Tolnai Népújság, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-13 / 139. szám

1992. június 13. HÉT VÉGI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 5 KORszerű jegyzetek (5.) Félmillió munkanélküli haragszik Mérnök létünkre elvállal­tuk a vállalati kocsik vezeté­sét, s így megtakarítottuk a sofőri bért. Persze nem fog­lalkoztunk a karbantartás­sal, nem értettünk a szere­léshez; eleinte még egy gyertyacsere is gondot oko­zott. A sok gazda által nyú­zott autók gyorsan „amorti­zálódtak". Mindenki a maximumot próbálta ki­hozni belőlük. $ Félidőhöz érkeztünk, s nem történt csoda. Mit csoda?! Az átlagember, saját hétköznapjaiban, még egy arasznyi előremozdulást sem észlel. Inkább vissza­esést. Egyenlő távolságra állunk a két választástól, a '90-estől és a '94-estől. Kezdenek egymásra találni a posztok és a független szakik. Néhá- nyan már egész szépen be­dolgozták magukat. Szív­szorító érzés lesz számukra újfent megválni a hivataltól. Egyébként most minden csendes és sekélyes. A jövő rugalmas bajnokai a holnap felé szökdécselnek, a tegnap veteránjai nosztalgikus ál­maik felé botorkálnak. A pil­lanatnyi problémákat ugyan ki vállalná fel? Ez a háttér­cselekvések, a leszámolás, felszámolás, visszaszámolás időszaka. Vannak eredmé­nyeink is? Sikereink? Meg­takarításaink? Újonan kép­zett tartalékaink? Nyugati megítélésünk kedvező? Jó adósoknak bizonyulunk? Nade milyen áron? $ Lehet itt sokmindent sok­féleképpen magyarázni, de a tények magukért beszél­nek. Az alapkérdés az, hogy egy kormány hatalomra ke­rülésének, működésének következtében, hány ember él jobban, s hány rosszabbul az országban, mint koráb­ban. Most a lakosság há­romnegyedének visszaesett az életszínvonala. Mutogat­hatunk a múlt renszer örök­ségére, de ez a két éve meg­választott gárda, ha igazán kreatív, ütőképes lenne, már messzire kellett volna ru­gaszkodnunk a posványtól, nem méginkább belesüp­pedni! Emberek százezreit létbizonytalanságba taszí­tani nem valami nagyszerű vívmány. Egy működési hi­bákkal küzdő társadalom­ból, egy másik, nem kevésbé működésképtelent konstru­áltak. Éredemes volt egyál­talán hozzányúlni? Hülye kérdés. Muszáj volt hozzá­nyúlni! A hangsúly nem ezen van, hanem a hogyanon. 0 Egy április végi összesítés szerint Tolna megyében 15.044, az országban pedig 502.064 munkanélküli volt. Ugyanez a számpár két év­vel korábban: Tolnában 1.523, Magyarországon 33.353. Két esztendő kormányzati munkájának gyümölcse íme elibénk tálaltatott. 0 — Szívből köszöntjük önt, az ötszázezredik ma­gyar munkanélkülit! Fo­gadja el segélycsomagunkat! $ Matematikai példatár. Félmillió munkanélküli, az hány millió koldus? (Négy­tagú átlagcsaládokkal szá­moljunk!) A végeredményt, a tée­szek felbomlását követően, szorozzuk be kettővel! — Ugye ön is örül, hogy befellegzett hazánkban an­nak a hazug kirakatpoliti­kának, mely a teljes foglal­koztatottságot hirdette?! 0 Mérnök létünkre elvállal­tuk a vállalati gépkocsik ve­zetését, hogy megtakarítsuk a sofőri bért. Ezek terepjáró autók voltak, komoly fizikai munkát jelentett a manőve­rezés velük, a pampákon. Sokat fogyasztottak, szórták az olajat, akkumulátoruk lemerült, kerekük lyukadt, féltengelyük tört... És ak­kor úgy gondoltuk, hogy visszahívunk egy-két harcedzett öreg pilótát. Tekerjék a kormányt, s mi majd mondjuk, merre. De egy laza csuklómozdu­lattal beintettek, mondván, hogy a mi bajunk többé nem az ő bajuk. Haragudtak. Mert repülni vágytunk, és a léghajóból, akár a ballasztot, őket kidobáltuk ... Wessely Gábor V ajon, mi köze van Jugo­szláviának Murgához? Valamivel több, mint Makónak Jeruzsálemhez, már csak azért is, ért ebben az istenhá- tamögötti kisközségben élek, egy völgyben elrejtőzve, elszakadva a távoli alföldi Csantavértól, igazi otthonomtól. Azt sem tartom ki­zártnak, hogy Murgát többen is­merik „Jugoszláviában", mint széles nagy Tolna megyében. Időnként, „édes hazám" nőtagjai meglátogatnak, főleg özvegy édesanyám és a már semmilyn hadicélra nem haználható, idő­sebb férfiak kis tásasásga. Ilyen­kor hangos a ház, sürgés-forgás, élet van itt. Miután távozó autó­juk mögött leül a por, még hosz- szasan, elmerengve nézek délkelet felé, megpróbálok „nagyon fér­fias" lenni és magamra öltök va­lamit, mert fázom. Elmosogatom a tányérokat, üres kávéscsészéket és egyre csak a régi kínai köz­mondás jár az eszemben, hogy mindig annak a jobb, aki elutazik. Otthonról hozott hangszalagok lágy zenéjét hallgatva a fiam jut eszembe, akit már hosszú hóna­pok óta nem láttam. Álomszerűén vonulnak el képzeletemben a ro­konok, ismerősök egykoron oly kedélyes, önfeledt társasága, akik mára nevetni is elfelejtettek. Ál­modozásomból az alacsonyan el­húzó vadászgép zúgása térít ész­hez és kedves szomszédaim nem értik meg, hogy ilyenkor miért borzongok, hiszen itt minden Murgai álmok a száműzetésben olyan békés. Igen, ITT minden békés ... Még hallom a dübörgő páncé­losok hangját, hallom az éjszaká­ban puskatussal ütlegelt kapukat és embereket, a jajveszékeló asz- szonyokat, a gyereksírást. Ál­momban felébredek a kutyauga­tásra és hallgatózok. Itt békés minden. Újra lehunyom szemeim és egy verófényes őszi délelőttöt látok, amikor talpig gépfegyverbe öltözött rendőrjárór jön egyene­sen hozzám a főutcán és még csak nem is félek tőlük. Már szinte vártam őket. „Jó lesz, ha befogod a pofádat és eltűnsz, mert már rég le kellett volna tartóztatnunk téged!" - közük velem. „Ma en­gem visztek, holnap titeket" - ismétlem most is félhangosan, de ezt már nem hallja senki sem, mert itt oly áldott nyugalom van (még). Vasárnap délelőtt van, a békés murgai polgárok sörüket iszogat­ják, Jugoszláviáról politizálnak, vitatkoznak egymás között és en­gem kérdezgetnek a történtekről. Otthonukban főznek az asszo­nyok, a tavaszi Nap aranyos me­leget áraszt. Felhörpintem mara­dék sörömet és elindulok haza. A kistemplom harangja délidót je­lez. Es ekkor jő a hang, kétségbee­sett, reményevesztett, szinte kö­nyörgő: „Te mit tennél az én he­lyemben? Két napi bujdosás után a temetőben fogott el a patrol, annyi időt adtak, hogy összeszed­jem a motyómat, elbúcsúzzak anyámtól és délben jelentkezzek a gyűjtőhelyen". Kedvenc sörözőnkben ültünk akkor, egy napsugaras vasárna­pon, odakinn konvojok zúgtak el, megrakodva messzehordó ágyúk­kal, lőszerrel, katonákkal. Vész­terhes hangulat uralkodott benn, az emberek hallgattak és az üresbe bámultak". „De emberek, én nem akarok senkit sem meg­ölni, nem akarok háborúzni sem, miért teszik ezt velünk?! - esde- kel a hang. Sohasem fogom elfe­lejteni annak a fiatalembernek az arcát, reszkető kezét. „Akkor ne ölj, nem lesznek véresek a kezeid és nyugodt lesz a lelkiismereted egy életen át, ha ..." - és itt sza­vaim elakadtak. A nagytemplom harangja delet kongatott, odakinn az embereket szedték össze, vég­cél: Vukovár. A fiatalember sírva­fakadt, elbúcsúzott tőlünk, oda­jött hozzám és megígérte, hogy úgy tesz, amint azt mondtam neki. Átöleltük egymást és ekkor azt mondtam magamban: „Add Uram, hogy még viszontláthas­sam ót!" Ázóta nem tudom mi lett vele. Itt ülök kis parasztházam csendes nyugalmában és egy régmúlt világ tarka emlékét kom­ponálom bele a felhangzó kerin­gőbe. Istenem, de szeretnék újra táncolni, önfeledten nevetni, mu­latni, mindenkit magamhoz ölelni! Asztalomon sütemény, a vázában pünkösdirózsa és az ott­honiakért meggyújtott szál gyer­tya. Bárcsak ne kellene sokáig égetnem még! Minden reggel be­utazom Szekszárdra az ÁNTSZ-ba dolgozni, nagyon kedves munkakörbe, ahol szinte megkülönböztetett figyelemben részesítenek. Van itt munka, csak akarni kell dolgozni. „Mi hiány­zik még ezen kívül neked?" - kérdezné az átlagember. N em is tudom, talán az al­földi rónaság, Csantavér tízezer magyarja, a szü­lői ház meghitt nyugalma, rég nem látott fiam. Es hiányzik a darabjaira széthullott ország he­gy e-völ gye, városai és az a kék tengere, amelyet köszönve boldo­gult festőművész apámtól örökölt tehetségemnek, itt eme kis falu nyugalmában a vásznaimra ál­modok meg. Szedlár