Tolnai Népújság, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-20 / 145. szám
1992. június 20. HÉT VÉGI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 7 Egy panasz nyomában Kire mi tartozik Bölcskén? Tisztelt Szerkesztőség! Egy héten keresztül csak a szép meg a jó cikkek jelentek meg Bölcs- kéről. Én egy rossz hírt szeretnék elmondani. Egy szem segélyt kértem az önkormányzattól április hó elején. Válasz nem jött rá a mai napig. Ma délelőtt bementem az önkormányzathoz, és azt mondták, hogy most írják meg az elutasító határozatot. Elmondom a panaszomat, hogy miért kértem egyszeri szociális segélyt. Elvált asszony vagyok. Van egy 26 éves fiam, aki a dunaföldvári Fa- és Építőipari Szövetkezetnél dolgozik, én is ott dolgoztam 22 évet. 5, osztályos a kisfiam. Van egy 46 éves eltartott nővérem,-aki után kiemelt családi pótlékot kapunk. Június 6-án temettük el édesanyánkat, akivel közös háztartásban laktunk. Ó 76 éves volt. Januárban és februárban nem dolgoztunk a faiparinál. Az évi szabadságot osztották el 4 órás munkanapokra. Március 1-jén kezdtek dolgozni. En nem tudtam menni, mert édesanyám megbetegedett és fizetésnélküli szabadságra mentem. Március végén üzentek a fiamtól, ha nem megyek dolgozni, fegyelmivel fognak elbocsájtani. Könyörgöm, hogy mentem volna, amikor fekvő beteg anyámat ápoltam? Úgy kellett forgatni is, minden nap jöttek injekciózni. Hogyan tudtam volna Bölcskéról Dunaföldvárra járni dolgozni? Bementem a faiparihoz, és ők azt mondták, ha visszafizetem a szabadságokat, a.munkaruha + cipóutalványt -5.140 forinot - simán elküldenek. Kértem kölcsön és április 10-én befizettem, amit kértek és ók elküldték a vállalattól. Április 14-től munkanélküli vagyok. Bementem az önkormányzathoz és levélben leírarn mindent. Vittem a kereseti kimutatásokat, a fiamét meg az enyémet, anyu nyugdíjszelvényét. Kérésem egyszeri szociális segély volt. Adósságom volt, pénzem még kosztra se. Megint kölcsönkértem. Választ a helyi önkormányzattól ma, június 9-én kaptam, mert bementem. Elutasítottak. Majd most írják meg az elutasító határozatot. Ha ilyen esetben nem adnak egyszeri szociális segélyt, mi kell hozzá, hogy adjanak? Rokonság, barátság? Nem tudom. Vagy próbáljunk meg addig nem enni, még nem kapok munkanélküli segélyt? Van OTP-tartozásom a házra, havonta 2.546 forint. Most azt sem tudom befizetni. Kilátástalan a helyzetünk és ók ezt nem értették meg. Most még hozzájött szegény anyukám halála is. Itt vagyunk szorult helyzetben, pénztelenül adósságban. Ma ezt még elmondtam a jegyzónó- nek, hogy mit csinálhatok ilyen esetben? Halványan mosolygott és azt mondta, ő nem csinálhat semmit, ha a testület nem szavazta meg. Irtsam ki a családom, meg magam? Kiutat már nem tudok, bíztam az ön- kormányzatban. Tisztelettel: Tóthné A hárompontos válasz A levél kézhezvétele után Bölcske polgármesteréhez, Kiss Józsefhez fordultunk. Ó az ön- kormányzat jegyzónójét is megkérte, legyen jelen a válaszadásnál, így végül ketten a következő nyilatkozatot tették: 1. Tóth Lászlóné azért nem kapott segélyt, mert a testület így döntött. 