak ellenére, vagy tán éppen azért, mert tipikus BDP volt. A betűszó a munkahelyen a beavatottak számára, a bájos, de primitív megfogalmazást ta­karta. Tényleg bájos volt, karcsú és légies. Ápolt és finom, ke­vésbé szép kolléganői szerint finomkodó, aki a virslit is késsel-villával eszi, s kesz­tyűben takarít. A munkáját viszont precí­zen végezte, s megközelíthe- telen volt mindaddig, míg egyszer össze nem találko­zott a folyosón egy mások számára teljesen jelentékte­lennek tűnő szemüveges, szőke fiatalemberrel, aki a többiekkel ellentétben rá se nézett. Lehet, hogy ez a közöny tette be a kaput. Napokig nyomozta, hogy az ötszintes irodaházban kinél volt a fiú. Végül sikerült felderítenie mindent. Elméleti fizikus és tanár­segéd volt a lelkem az egye­temen, gimnáziumi osztály­társát látogatta meg a kisvá­rosban. Gizi nem volt rest, s amint tehette elutazott, s szabályosan lesben állt az egyetem előtt. Amikor ez nem jött be, mert a fiatalem­ber megint nem vette észre, keresett közös ismerősöket, és megszervezete a nagy ta­lálkozást. A fiúról úgy tartotta kör­nyezete, hogy teljesen élhe­tetlen, kizárólag az elmélti kérdések foglalkoztatják, s a fizikai törvényszerűségek új elméleti általánosításai kötik le a gondolatait. Nem azért nem vette észre Gizit, mert nem tetszett neki, hanem mert nem a földön, hanem az elméletek világában érezte megát otthonosan. Éppen a fiatalembernek a valóság dolgai miatti tökéle­tes érdektelensége miatt lelt szövetségesre Gizella a fiú mamájában. Nem telt bele három hó­nap, és az elméleti fizikust oltár elé vezette a lány, s mire az magához tért volna, már két pufók gyerek apja volt. S ha valaki aggódott a köz­tük lévő szellemi színvonal- különbség miatt, annak elég volt egyszer egy társaságba kerülni velük. A férfi csendes bámulattal csüngött felesége csacska szövegein, és őszinte tiszte­lettel nézett fel rá, amiért ké­pes eligazodni a világ szá­mára átláthatatlan dolgai­ban. Gizella pedig nem kü­lönb rajongással volt képes hosszasan hallgatni férje eszmefuttatásait az elemi ré­szecskék feltűnéséről és el­tűnéséről, valamint az ebből következő filozófiai igazsá­gokról. Ráadásul, mint később ki­derült, a gyerekek jól sikerül­tek. Szépek és okosak. Furcsa párok? Lehet, hogy a szerelem megmagyarázhatalan; s ezért minden pár furcsa? Ihárosi Ibolya Mini sörfőzde Gyönkön , vk, ' ,/ 5 A-' ' n. r tSr r ■. 'v ij... \ Alpinista munkák és sörfőzés A nyolcvanas években Kemler Imre bolti eladóként dolgozott Gyönkön. Akkortájt nyaranta - a balatoni főszezon ideje alatt - az olyan nagyság- rendű településeken is, mint pl. Gyönk, rendszeresen be­következett a sörhiány. Akkor Imre a boltnak a pécsi gyártól akart sört hozni. Nem rajta múlott, hogy ötlete csak terv maradt. Aztán abbamaradt a boltos­ság: testvérével az építész- technikus Henrikkel 1985-ben megalakítottak egy gmk-t, mely ipari alpinista munkák vállalásából élt. Kötélről dol­gozva gyárkémények, panel­házak, stb. karbantartását, felújítását végezték. Ez a vál­lalkozás sikerült. Hátránya vi­szont, hogy rossz időben és té­len nem lehet csinálni. Az utóbbi időben többször gon­doltak arra, hogy kellene még valami más munka is. Tavaly nyáron - körülbelül ilyenkor - Imrének eszébe jutottak a bol­tossága alatti sörhiányos nya­rak. Es máris adva volt az öt­let: családi vállalkozásban sör­főzdét építenek. Nyáron a csa­ládtagok, a téli pangó idő­szakban pedig ők főzik a sört. Az induláshoz szükséges hitel felvétele után a Sörmes­ter Kft-től vették meg a szük­séges berendezést és techno­lógiát. Tavaly decemberben kezdtek bele Kemler Imréék az Ady utcai telken álló, ép­pen kihasználhatatlanná vált istálló átalakításához. — Ki a családban a „fő" sör- főzőmester, és hol kellett tanul­nia? - teszem fel a kérdést Kemler Imrének. — Morvái János sörfőző­mester a technológiát eladó cégtől, Pestről jön le hetente. Ő tanít be minket és ellenőrzi a minőséget is. Egyébként ilyen - a munkáját szívvel-lé- lekkel végző - embert még nem láttam. Amikor problé­mánk adódott, csak egy tele­fonba került, és ő azonnal jött. Akár este volt, akár nappal. — Kérem, pár szóval ismer­tesse az itteni sörfőzés techniká­ját! — Négy darab, egyenként négyszáz literes tartályunk van. A szűrt ivóvízzel feltöl­tött tartályokba két vödör koncentrátum, vagyis alap­anyag mellé sörélesztő kerül. Ezt tizenegy fokon huszonegy napig érleljük, majd a fejtés következik. Egyliteres, barna színű, csatos üvegekbe töltjük a friss sört. Heti négyszáz liter a termelésünk. — Hová szándékoznak el­adni? — Ez olyan kis mennyiség- negyven láda -, hogy elfogy helyben. Egyelőre kis kapaci­tású az üzemünk, de később bővíthető. — Miért csak ekkorával kez­dek? — Kicsit féltünk attól, hogy hogyan fogadják a sö­rünket. — Hogyhogy? — Itt az emberek az átlát­szó sörhöz vannak szokva. Ez viszont egy szüretien, homá­lyos, világos sör. Kerülöm a zavaros szót, mert amikor el­készült az első adag, és apó­som a kóstolgatás közben megjegyezte, hogy jó ez csak kissé zavaros, Morvái János szinte megsértődött. Erre jó magyar szó nincs - mondta -, az ilyen fajta a „trüb" sör. — A névjegykártyán a saját nevükön hirdetik a sörüket. Mi­ért? — A Sörfőző Kft. Mecsek- nádasdra, Egerbe és Sasha­lomra eladott üzemeiben a sa­ját nevén forgalmazza a sörét- veszi át a szót Valika. Mi azonban szeretnénk a cé­günknek egy sajátságos arcu­latot kialakítani. Szenvedélyes hegymászók vagyunk. Ki- lencvenben pl. a férjem, Hen­rik és én megmásztuk Európa legmagasabb csúcsát, a 4807 méter magas Mont Blanc-ot. A névjegykártyán levő rajz - me­lyet én készítettem -, jelké­pezni akarja cégünk két tevé­kenységét: az ipari alpinista munkákat és a sörfőzést. Kem­ler Alpin Bau - Kemler Alpin Bier 1992. Férjemék ez évtől kezdődően kft. formában mű­ködnek tovább. — Mit szóltak a szomszédok a sörfőzéshez? — A szomszédok? - moso­lyog Valika. — Örülnek, hogy nem kell messzire menniük a friss sörért. Kívül istálló, belül patyolat tiszta sörfőzde Stefán György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents