Tolnai Népújság, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-13 / 139. szám
4 WÚJSÁG TOLNA ÉS KÖRNYÉKE 1992. június 13. Diabetes Center a Volent-öbölben Hogy egészséges társaikhoz hasonlóan nyaralhassanak! Magyarországon egyedülálló vállalkozásba kezdett Dömötör Lajos. Vállalkozásának célkitűzése: egy olyan létesítmény létrehozása, ahol a cukorbeteg gyerekekének, felnőtteknek, családtagjaiknak diabetológiai felügyelet (orvos + nővér) mellett, diétás étkeztetést igénybevéve, nyaralási, pihenési, gyógyulási lehetőséget tud biztosítani. Dömötör Lajos sokban ugyanolyan vállalkozó, mint a többi, valamiben azonban más. Először gondolt arra, hogy a betegségük miatt hátrányos helyzetben lévő gyerekek, egészséges társaikhoz hasonlóan tölthessenek el kedvükre a szünidőből 1-1 hetet. Az építkezés 1991. májusában kezdődött, Faddon, a Vo- lent-öbölben. Megalakult a Diabetes Center Kft. Amint Dömötör Lajos elmondotta, ez egy családi vállalkozás, amelyhez az ő ötletein, a beszerzési gondjain túl, jelentős szerepe van felesége pénzügyi ismereteinek, hisz a pályázatok megírása, az intézmény pénzügyi részének bonyolítása az ő szakmai hozzáértésének köszönhető. — Milyen stádiumban van az építkezés, melyek voltak azok a pénzügyi fedezetek, amelyekkel ezt az egyedülálló vendéglátóegység létesítését végzik? — Ez egy saját erőből indult családi vállalkozás. A feleségemmel és a sógorommal a család minden lehetséges pénzeszközét igénybevéve, jelenleg 80 százalékos a készenlét. Több pályázatot nyújtottunk be. Megpályáztuk például a starthitelt, amely 2 millió forint visszatérítendő hitel. A befejezéshez a berendezéshez még szükség volt pénzre. A Vállalkozási Fejlesztési Alapítványtól még 500 ezer forintot nyertünk, a Tolna Megyei Munkaügyi Központhoz pedig 10 főre nyújtottunk be munkahelyteremtő beruházásra pályázatot. — Kik támogatták még a cukorbeteg gyerekeknek épülő Diabetes Centert? — A megyei önkormányzat 50 ezer forinttal és sokat köszönhetünk a faddi önkormányzatnak is, akik kedvezményes telekvásárlást biztosítottak számunkra és a képviselőtestület részéről az ügyhöz való igazi emberi hozzáállást tapasztaltam. — Kérem, beszéljen az épületről, hány és milyen helyiségek fogadják majd a beteg gyerekeket, illetve családokat? — Tizenkét szoba lesz, egy 50 fős étterem, melegkonyha, 1 orvosi és 1 nővérszoba, valamint egy galéria az étteremben, ahol 35 fő részére tudunk előadásra, stb. helyet biztosítani. — Milyen programok várnák a gyerekeket, akik közül sokan talán először fognak szervezetten nyaralni? — Maximálisan szeretnénk kihasználni a víz, a levegő, az erdő adta lehetőségeket. A hely, a Volent-öböl egyébként is festői szépségű. Szeretnénk egy 5x10 méteres uszodát, teniszpályát létesíteni. A faddi iskola már most biztosított arról, hogy szívesen működne együtt velünk, sport, kulturális rendezvényeken. Természetesen az egészségügyi fel- világosító programok sem hiányozhatnak. —A Diabetes Center működésének legfontosabb pontjáról, az orvosi háttérről még nem beszéltünk. — Amikor az ötlet megszületett, felkerestem Dr. Tor- nóczki János belgyógyász-főo- rovost, a Magyar Diabetes Társaság vezetőségi tagját, hogy tanácsát kérjem. A főorvos úr vállalta az ügy fővédnökségét, és a Diabetes Center szakmai irányítását. — Mit jelentene ez a szakmai háttér, irányítás? (A