2. Az elutasító határozatban közölték vele, hogy a döntés ellen jogorvoslatnak van helye. (Ezzel tizenöt napon belül élhet: a fellebezését a közigazgatási bírósághoz kell címeznie, és az önkormányzatnál kell benyújtania. További kérdésekre válaszolva a polgármester és a jegyzóasszony - utóbbi neve közlésének mellőzését kérte - elmondta, hogy az önkormányzat nyolc napon belül továbbítja a fellebbezést a bírósághoz, illetve dönthet úgy is, hogy megváltoztathatja korábbi határozatát. Ehhez persze rendkívüli önkormányzati ülést kellene összehívni... Amennyiben továbbítják a fellebbezést, a közigazgatási bíróság a határozatot vagy érvényben hagyja, vagy újabb eljárás lefolytatására kötelezi az önkormányzatot. Aminek a vége lehet természetesen ismét elutasítás is.) 3. A menet közben bekövetkezett haláleset új helyzetet teremt, hiszen a legtöbb kérelmező ilyen esetben szokott Bölcskén segélyt kapni. Tanácsos tehát újabb kérelmet beadni. A kérdést, hogy miért utasították el a korábbi kérelmet, azzal hárították el, hogy a döntés zárt ülésen született, és a válasz sértené a segélyt kérő személyiségi jogait. Az újságírónak is természetesen kötelessége, hogy e jogokat tiszteletben tartsa, ugyanakkor kíváncsi voltam az alapelvekre, amelyek szerint elosztják a segélyeket Bölcskén. A válasz: az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően történik minden. A kérdésre, hogy a jogszabályok mely kitételeinek nem felelt meg a segélykérő, szintén nem kaptam választ, ismét előkerült a varázsszó: az állampolgár személyiségi jogai. Többszöri érdeklődésre a jegyzőnő még hozzátette: „A testület mérlegelési jogkörében nem felelt meg a jogszabályokban előírt feltételeknek a kérelmező." Melyik passzus szerint? A mintegy kétórás - meddő - beszélgetés után felkerestem a panaszost, aki készséggel mutatta meg az elutasító határozatot. (Ő nem érezte ezt személyiségi jogai sérelmének.) Az indoklásban azonban azt olvashattam, hogy javasolják: kérjen Tóthné munkanélküli segélyt. Az indoklás hivatkozik a 17/1986.(XII.28.) EüM.Sz. rendeletre, valamint az 1991. évi XX. törvény 129. paragrafus 2. pontjára. Ami a munkanélküli segélyt illeti: Tóthné természetesen kérte azt, de éppen azért fordult egyszeri szociális segélyért az önkormányzathoz, mert a munkanélküli segély kiutalásáig átmeneti pénzügyi zavarba került. A hivatkozott rendelet az esetenkénti segélyekről rendelkezik, köztük az esetenkénti szociális segélyről: négy paragrafusban, az elsőben öt, a másodikban és a harmadikban három, a negyedikben pedig két bekezdésben. Az indoklásban nem szerepel, hogy mely paragrafus(ok) mely bekezdésed) alapján utasítják el a kérelmet. Ami a tavalyi húszas (hatásköri) törvényt illeti, a 129. pont 2. bekezdése azt sorolja fel (a-tól g-ig hét pontban) hogy az önkormányzatnak mit kell biztosítania polgárainak a szociális alapellátás keretében. Okosabbak tehát nem lettünk, ám az esetnek vannak némi tanulságai. (E tanulságokról a polgármester úr hajlandó lett volna ugyan beszélni, de kizárólag a konkrét panasztól elvonatkoztatva, elemezve a két év szociális ügyekben hozott, polgárokat segítő döntéseit. Természetesen ez is egy „dolgozat" tárgya lehet, de most nem ez ügyben kerestük meg a falu első emberét. Egyébként a segélyezés különféle módjairól jelent meg részletes tájékoztató a bölcskei újságban, amit csak üdvözölni lehet.) Kinek mihez van joga? E sorok írójában mindenesetre felmerülnek a következő kérdések: 1. Van-e joga tudni a panaszosnak, hogy egy adott jogszabály mely konkrét pasz- szusa alapján utasították el a kérelmét? Tudniillik fellebbezésének is csak úgy van értelme, ha tudja, hogy az ön- kormányzat szerint ő melyik kitételnek nem felel meg. 2. A személyiségi jog megsértésének számítana-e, ha lapunkban megjelenne, hogy egy jogszabály mely pontja szerint utasították el a hozzánk fordult panaszos kérelmét? 