Rudolf Az iskolaigazgató, mint menedzser A feladatokhoz fel kell nőni Ez év február 1-jétől vette át a bölcskei iskola irányítását Falusi János Endre. Lengyel­ből került ide. — Tíz éven át tanítottam Lengyelben, de mégis eljöttem ide, mert megragadott a kör­nyezet, az itt élő emberek. Vé­leményem szerint ma az isko­laigazgatónak menedzsernek kell lennie, nem pedagógus­nak - mondja. - Éredménye- sen így tudja irányítani a munkát, amihez elengedhetet­len egy megfelelő kollektíva. Első hallásra úgy tűnhet, ki­sebb a gondja egy általános iskola vezetőjének, mint egy középiskoláénak. Ez koránt­sem így van. Úgyanúgy adódnak itt is megoldásra váró problémák. Az első siker, amit elkönyvelhet magának, az a bizalom kivívása. Több fordulóban tárgyalta a képviselő-testület az iskola költségvetését. A tantestület az egyik leggyengébben fize­tett gárda volt a megyében. A 30 százalékos béremeléssel a középmezőnyhöz zárkóztak föl. Az igazgatónak a közve­títő szerep jutott, az érdem természetesen a tantestületé. Nagyon jó kapcsolat alakult ki a község és az iskola között, a vizesblokk terveit például in­gyen készítették el. — A gyerekeinknek, a gye­rekeinkért tesszük azt, amit csak lehet. Úgy érzem, a fékek fölszabadultak, pozitív a hoz­záállás a segítségnyújtáshoz. Az iskolában szakmai közös­ségekben dolgozunk, ügyelve a demokráciára. Ezek a közös­ségek - mint például az osz­tályfőnöki, a természettudo­mányi, a társadalomtudomá­nyi a nemzeti alaptanterv szel­lemében dolgoznak. A helyi sajátságainkra lebontva, tan­tárgyköröket meghatározva terveznek, és oktatnak. Úgyszólván az iskola egyet­len plusz pénzforrását a pá­lyázatok jelentik. 27 millió fo­rintból gazdálkodik az intéz­mény.. Az idén februártól a községi óvodával egységes in­tézményt alkotnak. — Ha kell, még az ördög­gel is cimborálok, ha abból haszna van a közösségnek. Mint abból is, hogy új premi­zálási rendszert dolgoztunk ki, mellyel teljesítményre ori­entált munkát értékelünk. Hitvallásomnak is tartom. A teljesítményt a gyerekeken ke­resztül lehet lemérni. Úgy ér­zem azonban, hogy a felada­tokhoz fel kell nőni. A tárgyi feltételek sem a legkedvezőb­bek, de próbálunk rajtuk javí­tani. Az iskolának 15 évig nem volt futópályája, mára már ez is megvalósult. Költségeink csökkentésére gyakorló kerte­ket alakítottunk ki, ahol a konyha részére terem meg az alapanyag. Nekünk kiemel­kedő eredmény lenne, ha az iskolák közötti megyei rang­sorban az első tíz helyezett között lennénk. De ezek egyenlőre csak álmok. Az vi­szont már valóság, hogy az országos feladatmegoldó ver­senyeken 5 tanulónk kiemel­kedő eredményt ért el. Az intézményben huszon­két képesített pedagógus okítja a közel háromszáz­negyven gyereket. Szeptem­bertől az egyházzal közösen ökumenikus iskolát tervez­nek, amelybe bennefoglaltatik az illem- és erkölcstan, és a hittan oktatása is. Az egyhá­zak képviselői tantestületi tagként tanítanak. — Mindennek eldöntése természetesen előzetes felmé­rések alapján történt. A meg­valósításban partnereink vol­tak a képviselők, és a lakosság is. Szeptembertől csoportbon­tásban intenzív német nyelvet oktatnak második osztálytól. A 9. osztály indítását is ter­vezzük, ha a szükséges feltéte­lek rendelkezésre állnak. — pusztai téri ­Negyven év után először találkoznak a kedves ismerősök Hőgyészi találkozó Igazi magyaros vendéglátás­ban volt része annak a közel há­romszáz vendégnek, aki a hógyé- szi pünkösdi találkozóra érkezett a Tolna megyei település német partnervárosából, Eckentalból. A sportrendezvényeken, kulturális programokon és bálokon kívül meghívást kaptak Csicsóba is. Pünkösd hétfőn a helyi szőlős­gazdák a hegyen várták a part­nertelepülésről érkezetteket. A szabadban főzött pörkölt után a napsütötte csicsói dombokon termelt rizlinggel és óvörössel ismerkedtek a könnyebb nedűhöz szokott eckentaliak. f. kováts fotó: ótós Proszit! - Lehmann György tanyáján Készül a pincepörkölt A talpalávalót a Muzsikás Együttes húzta

Next

/
Thumbnails
Contents