válaszra dr. Muth Lajost, a Tolna Megyei Belgyógyászat orvosát kértük meg.) — Több irányú lenne a létesítmény feladata. Az első a nyaraltatás, a megfelelő étkezés biztosításával. Szeretnénk, ha azok a gyerekek, akik friss cukorbetegek, a kórházi kezelés és az otthoniét között el- tölthetnének ebben az intézményben valamennyi idői az alatt megtanulnának együtt élni ezzel a betegséggel. A régi betegeknek pedig meg lehetne hirdetni 1 hetes kurzusokat, amelyben meghatározott tematika szerint megismerkednének betegségük gyógyítá- sánnnak új módszereivel. Itt az étkezéstől kezdve az injekcióstű kezeléséig mindenre gondolok. Hetente 1-2 alkalommal konzultációs lehetőséget nyújtanánk a betegeknek, illetve amennyiben akut probléma merül fel, annnak ellátását elvégeznénk. Lehetne diabetológiával foglalkozó orvosoknak találkozókat rendezni. Rengeteg lehetőség rejlik az intézményben. — A Magyar Cukorbetegek Szövetségének minden megyében van egy központja, amely megkülönböztetett figyelmet fordít a cukorbeteg gyerekek nyaralta- tására. Mi a véleménye dr.Rippl Ilona gyermekorvosnak a Diabetes Centerről? — Eddig évente az ország területén 2 helyen'volt cukorbeteg gyerekeknek szervezett tábor. Tavaly már csak egyet sikerült megszervezni. Ez borzasztóan kevés. Ezeknek a beteg gyerekeknek talán még nagyobb szükségük van a mindennapi környezetből való kiszakadásra, mint egészséges társaiknak. A tábor megszervezése ezzel a létesítménnyel lényegesen könnyebb lesz. Úgyhiszem, hogy a kisebb létszám miatt több idő jutna egy-egy gyerekre, szorosabb kapcsolat alakulna ki a gyerekek és a személyzet között. Az országos táborokban hiányoztak a programok, valamint a megfelelő étkezést alig lehetett biztosítani. A Diabetes Centerben külön diabetikus nővér ellenőrizné a konyhai tevékenységet, azonkívül megoldott lenne a gyerkek szabadidejének igényes eltöltése is. — Még egy kérdés Dömötör Lajos ügyvezető igazgatóhoz: Mikor fogadja első vendégeit? — Szeretnénk július végén, augusztus elején nyitni, hogy az iskoláskorú gyerekekből még a tanévkezdés előtt minél többen lehessenek vendégeink. Sass Erzsébet A rendelések A szedrest templom téglái időben elkülönítettek Olvasói kérésre kerestük meg dr. Andróczi Ferencet, Tolna város főorvosát, az iránt érdeklődve, hogy a tűzoltóság melletti rendelőben miért van egyhelyen az anya-, csecsemő- és gyermekrendelés illetve tanácsadás? Nem félő-e, hogy az ellátásra, kezelésre váró beteg gyermekek megfertőzik a tanácsadásra váró egészségeseket? A főorvos közölte, hogy ilyesmiről szó sem lehet, ugyanis a rendelések időben elkülönítettek, nincsennek egészséges és beteg gyermekek, kismamák egyszerre a váróban. Persze, jó volna külön épület, épületrész az egyes egészségügyi szolgáltatásoknak, de ez egyelőre - anyagi okok miatt - nemcsak abban a rendelőben, és nemcsak Tolnán, de Magyarország nagyrészén megoldhatatlan.