4. A személyiségi jog védelmének tekinthető-e, ha az újságíró sem cáfolatot, sem megerősítést nem kap arra a kérdésre, hogy az anyagi helyzeten kívül a döntésben közrejátszottak-e egyéb szempontok is? 5. Miért jut a polgárnak halvány mosoly a testületi döntésre hivatkozva, és miért csak az újságírónak mondják el, hogy a kérelmező édesanyjának halálával új helyzet állt elő? A polgármester és a jegyzőm felhívta az újságíró figyelmét, hogy az újság nem tud segélyt adni, a jogorvoslatnak pedig nem a sajtóban van a helye. így igaz. Nem tisztünk, hogy úgymond igazságot szolgáltassunk - nem gondoljuk, hogy nálunk van a bölcsek köve - , mint ahogy valóban nem a mi feladatunk a szociális problémák megoldása. Azt azonban szeretnénk, ha az állampolgárokat megfelelő módon tájékoztatnák az őket érintő kérdésekről, hogy egyenrangú félként élhessenek - nemcsak személyiségi jogaikkal. Még akkor is, ha utóbb kiderül: az önkormányzat jogszerűen járt el. Az ügy szempontjából másodlagos, de a fentiekből adódik a kérdés: a személyiségi jogok védelme ürügyén meddig lehet megtagadni az információt? Hangyái János Szarajevó órái Csak később tudtuk meg, hogy Szarajevóban háromféleképp mérik az időt, így ha emlékezetem nem is hagyna cserben, akkor is pontatlanul tudnám megmondani, melyik esztendőben jártunk először a szép bosnyák városban. Nyárvégi délután szálltunk le a vonatról, a környező hegyek kékes fényt vetettek a városra. Tétován kerestünk valami felvilágosítást, midőn egy jól öltözött úr lépett hozzánk s akadozó német nyelven szállást kínált. Gyorsan megegyeztünk, mire átvette csomagunkat s néhány perc múlva meg is érkeztünk. Tiszta polgári lakás volt a Trg 6 April tér közelében, új lakónegyedben. A család sűrű hajlongásokkal fogadott s megmutatták szobánkat. Az asszony kávéval kedveskedett, férje szilvóriummal, slivovi- cával. A falon, főhelyen, színes oklevél, arab betűs felirattal, rajta a házigazda ifjúkori fényképe, talán konfirmációs emlék, bár náluk biztosan másként hívják. Nehezen értettük egymást, az arab betűket sem tudtuk elolvasni, de a rokonérzést néhány kedélyes mozdulat is igazolja. Napokig éltünk vendéglátóink barátságában. Esténként a térképen megmutattuk, merre jártunk, a házigazda újabb távolabbi utakra mutatott, s másnap ellenőrizte, hogy voltunk-e a Visegrádi kapunál, megnéztük-e Hadzsi Sinan tekijét, a táncoló dervisek kolostorát. Sétáltunk a Miljacka partján, álldogáltunk a Princip-hídon, melynek közelében eldördült a végezetes lövés, megnéztünk néhány épületet, amit a Monarchia idején emeltek, mint a városházát, a székesegyházat, a múzeumot, de legszívesebben a Bas-csarsijában ódöngtiink és a Gazi Huszref bég dzsámi udvarán. A dzsámit 1531-ben építette a híres Hajruddin, akinek művészetét a mostari híd is dicséri. Órákig üldögéltünk a kedélyes kafanákban, udvariasságból megittuk a turka kafát, amit rézedényben szolgálnak fel s nem valami jó, de tiszteljük a helyi szokásokat. Később többször megfordultunk a városban, megszerettük keleti tarkaságát, a muzulmánok kényelmes derűjét, a Kazandzsiluk, a rézművesek utcájának kopácsoló szorgalmát s mindig vettünk réztányért, kávés csuprot, mert olyan gonddal kalapálták ki őket, mintha a szultán asztalára kerültek volna. Egyiket sem használtuk soha, de miért kell mindent a felhasználhatóság oldaláról nézni, amikor a mestert is a munka önfeledt öröme vezette? Ez is Szarajevó titka, de más titka is van, az idő. Kant épp úgy mint a teret, szemléleti formának mondta, de ez csak Szarajevóban igaz, ahol az órák össze-vissza járnak, heteket, évszázadokat átugorva, az idő pedig hagyja, hogy alkudozzanak vele, s mi válasszuk ki a kort, melyben élni szeretnénk, legalább addig, amíg Szarajevóban vagyunk. Óránkra pillantunk, de a pópa jóságosán figyelmeztet, hogy ne siessünk, pontosan két héttel előbbre járunk, mint a Julián-naptár mutatja, a muvekit, az Óratorony, a Szahal-kula tudós felvigyázója csak annyit mond, hogy a napi időszámítás alkotnyatkor kezdődik, egyébként ha valaki nem tudná, most az 1412-ik évben vagyunk. Balga ember, aki ezt félvállról veszi vagy fölényesen mosolyog, s azt mondja, a muvekit fajankó, féleszű bolond, aki este nyolc óra tájban nég csak két órát számol. A Szahal-kula mellett, a rituális mosdásra szolgáló kút csobogását hallgatva, gyakran gondoltam arra, hogy milyen jó ez a tarkaság, mert nemcsak a földi órák, hanem a mennybe vezető utak között is kedvünkre választhatunk. Csak éppen a mennyei órákhoz nem tudjuk igazítani időmérőnket, legyen bármilyen tökéletes kronométer, a földi tereken minden viszonylagos, s a mukevit is csak azt tudja, hogy az esti imával kell kezdeni a napot, az pedig megegyezés kérdése, hogy most 1412-ben vdgyunk-e vagy 1992-ben, ami egyébként erősen kétséges, mert tudós számítások szerint Krisztus 7-8 táján született, a többi pedig nem is fontos. S miközben ezeket a sorokat írom, a szarajevói órák már régen megálltak, s a város romhalmaz, azt olvasom, a Szahal-kula tornyát is találat érte. Szarajevóban megállt az idő s ebben az apokaliptikus kavargásban végképp nincs jelentősége, hogy két héttel a pravoszláv időszámítás előtt járunk. Az utakat menekülők lepték el, akik nem a naptárt nézik, hanem azt, hogy idejében lótávolgáson kívül kerülnek-e. Szarajevó áttért az egységes időszámításra, amikor a félelem méri az időt s csak a gyűlölet órái ketyegnek. Csányi László Régi és új noteszlapok Nem kalapért bőg a tehén B arátaim, akik ezelőtt nyolc esztendővel adták fejüket - munka mellett - háztáji gazdálkodásra, akkor élték meg sertéstenyésztőként az első krachot, amikor elkezdték leszerződött állataikat átvenni, de tartósan ki nem fizetni, majd amikor már átvételről se lehetett szó és úgy nézett ki, hogy a túlsúlyos sertések elzabálják a család feje fölül az öreg házat és kétséges, hogy összejöhet az új építésére a pénz. Károly káromkodással csillapítva jogos haragját, akkor mondta, hogy vége. Torkig van, ha legközelebb fialni kezd kilenc kocája közül valamelyik, odaáll egy lapáttal és amint kibújnak a malacok, úgy veri őket agyon. Az se zavarta, hogy ez a „megoldás" nem ígérkezett túl