-Wy- Fotó: Kövesdi J. A tolnai művelődési házban június 19-éig megtekinthető tárlat megnyitóján részt vett (balról): Keszthelyi Márton polgár- mester, Sey László festő, Ódryné Horváth Krisztina keramikus, Darvas Ferenc költő és Schmidt Józs.efné, a ház igazgatónője. A néhai Elemér atya feljegyzései 12. A jelenlegi történelmi idők nagyon is indokolttá teszik egy ilyen vezeklő magyar szent előtérbe helyezését. Ezt természetesnek találtam akkor, annál is inkább, mert az isteni gondviselés már előbb megtette ezt, Árpádházi Boldog Margit szentté avatásával. Különben, ha megkérdeznénk magát a Boldogságos Szűz Máriát, bizonyosan nem venné mellőzésnek, hanem azt mondaná Árpádházi Szent Margitra vonatkozólag: — Tiszteljétek, szeressétek, kövessétek, hiszen magyarok vagytok! Mert benne engem tiszteltek, szerettek és követtek! Ezért mégis a templomot Árpádházi $zent Margit tiszteletére szenteljük, mert evvel Szűz Máriát nem mellőzzük, mert általa és benne Őt tiszteljük. A szentek nem féltékenyek egymásra!!! De egyáltalában felépül-e az a templom, hiszen még el sem kezdtük? A dolgok ilyen állása mellett, bizonyára nem épül fel soha! Fülemben Püspököm kívánsága: „Itt templomot kell építeni!". Tudja, hogy a cserkészek ezért jöttek. Megígértem! Isten megsegíti a benne bízókat! A templomépítésről nem tudok, nem szabad lemondani! Most nem a képviselő-testülettel, hanem magukkal a hívekkel fogok beszélni ... Az iskolakápolnában, egy szent beszéd keretében kijelentettem, hogy a templomépítést még akkor is elkezdem, ha teljesen egyedül hagynak, még akkor is, ha ezért bolondnak tartanak majd. Jézus Szentséges Szívének ígérete, hogy azokat, akik benne bíznak, megsegíti. Ezért hangzott el ettől a perctől fogva minden szentmise után egy Miatyánk, Üdvözlégy ezzel a fohásszal, Jézus Szentséges Szíve bízunk benned, ne engedd, hogy hitünk benned megszégyenüljön! 1948 júliusának egy forró nyári délutánján, mikor a cserkészek már megérkeztek, ott álltunk Mecseki Ferenccel a templomtér közepén. Megmondottam neki, hogy a cserkészeket még akkor sem küldöm el, ha semmit sem csinálnak. Mecseki elgondolkozik. — Belevágjunk?! — Bele hát! — Hát nem bánom! Tulajdonképpen akkor határoztuk el a templomépítést és nem a gyűlésen. Igen ám, de engedélyünk még nem volt. Hogy a fiúk munkakedvét valahogy kielégítsük, Mecseki Ferenc egy hatalmas meszes gödröt ásatott velük. De ez semeddig sem tartott, megint munka nélkül maradtak. Bementem a szekszárdi mérnöki hivatalba, panaszkodtam, hogy ott van 30 munkás kéz, és nem tudjuk kihasználni őket, mert nincs meg az építési engedély. Erre azt tanácsolták, kezdjük meg az építkezést, és közben az engedélyt megszerezzük. Építő mestert is kellett szereznünk. Schilling Antal szekszárdi építő mesterrel egyeztünk meg. Előbb megnéztük a telekkönyvben, hogy a templom- telek valóban a mienk-e. Úgy találtuk, hogy az valóban az egyházközség tulajdona. Az építőmester hamarosan kijött Szedresbe és megcsinálta a „kitűzést". Hejdlmann Béla, az én házigazdám, nagyon gyanús szemmel nézte az építő mester méréseit. Feljelentett az egyházi és világi hatóságnál, hogy rossz helyre, a kúthoz közel akarjuk építeni a templomot, csak azért, hogy a vizet könnyebb legyen hordani. (Folytatjuk.) Ki, kiket képvisel Tolnán? 9. számú választókerület: Molnár Vilmos Területe Mözsön: Árpád utca, Deák Ferenc utca, Dózsa György tér, Iskola utca, Kossuth Lajos utca, Kölcsey Ferenc utca, Petőfi Sándor utca, Szent István utca, Széchényi utca 1 -5-ig és 2-4-ig, Temető utca, Tolnai utca, és a MÁV őrház. Fogadóideje: minden hó utolsó péntekén 14-16 óráig, a városháza mözsi kirendeltségén. Fiúk a játékteremben A városban, egészen közel hozzánk egy játékterem működik. Megfigyeltem, hogy szinte mindennap ugyanazok a gyerekek