eredetinek, mert ekkor országszerte sok hústermelőnek jutott eszébe, s volt aki meg is tette amivel fenyegetőzött. Mások sürgettek, várakoztak, mígnem lassan és nagy-nagy ráfizetéssel megszabadultak a gazdák túlsúlyos sertéseiktől. Akkor történt, hogy a közeli vásárok egyikén csikót cserélt jó kiállású elő- hasi üszőre. A boltot asszonyi okosság indokolta, alátámasztva azzal, hogy a tehéntartás haszna folyamatos. Legalább a napi tejszükségletért nem kell a boltba menni, s juthat belőle a szomszédoknak is. Jobb híján, az én barátaim az új környezetbe nehezen illeszkedő tehénkét odaistál- lózták a csikaját vesztett kanca mellé. S nagy szerencse, hogy a dolog drámaiságát se az egyik, se a másik oktalan nem fogta föl. Egy csapásra összeszoktak, csak akkor támadt egetverően nagy zajongás, amikor a gazda lovát befogván elhajtott hazulról szénáért, tápért, ezért-azért. Akkor a tehénke véget nem érő bőgősbe kezdett, de olyan hangerővel, mintha elevenen nyúznák. Tartott ez egészen addig, amíg lakótársa vissza nem érkezett. Bosszankodtak is, nevettek is új gazdái a különös hangversenyen, de megértették, mert tudták a magyarázatot. Vezér nevezetű jószágukat szabadon tartotta a korábbi gazda, s ruházta föl a mezei elöljárót megillető, a csordát összetartó kolomppal. így lett Vezér, napi dolgából fakadóan kollektív lény, s ha megsejti, hogy hivatalvesztésének időszakában a lassú észjárású főemberek már a szarvasmarha állományra is sorsot vetnek, hogy bele ne fulladjon a tejtúltermelés áradatába az ország, nyilván világgá szalad. Akkoriban hirdették meg, hogy tehenenként tízezer forint prémium üti a markát azoknak a gazdáknak, akik szarvasmarháikat kivágatják. S igen... az is hozzátartozik a közel sem kis gazdasági krimihez, hogy soványodván a bugyellárisok, jóval kevesebb hús- és hústermék, tej- és tejtermék kezdett fogyni. Ám ez még csak az eleje volt annak, ami alatt most nyögünk. „A tej élet, erő, egészség!" feliratú plakátok helyét ávették más, többnyire szegényem- ber-bosszantó falragaszok luxus igények szolgálatát hirdetve, és a táplálkozástudománnyal foglalkozó tudósok már csak szigorúan maguk között merészelnek beszélni arról, mit eredményezhet a népegészség állagában, ha lassan, de biztosan elérhetetlenné válnak az úgynevezett népélelmezési cikkek, így a tej és tejtermékek. - A húsról már nem is szólva. Vezér - élvezve Csillag mellett azt a valamit, amit csordamelegnek is nevezhetnénk -, szorgalmasan tejelt, majd világra szenvedte első borját. Folytatásként pedig elbőgte anyai fájdalmát, amikoris bocikáját elvitték, s el is adták helybéli lako- dalmazóknak. Egyelőre nyugodt, mert gazdái nem éreztetik vele ismét növekvő nyugtalanságukat. Pedig itt a gond megint. A lecsökkent tejtermelés is teher az országon, mert kereslet lenne éppen, csak a fizetőképesség zuhan, zuhan mindegyre lefelé. Fene se tudja, lesz-e megállás. Azonközben pedig ide, az Európa Ház hátsó udvarába megindult a hazainál sokkal, sokkal drágább tejfolyam. Franciaországból, alig-vámmal terhelve. Nem mondom, hogy már csak a francia libamáj hiányzik asztalunkról, mert még azt mondják, hogy rossz májam van, kezeltessem. Itt jut eszembe, hogy amikor elsőízben „találkoztam" a gall tehenek termékével egyik boltunkban, pont háromszor vettem kézbe a pofás műanyagflakont, mert elsőre azt gondoltam, káprázik a szemem. Aztán kiderült, semmi káprázat. Arra bizony 117 forintos cimke volt ragasztva. Hüle- dező téblábolásomban társam is akadt, egy töpörödött anyóka, kosarában fél kiló kenyérrel és fél liter zsirszegény tejjel, ügy nézte komis- sióját, mint aía arra a napra máris túlköltekezett. „Erre is nehezen jut" - mondotta, noha fölösleges volt magyarázkodnia. — Hát ehhez, a franciához mit szól? „Csak" 117 forint az ára. — Lelke rajta, aki ezt idehozza - felelte galambszelíden, ámde megemelte a hangját, amikor megjegyezte, hogy csak legyen azért elég hazai, amit a hozzá hasonlóak még meg tudnak vásárolni. Hát, ez lenne az, amit tényleg meg kellene csinálni. Node a jelen történések prognózisa egészen más. Ahogy anno a sertéseket nem győzte vágni, vásárolni a húsipar (ami a nagy ölés évadának végén sertésbehozatalra szorult!), most a szarvasmarhaállomány további gyérítése miatt panaszkodik. Úgymond, nem győzik. Szidják rendesen a tejipart, hogy nem döbbent kellő időben a hazai kereslet visszaesésére. Dugig tömte a termékeivel a raktárait és jócskán beszaladt a gatyamadzag, amikor reagálni kellett és használni a fejét. Keleti piac fuccs. Idehaza a pénz hiányzik a fogyasztáshoz. De legalább a szakminisztérium figyelte volna a statisztikákat! Kis hazánkban az egy főre jutó tej- és tejtermék fogyasztás 1988-ban még 193 kilogramm volt, s esett, esett rohamosan a jövedelmi viszonyok függvényében. Tavaly már csak 135 kiló volt az egy főre jutó fogyasztási átlag. Ezév első három hónapjában pedig a tejipar 40 miihó liter tejjel kevesebbet vásárolt, dolgozott föl, mint 1991-ben. "Be lesz itten bizonyítva agyafúrtan, hogy se a mezőgazdaságra, se az élelmiszeriparra nincsen szükség?" - kérdezik a gazdák. Autentikus válasz nemigen van. Közben Vezér jámboran kérődzik- önellátásra rendezkedő barátaim társbérletesített istállójában. Ellátja a családot, jobb szomszédságot, idővel újabb bocit is ad. Megmaradására magángarancia van. Jut eszembe egy gyermekkori versike, miszerint azért bőg a tehén mert nincs kalap a fején. Vezér, ha bőg, nem a kalapért bőg, hanem a magány ehen tiltakozik. Ha nem lenne oktalan, bődülne keservesen a tej, vaj importja ellen is. De az se sokat változtatna a helyezeten, ha- mint az már volt egyszer - fölvezetnék tiltakozó tüntetés végett az országház elé. Tudna pedig bődülni néhányat, tanúsítva, hogy nem vitte még föl az Isten olyan nagyon a magyarok dolgát, hogy francia tejből főzzék a tejbegrízüket. Napóleon konyak helyett kisüsti szilva is megteszi a rongyrázást ellenzőknek, észszel gondolkodóknak! Van egy rémálmom. Azóta kísért, hogy hírét vettük a szarvasmarha állomány gőzerővel folyó tizedelésének. Ahogy volt egyszer egy időben a gyapot és gumipitypang őrület, ránk köszönthet nagyobb lábasjószágaink kiirtása után egy JUKECS tenyésztési parancsolat. Ágazati miniszterünk (akiről az a hír járja, hogy átmegy diplomatába), még tudós korában tenyésztett ki egy se juh, se kecske állatot. Rém praktikus: igénytelen, megnyírni is lehet, fejni is, húsa pikáns, de fogyasztható. É vtizedek múltával pedig? Esetleg úgy körberöhöghetjük magunkat, mint a gyapot- és gumipitypang kultúrák miatt boldogtalan nagyapáink. László Ibolya