jönnek játszani. Elég szép summát hagynak a cirfa, és számukra izgalmas masin- kában. A játék hevében, meg ha összekapnak valamin, sűrűn anyáznak és nagyokat káromkodnak. Szerencsére ügyeletes felnőtt mindig van velük, így nem kerül sor verekedésre, bár sokszor agresszívak és kötekedők a srácok. Olykor furcsa beszélgetésekre leszek figyelmes. — Évvégén megbukok matekból, az a bunkó tanár szívózik velem - közli unottan a magas, fekete bőrdzse- kis nyolcadikos, és nagyot slukkol a cigijéből. Mellette a töbi fiú legyint és a vállát rángatja. — Na és? - szól egy cin- gár - Én háromból bukók, kit érdekel, köpök rá. Azonnal elnyeri a többiek tetszését. Ekkor szól közbe rezzenéstelen arccal egy erős testalkatú, hajlott hátú, fekete srác, amolyan bandavezér forma, kissé mefisztói arcú. — Én mindenből bukók az tuti, marhára ki vannak tőlem bukva, nagy a pofám, meg örökösen lógok. De nem egy ügy, anyámékat sem érdekli, engem meg abszolút nem. Kifújják a füstöt jó sűrűn gomolyogva, aztán tovább rángatják a gépeket. Elvannak. Közösség. Valaha a bukott diák világgá ment szégyenében, ma már nem ez a divat. Valahogy sajnálom őket. Tudom, hogy szükségük van egymásra, a játékra, itt verődnek össze céltalanul ődöngenek. Nem mondhatnám, hogy „olyan" szülők gyerekei, a legtöbbnek ismerem az apját-anyját, rendes, jóravaló, dolgos emberek. Végülis valahova tartoznia kell a gyereknek, valamilyen közösségbe, mert nincs egy ifjúsági klub Tolnán, nincs semmi lehetőségük és még örüljünk, hogy nem a kocsmába járnak, nem az utcán csatangolnak. Azon tűnődöm, mikor csúsztak ki a gyerekek a szülők látóteréből, szeretetgyű- rűjéből, mikor az iskola, a társadalom egészéből? Valahonnan már leszakadtak, lemaradtak, peremre sodródtak, hogy később mi lesz, azt csak a jó szociológus tudná megmondani, vagy még az sem. Burlász Magdolna A Bartina-misszió Vasárnap délután. Szülőkkel, érdeklődőkkel zsúfolásig telve a medinai kulturház. Még a múlt év őszén indult az a nagyon okos-hasznos kezdeményezés, hogy az iskolások és az óvodások „néptáncot" tanuljanak. Matókné Kapási Júlia, a Bartina együttes vezetőjének értékelése szerint a szülők, a nevelők és a gyerekek jó hozzáállása segítette a csoportot eddig, hogy a falu nyilvánossága előtt bemutathassák tudományukat! Majd egy órán keresztül táncoltak az iskolások, bemutatva vidékünk tánchagyományaiból az ugrós és a csárdás alaplépéseit. Júlia, a gyermekek oktatója együtt táncolt fiaival-lányaival. Ahogy a nagyok tánca befejeződött, az egyik nagymama eképp regisztrálta a helyzetet: „Csak úgy gurgott róluk a víz!". A műsor második részében az ovisok következtek. Szólt a zene, s perdültek, fordultak, lihegtek, lebbentek a maguk aprócska módján, a hároméves liberós éppúgy, mint az iskolába készülő nagycsoportos. Cziráki Éva óvónéni - ki maga is tíz évet táncolt a Bar- tinában - foglalkozott a kicsikkel. Nagy taps, gratulációk, és bőséges köszönömök fejezték ki a szülők elégedettségét. Medina - sajnos - nem -< büszkélkedhet néphagyományokkal. De öröm azt látni, tapasztalni, hogy az elhintés- nek-elvetésnek vannak olyan fáradhatatlan követei, kik felkeresik az iskolákat, óvodákat, s felajánlják segítségüket! Itt éltek ezzel a lehetőséggel. S ez a Bartina-misszió a tánclépések megtanulásán túl az emberformálásban is segít! Konrád László Az ovisok tánca
